Nehezített termékenység

A termékenység körüli nehézségekről beszélni manapság már sokkal elfogadottabb és kevésbé tabusított. Arról viszont kevés szó esik, hogy ha belekezdünk az asszisztált reprodukciós eljárásba, fontos, hogy kérjünk pszichés támogatást is. Az interjúban dr. Bátki Anna klinikai szakpszichológus, család- és párterapeuta ebben segít most eligazodni. Úgy tudom, hat éve működik az ELTE-n a Meddőségi, reprodukciós és […]

A nagyi titka

A születésünk történetéről és az első életévekben megélt élményeinkről jó esetben a szüleinket tudjuk megkérdezni. Fontos, hogy felnőtt életünkben ezek a történetek ne maradjanak titokban. Hogyan kezdjünk hozzá, miért lényeges ez a jelenünkben és a gyerekeinkkel való kapcsolatunkban? Erről kérdeztük dr. Andrek Andrea pszichológust, aki az ELTE perinatális szaktanácsadó képzés egyik alapítója, és a Magyar […]

Mindannyian a víz gyermekei vagyunk

Ezt a címet dr. Michel Odent azonos című könyvcíméből emeltük át. Odent nemzetközi hírű szülésspecialista és Franciaországban elsőként vezette be a vízben vajúdás és szülés lehetőségét. A vízben vajúdás és szülés egy reális lehetőség a természetes szülés folyamatában, a megfelelő körülmények megteremtése mellett. Bálint Balázs és Bálint Sándor tanulmánya[1] alapján szeretnénk ebbe most betekintést nyújtani. […]

Várandós apák

A várandósság idején a nőkben zajló hatalmas átalakulás szemmel látható és elfogadott folyamat. De mi történik mindeközben a férfiakkal? Hisz számukra is ,,más állapotot” jelent ez a változásokkal teli időszak. Korek Réka és Varga Rita perinatális szaktanácsadók írásán keresztül betekintést nyerhet az olvasó abba, a talán kevésbé ismert, de számos férfit érintő jelenségbe, melyet a […]

Családdá válni, egy olyan szeretet kupaccá, amiből már nem lehet kilépni

Interjút készítettünk Orosz Katalin klinikai szakpszichológussal, a közelgő Születés hete kapcsán. Először matematika-fizika szakos tanári diplomát szereztél, és sokkal később lettél klinikai szakpszichológus, majd transzperszonális terapeuta. Az emberélet legkoraibb időszaka lett a fő témád. Úgy gondolom, ennek mindig oka van, elmesélnéd, hogy a figyelmed miért ebbe az irányba fordult? A dolog úgy kezdődött, hogy megszülettem, […]

„Kibújás vagy bebújás? Ez a gondom óriás!”

Weöres Sándor versében (A medve töprengése) a barna medve azon töpreng, hogy ha elhagyja a jó meleg és biztonságos barlangját, amelyben télen az igazak álmát aludta, akkor kinn fázni fog. Nem tudja, mi vár rá, biztonságos-e a kinti világ. Igazán éhsége miatt kényszerül elhagyni a bázist, mert málnát és mézet szerezni csak áldozatok útján lehet, […]