“Hogy tudom elaltatni?” helyett: “Hogy fog megtanulni elaludni?”

A csecsemők és kisgyerekek alvása az egyik első a legfontosabb témák közül, amik a szülőket foglalkoztatni szokták. Az evés (szopik-e, eszik-e eleget és jól) a gyerekek másik alapvető megnyilvánulása, ami kezdetben megnyugvást, örömöt, vagy éppen aggodalmat, kétségbeesést hoz.

A szülő számára az evés a gyerek túlélési, fejlődési képességét mutatja, az őt szoptató, etető szülőnek pedig egy jóleső kompetencia-érzést: képes vagyok táplálni, “életben tartani”.

Az alvás más. Orvosi, neurológiai szempontból ugyan informatív lehet az alvási “képesség” is, hiszen a túl sok alvás is jelezhet bajt, az elalvás, vagy átalvás nehézsége, vagy akár a rossz ébredés is lehet olyan jel, amire fel kell figyelnünk. Mégis, az, hogy a családba érkező gyerek alszik-e, az a szülők számára is “húsbavágó” kérdés lesz. Ha sokat sír, aggódunk, és keressük az okokat. Ha nem alszik el, ha örökké felébred, ha nehezen alszik vissza, ha nem annyit és akkor alszik, ahogy azt jónak tartjuk, kétségbe vagyunk esve, és akár “fenyegetve” is érezhetjük magunkat. 

Hogy lehet “fenyegető” egy ártatlan, pici gyerek, ráadásul a sajátunk? Különösen az első gyereknél elementáris érzés (persze az anya már átélte azt az élményt, hogy a testén belül “valaki más” tartózkodik), hogy egyik legalapvetőbb biológiai szükségletünkben ennyire befolyásolva, akadályozva lehetünk. A “gyerekemért mindent megteszek”, és a szeretet érzése persze alakul, de ettől még nehéz lehet a sokaknak addig ismeretlen élmény, hogy meg kell szakítania éjszakai regenerálódását, illetve annak ideje lecsökken. Ráadásul közben kell még kiheverni a terhesség végét, a szülés-születés kisebb vagy nagyon is nagy drámáját.

Azért érdemes ezekről szólni, mert mindez befolyásolhatja azt is, ahogy a gyerekünkkel viselkedünk, ahogy vele bánni tudunk.

A pár hetes, hónapos gyerek esetében bizonytalanok vagyunk, nem ismerjük még Őt. Ha éppen nem eszik vagy alszik, félünk, hogy sírni fog. Nehéz még elképzelni, hogy másra is képes lesz, hogy lesz olyan, hogy ébren van sírás nélkül. Főleg az, hogy ehhez nem kell feltétlenül karban tartani, foglalkozni vele. El fogja tudni foglalni magát? Fog békésen nézelődni, elkezd majd játszani?

A szülőnek, anyának joggal van arra igénye, hogy a sok gondoskodás, etetés mellett lehessen nyugalma, ideje önmagára, a felnőtt élete folytatására is. Ez az önfeláldozó, jó anyánál, apánál is így van. 

Hogy lehet ezt megoldani? Tarthatják felváltva a karjukban, hordozóban magukra köthetik, ringathatják bölcsőben, rábízhatják valaki másra… De ezeknél is előnyösebb “megoldás”, ha a csecsemő eleget és jól alszik, és elkezd, eleinte csak rövid időkre, békésen nézelődni.

Érdekes módon, az egyik gondolat, amit meg kell kérdőjeleznünk, éppen az a hiedelem, hogy nekünk kellene elaltatni a kicsiket! Mindenki magától alszik el. Mi magunk sem tudjuk, hogyan csináljuk! (Legkevésbé akarattal lehet elaludni – sőt, a szándék még akadályozza is az elalvást.) 

Valójában mit teszünk? Szokásokat, rituálékat alakítunk ki, amiket szinte mindig végigcsinálunk lefekvés előtt. “Fészket rakunk” magunknak, konkrét és szimbolikus értelemben. Maga az elalvás egy önkéntelen változás, amit az idegrendszerünk hoz létre: egyik tudatállapotból egy másikba kerülünk, nem-akaratlagos módon, úgy, hogy észre sem vesszük.

