„Izgalmas és néha fájdalmas,mégis gyönyörű a perinatális terület”

Kérdezz-felelek a perinatális szaktanácsadásról.

Aki kérdez, Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus, és aki válaszol, Varga Rita gyógypedagógus-logopédus, perinatális szaktanácsadó.

Hogy határoznád meg, a perinatális szaktanácsadás mit jelent és milyen életkorú gyerekekkel foglalkozik?

A perinatális szó szűkebb értelemben a szülés-születés körüli időszakra utal. Tágabb értelemben a fogantatástól, a várandósságon át egészen a gyermekágyig tartó élmények, hatások is ide tartoznak. A perinatális szaktanácsadó a várandósság tervezésének idejétől egészen a kisgyermek 3 éves koráig kísérheti a családokat. A korai pre- és perinatális élmények meghatározó jelentőséggel bírnak, emiatt a kisgyermek első életéveiben érdemesnek találom a szülők támogatását a korai élmények feldolgozásában az esetleges nehézségek esetén.

Mi jelöli ki egy perinatális szaktanácsadó kompetencia határait és hogyan? Kérlek, egy példát is említs a saját szakterületed kapcsán!

Mielőtt a kérdésre válaszolnék fontosnak tartom leírni, hogy a perinatális szaktanácsadó szakirányú továbbképzés az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán két évente induló holisztikus és interdiszciplináris képzés, olyan szakemberek számára, akik a születés körül dolgoznak vagy a kisgyermekek oktatásában, nevelésében segítik a családok életét.  Számos szakterületről érkező szakember válhat perinatális szaktanácsadóvá: pszichológus, szülész-nőgyógyász szakorvos, szülésznő, dúla, gyógypedagógus, csak, hogy néhányat említsek. A már végzett perinatális szaktanácsadó feladatkörét alapvégzettsége, munkahelye és nem utolsó sorban érdeklődési területe határozza meg. A kompetenciahatárok tartása fontos, de ezek meghúzása egyénenként és alapvégzettségek alapján eltérőek lehetnek. A szaktanácsadás során a pre- és perinatális időszak témái, a megtapasztalt élmények, azok feldolgozása áll a középpontban. Előfordulhat, hogy halmozódó, akár transzgenerációs trauma bukkan felszínre ebben a szenzitív időszakban, ilyen esetben például mindenképpen pszichológus segítsége szükséges.

Hogyan zajlik a munkafolyamat, ki/k és milyen gyakorisággal vesz/vesznek részt a találkozásokon?

A Korai Fejlesztő Központban perinatális szaktanácsadóként azon családok számára nyújtok segítséget, akik a fogantatás, várandósság, szülés-születés és a korai időszak során nehézségeket éltek meg. Meghallgatom, támogatom, összefüggésekkel ismertetem, valamint szükség esetén más szakemberhez irányítom a családokat. A konzultáció segítséget nyújt a megélt élmények és érzések megosztásában, melyet értő figyelemmel és érzékenységgel kísérek. A felmerülő kérdésekre segítek választ találni, a nehéz élményeket átkeretezni. A heti rendszerességű találkozások alkalmával a szülővel vagy szülőpárral dolgozom, első sorban az anyákkal. A konzultációk során a gyermek jelenlétét is fontosnak találom, valamint örömmel és szívesen látom az apákat, hisz az ő megéléseik is jelentőségteljesek, ráadásul sokszor bennük is maradnak még kibeszéletlen élmények. Az első interjú után kronológiai sorrendben haladunk a főbb életesemények ívén keresztül, hangsúlyt fektetve a család számára jelentős témákra, nehézségekre. A tanácsadás folyamatára 5 alkalmanként rátekintünk, ezután közösen döntünk arról, hogy lezárjuk vagy folytassuk a közös munkát tovább.

Említs kérlek olyan témákat, amelyek leggyakrabban a perinatális szaktanácsadás témái között szerepelnek!

