Dr. Bakonyi Anna volt több mint négy éven keresztül a Budapesti Korai Fejlesztő Központ első pedagógiai és integrációért felelős szakembere, majd aztán még évekig visszajárt hozzánk oktatóként. Egyszerre tekint értékként és kihívásként a kisgyerekek egyedi tempójú fejlődésére és gondolkodására, szenvedélyesen elkötelezett az óvodai élet legkülönfélébb területei iránt, tudása naprakész, érzékenysége és nagyon meggyőző jelenléte mára védjegyévé vált. Sok szállal kötődik a Koraihoz, mi a mai napig fordulhatunk hozzá kérdéseinkkel. Tudása, tapasztalata és a megoldásokat valóban kereső attitűdje mindig jelen van a korais közös gondolkodásunkban.

Arról beszélgettünk, hogy egy új oktatási környezet küszöbén állva milyen alapelvekhez kell visszatérnünk az óvodás gyerekek nevelésében, milyen hagyománya van ezeknek a nevelési alapelveknek, miként került kapcsolatba az eltérően fejlődő kisgyerekek területével, és mivel foglalkozik jelenleg.

Különleges nap ez a mai (szeptember 1.), és örülök, hogy veled nyitjuk meg a tanévet! A tanévkezdés nem csak az iskolásokat, egyetemistákat érinti, hanem egy, most az óvodába beszokó kisgyereket és a családját is, illetve azokat a szülőket is, akik eltérő fejlődésű másfél éves kisgyerekükkel mostantól heti egyszer vagy kétszer járni fognak valamilyen fejlesztéssel kapcsolatos intézménybe. Mit kívánsz ennek a sok tanévet kezdő szereplőnek?

Bakonyi Anna: Fontos kimondani, hogy hosszú évek óta újra van az oktatási területnek saját ágazata, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, és ezen belül az egyik államtitkársága a Kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárság lett. Ide tartoznak a bölcsődék, amelyek eddig a szociális ágazathoz kapcsolódtak, így a közneveléshez becsatornázódtak, ami jelentősen megváltoztathatja a bölcsőde és az óvoda viszonyrendszerét. A szakszolgálatok is ehhez az államtitkársághoz tartoznak, azaz az előbb említett két szereplőn kívül (bölcsőde, óvoda), várhatóan szintén sokkal hatékonyabb együttműködésre lehet majd számítani, például az óvodából iskolába lépés átmenete is remélhetően gördülékenyebb lesz, és több kapacitás marad a szakszolgálatokban a korai fejlesztésre, aminek egyébként az egyik tevékenységének kell lennie. 

Az óvodákban nagy szükség lesz arra, hogy az érzékenyítés megtörténjen a szülők körében is valamilyen formában. Képzeljük el, hogy az integrálható gyerekek és a tipikusan fejlődőek itt fognak először sok időt együtt tölteni, és ebben a folyamatban megkerülhetetlen, hogy a szüleik kellően tájékozottak, jól informáltak legyenek.

Aztán azzal is tisztában kell lennünk, hogy a nem sajátos nevelési igényű gyerekek között is egyre nagyobb az eltérés, a különbözőség, mindenhonnan halljuk most már, hogy tényleg nincs két egyforma idegrendszerű gyerek. A neurodiverzitás kifejezés beszűrődött az általános pedagógiai szótárba is.  Ebből pedig az következik, hogy a pedagógusoknak óriási szerepe lesz abban, hogy ezt a sokszínűséget összefogják, és a differenciálást és integrálást külön tudják választani. Azaz: differenciálni akkor is kell, ha nincs integrálandó kisgyermek. A kölcsönös illeszkedés a kulcsfogalom, és ehhez tartozóan párhuzamos napirendi folyamatokra van szükség. Lesz gyerek, aki még reggelizhet, mert ő lassan eszik, de eközben van, aki már elkezdi a játékot, olyan gyerek is lesz, aki mellé le kell hogy üljön az óvodapedagógus matekozni, de fél szemmel követi a reggelizőket. Közben ezt az az ideális, ha ezt nem egyedül csinálja, hanem bent van egy pedagógiai asszisztens, vagy dadus is. Tudom, hogy ezt nagyon nehéz megvalósítani, de mégis erre kellene törekedni.

Mi gyógypedagógusként nagyon küzdünk azzal, hogy a korai fejlesztésbe hozzánk járó családokat hogyan tudjuk a lehető legfelkészültebben átsegíteni ezen az átmeneten, hogy a gyerekük aztán óvodába tudjon járni.

Anna: Szerintem nagyon fontos, hogy ha van rá mód, mondjátok meg a szülőknek, hogy a szakaszos és hosszan tartó beszoktatást kérjék az óvodában, mert megtérül idővel, ha ez a folyamat biztos alapokra helyeződik. Nagyon fontos, hogy a szülőt támogassuk abban, hogy hogyan tudna a leghatékonyabban kommunikálni az óvodapedagógussal. Nem szabad, hogy azért, mert el akarja hallgatni a gyereke nehézségeit, azt sem mondja el előre, hogy például nem tud úgy ebédelni, ha előtte nem iszik meg egy nagyobb pohár vizet, vagy nem tud úgy elaludni, ha előtte nem cirógathatja meg a szekrényében az anyukája fényképét. Ha a gyereknek ezeket az igényeit nem tudja képviselni a szülő, akkor az a gyerek nem fogja jól érezni magát az óvodában. Együttműködő, nyílt és nagyon őszinte kapcsolatot képzelek el a szülő és a pedagógus, a gyerek és a pedagógus, valamint az óvodába járó gyerekek szülei között.

Azt olvastam az életrajzodban, hogy pedagógiai szakértői és integrációt támogató tevékenység keretében, a Koraiban ismerted meg az eltérően fejlődő gyerekek világát.