Életre szóló alap-képesség, ha valaki el tud aludni, az egészségének egyik alapja. Ha ehhez pótszerekre, külső segítségre van szüksége (legyen az képernyő, altató vagy egy sör), az nem szerencsés, sokszor káros. 

Vagyis, a kisgyereknek is akkor teszünk jót, ha nem mi akarjuk őt elaltatni mindenféle varázslattal, hanem abban segítjük, hogy ő maga kialakíthassa a saját szokásait, és valamiképp olyan állapotba tudja hozni magát, hogy egyszer csak ez a naponta ismétlődő rejtély, az álomba esés-zuhanás megtörténjen. Nem tudjuk előre, az ő “módszere” mi lesz. Ujjszopás, fészkelődés, takaró-csücsök-morzsolgatás, vagy egyéb. Ezt ő fogja kialakítani. Mi a gondoskodást, testi-lelki biztonságot, szellős alvóhelyet, meleg takarót tudjuk neki nyújtani. És azt, hogy számíthat ránk, nem hagyjuk magára! A közelben vagyunk, ha kell, odamegyünk hozzá.

Ne szoktassuk lehetőleg semmi olyanhoz, amit hosszú távon nem szeretnénk végezni, nyújtani! A felnőttnek se lesz jó hónapokig a sétálgatás, rázogatás, autózás, stb, de a gyerektől sem szép egy idő után elvenni azt, amihez mi szoktattuk hozzá. Ha pedig már éppen belekeveredtünk valami hasonlóba, ne haragudjunk magunkra, szép fokozatosan ki lehet ezekből a szokásokból keveredni 🙂

Érdemes viszont jól megfigyelni: mit csinál, amikor fáradt? Hogyan próbál megnyugodni, vigasztalódni? Szereti-e, ha jól be van takarva, vagy éppen izeg-mozog, melege van, mindent lerúg magáról? Megtalálta-e már az ujját? (Érdemes erre várni, kibírni azt a kis időt, mielőtt cumit adnánk neki.) Van-e kedvenc tárgya, jó tapintású, neki biztonságot adó textil, játék, egyéb, amit elalváshoz érdemes következetesen odaadni, -készíteni neki? Milyen az ő egyéni napi ritmusa? Hogyan változik, szerveződik újra, ahogy nő?

Próbáljunk meg szabadulni attól az erős gondolattól is, hogy ha egy csecsemőt betesznek az ágyába, akkor neki aludnia kell! Ez egyáltalán nem biztos. Talán meglepő, de az aktív, mozgó-játszó időket érdemes néhány hónapos kortól váltogatni pihenő időkkel. Ehhez is figyelnünk kell: ha elfáradt, tegyük be az ágyába – ennek nem kell egy elkülönített, zárt szobában lennie, elég, ha védett, nyugalmasabb hely, ami nincs tele ingerekkel, játékokkal. Idővel fog tudni ezzel élni: a játszóhelyen aktívabb lesz, az ágyban visszahúzódik, gőgicsél, nézelődik. És vagy elalszik, vagy nem, de a pihenés akkor is szükséges és időt nyerünk. Először lehet, hogy csak 10 percet, de ez nőni fog. Így segítjük abban, hogy saját állapotait, szükségleteit tanulja felismerni, később kifejezni, hogy az önszabályozása fejlődjön. Ezekre is egész életében szüksége lesz, akár átlagos a fejlődése, akár attól eltérő.

Közben saját aggodalmunk is csökkenhet, elkezdhetünk egyre jobban bízni az ő képességeiben, és az a bizonyos “fenyegetettség” is csökkenni fog.

Tehát amikor így igyekszünk kísérni a kisgyerek fejlődését, bízva abban, hogy fokozatosan kialakítja a szokásait, többek között az elalvási képességét, érdemes felismernünk, mennyiben befolyásol minket saját fáradtságunk, saját igényünk a nyugalomra. Ha nem izgulunk azon, hogy “miért nem alszik el már?”, és nem próbáljuk mindenféle módon “elaltatni”, kevésbé keveredünk olyan szokásokba, amiket később nehéz lesz leépíteni. Ha apránként próbálkozunk, és közben az ő “válaszait” figyeljük, előbbre jutunk: mi megnyugodhatunk, hogy nem kell minden percben valamit tennünk vele, sokszor elég, ha a közelben vagyunk, a nyugodtabb felnőtt mellett pedig ő magára találhat, és eljuthat a nagy vívmányig: elalszik önállóan. 

