Egy kis nosztalgia – Idén harminc éves a Budapesti Korai Fejlesztő Központ

Az elmúlt 30 év számunkra felemelő volt. Amikor pár kollégával elindítottuk a Budapesti Korai Fejlesztő Központot, nem is sejtettük, hogy mennyi minden fog velünk történni, mennyi nehézségben és önfeledt boldog pillanatban lesz részünk, hogy hány család életébe hozunk majd változást, mennyi könnyel és őszinte mosollyal leszünk gazdagabbak.

1992-ben két kiváló kollégával dr. Gallai Máriával és Dubecz Dorottyával együtt álmodtuk meg a Budapesti Korai Fejlesztő Központot, és hoztuk létre a Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítványt, mely fenntartója az intézményünknek.

Tettük ezt azzal a céllal, hogy az egyik legellátatlanabb populáció, a 0-3 éves korú eltérő fejlődésű kisgyermekek és családjaik hozzáférhessenek ahhoz a megfelelő színvonalú ellátáshoz, mely a gyermek állapotához és a család igényeihez illeszkedik.

Munkatársaink száma azóta 6-ról több mint 60-ra emelkedett, többek között gyógypedagógusok, gyermek szakorvosok, mozgásterapeuták, pszichológusok és különböző terápiában jártas szakemberek tagjai a csapatunknak.

Szolgáltatásainkat pedig ma már egy széles terápiás kínálattá alakítottuk a szakma – a családközpontú kora gyermekkori intervenció – fejlődésének megfelelően.

Szakmai tevékenységünket a szakmapolitikai lobbival tettük teljessé. Így hatalmas eredményként éltük meg, hogy 1993-ban nevesített köznevelési feladat lett a korai fejlesztés.

A 90-es években volt bölcsőde illetve óvoda épületekben kaptunk átmenetileg helyet, sőt egy éven keresztül egy munkásszállón láttuk el a családokat.

Első állandó telephelyünk a zuglói lett, melyet 1996-tól használunk, az Önkormányzattal kötött megállapodást értelmében, mint állami feladatot ellátó nem állami fenntartású intézmény.

2003-ban a Budapesti Korai Fejlesztő Központ a hozzánk forduló családok megnövekedett száma, a gyermekek igényei és szükségletei alapján jelentős szolgáltatásbővítést hajtott végre, ehhez az Újbudai Önkormányzat biztosította és biztosítja azóta is számunkra a budai ingatlant. Az épület  felújítását és bővítését 2015-ben álmodtuk meg egy akkor potenciálisnak tűnő pályázati felhívásra készülve. A Budapesti Korai Fejlesztő Központ új épülete csodálatra méltóan széleskörű összefogással, végül 2019-ben, mindössze 7 hónap alatt készült el.

Így tudtuk kiteljesíteni intézményünk módszertani funkcióját is, melyben kiemelt fókuszt kap a legfiatalabb életkorú csecsemők, a halmozottan és súlyos-halmozottan sérült, valamint az autizmusban érintett kis gyermekek diagnosztikája és ellátása is, továbbá az ehhez kapcsolódó akkreditált képzéseink. Intézményünk több egyetemi kar szerződött gyakorlóterepe.

Eltelt 30 év, közel 15.000 családdal dolgoztunk együtt, rengeteg szakembernek biztosíthattunk képzéseket: gyógypedagógusoknak, pedagógusoknak, orvosoknak, mindenkinek, aki erős hittel szeretett volna segíteni más emberek életén. A falakon kívül pedig gyökeres változásokat sikerült elérnünk a hazai kora gyermekkori fejlesztésben, ugyanakkor van is még dolgunk ezen az úton.

Mindehhez természetesen csodálatos kollégákra is volt szükségünk. Olyanokra, akik a legnehezebb időkben is velünk voltak, akik valahol a lelkük legmélyén mindig találtak erőt a következő kihívásokhoz, akik sokszor a saját problémáikat hátrébb sorolva, képesek voltak mások nehézségein segíteni, támaszt nyújtani.

Nem tudunk elég hálásak lenni nekik. Minden volt és jelenlegi munkatársunknak, barátunknak! Ezt a 30 évet azonban nem csak a kollégáknak, de nektek szülőknek, is szeretnénk megköszönni!