Anna: Húsz évet dolgoztam az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, ahol óvodapedagógusokat és szociálpedagógusokat is tanítottam, s idővel nagyon el is fáradtam. Emellett az óvodapedagógiai szakot is vezettem, és a hallgatók óvodai gyakorlatát is nekem kellett átalakítani. Az egyénközpontúság szemléletét kellett a képzésbe bevinnem. Rengeteget próbálkoztam, igen kemény küzdelem volt, és részben sikerült is. Mindezek után kimentem egy Camphillbe (fogyatékos gyermekeket és felnőtteket segítő, velük együtt élő közösség – szerk.), ahol felnőtt fogyatékos emberekkel főztem együtt, segítettem nekik a fürdésben, óriási élmény volt, revelatív erejű, és eléggé meghatározta aztán, hogy merre induljak tovább. Ez után az élmény után értesültem arról, hogy a Koraiban üresedés lesz, és egy képzés keretén belül megismerkedtem az ott dolgozókkal. Hamar kiderült, hogy jól együtt fogunk tudni dolgozni.

Eleinte az volt a feladatom, hogy a legkülönfélébb gyerekeknek megfelelő óvodát találjak. El is mentem megnézni és megismerni ezeket ez intézményeket. Az igazság az, hogy nem mindig volt sikeres ez munka. Részben a befogadó helyek sem voltak igazán azok, részben nekem is többet, vagy mást is kellett volna mondanom az adott kisgyermekről.  Emellett azoknak az autista kisgyerekeknek, akik a Koraiba jártak az integrációjukat támogató nappali csoportokba, meghívtam hozzánk a többségi óvodai pedagógusait, hogy megnézhessék és hasznos tanácsokat, támpontokat vihessenek magukkal az itteni gyakorlatból. Ez volt az egyik kedvenc tevékenységem a Koraiban. Azt hiszem, ez viszont sikeres volt.  Elmagyaráztam például, mit jelent a babzsákgyakorlat, mit lehet bevinni ebből a napi gyakorlatba a nem autista gyerekek foglalkozásaiba is, hogyan lehet bizonyos napirendi pontokat rugalmasabbá tenni. Igyekeztem én is minél többször kimenni azokba az óvodákba, ahova korais gyerekek jártak, nagyon hasznos volt, de azért itt akadályokkal is találkoztam.  

Részt vettem a képzésekben is, létrehoztam egy 120 órás általános, integrációs képzést, ami akkor kuriózum volt, hiszen akkor indult be Magyarországon az integrációs törekvés. Sosem felejtem el, elképesztően élveztem, az állt a középpontjában, hogy minden egyes tevékenységet, ami egy óvodában előfordul, mikrocsoportosan kell felépíteni, az egyéni igények mentén. Igen jó szakmai munkacsoportot szerveztem a képzés oktatóiból, amiben nagyon sokféle terület képviselője vett részt, még művészetterapeuták is. Mindezek mellett négy és fél éven keresztül bejártam minden egyes szakmai teamre az intézményben, és rengeteget tanultam az ott dolgozó szakemberektől.

Úgy tudom, hogy aztán a családodban is született eltérően fejlődő kisgyerek.

Anna: Már bőven a Koraiban dolgoztam, amikor megszületett az első unokám, aki nagyon hamar bekerült a Koraiba egy vizsgálatra. Akkoriban nem gondoltam, hogy baj lenne vele, és aztán a kollégák jelezték, hogy sajnos nem is kevés ez az eltérés. Később tanultam meg, hogy melyek azok az apróbb előjelek, amelyek az autizmus és az értelmi sérülés együttes jelenlétére utalnak már a korai időszakban. Borzasztóan nehéz időszak volt ez, és egyben igen megérintő, hogy miközben éppen kezdtem beletanulni ebbe az új területbe, az unokámon keresztül én is érintetté váltam. Sok szállal kötődöm tehát ide.

Egész nyáron dolgoztál és intenzíven részt veszel az új oktatásügyi minisztérium által szervezett óvodai alapprogram átdolgozásában. Hol tartasz most ezzel a nagy munkával?

Anna: A Kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkársággal vagyok kapcsolatban, önkéntes alapon végzem ezt a szakértői munkát. Kereki Judit, a terület államtitkára kért fel az óvodai alapprogram teljes átdolgozásának feladatára. Amiben biztos vagyok, és a doktori disszertációmat is ebből írtam, hogy 1959-től napjainkig átfogóan átlátom az összes óvodai alapprogram ívét, hogy hogyan következik egyik a másikból. Édesanyám, Bakonyiné Vince Ágnes, az Országos Pedagógiai Intézet óvodai területért felelős osztályának vezetője volt, és az 1971-es óvodai alapprogram kidolgozásában ő volt az egyik szerző. Édesapám ugyanezt a tevékenységet végezte, csak az iskoláskori területen, szóval mi a testvéremmel ebben a világban nőttünk fel. Számomra igazán nagyon motiváló és megtisztelő, hogy most részese lehetek ennek az átalakulási folyamatnak. Kezdetben sokan, most már négyen veszünk részt ebben a projektben, és én koordinálom a csapatot. Már nagyobb részt készen vagyunk a szakmai anyaggal, most kezdődik egy társadalmi egyeztetés az óvónőkkel, szülőkkel, civilekkel, és még sok szűrőn fog keresztül menni, hogy aztán megjelenjen a Magyar Közlönyben. Úgy érzem, hogy hetvenkét évesen benne lenni egy ilyen alkotói munkában, igazi megkoronázása az eddigi hivatásomnak.

Udvarnoky Zsófi

A sorozatot októberben volt kollégánkkal, Gelencsérné Tamási Márta zenepedagógus, zeneterapeutával folytatjuk.