Nem egyedül! Hiszen nem hagyjuk magára, egészen az alvás “partjáig” kísérjük, és a közelben maradunk. A belső “morajlásra”, “csobogásra” ő hangolódik rá, mígnem észrevétlenül már az álom “hullámain” ringatózik.

Mózes Eszter, klinikai gyermek szakpszichológus

A korai fejlesztés idegrendszeri háttere

Az emberi egyedfejlődés egy elképesztő utazás. Amikor egy kisbaba megfogan, már az ivarsejtek egyesülése pillanatában benne van az apró kis sejtekben a teljes ember megformálásának minden információja. A néhány napos embrió pár sejtjéből kifejlődik egy teljes újszülött, egy új ember. Az élet legnagyobb csodája, hogy két sejtből a fejlődés során hogyan alakulnak ki a különböző típusú sejtek annak megfelelően, hogy mi lesz később a feladatuk. Alakulnak bőrsejtek, izomsejtek, kialakulnak a zsigerek és így tovább. És kialakul a test nagy karmestere, az idegrendszer is. Az idegrendszer fejlődése során az idegsejtek is differenciálódnak és specializálódnak az adott feladatra. Az emberi agy és a teljes idegrendszer fantasztikusan összetett gépezet, mely különféle formájú, elhelyezkedésű, méretű és funkciójú idegsejtek millióiból áll, amelyek összehangoltan és tökéletes csapatmunkával végzik a dolgukat.

Az idegrendszeri fejlődésben fontos szerepet kap az úgynevezett kritikus időszak, melyben a fejlődő agy a leginkább képlékeny és a leginkább érzékeny a környezeti hatásokra, illetve ingerekre. Ez a gyermek életének első két évében a legintenzívebb, de természetesen egészen a kamaszkorig elhúzódik. Ez az egyik oka annak, hogy miért kap ilyen fontos szerepet a korai intervenció (beavatkozás), a korai fejlesztés a gyermekek életében. Ebben a korai életkorban hatékonyan és aktívan lehet a gyermeki fejlődés irányát és tempóját befolyásolni a megfelelő fejlesztéssel.  Miről is van szó pontosan? Az újszülött agyban rengeteg idegsejt és kapcsolati lehetőség van. Sokkal-sokkal több, mint amennyi felnőtt korra megmarad. Az intenzíven fejlődő agyterületekben akár az idegsejtek fele is elpusztul, mert a későbbi működtetés során rájuk már nem lesz szükség. Az agyunk nagyon gazdaságosan működik, igyekszik a lehető legkevesebb energiával a legoptimálisabb működést elérni. De akkor miért van a kisbabáknak ennyivel több idegsejtje?  Mert ez az állapot lehetőséget ad a “hibázásra”, téves kapcsolódásokra, mellékutcákra, zsákutcákra anélkül, hogy a fejlődést komolyabban befolyásolná.  Az alábbi egyszerű példával remekül lehet ezt a mechanizmust szemléltetni: Szeretnék megadni valakinek egy telefonszámot, pl. 1-2-3-4-5. Ha az illető akár egyetlen számot is hibásan, vagy olvashatatlanul ír le a sorban, az információ máris elvész és értelmét veszti. Nem fogja elérni a másikat telefonon. Írjuk le telefonszámot most betűkkel a számok helyett: egy-kettő-három-négy-öt. Tegyük fel, hogy az illető ebből a 19 karakterből többet is hibásan ír le: egg-ketto-hrom-négy-ött. Az információ mégsem vész el, igaz? Értelmezhető marad a számsor néhány téves karakterrel együtt is, mert ennyi hibát ki tud küszöbölni a rendszerünk. Valahogy az idegrendszer fejlődése során is ez történik. A példánknál maradva minél többször írjuk le az adott számsort, annál biztosabban marad meg a helyes telefonszámunk. Az idegrendszer megtanulja, és a végén 19 helyett elég lesz 5 karakter is ugyan annak az információnak az átadásához. Tehát az idegrendszernek hosszú távon elég 5 „karakternyi” sejtet és összeköttetést életben tartani a 19 helyett. A többi pedig elvész, azaz elpusztul. Ez igazán gazdaságos megoldás. Az idegrendszernek ezt a tulajdonságát, rugalmasságát nevezzük plaszticitásnak. Szépen párhuzamba állítható mindez a gyermek pszichomotoros fejlődésével is. A kisbabánk cselekszik, tapasztal, érzékel. A próba-szerencse típusú tanulás során sok tévedés lehet, még sokszor nem célravezető megoldást választ. Próbálkozik így, próbálkozik úgy, megfigyeli és megtapasztalja a reakciókat,  környezetének változásait, a fizika törvényszerűségeit. A sok-sok gyakorlásban a tevékenysége egyre kifinomultabb és precízebb lesz, funkcionálisan a legmegfelelőbb, mely egyben az energia felhasználás szempontjából a leggazdaságosabb is.  

