Még csikorgatja fogát a tél, és a hajnalok igen hűvösek, ám a délelőtti napsütés ereje egyértelműen a tavaszt idézi. A madarak trilláznak, már a nyitnikék is hallatszik. Nem véletlenül választottuk a márciust a hangot adó tárgyak hónapjaként, vágyunk is rá, hogy az illatok, ízek és színek sokasága mellett minél többféle hangzás vegyen minket körül. Egy ilyen tavaszias napon meglátogattuk a Magyar Zene Háza előtt elterülő interaktív, zenés játszóteret.
Forrás: Koncz Márton – We Love Budapest
Ahogy közeledünk a játszótér felé, mindenféle ritmusú, hangzású zörej, zaj üti meg a fülünket, és megérkezve egy olyan tér tárul elénk, ahol sokféle ember, sok időt tölt el, egy közös élmény részeseként. Kevés ilyen helyet tudok felsorolni a városban, ahol valóban befogadó, nyitott és örömteli közösségi tér élményben lehet részünk. Itt bárki megtalálhatja a kedvére való elfoglaltságot, és hogy egy éppen beszélni tanuló kislányt idézzünk a térről, „csináljunk dalot!”, bizony percek alatt saját zenei költeményeket is alkothatunk.
Forrás: Koncz Márton – We Love Budapest
A zenei ösvényen végig járva a legkülönfélébb hangszereket és hangzásokat próbálhatjuk ki, de nem akárhogyan, a teljes testünk bemozgatásával. A zenélő burkolaton lépegetve, bukdácsolva, szökellve a cimbalom, a gitár, a hárfa és a zongora hangján a saját lépteink ritmusából alkothatunk zenét. A legkülönlegesebb persze, ha nem egyedül lépegetünk, hanem az arra vetődő társakkal véletlenszerűen együtt alkotjuk a legkülönfélébb harmóniákat. Tovább haladva a bátrabbak ugrálva, ráérősebbek lépegetve kipróbálhatják a zenélő párnákat, amelyek trambulinként is funkcionálnak, és azonnal visszajelzést adnak minden mozdulatunkról, esetleges kibillenésünkről is. Dobokat szólaltathatunk meg állva, vagy ülve, sőt, a marimba szerelmesei is kísérletezhetnek kedvükre. A szélpipa hangszer és annak kialakítása mindenképp az egyik legjellegzetesebb test-hangszer a pályán, billeghetünk rajta vagy akár egyszerre többen is taposhatjuk, különleges, szélfútta hangzását pedig messziről is beazonosíthatjuk.
Forrás: Koncz Márton – We Love Budapest
Valóban mozgásra hív ez a tér, táncra is perdülhetünk akár, és mozdulatainkról, belső állapotainkról hangos visszacsatolást kaphatunk. Az élménynek nélkülözhetetlen része, hogy nem egyedül kísérletezünk ezen a terepen, ha figyelmünket képesek vagyunk megosztani, saját belső zenei kalandparkunkban észrevehetjük útitársainkat, és ebben a kapcsolódásban igazán jó érzés osztozni. A saját dallamunk így beleilleszkedik egy közös morajlásba, és aki távolabbról hallgatja, ő is részese lehet ennek az örömzenélésnek. Nincs két ugyanolyan hang, ritmus, zene, ott és akkor alakulnak ezek a dallamfolyamatok.
A zenei játszótér arra hívja fel a figyelmünket, hogy ha lehet, sétáljunk erre minél többször, és oldódjunk bele ebbe a totális hangfürdőzésbe. Testünkkel, lelkünkkel, szívünkkel egy olyan térben, ahol végre tényleg mindenki megtalálhatja a helyét. Nagyon ránk fért már ez a szabadság!
Jó a nyár, jó a tél, jó az út, jó a szél, jó a labda – nézd, szalad; – jó a hold és jó a nap.
Jó a fán a labdarózsa, mintha fényes labda volna, Jaj! még egyszer elszalad, elgurul a fák alatt.
Elgurul a labdarózsa, mint a hold, mint a nap, fuss utána, elszalad, hogyha gyorsan elkapod,
tenyeredbe markolod, s mégse rózsa, mégse hold – akkor mégis labda volt.
Nemes Nagy Ágnes: Labda
A hónap kiemelt játékeszköze, amire ezúttal nagyobb figyelmet fordítunk, a labda. Amikor egy újonnan hozzánk érkező családdal és kisgyerekkel ismerkedünk, az első foglalkozások egyik alapkelléke a labda. Az ismerkedés, a játékba hívás, a biztonság megteremtésének szinte alapvető eszköze ez az egyszerű, de nagyszerű tárgy. Kifejezi a gyermek számára, hogy kapcsolódni szeretnénk hozzá, a felé való gurítással párbeszédbe hívjuk őt. Megnyitjuk vele azt a csatornát, amin keresztül egymással gondolatokat, vágyakat, érzéseket tudunk kifejezni. A labda azonnal működésbe lép, feloldja azt a csendet, zavart és mozdulatlanságot, amit egy első találkozás okoz. Eleinte mi vagyunk azok, akik többször gurítjuk a gyermek felé, és felkínáljuk annak a lehetőségét, hogy ő is visszagurítsa azt nekünk. Azaz azt közvetítjük felé, hogy ő is aktív alakítója, kompetens személye lehet ennek az ismerkedős szituációnak, és a cselekedeteinek következménye van. A labda abban is segít nekünk, hogy keretet és teret teremt ahhoz, hogy a gyermek szabadon, gátlások nélkül megélhesse, egy új és idegen közegben is bizalommal fordulhat mások felé, érteni fogják őt.
A labda sokféle lehet, a megfelelő méretű kiválasztásával éppen kézre áll, meg lehet markolni, akár össze lehet nyomni, oda lehet csapni a földhöz, meg lehet vele cirógatni, simogatni, dögönyözni a gyermek testrészeit, érintésével, pláne ha valami izgalmas tapintatút választunk, azonnali örömöt, izgalmat és motiváló érzéseket élhet át a gyermek. A korai életkorú gyermekek gondolkodásának alapja, hogy mindent cselekvésben és mozgásban gyakorolnak, fejlesztenek tökélyre, tapasztalatokon keresztül tanulnak. A labdát lehet cipelni, akár egyszerre többet is, lejtőkről és csúszdákról legurítani, sőt, ha épp dobálós kedvünkben vagyunk, egy tálba célba is lőhetünk vele. Elbújtathatjuk, tölcsérben pörgethetjük, feldobhatjuk, lábbal is belerúghatunk, és becsomagolhatjuk különféle textíliákba. A gyermek ebben az állandó kísérletezés közben megélheti, a labda mozgatásával ő szabályozhatja a távolságot, új és ismeretlen területeket fedezhet fel, irányításával megtanulhat közte és egy másik ember között kapcsolatot létrehozni, kezdeményezni, és nem utolsó sorban folyamatos mozgásban tartja őt is.
Később már azt is megmutathatjuk a gyermeknek, hogy a labdával egyszerre többen is lehet játszani, körben ülni vagy állni, labdát adni egyik kézből a másikba, a biztonságos kettes kapcsolódás után megnyithatjuk a figyelmét a több fős társas helyzetek felé. Sőt, amikor a labdát biztonsággal tudjuk átadni, továbbadni, énekelhetünk is ehhez a körbeadogatáshoz. Így pedig az egyszerre többféle irányú figyelmet és szenzoros integrációt támogatjuk, és nem utolsó sorban azt az érzést élhetjük át, jó dolog egy közösséghez tartozni.
A labda gömbölyűségéről se feledkezzünk meg, harmóniát, szépséget, egészlegességet, örömet hordoz, amellyel jó érzés azonnal kapcsolatba kerülni. Ez alapvető igényünk, így hát labdára fel!
A két lábbal, szimmetrikus mozdulattal előre lökdöshető „nyuszibicikli” után a legtöbb gyermek életében a pedálos háromkerekű bicikli, majd a pótkerekekkel felszerelt kétkerekű szokott következni. Az utóbbi években mintha elfelejtődött volna a roller, viszont most új színfolt az egyensúlyozni tanulásban a fémvázas, stabil tanulóbicikli, amelynek két kereke van, viszont nincs pedálja.