Nélkületek, a segítségetek, pozitív, és előre vivő visszajelzéseitek nélkül biztosan nem sikerült volna. Nektek hála, – ha 1-1 pillanatra el is bizonytalanodtunk – mindig tudtuk, hogy szükség van ránk. A munkánkra. A vízióinkra. Tényleg köszönjük!

Most újra a segítségeteket kérjük: amennyiben lehetőségetek van rá, a lenti gombra kattintva, adótok 1%-ával támogassátok munkánkat, hogy még minimum 30 évig tehessük azt, amihez a legjobban értünk: sok-sok gyermeknek és családnak segíthessünk!

SEGÍTEK

Segítsük, támogassuk egymást a jövőben is azért, hogy minden egyedi módon fejlődő gyermeknek megvalósuljon a minőségi oktatáshoz, ellátáshoz való joga, hogy minden magyar érintett család életminősége jobb legyen, mint most!

Köszönettel

Taraczkyné Nemescsói Katalin                                             Czeizel Barbara

kuratóriumi elnök                                                                 intézményigazgató

” …mindig kérdezzem meg, hogy mit szeretne, és tanítsam meg a gyereket dönteni. ” Interjú Mariann-nal.

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ immáron harminc éve működik. Gabi és szülei 1994-ban kérték a központ munkatársainak segítségét, mert a kisfiúnál Down-szindrómát állapítottak meg. Egészen hét éves koráig járt ide, később kiegészítő fejlesztések keretében. Most 28 éves, befejezte az iskolát, sportol, zenél, intézményünkben pedig a kerti munkákban és az adminisztrációs feladatokban segít. Édesanyjával, Mariann-nal beszélgettünk.

Amikor legutóbb beléptem a Korai Budai épületébe, Gabi fogadott a bejáratnál, épp a faleveleket szedte össze, és nagyon kedvesen rám köszönt. Az volt az érzésem, hogy ő itt otthon van. Jól érzem?

Igen, mert egyrészt kiskorában is sokat járt, másrészt mi a Budai Házban évekig működtettünk egy alapítványt, ami iskola melletti fejlesztést tett lehetővé. Ide járt Gabi is más gyerekekkel együtt. Úgyhogy igen, azt kell, hogy mondjam, teljesen.

Minden nap megy a Budai Házba vagy bizonyos napokon?

Kedden és pénteken jár oda, hétfőn edzésre jár, csütörtökön meg dobolni, szerdán én vagyok vele itthon. Ha kinti munkáról van szó, akkor az aznapi munkáját a gondnok mondja el, ha belső feladatokban kell segíteni, azt a titkárságtól kapja.

Kinek volt az ötlete ez a munka a Koraiban?

Megmondom őszintén, letámadtam ezzel a Barbarát (Czeizel Barbara gyógypedagógus, intézményigazgató – szerk.), és mondtam neki, hogy Gabi igazán kertészkedni szeretne a legjobban, és hozzám is jár be a könyvtárba, illetve rengeteg különböző munkát végzett az iskolában, meg sportol is. Mi lenne, ha kipróbálnánk heti két alkalommal, önkéntes munka keretében a kertben? Rossz idő esetében a belső munkát tudja segíteni, hiszen tud olvasni, könnyen tanul meg új dolgokat.

Mit szokott mesélni erről? Mennyire fárad el ebben?

Gabi nem nagyon szokta bevallani, hogy elfárad vagy fáj valamije. Nagyon szereti a kertet, és ezért is gondoltam, hogy ez jó lenne, bizonyítványa is van a kertészetről és otthon is rengeteget kertészkedik. Locsol, füvet vág, eleve élvezi a kint létet. Felvették volna egy kávézóba is, de nem akart menni.

Szoktak arról beszélgetni, hogy ez egy munkahely és mit jelent ez?

Egyrészt tudja, hogy ez egy munkahely. Fontos, hogy megtanulja a munkahely fogalmát, hiába járt ki eddig az iskola mellett dolgozni is. Másrészt hogy megtapasztalja, mit jelent élesben a feladatok elvégzése és a munkahelyi viselkedés. Fontosnak tartottam, hogy olyan dolgot csináljon, amit szeret. Én szeretek könyvtáros lenni, ő szeret kertészkedni.

Ami az ő választása és egyben szenvedélye, nem mellesleg munkába fordítható.