Forrás: pixabay.com

Érhetik a fejlődő szervezetet azonban ártó hatások is.  Fejlődő magzatunkat már az anyaméhben is rengeteg inger éri. Az anya különböző betegségei, gyógyszerek, környezeti ártalmak, szennyezett élelmiszerek, pszichés faktorok, majd a születés körülményei, a szülői és gyermeki genetika, a személyiség és sok minden más is hatással lehet a kis emberkére. Annyira összetett az emberi egyedfejlődés folyamata, hogy legtöbbször nehéz megmondani, hogy mi milyen hatással volt, okozott-e bármi kárt vagy sérülést a fejlődő kis agyban. Sokszor nem tudjuk pontosan megmondani, hogy mi áll az eltérő fejlődésmenet hátterében. Sokszor nincs is egy konkrét ok, hanem több tényező együttes hatására vezethető vissza. A fejlesztés hatékonysága természetesen függ a meglévő és kimutatható problémák mértékétől, de mindenképpen korai életkorban érdemes elkezdeni. Amikor egy kisgyermeknél eltérő fejlődésmenetet tapasztalunk, akkor a megfelelő fejlesztéssel többek között az idegrendszer plaszticitását is kihasználjuk. Természetesen emellett sok minden mást is, hiszen komplex és összetett, kölcsönös együttműködésen alapuló munkáról beszélünk. A megfelelő ingerekkel, helyzetekkel, feladatokkal, akár az otthoni környezet máshogyan történő kialakításával is lehetőségünk van jó irányba terelgetni a fejlődést. 

Forrás: https://pxhere.com

A környezeti ingerek, a mozgás és a (kezdetben próba szerencse típusú) tanulás kulcsfontosságú az optimális idegrendszeri fejlődésben. Nem mindegy mivel és hogyan tölti el a gyerek életének ezt a kritikus időszakát egészséges fejlődésmenet esetén sem. Aki egész nap a lakásban van, a tévé előtt üldögél, vagy kütyüzik, az nem jut elegendő tapasztalathoz, mozgáshoz, tanulási lehetőséghez.  A szabad levegőn történő rendszeres nagymozgás, kirándulás, játszótér, játszóház, egy séta a parkban vagy a Duna-parton mind-mind pozitívan befolyásolja a fejlődő idegrendszert. A fizikai törvényszerűségek saját testen történő megtapasztalása alapozza meg többek között a későbbi téri tájékozódást, térbeli gondolkodást.

Összefoglalva tehát a korai fejlesztés egyik nagy ütőkártyája a fejlődő idegrendszer plaszticitásának és rugalmasságának kihasználása. A tanulási folyamatok, a mozgásos tapasztalatok, a játék és a megfelelő környezeti ingerek egyvelege jó talajt ad a gyermek fejlődéséhez. Ennek alakításában és támogatásában tud sokat segíteni az időben megkezdett fejlesztés, melyben mind a szülők, mind a gyermekek barátságos, biztonságos és elfogadó légkörben tanulhatnak egymásról, egymástól és a terapeutától. 