Mire jó ez a fajta kerékpár? Amellett, hogy használata nagy örömet okoz már a három-négyéveseknek is, a koordinált mozgás fejlődésében egy újabb elem gazdagodását jelenti: az erővel, a lendülettel és a sebességgel való bánni tudás képességét engedi kibontakozni. Be kell lássuk, hogy a kerékpározás nemcsak a pedállal történő erőátvitel ügyes kivitelezésétől függ, hanem elsősorban az egyensúlyozást lehetővé tevő komplex észlelések integrációjától. Érzékelni kell a kerékpár és a test dőlésének irányát, a haladási sebesség mértékét, az előttünk lévő közeli és távoli útszakaszok emelkedését, lejtését, a gödröket, és döccenőket. Ennek alapján kell a megfelelő testi választ kidolgozni, különösképpen a lendületet adagolni, amelyet ebben az esetben úgy lehet hatékonyan szabályozni, ha már nem a két láb egyidejű mozgásával, szimmetrikus mozdulattal, hanem váltott lábbal történik. Ha az útszakasz lehetővé teszi, a gyerekek megtanulhatják azt is, hogy hogyan lehet kihasználni a befektetett energiát, vagyis felkapják mindkét lábukat, nem adnak újabb lendületet, csak kormánnyal tartják az irányt. Mivel a tanuló kerékpárok fel vannak szerelve fékkel is, az éppen jó fékezés erejét is kitapasztalhatják.
Az a kisgyerek, aki tanulóbicikli után kap igazi pedálos kétkerekűt, gyorsabban tanulja meg és sokkal biztonságosabban tud majd kerékpározni, mert előtte már több tapasztalatot szerzett a járművel együttes gyors mozgás kézben tartásáról. A tanulókerékpárnak a biztonságos lendületkezelés mellett vannak egyéb előnyei is, amelyeket eltérő mozgásfejlődési típusú gyerekeknél jól lehet használni. Ide tartoznak azok a gyerekek, akik sajátos és különböző okok miatt bátortalanok, félnek az egyensúlyozástól. Ők igen nagy fejlődési lehetőséget kapnak, hiszen a tanulóbicikli használata számukra is biztonságos – mindkét láb a földön lehet – mégis megadja az „én csinálom”, „egyedül csinálom” örömét, melyek olyan visszajelzések saját kompetenciájukról, amelyeknek esetleg híján voltak. Nagyobb szabadságot is kapnak mindezzel, távolabbra mehetnek az anyukájuk szoknyája mellől, és kipróbálhatják magukat az éppen megfelelő mértékű, saját maguk által beállított mértékű kihívásnak megfelelően. Hihetetlen élmény lehet egy ilyen kisgyereknek, ha például egy nagyobb testvérrel vagy a szülővel együtt mehetnek el közös kerékpárútra.
Vannak olyan gyerekek is, akiknek problematikus az aszimmetrikus mozgások kivitelezése. Ők gyakran kihagyták mozgásfejlődésükből a kúszást vagy a mászást. Úgy változtatták kisbaba korukban a helyüket, mint ahogyan a nyuszik ugrálnak, tehát a váltott jobb-bal mintázat helyett a két kéz – két láb mintázat szerint. Ezek a gyerekek általában nehezen tanulnak meg pedált hajtani, és így kizárják magukat a kerékpározás örömeiből. A triciklit is két lábbal lökdösik előre. Azok a gyerekek, akik nehezen alakítanak ki egyoldali dominanciát, vagyis nem tudják maguk sem, hogy jobbkezesek-e vagy balosok, hol egyikkel, hol a másikkal rajzolnak, esznek, fésülködnek, szintén sokat nyerhetnek ebből a mozgásformából. Számukra azonban a tanulókerékpár használata – élvezete – után szerencsés, ha hadrendbe áll a roller is.
Még egy apróság, ami azért nem elhanyagolható: a tanulóbiciklinek hála a szülők életéből valószínűleg kimarad a derékgörbítő, loholtató, idegtépő biciklizni tanítási procedúra. Lehet, hogy nem is hiányzik majd?
A cikk forrása. www.dszit.hu
A cikket írta: dr. Szvatkó Anna klinikai szakpszichológus, gyógypedagógus
A játékokat Hajtó Krisztina gyógytornász, gyógypedagógus kollégánk gyűjtötte össze, szemezgessetek!
Az egész testfelülettel való érzékeléshez:
∙ a lábakkal érdemes kezdeni, majd a kezekkel-karokkal folytatni, és ha a gyermek engedi és a játszótéren/strandon megvalósítható, akkor lehet hátat, hasat, nyakat is!
∙ száraz homokkal megszórni a testrészeket
∙ nedves homokkal megszórni a testrészeket
∙ sárral bekenni a testrészeket
∙ vízzel lelocsolni a testrészeket
∙ gödröt ásni, és eltemetni a kezeket-karokat / lábat száraz ill. nedves homokba, jól meglapogatni a homokon kereszül, majd önállóan előhúzni
∙ a nedves homokot sima felületté simítani, és ujjal rajzolni bele
Játék a homokkal – kezek ügyesítése:
∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat kézzel ásni, markolni, szórni, ujjat belenyomni ∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat marokkal vödörbe tenni és azt így megtölteni ∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat lapáttal vödörbe tenni és azt így megtölteni ∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat vödörből kiönteni
∙ homokkal, vízzel vagy sárral teli nehéz vödröket megpróbálni felemelni, járó gyereknél cipelni ∙ száraz homokra vizet önteni és kézzel összekeverni
∙ vödör vízbe száraz homokot szórni kézzel
∙ különböző állagú sarakat készíteni vödörben, kézzel keverni, gyúrni, valamilyen felületen szétkenni tenyérrel, talppal
∙ kemény sárból kézzel golyót formázni, ezt célba dobni (vödörbe, lavórba, gödörbe) ∙ száraz ill. nedves homokba elásott játékot megkeresni, kézzel kiásni, kilógó résznél fogva kihúzni ∙ a homokba kis botocskákat, tobozokat, kavicsokat beleszúrni, belenyomni ∙ homokformát megtölteni, óvatosan lefordítani és megkocogtatni, hogy kijöjjön a homokforma
A DSZIT (Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápiás) honlap ajánlója – még több játszótér
A veszprémi állatkertet Kittenberger Kálmánról, a híres magyar Afrika-kutató, zoológusról nevezték el. Az állatkert a Közép-Dunántúli Régió kedvelt turisztikai célpontja. Veszprém belvárosából gyalog is megközelíthető. Az állatkert különleges természeti adottságokkal rendelkezik, két részből áll. Az állatok egy része a Fejes-völgyben van elhelyezve, a többi pedig az azzal szomszédos Gulya-dombon.
Az állatkert területén található két kisebb kültéri játszótér, de ami jobban felkelti a látogatók érdeklődését, az a Fejes-völgyben, a trópusi házban található fedett játszótér, a „Kölyökdzsungel”. A dzsungel témájú játszótér azonnal izgalomba hozza a gyerekeket, akik alig várják, hogy kipróbálhassák a játékokat. Egy igazi dzsungel kalandban vehetnek részt, ami során kedvükre kúszhatnak, bujkálhatnak, felmászhatnak a falon, kipróbálhatják a kötélhálókat és hidakat, csúszdákon csúszhatnak, és meglovagolhatnak például egy teknősbékát.
A játszótér leginkább 4-5 éves kortól használható ki, amikor már egyedül is magabiztosan közlekedik a gyermek a különféle magaslatokban és ingó köteleken Az itt megtalálható játékok intenzíven fejlesztik az egyensúlyérzéket, a mozgás-koordinációt és jelentősebb szerepet kap a bőrünkön keresztüli tapasztalás is a különböző felületekkel való találkozás során, mint például a fém csúszdák, az eltérő anyagú kötelek, a faforgáccsal borított föld.
A veszprémi állatkert gyereknek és felnőttnek egyaránt feledhetetlen élményt nyújt, azonban érdemes a „Kölyökdzsungel” meglátogatását az állatkerti séta végére tenni, ugyanis, ha egy gyermek oda bemegy, elég nehéz onnan kicsábítani. Akiknek pedig marad még energiája és ideje, az állatkert mellett egy kalandpark is található.