Mindig támogattuk abban, hogy amit szeretne, azt ki is próbálhassa. Így kezdett el sportolni, zenélni, főzni. Rengeteg mindent szeret, és kerek perec meg tudja mondani azt is, ha valami nem jó, nem akarja csinálni. Találtam neki egy színjátszó csoportot, minden nagyon ideális volt, de három-négy hónap után azt mondta, abba akarja hagyni. Nagyon fontosnak gondolom, hogy legyen saját véleménye. Itt kanyarodnék vissza a Koraihoz, ahova kilenc hónapos korától hét éves koráig jártunk. Amellett, hogy nagyon fontos szakmai segítséget kaptunk, az egyik legfontosabb üzenete az volt, mindig kérdezzem meg, hogy mit szeretne, és tanítsam meg a gyereket dönteni. 

Elmesélné, hogy is vezetett az út a Koraiba?

1994-ben, amikor már felocsúdtunk ebből a rémálomból hogy baj van Gabival, és nem volt internet, nem lehetett senkitől kérdezni, szakértő orvosok, ápolók is csak annyit tudtak mondani, inkább nem mondanak semmit, mert nem akarnak megijeszteni. Ez szörnyű volt. Azt is mondták, hogy le is mondhatunk róla és intézetben is nevelkedhet, de akkor nem lesz belőle semmi. Nem tudom, van-e Önnek gyereke, de ha nincs, akkor is el tudja képzelni, hogy milyen érzés, amikor már hónapokon keresztül etet egy kisbabát és össze van nőve vele. Nem éreztük azt, hogy le kéne róla mondanunk. Három hónapos korára lett bizonyított a Down-szindróma. Egy ajánlás útján kerültünk a Koraiba, először Dorkához (Dubecz Dorottya, gyógypedagógus – szerk.), aztán Krisztihez gyógytornára (Hajtó Krisztina gyógytornász, gyógypedagógus –szerk.), majd Márti nénihez zenecsoportba (Gelencsérné Tamási Márta zeneterapeuta, zenepedagógus- szerk.). Nagyon sokrétű és személyes segítséget is kaptam, amire nagy szükségem volt. Barátokat is szereztem, és úgy éreztem, nem vagyok egyedül. A váróból sok szülőt ismertem meg, és szereztem mai napig tartó kapcsolatokat. Meg tudtuk beszélni a problémákat, hogy nem csak én bőgöm át az éjszakát, hanem más is, nem csak én nem tudom, mi lesz később, hanem más se tudja. Aztán, bár nem diplomáztam le, de elvégeztem a Pedagógiai Intézetben egy gyógypedagógiai képzést.

És mit adott ez a képzés?

Gabi ágyhoz kötött beteg lett több évig, csontsorvadása lett. Azért, hogy az ember ne bolonduljon meg, találnom kellett valamit, ami kiszakít a huszonnégy órás napi aggódásból, én a tanulást választottam. Valamit tenni kellett azért, hogy ne csak a gyerekekre koncentráljak. Anyukám és Tibi is (a férj-szerk.) segített abban, hogy tanulhassak. Adott egy bizonyos fokú rálátást. Két oldalról tudtam nézni, és ebből össze tudtam rakni egy olyan vonalat, ami nekem segíthetett, illetve nem is nekem, hanem hogy Gabinál ezt jóra fordítsam. Aztán kitaláltam egy iskola melletti fejlesztést nagyobb gyerekeknek, délutánonként gyógytornászok és gyógypedagógusok segítségével. Később aztán a mindennapi élet programjaival foglalkoztunk, bevásárlás, színházba járás, közlekedés, vendégség, kiállítások, képzőművészeti tanfolyamok, amit csak meg tudtunk szervezni. Volt itt Down-szindrómás gyerek, autista fiatal, viselkedésproblémás gyerek, akikkel kiscsoportban foglalkoztunk, körülbelül 4-5 éven át. Sajnos ez mára megszűnt.

Hogyan szervezik Gabi hétköznapjait, mi a munkamegosztás a családban?

A nagyobbik fiam már elköltözött, Gabi egyelőre velünk él, hogy ez változik, vagy sem, azt majd az élet adja. A férjemmel együtt csinálunk mindent, félállásban vagyok azért, mert a nagyobbik részét én szervezem a Gabi körüli teendőknek. Sokat adott neki az is, hogy teljes családban nőtt fel, talán ez is hozzájárult, hogy ilyen jókedvű. Azt is tapasztaltam, hogy egy sérült gyerek születésénél nagyon kevés család marad egyben. Csak csodálni tudom azokat a nőket, akik ezt egyedül koordinálják végig.

Gabi testvérét egy riportból ismertem meg. Nagyon megható volt látni a testvérkapcsolatukat, és hogy milyen komoly támaszként van jelen, miközben ő is kapott egy nagy csomagot.

Nem tudom, hogy azért, mert kicsi közöttük a korkülönbség, vagy mert természetesnek vettük, de az biztos, hogy bármikor bármiben számíthattam rá, és most is. Szenzációs testvér, akinek nagyon sok ütést kellett elviselnie a kortársaitól Gabi miatt, sokat bántották.

Bár már nem lakik otthon, hogyan vesz részt a hétköznapokban Gabi testvére?

Kinn dolgozik gépészmérnökként Németországban a párjával, és ez így van jól. Azt szeretném, hogy ő élje a saját életét. Ha hazajön, teljesen természetes, hogy moziba viszi Gabit, mintha el sem váltunk volna. De én azt szeretném, hogy ne legyen rajta ez a feladat. Nem azért mert nem birkózna meg vele, de így teljesebben tud élni. Mindig annyira figyelembe vett minket és a Gabit, most már kell, hogy szabadon éljen. Ez egy mindennapi verkli, és nehéz. Ahhoz, hogy ő teljesebben kinyíljon, ahhoz nem lehetünk ott állandóan az árnyékában.

Hogyan szokták ünnepelni a karácsonyt?

Mi augusztus óta várjuk a Télapót! Gabi egy mikulás sapkával a fején megjelenik a háttérben, és összenevetnek az anyukájával. A december az a szent hónap, amikor jön a Télapó, Gabinak a szülinapja van, a karácsony, úgyhogy szinte minden napra jut valami. Mindig közösen díszítjük a fát, már fel van írva, hogy mi legyen a menü, mindenkinek megvan a dolga. Gabi csomagolja az ajándékok nagy részét, szeretjük ezt a hónapot, csak kicsit fárasztó már ez a nagy készülődés, de ez egy központi hónap.

Az ünnepről sajnos eszembe jut a járvány is. Szoktak beszélni Gabival arról, hogyan tud magára vigyázni?

Elég nagy társasági életet élünk, és sok barátunk van, de ezeket a találkozásokat csökkentenünk kellett. Gabinak van egy jó tulajdonsága, hogy nagyon hisz magában, mi pedig mindent megbeszélünk vele. Maszkot hord, fertőtlenít, távolságot tart, odafigyel, leszokott arról, hogy ölelgesse az embereket, ezek hiányoznak is neki, viszont a teljes hite megvan, hogy ő jól van. Megkapta az oltást, ezt is megbeszéljük vele, milyen oltást kaphat, mire számíthat, mindent de mindent együtt megbeszélünk, és még ha rossz várható, azt is tisztázzuk egymás között. A Dorka (Dubecz Dorottya gyógypedagógus – szerk.) mondta annak idején, hogy a Gabi nagyon céltudatos, higgyem el, mindent el fog érni, amit szeretne. És azt gondolom, hogy igen, ez így van. Ő egy olyan ember, akinek céljai vannak, aki a mi kis segítségünkkel, jól éli az életét, ahogy szeretné.

Amikor a kertről beszélgettünk, említette, hogy a „Gabinak olyan a kert, mint nekem a könyvtár”. Miért ezt a hivatást választotta?

Mindig szerettem olvasni, és amikor gimnazista voltam, jártam könyvtár fakultációra. Amikor az ELTE-n a könyvtárszakon, ahol elvégeztem a könyvterápiát is, megkérdezték, mit szeretnék, hogy egyszer megvalósuljon, én ezt válaszoltam. Mind a két fiamat könyvtárba hordtam, az egyik lehet, hogy nem tanul meg soha rendesen olvasni, de én úgy gondolom, hogy a könyvek szeretete nem ott kezdődik, hogy rendesen olvasunk. Hanem ott, hogy tiszteljük őket. Ha nyerek a lottón, lesz egy könyvesboltunk Gabival, és nem azért, hogy könyveket áruljunk, hanem hogy meséket olvassunk, illetve hogy sok olyan típusú felnőtt, mint Gabi bejöjjön egy-egy délután vagy este, és olvassunk együtt meséket, történeteket.

Azt kívánom, hogy ez az álom teljesüljön, mert ez egy gyönyörű gondolat és nagy szükségünk volna rá!

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus