Weöres Sándor versében (A medve töprengése) a barna medve azon töpreng, hogy ha elhagyja a jó meleg és biztonságos barlangját, amelyben télen az igazak álmát aludta, akkor kinn fázni fog. Nem tudja, mi vár rá, biztonságos-e a kinti világ. Igazán éhsége miatt kényszerül elhagyni a bázist, mert málnát és mézet szerezni csak áldozatok útján lehet, ki kell lépnie a bizonytalanságba, „és ez a gondom óriás!”.

Májusban a születés körül járnak gondolataink, így esett a választásunk az alagútra, a korai fejlesztés egyik emblematikus játékeszközére. Sok hozzánk járó kisgyerek egyik legkedvesebb játéka a bújócskázás, azaz önmaguk vagy a tárgyak pillanatnyi eltüntetése, a cipekedés, a ki-be pakolás, a szűk helyeken való átpréselődés és a mászás. Az alagút azért is fantasztikusan hasznos játék, mert ezt a sok érdeklődést egyszerre mind képes kielégíteni, és akkor még nem szóltunk arról, hogy mennyire pozitív hatással van az idegrendszer érlelődésére. Ráadásul számos fajtája létezik, hosszú és rövid, bő és szűk, átlátszó és sötét, kuckóval bővíthető, gurítható, zörgős anyagú, hajlékony és tömör.

A leggyakrabban vízszintes irányban használjuk, de a tömörebb fajtáját lábra is állíthatjuk, és a bemászást, elbújást, pakolást játszhatjuk vele. Sok kisgyerek, aki még nem is jár stabilan, meglátva ezt a csalogató játékot, azonnal belekéredzkedik. Örömmel mászik át benne, vagy szívesen időzik el benne ücsörögve, a bátrabbak még azt is megengedik, hogy a lábára állított alagutat befedjük egy tetővel, és teljesen sötétet teremtsünk számukra. Mégis vannak, akik megtorpannak az alagút láttán, nagyon érdekesnek találják, de belemászni egy kis varázslat után mernek csak.

Sokan úgy gondolják, hogy az alagúttal való játék egy korai életkorú gyermek számára a születésével kapcsolatos élményeket képes aktiválni, és akinek itt elakadása, rossz tapasztalata van, vagy éppen hiányzik ez az élménye, annak időre van szüksége ahhoz, hogy a játékon keresztül újra-vagy megélje ezt az élményt. Azt biztosan tudjuk, hogy a születés a újszülött számára egy igen fontos vesztibuláris-proprioceptív és taktilis tapasztalatszerzés is, óriási munka a szülőcsatornán való átpréselődés. Arról nem is beszélve, hogy egy újszülött is megélheti, vajon hova érkezik meg, mi vár rá a hosszú alagút végén. Az elindulás, a megszületés ezt a dilemmát is magában rejti. Nem véletlen, hogy mi, akik fogadjuk a megérkezőt, készülünk, hogy amennyire csak lehet, biztonságossá és körülölelővé tegyük ezt a folyamatot. Ezt az élményt képezi le az a játék is, amely a legtöbb alagúttal való tevékenykedés közben előfordul. Begurítunk egy izgalmas labdát, ezzel meghívjuk a gyermeket az átmászásra, és az alagút végén az anyukák és az apukák várják a bátor „barna medvéket”. Ilyenkor sokszor elhangzik, de ügyes voltál, milyen jó, hogy átbújtál, örülök, hogy itt vagy.

Az átmászáshoz kedvet kell csinálnunk, különösen akkor, ha a gyermek valamiért tartózkodik ettől, viszont ehhez számos eszköz áll rendelkezésünkre. Érdemes olyan alagúttal kezdeni, ami masszívabb, rövidebb, és amit függőleges irányban is tudunk használni. Ekkor egy-egy kedves tárgy bedobálgatásával, és annak kihozatalával rögtön szimpatikussá tudjuk tenni a tárgyat. Bele is kiabálhatunk, felborítva pedig megmutathatjuk a gyermeknek, hogy milyen könnyedén lehet az adott tárgy téri helyzetét megváltoztatni. Egy ilyen alagút tetejére is rá lehet ülni, lovagolni, rugózni, mindezt egy tükörben nézni, és az élmény megélésével rengeteg saját testről való információt gyűjteni. Vannak, akik előbb gurítják ezt a fajta alagutat, mint egy labdát, így lehet ez a kapcsolódás eszköze is. A felborítás után a belemászást is felkínálhatjuk. Ha a gyermek már ezt is szívesen teszi, óvatosan gurítani is lehet benne, és idővel arra is ráéreznek a nagyobbak, hogy gurulásukat önmaguk is előidézhetik. Ha már minden irányból szimpatikussá tettük az alagutat, biztosan kedvet csináltunk a vízszintes irányokhoz is, azaz az átmászáshoz. Ha megtörténik az áttörés, és már voltunk benne összekuporodva, ültünk a tetején rugózva, ringatóztunk benne, azt fogjuk tapasztalni, hogy szüntelenül ezt szeretné gyakorolni a kisgyermek, és kacagva, magabiztosan mászik át akármilyen hosszú, szűk és sötét alagúton.  

Forrás: https://lovevery.com/

Ha jobban belegondolunk, ennek az élménynek a megélése magában hordozza az önszabályozás tanulását is. A gyermek megélheti, hogy az, ami feszültséget teremt benne, ami a kiszámíthatatlansága miatt bizonytalanná teszi, az sok küzdelem árán mégis bevehető és tanulható lesz. Nem egyedül kell ezt átélnie, fontos, hogy legyen ebben társa, és az sem utolsó szempont, hogy ez egy játékfolyamatban történik. Ideális esetben a gyermek és a szülő együtt tanulják meg ebben a szituációban (is), hogy képesek együtt átverekedni magukat egy nehéz érzésen, és felül tudják azt írni. Kibújás, bebújás, nekiindulás.

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus

Recommended Posts