A teljesség igénye nélkül:

A gyermek iránti vágy gondolata, a fogantatásra való készülés, esetleges fogantatási nehézségek. A várandósság megélése, a várandósság idején történő egyéb életesemények, veszélyeztetett várandósság. A szülés-születéstörténet, a szülés módja, a szülésélmény. A koraszülés, az ehhez kapcsolódó nehéz érzések, veszteségek. A születést követő legkorábbi életesemények, az aranyóra megléte vagy hiánya. A kórházban tartózkodás, az ott szerzett tapasztalatok. Korai kapcsolódás, szoptatás, hordozás. Gyermekágyi időszak. A nő anyává, a férfi apává, a pár szülővé és családdá válása. A fókusz pedig a történések mögött húzódó érzelmi megélésen és feldolgozáson van. Mit és hogyan éltek, élnek meg a szülők? Mit élhet át a csecsemő/kisgyermek? Milyen érzések kapcsolódnak az eseményekhez?

Milyen társszakmákkal gondolkodik együtt egy perinatális szaktanácsadó?

A perinatális tudomány egy integrált tudományterület, a korai életidő élettani és lélektani változásait vizsgálja. Így sokféle szakma képviselője öleli körbe ezt az időszakot és gondolkodhat közösen egy perinatális szaktanácsadóval: pszichológus, szülő-csecsemő konzulens, korai intervenciót végző gyógypedagógus, szülész-nőgyógyász, szülésznő, dúla, koraszülöttek ellátását végző szakember (NIC-en vagy PIC-en), gyermekorvos, neurológus stb.

Mondhatjuk, hogy a perinatális szaktanácsadás egyik célja a prevenció, és sokféle kapcsolati nehézség előzhető meg általa?

Azt gondolom, hogy igen, segíthet abban, hogy a pre- és perinatális időszakban tapasztalt nehézségek időbeni felismerésében, elfogadásában és oldásában segítsen. Ezzel megelőzve azt, hogy a szülő egyedül maradjon kérdéseivel, nehéz érzéseivel, szorongásával, ami gátolhatja őt a másokkal (akár a saját gyermekével) való kapcsolódásban. A konzultációk során a történetek, a hozzájuk kapcsolódó érzések meghallgatása és az adott témákkal kapcsolatos edukáció is jelentőséggel bír. Nem gondolom, hogy egyedül egy perinatális szaktanácsadó segíthet ilyenkor. Más segítő szakember, egy empatikus, közeli ismerős is sokat tehet a krízist megélő szülőkért, ha értő figyelemmel, empátiával és nyitottsággal hallgatja meg történetüket.

Számodra mi a legkedvesebb téma a perinatális területről?

Két „szívem csücske” téma is eszembe jutott. Az egyik a szülő-gyermek közötti kapcsolódás, kötődés, ennek alakulása (már a prenatális időszaktól kezdve), szükség esetén ennek támogatása. A másik téma a veszteségek, az azokkal járó érzések, lelki folyamatok, valamint az ebből táplálkozó formálódás, növekedés. Veszteséget nem csak egy sajnálatos haláleset során élhetünk meg. Minden olyan helyzetben, amikor más történik, mint amire készültünk, más, mint amire vágytunk, megjelenik bennünk a veszteség. Ha nem is volt vagy már túlvan az anya-baba páros az életveszélyen, akkor az anyai veszteségélményt a környezet sokszor bagatellizálja vagy ignorálja („Örülj, hogy egészségesek vagytok!”). Úgy gondolom, hogy az örömteli és nehéz érzések együtt is jelen lehetnek, a veszteség érzésének, megélésének és feldolgozásának pedig helye, méghozzá változást hozó helye van. Ebben szeretném az anyákat, apákat és kisgyermekeiket támogatni. Az említett két téma pedig összefüggésben áll egymással. Ebből is érezhető talán, mennyire izgalmas és néha fájdalmas, mégis gyönyörű a perinatális terület.

Köszönjük, hogy válaszoltál a kérdésekre, és nagyon várjuk a további közös gondolkodást Veled! 🙂

Apák napján

Sokan nem is tudják, hogy az édesapáknak külön ünnepnapja van is hazánkban. Magyarországon 1994 óta indult el a kezdeményezés, hogy hivatalosan is megjelenjen ez az ünnep az anyák napja mellett, de nincs benne a köztudatban, még most sem. Amíg május első vasárnapján minden virágüzlet csúcsra járatja a nyitvatartását, és virágtengerben úszik minden, bajban vagyunk azzal, hogy az apukáknak mivel is fejezhetnénk ki a hálánkat, szeretetünket. Már ha egyáltalán ezt szükséges tárgyhoz kötötten megjelenítenünk. Bár néhány kozmetikumokat forgalmazó cég oldalakon keresztül ajánlja, milyen borotválkozás utáni krémnek örülhetne az édesapánk, és pólót is nyomtathatunk apákat dicsőítő szavakkal, de igazán van egy kis feszengés akörül, mivel is lehetne megragadni ennek a kapcsolatnak a sajátosságát. Hogy kik ők, az apukák, és minek örülnének.

Egyre több cikket, tanulmányt olvashatunk arról, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott az apák családban betöltött szerepe, a róluk alkotott társadalmi kép. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez az új apa kép jelentősen más, mint amit akár a mostani apák apáinak szerepeiről tudtunk.

C

Ma az édesapák is elmehetnek GYED-re, bent lehetnek gyermekük születésénél, együtt járnak feleségükkel kismama jógára, és szó szerint megtanulnak együtt lélegezni velük. Beszoktatják a gyermekeiket az óvodába, és ha az élet úgy hozza, teljesen egyedül is képesek felnevelni gyermekeiket. Ma már kifejezetten előnyt jelent és férfias attitűdnek számít, ha egy férfi jól főz, nem ódzkodik kislánya menstruációs görcsei közepette őt elviselni és érzékenyen ellátni, és sokszor épp egy apa érez rá arra, hogyan lehet álomba ringatni csecsemőjét.   Sok édesanya örül, hogy férje védett térben ugyan, de képes vadulni gyermekükkel, hogy örömmel birkóznak, huppannak, rohannak, másznak és kifulladásig játszanak együtt csikizőset. Az édesapák pedig boldogan vesznek részt ebben az összeolvadásban, és számos kutatás támasztja alá, hogy ez a sajátosan apai kapcsolat a mentális jóllétünk egyik biztos záloga. Ugyanennyire lágyságuk, finomságuk, akár hallgatni tudásuk is gyógyító lehet, és az anyai aggodalmakat elsimító jelenlét a teljes családrendszerre jó hatással van.

Apának lenni sokféleképpen lehet, és az élet rengetegféle színben keverheti ki ezt a képet. Nem biztos, hogy megadatik az az ajándék, hogy a férfiaknak vér szerinti gyermeke legyen, mégis apává válhatnak egy örökbefogadott gyermekkel való kapcsolatban. Az is előfordulhat, hogy nem olyan gyermekük születik, akit elképzeltek. Betegség, tragédia, válás és megannyi nehézség terhelheti az apákat, ám az a szándék, hogy gondoskodni akarnak egy másik emberről, akinek azt akarják megmutatni minden cselekedetükkel, hogy nagyon vágytak rá, és akarják őt, életre szóló ajándék mindkét fél részére. Fontos lenne, hogy ezt nap mint nap hangsúlyozzuk, hogy lássuk, hogy ezek az új apa szerepek milyen óriási feladatokat is állítanak elénk. Azoknak, akiknek másfajta apa tapasztalata van, máshonnan kell erőt meríteniük ehhez a feladathoz, és annak az elvárásnak sem könnyű megfelelni, hogy egyszerre kell a család anyagi bázisát megteremteni, és az anyai szerepek mellett az apaiakat is elég jól csinálni.

Én azt kívánom apák napján, hogy minden édesanya, nő érezze, mekkora felelőssége van abban, hogy biztonságot adó, elfogadó és szeretetteli kapcsolatban tudjon együtt élni azzal a férfival, akivel ha úgy alakul az életük, apa születhessen!

Kedves dédpapák, nagypapák, akik néhány lépéssel előrébb jártok, s akik szintén új szerepeket tanultok, titeket is ünneplünk, hiszen nyomotokban járva tanuljuk meg ezeket az új kihívásokat.

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus

Lassabban, sokszor csöndesebben…

Ebben a tanévben először, negyedévente élménypedagógiai hetet szerveztünk a Koraiban, a Fa csoportban. Ismeritek a Fa óvodánkat? Olvassátok el az óvoda vezetőjével, Vigh Zsuzsi gyógypedagógus kolléganőnkkel készült interjúnkat.

Hogyan vezetett az utad a Koraiba?

Eredetileg közgazdászként dolgoztam, majd idővel úgy döntöttem, hogy inkább gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Még a főiskola (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar -szerk.) alatt önkéntesnek jelentkeztem a Koraiba, és onnan a Fa csoportba (gyógypedagógiai óvoda, súlyosan és halmozottan sérült kisgyermekek számára – szerk.) irányítottak. Én akkor még egyáltalán nem tudtam, hova is megyek. Az első alkalom nagyon nehéz érzéseket keltett bennem, egyáltalán nem tudtam hova tenni azt, amit tapasztaltam, és megfordult a fejemben, hogy bele sem vágok. Ehhez az is hozzátartozik, hogy vendégként az első pár alkalommal szigorú szabályokat kell betartani, nem szabad a gyerekekhez hozzáérni, sem szólni, csak figyelni. A második alkalom viszont vízválasztó volt, ott fordult meg bennem az egész, pláne miután már kapcsolódni lehetett a gyerekekhez. Megnyugodtak a hangomra és az érintésemre, hamar megtaláltam hozzájuk az utat, beleszerettem ebbe az egészbe. Teljesen más területen képzeltem el a gyógypedagógiai munkámat, és végül itt találtam meg magamat.

Jól érzem, hogy megérintődtél ebben a helyzetben? Hogy talán éppen ez, az érintés, amin keresztül a legtöbb kommunikáció zajlik köztetek a gyerekekkel?

Igen, teljes mértékben! Megláttam a gyermekekben azt, amit a halmozott akadályozottságuk miatt nehéz lehet észrevenni. A gyermeket, az egyéniséget. Ők is szeretnek játszani, igénylik azt, hogy foglalkozzunk velük, mosolyognak, nevetnek, kacagnak, boldogságot sugároznak, kíváncsiak, nyitottak a világra, hasonlóképpen, mint a többi óvodáskorú társuk. Az érintés az a csatorna, ahol egymáshoz tudnak kapcsolódni a gyermekek és a felnőttek. Erre kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk az óvodában, mert ez az alapja, hogy ők biztonságban érezzék magukat velünk.

Miben más ez a gyógypedagógiai munka?

 Sokkal több időnk van a gyerekekkel lenni, mint az ambuláns ellátásban, ahol heti egyszer találkozunk a velük. Többször neki tudunk futni egy helyzetnek, addig kísérletezni, ameddig a lehető legjobb utat megtaláljuk az adott gyerekhez. Ráadásul egy napon belül is nagyon sokféle tevékenység során tudjuk ugyanazokat a fejlesztési helyzeteket megteremteni a gyerekek számára. Fontos, hogy ne megoldandó feladatot lássuk a gyermekben, hanem magát a gyermeket, aki szereti, ha játszanak vele és ettől jól érzi magát. Ha a gyermek lelkére is odafigyelünk, akkor még hatékonyabb a munkánk, mert a gyermekeknél sokkal eredményesebben épülnek be azok az információk, tapasztalatok, amikhez pozitív érzelmek kapcsolódnak. Ezért érdemes az élményre, a játékosságra helyezni a hangsúlyt.

Hogyan tudtok segíteni a szülőknek abban, hogy szép fokozatosan rátok bízzák a gyerekeiket ebben a csoportban?

A beszoktatás nagyon lassú, egyéni és finoman építkezős folyamat nálunk. Egy héten keresztül biztosan bent van a szülő reggel nyolctól délután négy óráig. Utána pedig addig maradhat bent az óvodában, amíg azt szükségesnek tartja. Van idejük és terük arra, hogy a saját ritmusukban távolodjanak el a gyerekeiktől. Meg kell találni azt az egyensúlyt és bizalmat, amelyben a szülő életében először át meri adni egy másik felnőttnek a gyermekével kapcsolatos felelősséget, napi nyolc órára.

Hány gyerek jár az óvodába?

Összesen tíz gyermek jár az oviba két öt fős csoportba. Kor szerint vannak szétválasztva, a kicsik jönnek a kiscsoportba, és az idősebbek a nagycsoportba. Minden gyereknek van saját gyógypedagógusa, aki felelősen átlátja az adott gyermek összes egyéni sajátosságát és fejlesztési céljait. Az ő feladata, hogy a gyermeket minél jobban megismerve, őt képviselje, mind a szülőkonzultáción, mind a team megbeszéléseken.

Milyen szakemberek dolgoznak ebben a csapatban?

Gyógytornász, mozgás, látás és értelmileg akadályozott szakon végzett gyógypedagógusok, és gyógypedagógiai asszisztensek, akik heti több megbeszélést tartanak, a szakmailag egységes és harmonikus közös munka érdekében. A gyermek fejlesztésével, nevelésével kapcsolatos kérdésekben a szülő is megfogalmazza vágyait, elképzeléseit, hogy miben vár fejlődést gyermekénél, és mihez kér segítséget az óvoda dolgozóitól. Ennek alapján a teamünk elkészíti az adott tanévre szóló fejlesztési programot. Minden gyermekkel a programjában kitűzött célok és előírt feladatok szerint haladunk a tanév során.

Rengeteg feladatot fogalmazhattok meg, és teljesen érthető az is, hogy a szülők részéről is nagy a nyomás. Te hogy látod?

Nehéz kérdés, mert a nap teljes egészét átszövik a tanulási helyzetek. Bármit is teszünk, az önrendelkezés megélése, a kommunikáció fejlesztés és a lehető legnagyobb önállóság kialakítása, mint fő cél, ott lebeg a szemünk előtt, és a gyerekeknek újra is újra azt tanítjuk, van választásuk. Például dönthetnek tevékenységek sorrendjéről, kiválaszthatják milyen játékkal szeretnének játszani, vagy kérhetik egy játéktevékenység ismétlését. Ez tőlük sokszor hihetetlen nagy koncentrációt és sok energiát igényel, hogy egyáltalán hangot adjanak, vagy mozgással reagáljanak.  Való igaz, hogy a hozzánk járó gyermekek az akadályozottságukból adódóan nem tudnak önállóan döntést hozni, játszani, választani, ezért mi teremtünk olyan helyzeteket, melyben mindezt megtapasztalhatják. Viszont bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk elég spontán módon, természetesen megoldani, hanem kihasználva a közös játékot megakasztjuk azt, és feladathelyzetet teremtünk a gyermek számára.

Az természetes, hogy a gyermekek testi és szellemi fejlődése érdekében a szülők is elvárják tőlünk – és mi is magunktól –, hogy a gyermekük a lehető legintenzívebb és legösszetettebb fejlesztést kapják meg az óvodában. Bár folyamatos kérdésként merül fel bennem, hogyan lehet számukra megvalósítani azt az elvárásoktól mentes környezetet, melyet hasonló módon élhetnek meg, mint a tipikusan fejlődő kortársaik a szabad játék örömét, illetve mikor, meddig és hogyan hagyjuk őket pihenni, mit jelent a számukra a pihenés.

Persze, de nem véletlen az sem, hogy ez a kérdés nem ilyen könnyen eldönthető.

Hogyne, hiszen a gyerekek sérülése olyan, hogy sokszor nagyon nehéz megállapítani, valóban pihenésre van szükségük, vagy éppen be kell avatkozni, és új inger felé megnyitni a figyelmüket, hogy ne maradjanak benne egy monoton helyzetben.

Említetted, hogy egy éve élménypedagógiai heteket tartotok a csoportban. Mesélj erről, kérlek!

Ez egy projekt hét, amikor az egyéni fejlesztések és a csoportos foglalkozások helyett tartunk valami egészen mást. Évente összesen négy ilyen hét van, az évszakokhoz kapcsolódóan, azaz egy télen, egy tavasszal, egy nyár előtt és ősszel. Minden foglalkozáson igyekszünk az adott évszakra jellemző színeket, hangulatokat, érzeteket, illatokat és tapintásos, vagy éppen mozgásos élményeket megragadhatóvá tenni. Ami a legfontosabb, átélhető formában megjeleníteni. A héten minden nap más élménnyel kínáljuk meg a gyerekeket. Ilyen például a zenés foglalkozás és hangszerekkel ismerkedés. Például a cselló és a húros hangszerek számomra nagyon kapcsolódnak az őszhöz. A tél a fémes és éles hangzásokat hívta elő, a tavasz a rezgő hangszereket, például az Orff hangszereket (Carl Orff zeneszerző, zenetanár – szerk.). Az állatasszisztált terápia is része a programunknak, legutóbb Vertigo az amerikai miniló érkezett hozzánk, akit a gyerekek odahívhatnak magukhoz, vagy felfeküdhetnek a hátára. Aztán kutyás foglalkozást is tartunk, ami azért is izgalmas, mert amíg egy ló távoli, elérhetetlen és nagy, addig egy kutya lihegése, szaga és közelsége egészen másfajta kapcsolódásokat tesz lehetővé. Bóta Ildikó (táncművész és oktató, korai mozgásfejlesztő – szerk.) vezetésével mozgás- és táncterápiás adaptációt is kipróbálhatunk, ami azért is különleges, mert ilyen csak nálunk van, és ennek a folyamatnak mi is aktív részesei lehetünk, saját jogunkon is részt veszünk. Az utolsó napon multiszenzoros foglalkozást (Snoezelen multiszenzoros környezet – szerk.) tartunk, ami talán mindenki számára a legnagyobb élmény. Kiemelünk egy-egy az adott évszakra jellemzőbb természeti jelenséget, például ősszel a vizet, és ennek a hangulatát a lehető legkülönfélébb eszközökkel és érzékletes módon jelenítjük meg. Kendőkkel, kék színnel, félig felfújt matraccal a víz hullámzását. Ez az egész azért is nagyon jó, mert mindkét fél nagyon élvezi, a pedagógusok és a gyerekek egyaránt.

Azt mondod, hogy ez olyan elfoglaltság, ami mindenki számára feltöltő. Miben más ez?

Nálunk a legtöbb csoportos foglalkozás az élményekből indul ki, minden, amit meg akarunk nekik tanítani, azt az összes érzékszervük számára igyekszünk minél átadhatóbbá tenni. Azaz hangulatokat, érzeteket, ízeket és szagokat, bőrön keresztül is megtapasztalható élményeket nyújtani. Ugyanakkor ezekben az élménypedagógiai foglalkozásokban mi pedagógusok is saját jogunkon is jelen lehetünk, azaz mi is átadjuk magunkat ezeknek az élményeknek, és közösen osztozunk benne a gyerekekkel. A foglalkozásokon elsősorban a gyerekek segítőjeként vagyunk ott, ráadásul az asszisztenseket is instruáljuk azzal, hogy mit hogyan alakítsanak, hogy az a gyerekek számára komfortos legyen. Amikor az élménypedagógiai heteket tartjuk, akkor a foglalkozásokon sokkal több teret és időt hagyunk arra, hogy az élményeket feldolgozhassák a gyerekek. Lassabban, sokszor csöndesebben, akár kevesebb konkrét és feladatokban megfogalmazható módon, helyet hagyva az önindította cselekvéseknek.

Közeledik a tanév vége, és van, aki elballag az óvodából. Hogyan élitek ezt meg?

Egy édesanya mondta azt még korábban, mi igazából a második családjuk vagyunk. Tulajdonképpen a gyerekek több időt töltenek itt, mint otthon, legalábbis a hétköznapokon. Mi is nagyon szoros kapcsolatba kerülünk a gyerekekkel: “megtanuljuk a nyelvüket”, megismerjük személyiségüket, ezek után nehéz az elválás. A mi gyerekeink számára az iskolába kerülés még mindig nem magától értetődő sokszor, komoly kihívás mindenkinek megfelelő iskolai helyet találni, ez is nehezíti a búcsút. Nagyon örülünk, hogy vannak, akik visszajárnak látogatóba, vagy sokáig küldenek fotót, videót a gyermekükről, illetve továbbra is kikérik a véleményünket, tanácsot várnak tőlünk. És természetes, hogy olyan családok is akadnak, akik lezárják, ami itt történt, és az új helyszínre, élethelyzetre, intézményre koncentrálnak. A tőlünk elballagott gyermekeket még évek után is emlegetjük, és sokat gondolunk rájuk is.

Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus

A képeket Hajtó Krisztina készítette.-

A programot a 2021/2022-es tanévben Újbuda Önkormányzata támogatta.

Mit tanulhat meg gyermekem a gondozási helyzetekben?

Fejlesztő gondozás- számtalan lehetőség a tanulásra

„Olyan kevés időm van foglalkozni, játszani ezzel a gyerekkel, mert egész nap csak etetek, pelenkázom őt… és akkor még tornáztatni, fejleszteni is kellene itthon?!” hallhatjuk ezt olykor halmozottan sérült kisgyermeket nevelő szülőktől.

Hogyan tudjuk ezeket a helyzeteket élvezetesebbé tenni? Mit tehetünk azért, hogy a gondozással töltött idő esetleg lecsökkenhessen?

A halmozott sérülés a gyermekek többségénél a mozgás, a beszéd és az értelmi képességek elmaradásával jár, de érintett lehet a látás és a hallás is. Nagyon különböző kombinációkban jelenhet meg mindez, általában mégis két területen biztosan minden halmozottan sérült gyermeknek szüksége van a fejlesztésre: a gondozás és a kommunikáció.

Az, hogy a gyermek ezeken a területeken mit ér el, ez fogja meghatározni, hogy nagyobb korában milyen minőségű életet tud majd élni, az önállóságnak milyen fokán áll, illetve, milyen mértékű támogatásra, segítségre lesz szüksége.

A fejlesztés, tanulás és nevelés ideálisan az egész napot átszövi. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztőcélú foglalkozások nem érnek véget a csoportos, vagy egyéni fejlesztő foglalkozások befejeztével. Tízórai, ebéd, fogmosás, pelenkázás, mind-mind olyan terület, ahol tovább gyakorolhatók, kibővíthetők, sőt értelmet nyernek a különböző fejlesztések során megtanult részképességek. A gondozási szituációk olyan kétszemélyes bizalmi helyzetek, melyben a szülő és a gyermek (vagy szakember és gyermek) igazán egymásra tud figyelni. Ezt a meghitt együttlétet és figyelmi erőteret érdemes kihasználni a gyermek fejlődése érdekében, a figyelem, a mozgás, az önellátás, a kommunikáció és az önrendelkezés terén. A gyermekek ilyenkor kerülnek talán a legközelebb a szülőhöz, vagy segítőjükhöz, így megfigyelhetik egymást, egymás reakcióit, ezáltal mélyülhet a kapcsolatuk is.

Halmozott sérülés esetén gyakran apró lépésekben való, lassú haladásra számíthatunk. Tudjuk, hogy tanulás/fejlődés kulcsa a szinte szünet nélküli gyakorlásban, a megfelelő ismétlésszámban és a kommunikációs beágyazottságban rejlik.

Aki sérült gyermeket nevel, tapasztalja nap, mint nap, hogy mennyi időt, energiát kell fordítani a gondozási helyzetekre: étkezésre, pelenkázásra, tisztálkodásra. És milyen gyakran ismétlődik…

Ezekben a helyzetekben pont a gyakoriság és az ismétlésszám miatt is számíthatunk változásokra, eredményre.

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

A legfontosabb, hogy megismerve a gyermekek jelzéseit és igényeit, ezekre építve és ezeket tiszteletben tartva végezzük a gondozási tevékenységeket.

Eleinte minden tevékenységet állandó sorrendben, azonos lépések mentén végzünk, hogy a helyzet ismerőssé váljon. Ehhez persze intenzív párbeszédre van szükség a szülők és szakemberek között, illetve a gyermeket gondozó minden segítő között. Erre részletes, konkrét feladatokra lebontott tervet is ajánlott készíteni, így jobban látni majd az elért eredményeket is.

A gyerekek idővel a helyzet aktív résztvevőivé válnak, akik jelzéseikkel, mozdulataikkal hatással vannak/ lehetnek a folyamatokra. Sokszor az alábbiakhoz hasonló apró mozdulatokat, reakciókat várjuk el első lépésként: pl. pelenkacserénél egy oldalra fordulást, fogmosásnál szájnyitást, nyúlást a fogkefe felé, vagy csak egy egyszerű fintort amikor megérzi a fogkrém illatát. Ez minden gyermeknél más és más lehet.

Célunk, hogy a gyermekek az önállóság minél magasabb fokát elérjék, illetve, hogy a gondozási helyzetek együttműködésen alapuljanak és komfortos legyen mindkét fél számára.

A súlyos mozgásállapotú gyermekeknél a fókusz az együttműködésre, önrendelkezésre tevődik át, ilyenkor a kommunikáció gyakorlása, önkifejezés fejlesztése lesz a fő cél, hogy idővel a gyermekek saját gondozásuk irányítóivá válhassanak. Gondolhatunk arra, hogy ki tudják-e fejezni jó, vagy rossz érzéseiket: pl. éhes vagyok, jóllaktam…; dönthessenek például az események sorrendjéről: ma először fürödjünk, utána mossunk fogat…

A beszéd gyakori hiánya miatt az AAK (Augmentatív és Alternatív Kommunikáció) adta lehetőségeket, módszereket használjuk: gesztusokat, tárgyjeleket, tárgyak és tevékenységek képeit, ill. már elvontabb, szimbolikus (pl. PCS) képeket.

Miben tud tanácsot adni a gyógypedagógus, mozgásfejlesztő szakember?

A fejlesztő gondozás céljainak, technikáinak és lépéseinek megtervezéséhez kérhetjük a kérdésben jártas szakemberek közreműködését.

A felmerülő kérdéskörök:

Kommunikáció:

  • Hogyan jelezzem a gyermekem számára, mi fog következni?  Mit tehetek, hogy ne ijedjen meg a tevékenységváltásoktól?
  • Hogyan tudom oldani az olyan helyzeteket, melyeket gyermekem esetleg nem szeret? Milyen mondókákkal, énekekkel?
  • Milyen választási helyzetek, lehetőségek vannak gondozás közben, melyekben gyermekem gyakorolhatja a választást, a helyzet aktív résztvevője lehet?

Önállóság:

  • Mi a legideálisabb testhelyzet az étkezéshez?  Milyen eszközt használjuk az ültetéshez a megfelelő pozícióhoz? Megfelelő-e az éppen használt etetőszék?
  • Milyen eszközöket használjak az étkezéshez, mi lenne a számára megfelelő kanál, tányér, vagy pohár,
  • Mi lesz a következő lépés (pl. mit próbáljak ki a cumisüveg után)?
  • A pelenkázást milyen mozdulatokkal érdemes végezni, mi az a mozdulat, mozgássor, amiben a gyermekem is együtt tud majd működni? Hogyan kell állva pelenkát cserélni?
  • Mikor kezdjem el a szobatisztaságra nevelést? Hogyan? Ehhez milyen eszközöket javasol?
  • A fogmosást hogyan kezdjük el? Mit csináljak, ha gyermekem elutasítja azt? Milyen fogkefét érdemes/lehet használni?

Mint látjuk igen sok kérdés merülhet fel a gondozási szituációk kapcsán. Érdemes ezt olykor a szakemberekkel való beszélgetések fókuszába helyezni, tanácsot kérni, közösen gondolkozni. A fejlesztő gondozás egy jól megragadható lehetőség a mindennapokban arra, hogy a gyermekek  élvezzék ezeket a tevékenységeket, sőt még alakítói és résztvevői is lehessenek, esetleg valamilyen mértékű önállóságot is elérhessenek.

Kapronyi Ágnes, gyógypedagógus

A fotókat Hegedűs Evelin készítette.