Hatvani Dorottya, gyógytornász, TSMT terapeuta

Milyen életkilátásaik és jövőjük lesz a koraszülött babáknak?

„Olyan pici, törékeny és gyenge, vajon mi lesz belőle, ha felnő?”

Ezt a kérdést biztosan minden édesanya és édesapa felteszi, mikor a várva várt gyermekük korábban érkezik a világra. Sok-sok család számára jelent kihívást az az élethelyzet, mikor a pici idő előtt hagyja el a biztonságot jelentő anyaméhet. Bárhol élnek is a világban, ugyanaz a gondolat foglalkoztatja őket: hogyan lehet ekkora apró kis élet majd erős, magabiztos felnőtt.

A tapasztalatok, a nemzetközi és hazai hosszú távú nyomon követő kutatások is egyre megnyugtatóbb választ adnak erre a kérdésre. Bár a koraszülöttség ténye rizikót jelent az élet kezdetén, ma már jó eséllyel érik utol kortársaikat a második év körül ezek a kicsik, felnőtt korukra sokan közülük már semmilyen módon sem különböznek a többiektől.

Az esély függ attól is, hogy mennyivel korábban érkezik a baba, milyen súllyal, illetve milyen más nehézséggel, betegséggel kell még megküzdenie az élete indulásakor.

Mit jelent a koraszülöttség? Mikor koraszülött a baba?

A 40 hét méhen belüli tartózkodás helyett azok a babák, akik a 37-nél korábbi várandóssági héten jönnek a világra, koraszülöttek.

Koraszülöttnek tekinthető az a pici is, aki időre, vagy majdnem időre érkezik, de súlya nem éri el az abban az időszakban átlagosan várt mennyiséget, vagyis kissúlyú újszülött.

A születési időt és a súlyt tekintve tovább csoportosítják a kicsiket.

A születés ideje szerint vannak azok a babák, akik közel a 37. várandóssági héthez születnek (33-36. hét), a 28. és 32. hét között világra jöttek, valamint az extrém korán érkezők, akik a 28. hét előtt születnek. Mindemellett a súly szerint kissúlyú a 2500 gr alatt, igen kissúlyú az 1500 gr alatt, és extrém kissúlyú újszülöttek, akik 1000 gr alatti súllyal születnek.

A kutatásokból tudjuk, hogy a koraszülöttek életkilátásai alapvetően a születési idő és súly mentén valószínűsíthető, de az éretlen szervezetet ért más betegségek is befolyásolják azt. Ilyen lehet a tüdő éretlenségéből adódó krónikus tüdőbetegség (BPD – bronchopulmonalis dysplasia), az agyvérzés (IVH), az oxigénhiány miatt átélt agyi trauma (PVL – periventrikuláris leukomolácia) és a retina részleges vagy teljes leválása (ROP).

Milyen rizikót jelent, ha nagyon korán érkezik a baba?

Az idő előtti megszületés rizikója abban rejlik, hogy még éretlen a baba idegrendszere és éretlenek a szervei is, így a világrajövetel pillanatában a hirtelen megváltozó környezeti ingerekre nincs még felkészülve.

A méhen belül egyenletes meleg, puha helyen a magzatvíz ölelte körül, tompított fényeket és hangokat hallott, izmai mozogtak miközben a magzatvíz segítette erőfeszítéseiben.

A megszületés után azonban erős fények és hangos zajok fogadják, amely az érzékszerveken keresztül az idegrendszerét is megterheli a babának. Hirtelen önállóan kell lélegeznie és kitetté válik a hőmérséklet ingadozásának, a testét ért különböző érintéseknek. Érett újszülöttet is megpróbáló helyzet ez, a koraszülöttek pedig védtelenebbek. Az említett társuló betegségek jelzik a megküzdés nehézségét, a légzést, az agyi működést és a látást érintik.

Hogyan fejlődik egy koraszülött kisbaba?

Tudta-e, hogy bár a mozgásfejlődés mérföldköveinek megjelenése a látványosan követhető a csecsemők fejlődése során, a koraszülött babák esetében mégis inkább a figyelem szervezése, az alvás-ébrenlét, az indulatok szabályozása okozza a legtöbb nehézséget? Miért van ez így?

Azért, mert az éretlen idegrendszer számára a legnagyobb kihívást a külvilágból érkező ingerek (hangok, látvány, szag, íz, hőmérsékletváltozás stb.) hatásaira adott megfelelő válasz jelenti.

Nehéz szelektálni az ingerek között, ezért nehéz a babának a figyelmét egy dolog felé irányítani. Nehéz az érzetek között különbséget tennie, így kevésbé tudja, mikor éhes, mikor álmos, és ezt kevésbé tudja finoman, pontosan jelezni a környezete felé. Mindebben erősen rászorul az őt gondozó felnőttekre, családtagjaira.

Mit tehetnek a szülők koraszülött kisbabájukért?

Őrizzék az álmát!

Alvás közben olyan fontos biokémiai folyamatok zajlanak szervezetében, amelyek a növekedését, gyarapodását, idegrendszeri érését támogatják. Az alvás-ébrenlét szabályozását is úgy képesek elsajátítani, ha azt nem kizárólag csak kívülről kapja, hanem lehetősége van megérezni szervezetének szükségleteit.

Tartsák! Hordozzák! Ringassák!

A babáknak, így a koraszülött kisbabáknak még inkább szükségük van a biztonságra. Elemi szükséglet az evésen alváson túl az ölben, ringatva biztonságban lenni szükséglete. A kisbaba számára ezt leginkább a szeretett gondozói képesek megadni. Ebben a szoros testi kapcsolódásban tanulják meg együtt, hogy egymás számára milyen jelzések a fontosak, hogy megértsék egymást és ezt a tudást viszi tovább majd a baba amikor képes lesz az önállóbb időtöltésre.

Beszéljenek hozzá!

Már méhen belül hallják a babák szeretteik hangját, képesek őket a megszületésük után ezer közül is felismerni. Anya, apa, testvér hangját ismerik és megnyugtatja őket! Az éneklés, dúdolás a legnagyobb bajban is gyógyírt jelenthet. Biztonságosabban érzik magukat, ha beszélnek hozzájuk, elmondják nekik, mi fog történni velük, mert ez a szívükhöz szól. Azt jelzi számukra „Itt vagyok veled!”.

Kik tudnak még segíteni?

Amíg az élet kezdetén az éretlen szervezet szorul támogatásra, addig a kórházakban működő PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztályon látják el a kicsiket. Ezt követően is fontos még a szoros orvosi nyomon követés, hogy a későbbi növekedéshez, fejlődéshez és tanuláshoz szükséges biológiai akadályokat leküzdhessék a gyermekek. Később azonban a korábban már említett figyelmi szerveződés és szabályozási funkciók érésének támogatása érdekében érdemes felkeresni olyan intézményt, ahol nem csak a motoros képességek alakulásával foglalkoznak a szakemberek, hanem a család egészének adnak olyan elsősorban pedagógiai, pszichológiai támpontokat, melyek segítenek a koraszülött csöppség fejlődésének támogatásában.

Mivel minden baba más, egyéni szükségletei vannak. Fontos, hogy pontosan neki és a családjának szóljanak a tanácsok arról, hogy neki hogyan jó ha etetik, neki mivel jó játszani, neki hogyan javasolt szervezni a szokásrendjét stb.

Mi is szívesen állunk Önök mellé!

Koraszülött Prevenciós Programunk munkatársai minden koraszülött babát nevelő családot várnak, akik Budapesten, vagy vonzáskörzetében élnek.

Tóth Anikó, gyógypedagógus

Mivel játsszon a csecsemő?

Mivel játsszon a csecsemő?

Van- e jelentősége annak, hogy mit adunk játszani a babának és mikor? Jó-e, ha folyamatosan foglalkozunk, játsszunk a csecsemővel?

Régen és ma

Amikor a szülő és kisbabája túl vannak az  az első, közösen eltöltött heteken, eljön az idő, amikor felmerülnek a következő kérdések:  vajon mikortól adhatok a gyerek kezébe játékot? Hagyjam őt körülnézni, tapogatózni, nyúlkálni, markolászni, vagy játsszak inkább vele? Hogyan játsszak vele, mi legyen a játék célja?

Ezek a kérdések régen nem merültek fel

Régebben a szülők nem foglalkoztak a baba lehetséges játéktevékenységével, együttjátszással, megfelelő játékszerekkel, sőt nagyobb gyerek játékával sem. A kisbabát szoptatás után ringatták, dajkálták valamelyest, majd visszatették őt a bölcsőbe, vagy a kiságyba. Egy átlagos családban legfeljebb egy csörgőt adtak a csecsemő kezébe. Amikor a gyerek már nagyobb lett, a kisfiú kisautót, a lány egy babát kapott.

Manapság másképp van

Ma már a szülők a kezdetektől fontosnak tartják a játékot, keresik a megfelelő játékszereket, melyekből hatalmas kínálat van a bababoltokban. A gondos szülőkből tudós szülők lettek, akik semmit sem akarnak kihagyni a gyermekük optimális fejlődése érdekében. Már nem csak megfelelően gondozzák és táplálják a kicsit, hanem szellemi fejlődéséért és érzelmi szükségleteiért folyamatosan felelősnek érzik magukat. Ha valahol meghallják, vagy meglátják, hogy babájuk attól még okosabb vagy boldogabb lesz, ha ezt, vagy azt veszik neki, már keresik is a boltokban a “csodaszert”.  De szükség van-e valójában erre? Mik a jó játékok egy baba számára?

Mivel játsszon a csecsemő?

A saját keze

Jó esetben a csecsemő első játéka a saját keze. Hadonászik vele, anélkül hogy tudna róla, hogy ezek a nyúlványok hozzátartoznak, hogy a keze is ő. Nem minden csecsemő a kezét fedezi fel elsőnek. Olyan családokban, ahol a csecsemő ágya központi helyen van, ahol zajlik körülötte az élet, és mindig van mit követni a szemével, kimaradhat ez az állomás, a játékfejlődés kezdete. A kéznézegetés, a két kéz egymással való fogdosása azoknál a csecsemőknél is kimarad, akiknek a szülők kezdettől fogva a kezükbe nyomják a tárgyakat, akikkel  mindig van egy felnőtt vagy nagyobb gyerek, aki beszél hozzá, kiveszi őt az ágyából, ringatja.

Akkor játszunk, vagy ne játszunk vele?

Jó ez így? Jól gondolják ezt a szülők? A szakemberek – pszichológusok és gyógypedagógusok – véleménye megoszlik azt illetően, hogy a csecsemő folyamatos foglalkoztatása helyes-e vagy sem.

Sok pszichológusnak az a véleménye, hogy a korai “tanítás” elvesz a szülők és gyerekek közötti kapcsolatnak a spontaneitásából és melegségéből, amely körbe kell hogy lengje őket akkor is, amikor közel vannak egymáshoz, de nem egymással vannak elfoglalva. Szerintük a csecsemők önmagukat fejlesztik, amikor megfelelő körülmények között nőnek fel, van játszóhelyük és játékaik, és minden helyzetben biztonságban érzik magukat.

A gyógypedagógusok és a pedagógusok közül néhányan nem értenek ezzel egyet. A pedagógusok szinte minden gyereket egy bizonyos átlaghoz viszonyítanak, majd ez alapján megállapítják, hogy jól fejlődik-e a gyerek, vagy netán egy kicsit el van maradva. Ha egy baba nem felel meg az általuk elképzelt átlagos fejlődési szintnek, ráveszik a szülőket  arra, hogy rendszeresen foglalkozzanak így vagy úgy a gyerekükkel, játsszanak vele. Pedig a gyerekek fejlődési paramétereit rugalmasabban kéne kezelni: a különbözőképpen nevelt gyerekek más-más időpontban hozhatják az említett átlagokat.

Kinek van igaza?

A csecsemő fejlődése során rendszeresen tanul magától új dolgokat,  nem kell vele külön játszani, csak élvezni kell az együttléteket. Hiszen mikor legyen a leginkább ilyen önfeledt kapcsolat a kicsivel, ha nem a csecsemőkorában? Fontos, hogy a szülő, amikor együtt van a babájával, teljes mértékben önmagát tudja adni. Szinte minden szülő beszél csecsemőjéhez, amikor az kézben van, és ez így helyes. A szemléletbeli különbségek a különböző szakemberek között inkább arról szólnak, hogy a szülők amellett, hogy játékosan és szeretetteljesen gondozzák a kicsit, és biztonságot nyújtanak neki, foglalkozzanak-e vele szinte állandóan, vagy hagyják néha magára?