Mint minden évben, amikor beköszönt a meleget adó napsütés, mindenki szívesebben tölti a szabad levegőn az idejét. A hétvégi családi programok megszervezése sok fejtörést okoz a szülőknek, de, ha ráéreznek a túrázás, kirándulás, piknikezés ízére, attól kezdve mindenki tudni fogja mi is a legjobb időtöltés a család számára. Hétről-hétre ugyanazt a területet be lehet járni, hiszen ilyenkor hétről-hétre változik a látvány, az illatok. A család közösen kereshet egy fát, bokrot, amelyet a gyerekekkel közösen megfigyelhetnek, hogyan változik az, bimbók, levelek kibújása, később virágzása, termése. Természetesen egyszer a legelső alkalommal kicsit többet kell törni a fejünket arról, mire is lesz szükségünk a kirándulás során. Elárulom…, igazából igen kevés dologra. Talán az egyik legfontosabb, a nyitottság és a jó kedv!
Vigyünk magunkkal egy plédet, vagy olyan dolgot (polifoam, mindenkinek egy kispárnát) amire leülhetünk. A kispárnát viheti a család minden tagja külön-külön a hátizsákjában. Kell még kés, esetleg egy kicsi vágódeszka, kiskanál, fogpiszkáló, vászonzacskók, egy szemeteszsák, műanyagtányér, innivaló, víz, és papírtörlő, labda, naptej. (A tavaszi napsütés talán még veszélyesebb is, mint a nyári.) És már indulhatunk is! Sétánk, kirándulásunk helyszínéhez közeli boltba vásároljuk meg azokat a dolgokat, amit szívesen esznek a családtagok. A szülők ismerik legjobban a gyermekeik igényét, kedvenc ételeiket. A boltban a család tagjai kiválaszthatják, hogy mit ennének a túra ideje alatt. Hagyjunk a gyerekeknek választási lehetőséget arról, hogy kiflit, vagy zsömlét kérnének (ekkor lesz szükség a vászonzacskóra), hogy almát vagy banánt, hogy sajtot vagy felvágottat, hogy paprikát vagy retket…stb. Igen, és valamilyen finomság is bekerülhet a hátizsákba!
Sétálás közben rendezzünk futóversenyeket, majd csigalassúságú menetelést, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a szélsőséges mozgásformákat, szervezetükre gyakorolt hatását. Ezzel kicsit átélhetik a stressz-nyugalom érzését. Mutassunk nekik példát arra, hogyan tudnak nagy levegőt venni, szippantsunk bele az ilyenkor még oly tavaszillatú levegőbe. Ha menetközben találunk virágokat, azt is szagoljuk meg közösen. Az ételek ízének 60%-át a szagláson keresztül tapasztaljuk meg (gondoljunk a citromra), és természetesen nagyon fontos a vizuális inger is. Menet közben gyűjthetünk apró kavicsokat, letört gallyakat, minél többféle, különböző tapintatú természetes anyaggal ismertetetjük meg a gyerekeket, annál tapasztaltabbak lesznek.
Megsimogathatjuk a fák törzsét, átölelhetjük azokat. Menet közben felhívhatjuk a gyerekek figyelmét a különböző hangokra is. Faág reccsenése a talpunk alatt, (bíztathatjuk őket, hogy próbálják ki), a madarak csicsergésére, a szél susogására. Ezeket meg is próbálhatjuk leutánozni. Ha útközben találunk olyan faágat, amely teljesen biztonságos arra nézve, hogy a gyerek felkapaszkodjon rá és lógjon, akkor tegyük meg, hiszen így tapasztalatot élhet át a saját testének mélyebb érzeteiről. Amikor találunk egy kidőlt farönköt, egyensúlyoztassuk, sétáltassuk meg rajta a gyereket. Menet közben figyeljünk a folyadék bevitelre is, időközönként kínáljuk meg a gyerekeket, lehetőleg vízzel.
Amikor úgy érezzük, hogy elérkezett az evés ideje, akkor kérdezzük meg a gyerekeket, hogy hol szeretnék megenni a boltban kiválasztott ételeket. Ha van erre a célra megépített pad, asztal akkor ülhetünk oda is, és mellette is le tudjuk tenni a plédet. Amikor a szabadban eszünk, dupla örömet tapasztalhatunk: az illatok a látvány a hangok mind eltérnek a megszokottól és együtt elkészíthetjük az ízletes ételünket a természet lágy ölén. Ha útközben sarazásra is sor került, akkor az otthonról hozott vízzel leöblíthetjük a gyerek kezét, sajátunkat, mielőtt neki látunk az étkezéshez. Lehetőleg ne használjunk nedves törlőkendőt, hiszen mindnek van szaga, az elrontaná a természet nyújtotta hatást! Vonjuk be a gyerekeket az „evőfészek” kialakításába (terítés, az elemózsia kipakolása).
A gyermek arról is dönthet, hogy csak törni szeretné a pl: kiflit, vagy sajtot, vagy külön-külön harapni. Nem kell mindig szendvicsként felkínálni. Kézzel-lábbal ehet, ha úgy akar! A fogvájót azért készítettük be induláskor, hogy a felkarikázott ételeket felszúrhassák a gyerekek, szülők és úgy falatozzanak. Finommotorika fejlesztésre csodálatos dolog, dupla élvezet!
A kirándulás, túrázás, séta, piknik minden korosztály számára ideális. A babakocsis gyermekek még szunyókálni is tudnak a friss levegőn, míg nagyobb testvéreik mozgással, felfedezéssel a környezet megismerésével, tapasztalatok átélésével élvezik ki a természet nyújtotta lehetőségeket. A túra megtervezésekor vegyük figyelembe a gyermek életkorában meglévő terhelhetőségét (séta hosszát), amelyet fokozatosan növelhetünk.
Ha elérkezett az indulás ideje, a szerves hulladékot (almahéja) tehetjük egy fa tövébe, bokor aljába, a bekészített szemeteszsákba pedig a többi hulladékot. A morzsákat pedig a madaraknak hagyhatjuk ott.
Miért kapta ezt a címet? Indulj el egy úton…., mert úgy vélem, hogy csak először tűnik komplikáltnak nekivágni egy ilyen kalandnak, de utána már könnyedén megy!
Sok szülő aggódik gyermeke mozgásfejlődése miatt, s nem csak azok, akiknek egyértelműen okuk van rá, akiknek a gyermekét megszületésük után több orvos kezelt, mert “baj” volt a kicsivel. Sok olyan szülő is aggódik, akinek nincs oka erre. Ebben az írásban szeretnék néhány támpontot adni a pici mozgásfejlődésének a megítéléséhez, s egyben arról beszélni, milyen is a helyes mozgásnevelés.
Mit tehet a szülő azért, hogy a csecsemője maximálisan élvezni tudja a mozgása adta lehetőségeket? Nézzük meg, milyen az átlagos fejlődés s hozzá a megfelelő mozgásnevelés.
0- 4 hónapos korig
Egy csecsemő tartózkodási helye kezdetben csak a kiságy, vagy a bölcső, s utána a kiságy. Egyre többet lesz ébren ugyan, de az ágyából is sok lesz a látnivaló. Nem győz csodálkozni azon, amin a szeme megakad. Nem kell még ilyen korban játszóhely, elég, ha a szülő egy rongyot tesz a baba mellé az ágyába, hátha beleakad a szeme és/ vagy keze. S ott van a saját keze is, a kétszer öt ujjával. Nem győz csodálkozni azon, hogy azok hogy mozognak fölötte, mellette. Hát még amikor az egyik keze beleakad a másikba, s megéli azt, hogy mintha köze lenne azokhoz az érdekes nyúlványokhoz.
De amikor már csípőjét emeli, talán már oldalára is fordulna, érdemes egy játszóhelyet neki készíteni a kemény földön, legfeljebb egy kis lepedővel a szőnyegen. Ez általában 4 hónapos kor körül következik be.
Ép csecsemők feje fölött nem érdemes játéktárgyakat lógatni. Idővel frusztrálódnak, csalódnak a tárgyakban, mert nem tudnak érdemben játszani azokkal, nem tudják őket megfogni. Oda vannak kötve egy állványhoz vagy egy rúdhoz. Amikor tehát egy csecsemő kb. 4 hónapos korában megkapja az első játszóhelyét, annak az alapja legyen kemény ahhoz, hogy könnyedén fordulhasson az oldalára, s ha az oldalán akar maradni, ezt a pózt biztonságosan gyakorolhassa. Sok csecsemő nem sieti el a hasra fordulást, hanem az oldalán marad, sőt, ebből a pózból idővel feltornázza magát félig ülésbe, majd ülésbe. De ezt csak akkor tudja csinálni, ha az alap – amin ezt gyakorolja- kemény. A kemény alap könnyed és biztonságos mozgást tesz lehetővé. Az ágya lehet puhább, így jól tanulja a két helyzetet egymástól megkülönböztetni s ő “szól” majd, ha visszakívánkozik az ágyába. Hangjával vagy viselkedésével jelezni fogja, hogy ő hogyan érzi magát.
Egy csecsemő kezdetben csak annyi ideig legyen a földön, amennyi neki jó. Egy szülő aki kíváncsi arra, mi rejlik a gyermekében, tudni fogja hogy az mikor van, figyeli a csecsemőjét miközben az megismerkedik a környezetével és közben a saját mozdulatait is tanulja „értelmezni”.
4 – 8 hónapos korig
Ismerünk egy tornatanárt, aki csecsemőkorában csak 8 hónapos korában vette a “fáradságot” ahhoz, hogy a hátáról a hasára forduljon. Izomzata kissé laza -hypoton- volt, de nagyon sokat gyakorolta az oldalra fordulást, s nagyon jó tornász és tornatanár lett belőle. Fő tehát, hogy a szülő gyakorló terepet adjon a csecsemőjének az átmeneti mozgásformák kipróbálásához. Ilyen korban már fontosak a kis játéktárgyak a hátán fekvő gyermek feje körül, s a színes rongyok is még sokáig jó szolgálatot tesznek. Amikor a csecsemő jól kipihenten kerül a földre, nyúlni fog értük, s így akarva nem akarva kerülhet az oldalára, vagy tovább billen a hasára. Előfordulhat, hogy erre a mozdulaton ő maga is nagyon meglepődik. Utána – az első hetekben, amikor már megfordulni képes, s rendszeresen meg is fordul – gyakran még nem érzi magát jól ebben az új pozícióban. Ez főleg addig van így, amíg még nem tudja kihúzni a kezét, amikor a karja a hasa alá kerül, amikor megfordul. Ilyenkor sírva kérhet segítséget. Érdemes megfigyelni ilyenkor, mivel teszünk neki inkább jót: ha segítünk neki kihúzni a karját, vagy ha visszahelyezzük őt a hátára.
Akárhogyan döntünk, fontos, hogy minden nap egy kicsit később siessünk a segítségére. Ő megszokja az új pozíciót, megerősödik benne, és nemsokára már nem lesz szüksége segítségre, élvezni fogja az új tudományát, a hasra fordulást. Fontos viszont, hogy mindig a hátára fektessük őt le, hogy ő maga dönthesse el , hogy mikor fordul meg, hogy melyik pozícióban szeretne lenni. Gyermeke váltogatja, mennyire lesz utána sokat hasra forduló vagy guruló csecsemő. Akár sokat marad még a hátán, akár inkább a hason levést részesíti előnybe, a helyzetváltozások már az ő dolgai lesznek, csak a kiindulópont marad a szülőé.
Amikor a csecsemő már könnyedén fordul a hasára és vissza, illetve gurulva teszi meg az első tempót, ki kell őt venni a hempergőből, a “járókából”, ha eddig mégis ez volt a baba első játszóhelye. Mert amikor szűk játszóhelyen tovább fejlődik, kimaradnak azok a csodálatos átmeneti mozgásformák, mint amilyen a gurulás, a kúszás, a mászás és a térden járás. Merthogy szűk játszóhelyen a csecsemő hamarabb felhúzza magát állásba, de attól inkább függő helyzetbe kerül, mint amikor kedvére mozoghat a földön, és egyszerre foglalja el magát mozgással és játékkal. Azzal, hogy bizonyos körülményeket teremtünk a kicsi mozgásfejlődéséhez, neveljük is tehát.
8- 12 hónap között
Vannak szülők, akik ebben a korban az egész szobában engedik a picit mozogni, de vannak, akik inkább elkerítenek neki egy részt, pl. kétszer két métert.(Szétszednek e célból pl. egy régi hempergőt, és elkerítenek vele egy sarkot). A kívánt méretek nagynak tűnnek, de higgyék el kedves szülők, megéri. Egy tágas játszóhelyen a pici mindent meg tud csinálni, amire egy ilyen korú gyermek igényt tarthat.
A gurulásból idővel kúszás lesz. Kezdetben, mint az óra mutatója, úgy fog mozogni, mert még csak a karjaival tudja hajtani magát. Azután hátra felé is sikerül majd elmozdulni a helyéről, utána viszont előre, tempósan. Sok csecsemő hosszú ideig megelégszik a kúszással, s nagyon élvezi ezt, s ezzel a mozgásformával már mindent elér, amit kiszemel magának. Az a csecsemő, aki hosszú ideig kúszik, általában rövidebb ideig mászik. Ez fordítva is igaz, néhány csecsemő “elhanyagolja” a kúszást és hosszabb ideig mászik.
Hadd döntsenek ők maguk. Minden gyermek magában hordja saját mozgásrepertoárját, a saját hangsúlyaival, a saját tempójával. A kicsik – akik már másznak- választhatnak azután: lesz közülük, aki mászás közben tanulja az ülést, hiszen ilyenkor csak oldalra billen, és már megvan az új pozíció. Mások viszont mászás közben, a bútorokba vagy a rácsba botolva előbb a térdükre, majd a talpukra emelkednek, azaz inkább előbb felállnak, minthogy leülnének. Ezek a csecsemők később tanulnak meg ülni, például amikor a kapaszkodva állásban elfáradnak, s remegő kiskarjaik elengedik a rácsot vagy a bútordarabot, amelyben átmenetileg biztonságot leltek. Véletlenül kerülhetnek a kis fenekükre tehát s ők maguk csodálkoznak ezen a leginkább. Aztán már megint rajta múlik hogy az ülést is gyakorolják aztán vagy kúszva vagy mászva folytatják a felfedező útjukat.
A szabad mozgásnevelésben részesülő csecsemők tehát inkább egy éves koruk után indulnak el, mint előtte. Jól érzik magukat a sokféle mozgás közben, különösen, amikor jó játékok is veszik őket körül. Mozgásukat fejleszthetik a kisebb akadályok, a kemény párnák vagy a fordított fadobozok, pl. ágyneműtartók. S ami a játéktárgyakat illeti: nem drága dolgokra gondolunk itt, hanem pl. konyha eszközökre, kis lábasokra, kosarakra és egyéb üreges tálakra, amelyekbe ők maguk tudják ki és berakni az apró tárgyakat.
12 hónapos kor után
Egy éves kor után lesz az ülő, álló, mászó csecsemőből járó gyerek. Azok a gyerekek, akiket nem siettetnek, 3 hónapon keresztül is variálják az előbb felsorolt mozgásformákat, mire elindulnak. A háton nevelt csecsemők kevésbé sietősek, jobban élvezik a manipuláció időszakát, amikor hónapokon keresztül két kézzel szabadon játszhatnak a hátukon fekve. Tapasztalatunk az, hogy a hason neveltek sajnos nem élnek a lehetőséggel, hogy ők is a hátukra fordulva kényelmesebben tudnának játszani. Ők gyakran kevésbé békésen, kissé idő előtt húzzák fel magukat négykéztérdre, majd állásba, ahonnan ők is visszatalálnak majd a földre, kúsznak és másznak, de ők a hátukra vissza már nem kívánkoznak.
Amikor elindulásról írunk nem olyan elindulásra gondolok most, ahol a pici a szülők noszogatására néhány másodpercig elengedi a rácsot, vagy az egyik szülőtől a másikig tesz egy lépést, s beleesik a másik szülő karjába, hanem olyan igazi elindulásra, amikor a pici guggolásból szabadon feláll, s elindul. Amikor erre képes, szinte már járni is tud: gyakran azonnal több lépést tesz egymás után, és amikor mégis megbotlik, ügyesen esik, majd feláll.
Az átmeneti mozgásformák időszakában a kicsi ura lett a testének, mozgásfejlődését minden szinten élvezi, és közben előkészíti a szabadon járást. A fenti módon nevelt csecsemők átlagban 12 és 15 hónapos kor között indulnak el, a kevésbé szabadon nevelt csecsemők valamivel előbb. De az utóbbi gyerekek valami nagyon fontosat nem tanultak: önmaguk testi lehetőségeinek a felfedezését és élvezetét, a kompetencia élményét.
Egy dolog még nagyon fontos!
Soha, de soha ne tegyék a picit un. babykompba, guruló babatartályba. A babykomp alkalmas arra, hogy a fejlődés minden lehetőségétől elzárja a csecsemőt. Az egészséges csecsemő még ezt is túléli, viszont az enyhén sérültet fogva tartja eredeti állapotában, a természetes rehabilitációtól is megfosztva őt. A szabad mozgásfejlődés menetét és jelentőségét Magyarországon Pikler Emmi kutatta és hangsúlyozta. Minden csecsemő képes erre, aki megfelelő lehetőségeket kap arra, hogy kedve szerint mozogjon.
Az egymásra hatás megközelítése manuálos szemléletből
Kedves szülők és érdeklődő szakemberek!
Szeretnék mesélni egy számomra nagyon fontos megközelítésről, szemléletről, amit a fejlesztő, gyógyító munkában dolgozók jól ismernek, de keveset esik róla szó. A terhesség időszakában nem is kérdés, hogy anya és gyermeke egy testben, nagyon szoros fizikai és lelki kapcsolatban élnek, össze vannak kötve igen hosszú ideig. Teljesen érthető, hogy hatnak egymásra. A várandósság ideje alatt ezt igen sokat halljuk a nőgyógyásztól, a védőnőtől a leendő anyuka egészséges életmódjával, táplálkozási szokásaival, megfelelő vitamin és ásványi anyag ellátottságával, életvitelével, pihenési igényeivel kapcsolatban. Viszont erről az egymásra hatásról mintha megfeledkeznénk, miután megszületik a baba. Az újszülött továbbra is nagyon szoros testi, lelki kapcsolatot igényel. Anyukája táplálja jó esetben anyatejjel, ő gondozza, teszi tisztába, altatja, vigasztalja. Mindez fizikai kapcsolatban valósul meg, és továbbra is hatnak egymásra. A koraszülött gondozásban ma már (hála és köszönet érte!) egyre elterjedtebb hazánkban is a “kenguru” módszer. Ez azt jelenti, hogy az ideálisnál korábban érkezett babáknál megfigyelték, hogy a szülőkkel való tényleges fizikai közelség jótékony hatással van a babákra. Anyukájuk, apukájuk csupasz mellkasára helyezik őket, biztosítva ezzel a még nagyon hiányzó kapcsolatot, bőr – bőr kontaktust. Ezek a “kenguruztatott” babák jobban fejlődnek, nyugodtabbak társaiknál.
Ez a szoros testi, lelki kapcsolódás a gyerek számára az életben maradás feltétele és körülbelül 8 -10 hónapos korra kezd picit távolodni. Szépen mutatja ezt az eltávolodást a mozgásfejlődésük is. A 8 – 10 hónapos baba már kúszik, mászik, esetleg felállva fedezi fel a környezetét, bejárja a lakást és nyitni kezd az “idegenek” felé is. De az egymásra hatás még erősen működik! A babák különleges szenzoraikon keresztül érzékelik az anyuka hangulatát, érzéseit, és reagálnak is rá. Sokszor mondják is az anyukák, hogy érzik, ha baja van a babájuknak. Kérdem én, miért is gondoljuk azt, hogy ez az érzékelés fordítva nem így működik?
Gustav Klimt Anya gyermekével (részlet) Sokat kerestem, hogy milyen kép is kerüljön ide illusztrációnak. Mígnem megakadt a szemem a szobában ezen a képen, számomra ez bármely profi fotónál jobban fejezi ki az anya és gyermeke közötti kapcsolatot, amit ki szerettem volna hangsúlyozni. Amikor festettem a FessNeki stúdióban én is a gyerekeimmel való szoros kapcsolódást, összetartozást éltem meg. Méltó dísze a kezelőmnek és öröme a hozzám járó gyerekeknek.
Fejlesztések alatt sokszor látjuk, hogy a szülő az, aki valami diszkomforttal, testi vagy érzelmi problémával küzd, fáradt vagy feszült. A gyerekek “csak” ezt tükrözik, erre reagálnak. Ilyenkor vannak a megmagyarázhatatlan vagy vigasztalhatatlan sírások, alvási vagy etetési problémák az orvosilag egyébként egészséges babáknál is. Jó és nem elhanyagolható megközelítés ilyenkor az anyuka segítése. Minél kisebb a baba, annál szorosabb a kapcsolat, és a segítség is kézzel foghatóbb. Ha anyuka jól van, nyugodt, azt a baba is érzi és viselkedésével tükrözi. Számos esetben tapasztaltam, hogy pusztán az anyuka kezelésével a baba panaszai is oldódnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy-egy sírós babánál kizárólag az anyukának lehet feszültsége, de hogy kihatnak egymásra az biztos. Az én megközelítésemben fontos szerepet játszik a noninvazív azaz kellemetlen – esetleg fájdalmas beavatkozástól mentes módszer. A BOWEN technika erre teljesen alkalmas. Ha lehetőség van rá, és a baba egészségi állapota megengedi, hat hetes koráig ha nem muszáj még nem nyúlok hozzá, neki ez az első pár hét a külvilághoz való alkalmazkodásról, anyának és gyermekének egymás megismeréséről szól, nem zavarom benne őket. Az anyukájának sok segítséget tud nyújtani a szóbeli tanácsadás, amit a védőnők igyekeznek ellátni, viszont vannak olyan feszültségi állapotok, amelyeket a legjobb szaktanács sem tud megnyugtatóan feloldani. Hogy Jung szavaival éljek, „Gyakran a kéz oldja meg a talányt, mellyel az értelem hiába küzdött”.
Ilyenkor csak az anyukát kezelem feszültség oldó Bowen technikával.
Nagyon sok esetben jó hatást érünk el az együtt kezeléssekkel is. A Bowen, mint technika kivitelezhető anya és gyermeke térben és időben egy helyen való együtt kezelésére. A kapcsolat, az egymásra hatás kölcsönösen és mindkét irányba működik. A babák befogadóbbak, ha az anyukák feszültségmentesek vagy egy-egy állapottal szemben elfogadóbbak, kevésbé aggódnak. Nem utolsó sorban igen fontosnak tartom a saját testi tapasztalat szerzését is. Sok fejlesztő, kezelő módszernél jelen vannak a szülők, de nem tudják, nem érzik mi történik, mit érez a gyermekük. Határozottan jó megoldásnak találom, ha „kipróbálják” a módszert. A saját testi élmény megtapasztalása után láthatóan nagyobb a módszer iránti elfogadottság is.
Mindezek mellett az együtt kezelések eredményei magukért beszélnek.
Interjú Gönye Lili, konduktorral, a Magyar Zsonglőr Egyesület oktatójával
Húsz éves a Magyar Zsonglőr Egyesület, és ebből az alkalomból egy hiánypótló kiadványt jelentettek meg, a Cirkusz Mindenkié[1] címmel. A kézikönyv a cirkuszpedagógia alkalmazási lehetőségeinek sokszínűségét hivatott bemutatni, mindezt magyar nyelven, többféle szakma területéről szerzett tapasztalattal. Mi Gönye Lilit kérdeztük, aki konduktorként sérült gyerekek, fiatalok fejlesztését, szociális integrációját támogatja ezzel a módszerrel.
Hogyan ismerkedtél meg a cirkuszpedagógiával?
Körülbelül öt évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Magyar Zsonglőr Egyesülettel, és Craig Quat-tal, aki egy amerikai zsonglőr és feltaláló. Ő sokat foglalkozik ezzel a témával, és járt utána többek között annak, hogyan lehet a cirkuszi eszközöket adaptálni olyanoknak, akik nem vagy nehezen tanulják meg használni a klasszikus értelemben vett cirkuszi eszközöket. Hozzá köthető a juggle board, vagy más néven zsonglőrtábla megalkotása is. Szerveztek vele egy nemzetközi képzést, amelyen az Egyesületből hárman mi is részt vehettünk, aminek középpontjában az állt, hogy hogyan tudunk még több sérülésspecifikus eszközt elkészíteni együtt. Engem ez a képzés vezetett oda, hogy nagyon szeretnék ezzel foglalkozni. A Bárczi suliban (Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Szakiskola-szerk.) aztán volt is lehetőségem délutános pedagógusként cirkuszi szakkört, cirkuszos foglalkozásokat tartani.
Említetted egy előadásodban, hogy a cirkuszpedagógia egyik lehetősége az integráció.
Igen, Győrújbarátban az Egy a Világunk Alapítvány felkérésére én szervezem, és négyen vezényeljük le a cirkuszos foglalkozásokat ép és sérült fiatalok számára. Nagy kihívást jelent ezeknek az alkalmaknak a végiggondolása, hogy elegendő kihívást tudjunk teremteni, de ne állítsunk megugorhatatlan célokat sem. Éppen azon gondolkodunk, hogy a foglalkozás egy részében kiscsoportokat alkotunk, és a konduktív pedagógia eszköztárából többet merítve megnézzük, tudunk-e így több fejlesztési lehetőséget kínálni a kacifántosok számára (sérült fiatalok-szerk.), a többiek pedig addig a zsonglőr tudásukat csiszolhatják tovább.
Mi a tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy mennyire tud beépülni a cirkuszpedagógia az ellátási lehetőségek közé?
Van erre több példa is, hogy szakkör jelleggel, élménypedagógiai céllal beépül egy-egy intézmény életébe a program. Egyik büszkeségünk, hogy Pesterzsébeten a gyermekvédelmi központhoz tartozó Pince Ifjúsági Klubban a délutáni programok között a szociális cirkusz is megjelent. Sőt, az egyik roma fiatal, aki már gyakorlottabb, maga is többször tartott bemutató vagy gyakorló foglalkozásokat, és számára is ad ez egy életcélt, hogy mi mindent lehet kezdeni az életben.
A cirkuszos jelenlét egyik kulcsa a gyakorlás. A gyakorlás, ami egyszerre lehet kínkeserves és flow élmény is. Hogyan tudod motiválni a fogyatékos fiatalokat arra, hogy újra és újra nekifussanak a próbálkozásoknak?
Nem kell motiválni, annyira varázslatosak ezek az eszközök, hogy önmaguktól késztetést éreznek arra, hogy használják is őket rendszeresen. A kinézetük, a formájuk cselekvésre késztet, s számtalan variációs lehetőség rejlik bennük. A tányért bepörgetés után például lehet adogatni egyik pálcáról a másikra vagy akár egy ujjal átvenni virágcsokrot csinálni belőle, és különféle trükköket bemutatni. Meg kell találni mindenkinél, a saját fejlettségi szintjén, hogy hogyan tudja használni az adott eszközt, hogy legyen reális sikerélménye. Azt tapasztalom, hogy azok, akik egyébként nagyon nehezen tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel, és fizikai aktivitást is alig tesznek, ezekben a helyzetekben századjára is lehajolnak a leesett eszközért, és újra próbálják azt.
Te hogyan veszel ebben részt?
Én nem a vezetőjük vagyok, hanem egyenrangú partner, aki szintén játszik velük. A játék akkor jó, ha mindenki ott van, odafigyel és részt vesz. Ha valaki kiszáll, borulnak a dolgok, szó szerint. Mindenkire szükség van, együtt kell működni. Azt érezhetik, hogy fontos vagyok, kellek, és figyeljek. Vannak szabályok, amiket előre megbeszélünk, elsősorban a testi épség megóvása érdekében, de pihenni is lehet, csak azt előtte jelezni kell. Alapvető szociális és kommunikációs készségeket tanulunk, játszva.
Például azt is, hogy súlya vannak, ha valódi figyelemmel ajándékozzuk meg egymást.
A foglalkozásokon, ha van kedve hozzá a csapatnak, szoktunk bemutatózni. Bekapcsolunk valami jó zenét, tapsolunk, és beállhat valaki a kör közepére, aki megmutatná a tudományát a többieknek. Egyik oldalon az önbizalom megszerzése, a lámpaláz kezelése, a befogadói oldalon pedig annak a tanulása, hogy valóban tudjak örülni a másik sikerének, ezeket szinte észrevétlenül megtanuljuk, tapasztaljuk itt együtt. Átszellemülünk, itt szabadabbak vagyunk, több a lehetőség a választásra, de az elutasításra is. Egyszerű dolgok végül is, amikhez a cirkusz teret ad.
Milyen korosztállyal dolgozol és hogyan tudsz differenciálni?
A zsonglőröktől (Magyar Zsonglőr Egyesület– szerk.) egy nagyon jó alapot kaptunk, ehhez már csak a szakmai, pedagógiai szempontjainkat kellett hozzátenni, hogyan épüljön fel egy óra. Sokat próbálgattunk, kísérleteztünk, és főleg, újraterveztünk. Vannak súlyos mozgássérültek, Down szindrómások, autizmus spektrum zavarral élők, tehát sokfélék, és a mozgásállapotuk is az. Meg kell őket ismerni, és állandóan követni a fejlődésüket, meddig mehetünk el, hol kell visszavenni a tempóból, és más úton nekifutni. Hat-hét-nyolc éves kortól egészen tizennyolc éves korig megjelennek a foglalkozásokon, és sokszor ezek a korcsoportok egyszerre vannak jelen.
Nagyon tetszett, amit a korábban említett előadásodban mondtál, hogy a gyerekek találták ki és jó lett! Te melyik eszközt szereted a legjobban?
A board (juggle board –szerk.) a kedvencem, és a családtagjaimmal is gyakran elővesszük, játszunk vele. Igazi agymunka egyébként ezzel az eszközzel foglalkozást végig vinni, facilitálni, annyi variációs lehetőség van benne. Illetve a vezető minden idegszálával igyekszik a másik félre hangolódni, a mozdulataira reagálni. Teljesen le is zsibbad utána az agyam, de olyan jóleső módon. A többi eszközzel is tudok bánni, de ebben már egészen jó vagyok.
Most Szegeden élsz, hogyhogy?
Időközben azt tapasztaltam, hogy nem tudok még eleget, és a mozgásfejlesztés a szívem csücske, ezért elhatároztam, hogy gyógytornász leszek. S szeretnék egy szocialis cirkuszi csoportot alakítani itt is, sérülteknek.
Sok sikert kívánunk hozzá!
Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus
Az emberi egyedfejlődés egy elképesztő utazás. Amikor egy kisbaba megfogan, már az ivarsejtek egyesülése pillanatában benne van az apró kis sejtekben a teljes ember megformálásának minden információja. A néhány napos embrió pár sejtjéből kifejlődik egy teljes újszülött, egy új ember. Az élet legnagyobb csodája, hogy két sejtből a fejlődés során hogyan alakulnak ki a különböző típusú sejtek annak megfelelően, hogy mi lesz később a feladatuk. Alakulnak bőrsejtek, izomsejtek, kialakulnak a zsigerek és így tovább. És kialakul a test nagy karmestere, az idegrendszer is. Az idegrendszer fejlődése során az idegsejtek is differenciálódnak és specializálódnak az adott feladatra. Az emberi agy és a teljes idegrendszer fantasztikusan összetett gépezet, mely különféle formájú, elhelyezkedésű, méretű és funkciójú idegsejtek millióiból áll, amelyek összehangoltan és tökéletes csapatmunkával végzik a dolgukat.
Az idegrendszeri fejlődésben fontos szerepet kap az úgynevezett kritikus időszak, melyben a fejlődő agy a leginkább képlékeny és a leginkább érzékeny a környezeti hatásokra, illetve ingerekre. Ez a gyermek életének első két évében a legintenzívebb, de természetesen egészen a kamaszkorig elhúzódik. Ez az egyik oka annak, hogy miért kap ilyen fontos szerepet a korai intervenció (beavatkozás), a korai fejlesztés a gyermekek életében. Ebben a korai életkorban hatékonyan és aktívan lehet a gyermeki fejlődés irányát és tempóját befolyásolni a megfelelő fejlesztéssel. Miről is van szó pontosan? Az újszülött agyban rengeteg idegsejt és kapcsolati lehetőség van. Sokkal-sokkal több, mint amennyi felnőtt korra megmarad. Az intenzíven fejlődő agyterületekben akár az idegsejtek fele is elpusztul, mert a későbbi működtetés során rájuk már nem lesz szükség. Az agyunk nagyon gazdaságosan működik, igyekszik a lehető legkevesebb energiával a legoptimálisabb működést elérni. De akkor miért van a kisbabáknak ennyivel több idegsejtje? Mert ez az állapot lehetőséget ad a “hibázásra”, téves kapcsolódásokra, mellékutcákra, zsákutcákra anélkül, hogy a fejlődést komolyabban befolyásolná. Az alábbi egyszerű példával remekül lehet ezt a mechanizmust szemléltetni: Szeretnék megadni valakinek egy telefonszámot, pl. 1-2-3-4-5. Ha az illető akár egyetlen számot is hibásan, vagy olvashatatlanul ír le a sorban, az információ máris elvész és értelmét veszti. Nem fogja elérni a másikat telefonon. Írjuk le telefonszámot most betűkkel a számok helyett: egy-kettő-három-négy-öt. Tegyük fel, hogy az illető ebből a 19 karakterből többet is hibásan ír le: egg-ketto-hrom-négy-ött. Az információ mégsem vész el, igaz? Értelmezhető marad a számsor néhány téves karakterrel együtt is, mert ennyi hibát ki tud küszöbölni a rendszerünk. Valahogy az idegrendszer fejlődése során is ez történik. A példánknál maradva minél többször írjuk le az adott számsort, annál biztosabban marad meg a helyes telefonszámunk. Az idegrendszer megtanulja, és a végén 19 helyett elég lesz 5 karakter is ugyan annak az információnak az átadásához. Tehát az idegrendszernek hosszú távon elég 5 „karakternyi” sejtet és összeköttetést életben tartani a 19 helyett. A többi pedig elvész, azaz elpusztul. Ez igazán gazdaságos megoldás. Az idegrendszernek ezt a tulajdonságát, rugalmasságát nevezzük plaszticitásnak. Szépen párhuzamba állítható mindez a gyermek pszichomotoros fejlődésével is. A kisbabánk cselekszik, tapasztal, érzékel. A próba-szerencse típusú tanulás során sok tévedés lehet, még sokszor nem célravezető megoldást választ. Próbálkozik így, próbálkozik úgy, megfigyeli és megtapasztalja a reakciókat, környezetének változásait, a fizika törvényszerűségeit. A sok-sok gyakorlásban a tevékenysége egyre kifinomultabb és precízebb lesz, funkcionálisan a legmegfelelőbb, mely egyben az energia felhasználás szempontjából a leggazdaságosabb is.
Forrás: pixabay.com
Érhetik a fejlődő szervezetet azonban ártó hatások is. Fejlődő magzatunkat már az anyaméhben is rengeteg inger éri. Az anya különböző betegségei, gyógyszerek, környezeti ártalmak, szennyezett élelmiszerek, pszichés faktorok, majd a születés körülményei, a szülői és gyermeki genetika, a személyiség és sok minden más is hatással lehet a kis emberkére. Annyira összetett az emberi egyedfejlődés folyamata, hogy legtöbbször nehéz megmondani, hogy mi milyen hatással volt, okozott-e bármi kárt vagy sérülést a fejlődő kis agyban. Sokszor nem tudjuk pontosan megmondani, hogy mi áll az eltérő fejlődésmenet hátterében. Sokszor nincs is egy konkrét ok, hanem több tényező együttes hatására vezethető vissza. A fejlesztés hatékonysága természetesen függ a meglévő és kimutatható problémák mértékétől, de mindenképpen korai életkorban érdemes elkezdeni. Amikor egy kisgyermeknél eltérő fejlődésmenetet tapasztalunk, akkor a megfelelő fejlesztéssel többek között az idegrendszer plaszticitását is kihasználjuk. Természetesen emellett sok minden mást is, hiszen komplex és összetett, kölcsönös együttműködésen alapuló munkáról beszélünk. A megfelelő ingerekkel, helyzetekkel, feladatokkal, akár az otthoni környezet máshogyan történő kialakításával is lehetőségünk van jó irányba terelgetni a fejlődést.
Forrás: https://pxhere.com
A környezeti ingerek, a mozgás és a (kezdetben próba szerencse típusú) tanulás kulcsfontosságú az optimális idegrendszeri fejlődésben. Nem mindegy mivel és hogyan tölti el a gyerek életének ezt a kritikus időszakát egészséges fejlődésmenet esetén sem. Aki egész nap a lakásban van, a tévé előtt üldögél, vagy kütyüzik, az nem jut elegendő tapasztalathoz, mozgáshoz, tanulási lehetőséghez. A szabad levegőn történő rendszeres nagymozgás, kirándulás, játszótér, játszóház, egy séta a parkban vagy a Duna-parton mind-mind pozitívan befolyásolja a fejlődő idegrendszert. A fizikai törvényszerűségek saját testen történő megtapasztalása alapozza meg többek között a későbbi téri tájékozódást, térbeli gondolkodást.
Összefoglalva tehát a korai fejlesztés egyik nagy ütőkártyája a fejlődő idegrendszer plaszticitásának és rugalmasságának kihasználása. A tanulási folyamatok, a mozgásos tapasztalatok, a játék és a megfelelő környezeti ingerek egyvelege jó talajt ad a gyermek fejlődéséhez. Ennek alakításában és támogatásában tud sokat segíteni az időben megkezdett fejlesztés, melyben mind a szülők, mind a gyermekek barátságos, biztonságos és elfogadó légkörben tanulhatnak egymásról, egymástól és a terapeutától.
Nincs két egyforma gyermek, és nincs két azonos fejlődési út. A gyermekek mozgásfejlődése nem teljesen ugyanolyan módon halad, vannak gyorsabban és vannak komótosabban fejlődő babák. Mindegyikük rendelkezik egy vele született testalkattal, adott temperamentummal, és az idegrendszer öröklött érési programjával. Nemcsak az egyes fejlődési állomások elérésének időpontja lehet eltérő, hanem bizonyos lépcsőfokok megjelenésének sorrendje is. A mászásnak, mit egyetlen fejlődési állomásnak a kiragadása nem célszerű, ennek a mozgásnak a megléte, hiánya vagy mássága önmagában nem jelent problémát, vagy kóros tünetet a gyermeknél.
Sok-sok gyakorlás készíti elő a mászást
A legtöbb gyermek 8-10 hónapos kora között kezd el mászni, ezzel párhuzamosan rengeteg egyéb mozgásformát gyakorol, például a kúszást, a felülést, esetleg a felállást. Ezeket a gyerekek más és más sorrendben kezdhetik el gyakorolni. Az is jellemző a mozgásfejlődésre, hogy mielőtt egy-egy újabb mozgásforma megjelenik a gyermeknél, rengeteget gyakorolnak az azt megelőző szinten, mintegy előkészítik magukat arra, hogy tovább tudjanak lépni. Meg kell erősödnie az izomzatuknak, teherbíróvá kell válnia az ízületeknek, fejlődnie kell az egyensúlyérzéknek és a mozgáskoordinációnak. Emellett a rengeteg tapasztalat révén a gyermek a saját testét is egyre jobba uralja és a teret is felfedezi. Magabiztos és kompetens lesz minden egyes fejlettségi szinten.
Hogy jut el a mászásig?
Még a mászás kialakulása előtt látnunk kell, hogy a gyermek forogni kezd, majd gurulással vagy kúszással megtanul eljutni egyik pontból a másikba. Fekvő helyzetből egyre magasabbra nyomja fel magát a karjai segítségével, majd egyszer csak térdeit is maga alá húzza és négykézlábra emelkedik, már csak a tenyere és a térde van a talajon, fejét és törzsét megemelve tartja. Még ezt követően is eltelhetnek hetek, vagy hónapok, hogy mászni kezdjen, gyakorolni kell a súlypontáthelyezést, az egyensúlyozást, ezért előre-hátra hintáztatják magukat, rugóznak ebben a helyzetben. Néha elképesztő akrobatikus mutatvánnyal „tótágast” állnak, popsijukat az égnek emelik és már csak a talp és tenyér marad a talajon. De ezzel nem elégszenek meg, a négy pontos támaszból felemelik egyik-másik végtagjukat, és 3 ponton támaszkodva egyensúlyozgatnak. Ezekkel a furcsa tornagyakorlatokkal készítik elő testüket és képességeiket arra, hogy egy következő mozgásfejlődési állomást meglépjenek, például mászni kezdjenek.
A mászó mozgás is fejlődik
Maga a mászás sem egy statikus állomás, az első pár lépés még nagyon bizonytalan, szaggatott, kicsit „robotosan” teszi meg a gyermek. Majd ahogy egyre többet gyakorolja, úgy lesz gördülékenyebb, csiszoltabb és gyorsabb a mozgás. Végül már nem csak a síkban járják be a rendelkezésükre álló területet, hanem más dimenzióban is meghódítják teret, átmásznak, átbújnak akadályokon, felmásznak egyre magasabb tárgyakra, bútorokra, lépcsőre és megtanulnak biztonságosan lejönni is. A mászás a legtöbb kisgyermek életében 3-4 hónapig is az uralkodó mozgásforma lehet, akkor is ha ezzel párhuzamosan eleinte még kúszik is, illetve később a felállást és első lépéseket is megteszi.
Mit tehetünk a gyermekünk megfelelő mozgásfejlődéséért?
A mozgásfejlődésben nem csak az a fontos, hogy mikor mit lép meg a baba, hanem az is, hogy helyzetben amit felvesz milyen a testtartása, illetve a mozgás amit csinál, megfelelően harmonikus-e, jól kivitelezett-e, minőségében is rendben van-e. Ezt a környezeti tényezők is nagyban befolyásolják, ami rajtunk szülőkön múlik leginkább. De mit tehetünk? Ami biztos, hogy a jól fejlődő csecsemőt nem kell tanítani a mozgásokra, nem szükséges tornásztatni, és semmiképp sem szabad olyan testhelyzetbe hozni, amit ő maga még nem tud felvenni, nem szabad olyan mozgásra rákényszeríteni, amire még nem érett meg a fejlődésében. Viszont vannak fontos dolgok, amiket megtehetünk. Például a csecsemőt még egy kevésbé szerencsésen megválasztott ruha is akadályozhat a szabad mozgásban. Ami nagyon divatos kis farmer, vagy szoknya az maradjon a vendégégben, ünnepeken használt ruhák sorában. Otthon, a mindennapokban legyen rajtuk a puha pamut rugdalózó, vagy a rugalmas anyagból készült, kényelmes, gumis derekú nadrág, nem túl vastag pulóver. És ami még ennél is fontosabb, a helyváltoztató mozgások kigyakorlásához tér kell, minél nagyobb szabad terület a lakásban, ami viszonylag kemény is és persze biztonságos is. A francia ágy túl puha és nem biztonságos már ebben a korban. A járókát is kezdik kinőni, a kiságy alváson kívül már szóba sem jön. Legjobb, ha a gyerekszoba vagy nappali tehető biztonságossá, esetleg úgy, hogy egy része el van kerítve. Nem kell szivacsokat vagy puha paplanokat letenni a földre, a parketta, a szőnyeg vagy esetleg polifoam lefektetése kellően szilárd alapot biztosít a mozgások gyakorlásához. Azok a gyermekek, akik szabadon gyakorolják a mozgásokat, és a saját ütemükben fokozatosan lépnek egyik fejlettségi fokról a másikra, megtanulnak vigyázni magukra, nem dőlnek el, borulnak fel gyakran, illetve ha mégis akkor ügyesen kitámasztanak vagy gördülnek, és megóvják fejüket a beütődéstől.
Baj-e, ha kimarad a mászás?
Önmagában a mászás hiánya, vagy későbbi kialakulása nem vezet tanulási nehézségekhez, emiatt sokszor aggódnak a szülők, és szakemberek is. Az ugyan igaz, hogy a tanulási zavarral küzdő gyerekek között többen vannak akik nem másztak, de az ő mozgásfejlődésüben más is tettenérhető volt. Mire figyeljünk tehát? Fontos, hogy a fejlődést folyamatában szemléljük. 4-5 hónaposan jól tudott-e már hason fekve alkarjára vagy tenyerére támaszkodni, és játékokért nyúlni. Megtanult-e hátról hasra és hasról hátra forogni 6 hónapos korára? Hason fekve el tudott-e fordulni 7 hónaposan egyik és másik irányba, ha nem előtte hanem mellette volt a játék. Gurulva vagy kúszva tudott-e 8-9 hónapos korában helyet változtatni. Ha már 10 hónapos, és még nem mászik, de váltott kar-láb mozgással kúszik és próbálgatja a négykézláb állást, akkor is türelmesek lehetünk még. Persze fontos körülmény, hogy ekkor már lent a földön legyen a gyermek játszó helye kialakítva, és ne sokat legyen kézben, illetve ne tegyék a nap nagyrészében hintákba, székekbe, kanapé sarkába, és végképp ne babykompba. Ezekben nem tud megfelelően gyakorolni, nem utalja saját testét. Bizonyos testrészeit tudja ugyan mozgatni, de komplex mozgássorokat nem képes kigyakorolni. Szakemberhez csak akkor kell fordulni, ha a mozgásfejlődés minden főbb állomása jóval (hónapokkal) az átlagnál később alakul alakul ki. Vagy minőségében minden mozgása más a gyermeknek, például féloldalas. De ez is csak akkor figyelemfelhívó, ha minden életkorban a mozgásfejlődés összes állomásánál látható volt. Aszimmetrikus végtag használat a kúszás vagy a mászás időszakának egy részében megjelenhet, de ha ez korábban a hason támaszkodásnál, a nyúlás-fogásnál nem volt jelen, akkor nem kell aggódnunk, illetve adjunk időt és figyeljük a gyermek további fejlődését.
Mi is történik, amikor a gyermek mászik?
Mint az összes többi mozgásfejlődési állomást, a mászást is fontosnak tartjuk. Amellett, hogy a gyermek testének összes izma dolgozik a mászás során, az ízületek még egyenletesen vannak terhelve, a testsúly eloszlik a négy végtagon. Az egyensúly stabilabb ebben a helyzetben, mint állás során, de a kúszásnál már magasabbra kerül a baba súlypontja, és az alátámasztási felület is kisebb, így a gyermek egyensúly érzéke is folyamatosan próbára van téve amikor mászik. Végül az is lényeges, hogy a végtagok mozgásában megjelenik egy olyan ritmikus ellentétes kar-láb mozgás, ami a két agyfélteke működését egyre jobban összehangolja. Nem is beszélve arról, hogy mászással már a teret is elkezdi meghódítani a csecsemő, tapasztalatot szerez a térben való mozgásról, a saját képességeiről és megtapasztalja határait is.
Mit tegyünk, ha túl hamar feláll a baba?
Előfordul, hogy a gyermek a mászás megkezdése előtt vagy azzal szinte egy időben feláll, vagy felül. Ezt nyilván nem tudjuk megakadályozni, de nem kell a lehetőséget felkínálni, biztatni ezekre a mozgásokra, és nem érdemes tapsikolni vagy nagy ovációval örülni, ha sikerült. Inkább gurítsunk szét labdákat, hogy a gyerek másszon utána, vagy kergetőzzünk vele négykézláb a lakásban (erre a testvérek is szívesen vállalkoznakJ). Ha akadályokat is teszünk a nappaliba, akkor a mászás gyakorlása izgalmasabbá válik. Például kisasztalt pokróccal letakarva, vagy üres katrondobozt ami alatt bujkáni lehet. A kókuszmartacot a kiságyból napközben a földre téve ezen át lehet mászni. A kanapé leszedhető szivacs elemein, vagy egy felfordított lavóron pedig remekül lehet a fel- és lemászászást gyakorolni. Ha a felület változatos, annak a felfedezése is leköti a gyermeket, pl. különféle szőnyegek és parketta váltakozása, esetleg egy-két új lábtörlő, amiket használat előtt egy időre a nappaliban helyezünk el. És ha az évszak megengedi, akkor kint a szabadban is rengeteg olyan lehetőség van, ami mászásra ösztönzi a gyermeket. Városban is találunk parkokat, játszótereket, ahol a mászó gyermeket is le tudjuk tenni. A nagyobb területen messze vannak a felkapaszkodási lehetőségek, sokat kell mászni egyik helytől a másikig. Az időjárási viszonyok sem annyira korlátozóak már, vannak jó bélelt ruhák, teljesen vízhatlan nadrágok, amikben nyugodtan kimehetünk eső után, vagy akár havas időben is.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Kiegészítő sütik
Ez a weboldal a következő kiegészítő sütiket használja:
Yoast SEO
WP-optimize
Email Address Encode
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