Mivel játsszon a csecsemő?

Néha magára kell hagyni a babát

Nem jó, ha egy csecsemő minden perce be van osztva és soha nem hagyják egyedül. Időt kell adni a babának, hogy magában, nyugodt körülmények között ráébredhessen arra, hogy kicsoda is ő, hova is született. Az egyik baba kezdettől szemlélődő és az is marad, idővel megfontoltan, célirányosan nyúlni fog a tárgyakért, miközben egy másik csemetét azonnal izgalomba hoznak a közelébe kerülő tárgyak. Az egyik gyerek hosszan tanulmányozza a feje mellé tett apró tárgyat, mielőtt érte nyúlna, a másik picinek a keze azonnal a tárgy irányába lendül, mihelyst meglátja. A tárgyakkal történő találkozás a harmadik és az ötödik hónap közé tehető. Fontos, hogy a szülő észrevegye gyermeke egyéni tulajdonságait, és érdemben reagáljon rájuk.

Tanácsunk tehát az, hogy ne foglalkozzon állandóan a gyerekkel! Egy állandóan foglalkoztatott baba folyamatos szórakoztatást igényel és nem tud majd koncentrálni a játékszerekre. A szülő inkább akkor játsszon vele, amikor gondozza őt: pelenkáját cseréli, fürdeti, vagy amikor az ölében van, etetése után.

Akkor ne is játszunk vele külön?

Amikor egy csecsemő fejlődésével nincs különösebb gond, amikor – gyorsabban vagy lassabban, de folyamatosan fejlődik, ne elsősorban az együttjátszásra koncentráljunk. A kicsik nagyon szeretik önállóan felfedezni a környezetüket. Mindabból, amit ők maguk kitalálnak, többet tanulnak, mint abból, amit a szülők szeretnének megtanítani nekik.

Már a harmadik hónaptól lehetnek mellette kis tárgyak vagy egy kendő, amibe könnyedén belemarkol. A negyedik hónaptól ugyanez lehetséges, de most már külön játszóhelyen, a földön, ahol könnyen lehet tárgyakat tenni köré. Fontos szempont, hogy a tárgyak könnyen megfoghatók legyenek, és hogy többféle anyagból készüljenek. Lehetnek fából, fémből, műanyagból és rongyból. Az ötödik, hatodik hónapban megtanul célirányosan nyúlni és fogni. Azzal, hogy a kicsi megtanulja azt, hogy a tárgyak kézbe vehetők, és hogy mindegyikkel mást lehet csinálni, igazi kutatóvá válik, s kíváncsisága a mozgásfejlődését is elősegíti majd. Gurulni, kúszni és mászni fog majd a játékok után.

Mi felnőttek, a gondozásokon kívül leginkább akkor játsszunk vele, ha utána egy másik programpont is következik. Például ha már nyűgös, de még egy picit várni kell a fürdetésre vagy a vacsorára. Nem lehet ötletszerűen egy babával játszani, pl. úgy, hogy jól “feldobjuk” őt, aztán izgatott állapotában otthagyjuk hirtelen, mert más dolgunk is van. Ilyenkor jogosan sírni fog. A baba nem játékszer!

Összefoglalva

Tartsuk tiszteletben a gyerek ébrenlétét úgy, hogy azt az ő munkaidejének tekintjük. Bízzuk az önálló játékfejlődésében. Ez konkrétan azt jelenti, hogy élete negyedik, ötödik hónapjától tegyük le őt a földre játszani néhány jól fogható játékszer kíséretében, s nyugodtan hagyjuk őt magára, hallótávolságon belül. A csoda magától bekövetkezik majd: játszani fog! Aztán majd új és új kérdések merülnek föl, amelyek arról szólnak, hogy mit tehetünk azért, hogy játéka ilyen intenzív maradjon, mikor adhatunk komolyabb játékokat is neki?

Szerző: Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus