Játék a babával.

Hogyan alakítsuk a játék környezetét, mi a szerepe a rendnek és a rendetlenségnek egy kisgyermek hétköznapjaiban, erre válaszol most volt kollégánk és a korai intervenció módszertanának egyik legmeghatározóbb szakembere, Dr. Borbély Sjoukje gyógypedagógus, pszichológus.

  • A képeskönyvek

A képeskönyvek olyan fejlesztő eszközök is egyben, amelyek felfedezése hatást gyakorol a gondolkodásra, a finommanipulációra, a társas és kommunikációs fejlődésre és az érzelemszabályozásra is. Csak akkor jöhetnek be a könyvek a játékkészletbe, ha nem helyettesítik a valós tárgyakat, ha a könyvek segítségével nem akarunk „rendes” gyerekeket nevelni, akik nem maszatolnak, nem állandóan rumlit csinálnak maguk körül, hanem szépen rendesen „el” vannak egy könyvvel. A valódi tárgyakat nem pótolhatja semmilyen könyv! Arra viszont jók, hogy az állatokat és a járműveket tanulmányozhatjuk segítségükkel, amelyeket élőben nem olyan könnyen ismerhetünk meg úgy igazán. A mindennapi tárgyakról és eseményekről is lehet könyvet találni, ami lehetővé teszi a saját élmények feldolgozását. Kár viszont, hogy  kevés jó képeskönyv készül az egy, két éves korosztálynak. Nekik még fénykép jellegű ábrázolásra lenne szükségük, gondolkodásuknak kedvezne, ha a fontos tárgyakat vagy állatokat nem azonnal bonyolult összefüggésekben, alig felismerhetően jelennek meg képben, hanem némileg kiemelve a környezetükből ahhoz, hogy a gyermekkel saját szintjén beszélgetni lehessen arról, amit ábrázol, össze lehessen a képeket vetni a saját élményekkel, tapasztalatokkal. Leleményes szülők maguk is csinálhatnak gyermeküknek egy ilyen első képeskönyvet, saját fényképeik segítségével. Ebben a korban viszont a lapozgatás is fontos: akkor érdemes saját képeskönyvet „gyártani” ha nagyobb képek könnyen lapozgató albumba kerülhetnek.

  • Tanul eszközt használni!

Bizony, a bababarát kréták és ceruzák, a ujjfestékek mind olyan kellékek, amivel a gyerek már ebben a korban találkozhat, s nagy élményt nyújthatnak neki.. Másfél év körüli korban figyelnek fel a kicsik arra, hogy nem csak kézbe vehetik és manipulálhatnak az őket körülvevő tárgyakkal, hanem arra is, hogy vannak eszköz jellegű tárgyak, amelyek segítségével saját „produktumok jöhetnek létre.” Gyereke válogatja, hogy mennyire lesz neki fontos ez a felismerés. Van olyan gyerek, aki tanulja, vagy magától jön rá az új lehetőségre, de még jó sokáig nem „izgatja” őt, s van, akinek a felfedezés után minden toll és ceruza „veszélyt” fog jelenteni, aki a felfedezés után a legszívesebben  telerajzolná a lakás minden falát. Ha viszont rajzolni szeretne, fontos hogy a papír legyen nagy, s a rajzeszköz legyen jól megfogható és könnyen hagyjon nyomot. S hadd feküdhessen a pici a földön alkotó munkája során,  s a felnőttek ne akarjanak még mindenáron nevet adni produkciójához! Amennyiben izgatja a nyomhagyás a gyermeket, teremtsük meg hozzá a feltételeket!  Nyáron, a szabadban könnyebben pancsolhatunk ujjfestékekkel. Tavasszal, ősszel, csak korlátozottan engedhetjük meg ezt a fajta pancsolást, bár kint a szabadban, a botokkal való firkálás a sárban ,pótolhatja ezt az örömet.

  • Jöhet a játékpolc!

Nem árt egy polc is a gyermeknek. Csecsemőkorban  elsősorban sok helyet igényelt,  a szülők nagyobb térben ide-oda tettek különböző játéktárgyakat a földre, bízva abban – s az gyakran be is jött – hogy ez az izgalmas környezet egyszerre elégíti ki játék- és mozgásigényét. Egy éves kor után viszont a tárgyakat már másképpen, inkább egymással összefüggésben érdemes tálalni. Ez azt jelenti, hogy ami összetartozik, összeillik, azt ebben az összefüggésben kínáljuk  neki, hogy lássa, mivel mit érdemes csinálni. Praktikus is, ha a szoba egyik sarkában csak az ő dolgai vannak. Jó, amikor a játékdobozok, játékkosarak mellett most már játékpolca is lesz. A berendezett polc mutatja neki a rendet, s a polcon elrendezett tárgyak rövidesen természetes környezetté válnak számára.

  • Kell- e a rend, amikor ő csak pakol?

 Persze, kezdetben ő elsősorban mestere lesz a szétszedésnek, nem az összepakolásnak Amikor együtt játszunk vele, hogy a szeme láttára mi építünk fel neki valamit egyforma elemekből, amikor összegyűjtjük az egymáshoz illő tárgyakat és visszatesszük azokat az edényekbe, amikor felfűzzük a lefűzött un. montessori tornyot, amikor beletesszük a játék babát az ágyába és be is takarjuk őt, ő, a gyermekünk,  érteni és élvezni  fogja ezeket a látványos összefüggéseket. Még akkor is, amikor ő maga még nem képes követni a mintánkat, hanem még inkább szétszed, szétdobál és kipakol. 

  • Csupa játékszer a lakás?

Akkor milyen gyakorisággal pakoljuk össze azt a sok limlomot, amit széthagy? Naponta vagy hetente szolgáljuk őt egy frissen, az ő elvárásainak megfelelően kihívó környezettel? Olyannal, amiben az összetartozó tárgyak egy helyen vannak,  a baba az ágyában szendereg és nem a kockák között, a nagyobb golyók, kis labdák vagy gesztenyék csábítóan együtt vannak a kosarakban, a képeskönyvek elérhető polcokon fekszenek? A válaszunk az, hogy egyszer, kétszer naponta, s nem több, még akkor sem, amikor ő, a drága gyermek, egy negyedóra alatt megsemmisíti a mi rendünket. Valóban csak nekünk szúr szemet a rendetlenség. A látszólagos káosz  csábíthat új összefüggések felismeréséhez! Viszont  csak akkor indulhat be, illetve fejlődik a saját kreativitása, amikor ez is van (a rend) és az is van (a rendetlenség),   amikor tőlünk kapja a rendet és a biztonságot, s mi nézhetjük jó szemmel is az ő rendbontó tevékenységét. A rend idővel beépül élményvilágába, de mi, a szülők, a rend szeretetét még egy ideig hiányolhatjuk nála.

  • Nem minden káosz, ami annak látszik

A gyermek élete egész struktúráját, napjai folyamatos rendjét tőlünk, szüleitől tanulja. Nem csak akkor kapja tőlünk, amikor rendet csinálunk körülötte, hanem akkor is, amikor egy bizonyos rendszerben neveljük őt: amikor a dolgok természetes egymásutániságát tapasztalja. A főzés után az evést, a vacsora után a fürdetést, stb.   Ezek a tapasztalatok teszik lehetővé neki azt, hogy idővel megértse a saját szerepét, a szülei különböző szerepei mellett. Ezzel a félig-meddig megértéssel is eljátszik ő, amikor altatja és eteti a babát, kocsikáztatja a mackóját, amikor „szerel”, rendezi és átrendezi saját környezetét, kuckót épít magának. Ez a fejlettebb szerepjáték viszont csak később jelenik meg, ennek egy és két éves kor között még csak csíráit tapasztaljuk. A második életév még elsősorban a funkciójáték időszaka.

A cikket írta: Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

Nyelvi késés, beszédindítás, logopédia a korai fejlesztésben

Bizonyára sokakat érdekel, hogy mit csinálhat egy logopédus a Budapesti Korai Fejlesztő Központban, ahol főként 0-3 éves kor közötti gyermekekkel foglalkoznak.

A logopédiáról sok szülőnek lehet tapasztalata, akár mert Ő maga járt gyermekkorában logopédushoz, akár mert gyermekei kaptak segítséget bizonyos hangok megtanulásában, szép kiejtésében. De 3 éves kor alatt még nem kell hangokat javítani, ugye? Akkor mit is csinál itt egy logopédus?

Engedjék meg, hogy picit bemutassam magunkat, feladatainkat. Idén már heten vagyunk logopédusok a „Koraiban”, sosem voltunk még ennyien. Ez is mutatja, hogy nagy szükség van a munkánkra és arra a specializált tudásra, amivel rendelkezünk a logopédia szép tudományán belül.

Kikkel is foglalkozunk?

Azokkal a nem beszélő gyermekekkel, akiknek elsődleges nehézsége a nyelvi fejlődés területén tapasztalható, illetve azokkal a gyermekekkel, akiknek más nehézségeik mellett a nyelvi fejlődés is jelentős elmaradást mutat.

Honnan tudjuk, hogy egy kisgyermeknek beszédindító logopédiai terápiára van szüksége?

Amikor a szülőkben felmerül a gyanú, hogy gyermekük beszédfejlődése késik, pl. azt tapasztalják, hogy jól érti a beszédet, de nem mond szavakat, szókezdeményeket sem, zavarja, hogy nem tudja magát kifejezni, vagy akár bizonytalannak ítélik meg a beszédértését, nem figyel kellőképpen a beszédre, vizsgálatot kérhetnek központunkban.

Mi számít nyelvi késésnek?

Ha egy gyermek 2 évesen nem használ 50 szót, szókezdeményt, nem kezdi azokat összekapcsolni, akkor nyelvi késésről beszélünk. Érdekességként leírom, hogy pl. az USA-ban, ahol nagyon népszerű a babák jelelésre tanítása, a szókincsbe nem csak a szavak, szókezdemények, hangutánzók számítanak bele, hanem azok a jelek is, amelyeket a gyermek konzekvensen kommunikációra használ. Hisz az a fontos, hogy ezekkel is ki tudja fejezni magát. Korábban a fiúcskákkal engedékenyebb volt a szakma, kicsit több időt kaptak, de ma már azt gondoljuk, nem szabad különbséget tenni fiúk és lányok között a beszédindulás ideje tekintetében. Ha a fiúk sérülékenyebbek, miért hagynánk, hogy segítség nélkül múljon az idejük? Mindenképpen fontos a korai állapotfelmérés, hogy tudjuk, mi állhat a nem beszélés, késői beszédindulás hátterében.

Ez a nagyon szép feladat, a vizsgálat is a munkánk része. Kicsit olyan ez, mint egy izgalmas nyomozás. 2-3 óránk van, hogy a gyermekkel összebarátkozva, mint egy ajándékot, kibontogatva, megismerjük, mi lakozik benne. A „nyomozás” célja minél pontosabban megismerni képességeit, kideríteni, mi lehet a nem beszélés oka, hiszen a vizsgálat tapasztalatai alapján határozhatjuk meg pontosabban a fejlesztés irányát.

A beszédindítás olyan logopédiai terápia, melynek nincs egy fix metodikája, nem lehet munkafüzetből vagy tankönyvből tanítani a gyerekeket, nincs egy mindenkire érvényes haladási rend. Ahány gyermek, annyi beszédindító terápia létezik. Persze ez kicsit sarkos megfogalmazás, de szeretném, ha éreznék, hogy gondolkozunk erről kollégáimmal központunkban. Hisz másfajta megközelítés kell egy kisgyermeknek, akinek gyengébb a beszédértése, esetleg hallása is bizonytalan egy hosszas fülgyulladás, nagy orrmandula miatt, és másféle megközelítés, ha az elmaradás hátterében mozgásbéli késés, ügyetlenség, vagy szenzoros érzékenység áll stb.

Mit tehetnek szülőként, ha felmerül Önökben a gyanú, gyermekük beszéde késik?

Jelentkezzenek be hozzánk vizsgálatra, s addig is, míg elérkezik a találkozás ideje, kérjék gyermekekre specializálódott fül-orr-gégész vizsgálatát, s azt kiegészítő hallásvizsgálatot. A budapesti gyermekkórházakat (SE Fül-Orr-Gége Klinika, Bethesda Gyermekkórház, Heim Pál Gyermekkórház) nyugodt szívvel ajánljuk.

De mit tehetnek otthon addig is, míg a vizsgálatok megtörténnek?

Nagyon hasznos, ha elkezdjük felhívni a gyermekek figyelmét a környezetünk különböző hangjaira.

Megy a repülő, vagy a távolban szól egy sziréna, ugat a szomszéd kutyusa, csiripelnek a madarak, szerencsésebbek hallhatják a kakas kukorékolását, bárányok bégetését, ló nyihogását, patadobogását, traktor töfögését.. Milyen szép a magyar nyelv, mindig rácsodálkozom! Melyik nyelvben van még ennyi szép hangutánzó, hangulatfestő szó?

Játék közben használjuk ezeket a szavakat! Sok-sok állat, jármű hangját lehet utánozni. A hangutánzók kevés hangból állnak, sokkal könnyebb azokat a gyermekek számára észlelni és utánozni.

Játék közben forduljunk szembe a gyermekkel, lássa az arcunkat, ahogy beszélünk hozzá! Lehetőleg kerüljük a „mondd, hogy….” kezdetű mondatokat. Inkább mi ismételjük a tanítani kívánt szót, hogy hallja azt minél többször.

A jól megválogatott, életkornak megfelelő mese, dal, mondóka is nagyon fontos, élőszóban. Két éves kor alatt semmi képernyő, „kütyü”, utána is csak nagyon kevés. Maximum egy-egy mese, együtt nézve a szülővel, hogy tudjanak róla beszélgetni, lehessen azt kommentálni stb.

Kívánom, hogy gyűjtsenek sok szép élményt a beszédtanulás időszaka alatt, nincs is annál csodálatosabb, ahogy egy kisgyermek számára kinyílik a világ, amikor elkezd beszélni!

Alfaro Karina, szakvizsgázott kora gyermekkori intervenciós szakgyógypedagógus, logopédus

Miért nem beszél már?

Nyelvi fókuszú vizsgálat

Ahogyan  egy és két éves kor között a gyermek  mozgásfejlődése tartja sakkban a szülőket és a nagyszülőket – mit tud már, illetve mi az, amire még nem képes- úgy foglalkoztatja őket a második évben a kérdés: mit mond már, vannak-e már szavai, mikor fog beszélni? Főleg azok várják izgatottan a gyermekük e fajta kifejezőkészségét, akik először lettek szülők. „Már alig tudom elviselni, hogy még nem tudok vele beszélgetni”, mondja az egyik anya,  egy másik: ”Olyan kíváncsi vagyok arra, hogy neki mi lesz a véleménye erről, arról, miket fog mondani”? Valóban, mikor is várhatjuk azt, hogy diskurálni tudjunk a gyermekkel, hogy ő megérti-e a szavainkat, és szóban meg is válaszolja azokat?

Mikor várható, hogy elkezd beszélni?

Nem adhatunk e kérdésre egyértelmű választ. Nagy különbségek vannak ezen a téren – az aktív beszéd területén- az egyes gyerekek között. Vannak, akik 10 hónaposan már képesek egy szószerűséggel megnevezni ezt vagy azt, vagy egy másik szóféleséggel kifejteni egy bizonyos kívánságot, de ilyen – gyorsan a beszéd útján induló- gyermek is a gyors kezdet után látszólag megtorpanhat, hónapokig, egy fél évig megelégszik a néhány szóból álló készletével. Ezzel dirigálja a családját. Mások másképpen gyorsak: 15- 16 hónapig nincs is szavuk, inkább halandzsáznak, majd aztán olyan tempóval indul a beszédjük, hogy már másfél évesen mondatokban fejezik ki magukat.

És a lassúak? Mi még az elfogadható, mi a normális, mennyit késhet, kérdezik  a szülők, amikor szerintük a gyermeküknek már beszélni kellene. Amikor nagyon szoronganak szakembernek teszik fel a kérdést. A szakember viszont a szerint válaszolja meg őket, hangsúlyoz egy bizonyos szempontot, miszerint ő mondjuk orvos, védőnő, pszichológus vagy gyógypedagógus.

A szakemberek véleménye, amikor késik a beszéd

Amikor  a szakember orvos, könnyen azt fogja mondani, hogy a gyermek ő neki teljesen egészséges, szépen fejlődik. Szerinte lehet, hogy a családban vannak mások is, akik csak nagyon későn kezdtek el beszélni, (általában vannak), s a gyermek a család rendelkezésére álló génkészletből azokat a géneket örökölte, amelyek azt határozzák meg, hogy mikor fog beszélni, ez esetben későn. Az anya tehát ő szerinte  megnyugodhat.

A védőnő kissé másképpen oldja meg ugyanezt a kérdést. Neki sok tapasztalata van, sok kicsi gyermeket követett, és követ jelenleg is nyomon, kvázi statisztikája van arról, hogy milyen széles skálán mozoghat a beszédindulás: egy és két és fél éves kor között. Ezt a tapasztalatot adja tovább a szülőknek. „Beszélj sokat a kicsivel”, javasolja, „Attól majd csak megjön a kedve”. s az anya ezután vagy tovább beszél a kis csemetéjéhez – ahogyan ő ezt már eddig is szokta- vagy egy kicsit elgondolkozik azon, vajon miért érdemes beszélni hozzá, amikor még annyit sem válaszol, hogy „apát” mondana a párjának, vagy „anyát” neki… „Ja, s ne felejtsen el, a fiuk általában későbben tanulnak meg beszélni, mint a lányok. Nekik más a fontos ebben a korban,” mondhatja még a védőnő a fiús anyáknak.

S mit mond a gyermekpszichológus? A pszichológus is tudja azokat a tényeket, amelyeket az előbb felsorolt szakemberek mondani szoktak, csakhogy ő nem annyira azon van, hogy a pici mielőbb beszéljen, hanem azon, mit értenek anya és gyermeke egymás megnyilvánulásaiból. Nem az a fontos – mondja ő-, hogy mit mond már a baba, hanem az, hogy szülő és a gyermek megértik-e egymást, szavakkal vagy szavak nélkül. A pszichológus arra lesz kíváncsi tehát, vajon az anya kiismeri magát a gyermeke megnyilvánulásaiból: mikor mit szeretne a gyermek „mondani”, mutatni szavak nélkül, vagy másképpen jelezni, s ő – a szülő- gyermeke jelzéseire hogyan reagál. A pszichológus tehát a két fél közötti kommunikációra kíváncsi, szükség esetén azt szeretné elősegíteni. Arra a kérdésre keresi a választ, vajon mind a két fél megértve éli-e meg magát a közös napirendjük során, vagy nem? Megérti-e a baba, hogy mindjárt enni fog, vagy hogy sétálni mennek, s hogyan jelzi azt, hogy megértette-e? Van-e a szülőnek türelme ahhoz, hogy megvárja a „válaszokat”, egyáltalán tudja-e a szülő azt, hogy hányféle módon jelezheti egy csecsemő vagy egy kisded a környezetének azt, hogy mit ért, hogy éppen mi megy végbe ő benne, s hogy mi neki a jó? Amikor két éves kor után sem beszél a gyermek, a pszichológus is elsősorban az un. pszichés tényezőket keresi a kommunikációs helyzetben, s csak ezután, amikor a gyermek más területen is látványosan mutat megkésett fejlődést, más problémákra is gondol.

Mi az a más, amire gondolhat szülő és szakember egyaránt? Ez a „más” a gyógypedagógusok területe. A gyógypedagógus a szakember, aki arra hivatott, hogy a kicsi gyermek beszédfejlődését időben elhelyezze a többi fejlődő funkció közé. A többi fejlődési terület függvényében gondolkodik azon, vajon egy bizonyos gyermek esetében  „kóros”- e a beszédfejlődésbeli elmaradás, vagy az előbbiek függvényében magyarázható-e? Elképzelhető tudniillik, hogy egy gyermek fejlődése egyszerre több területen „késik”, s akkor a beszéd megkésettsége más megközelítést kíván, mint amikor csak ezen a területen marad el. A gyógypedagógus is nagyon kíváncsi arra, mi mindent ért a gyermek szavak nélkül, hogyan szoktak együtt „beszélgetni” a mamával, vagy miért nem sikerül ez a „dialógus”. A gyógypedagógus keresi az összefüggést a beszéd, (benne foglalva a beszédmegértést is) az értelmi fejlődés és az addig kialakult szociális és kommunikációs készségek között, s figyelme még a hallásra és a látásra is kiterjed.

Amiben egyetértés van a szakemberek között

A különböző szakemberek általában kiegészítik egymást, mást-mást hangsúlyozva fontos szempontnak. Amiben egyetértenek, amit mindannyian tudnak, hogy jelentős különbségek vannak abban, hogy az egyes gyermekek mikortól szándékoznak szóban is megnyilvánulni, nemcsak puszta hangadásban, vagy mozgásban. A legelső szavak 8 és 12 hónapos kor között születhetnek, de jó értelmi és kommunikációs képességek mellett is előfordulhat, hogy egy gyermek 2 éves koráig alig szólal meg , legfeljebb néhány szava van. Abban is egyetértenek a szakemberek, hogy a „Még nem beszél” mögötti jelenség mögött számos tényező rejtőzhet, s hogy szükség esetén azokat egymással összefüggésben kell megvizsgálni és értelmezni. Minden gyermek esetében tehát a beszéd hiánya vagy megkésettsége több tényező függvényében  kell megnézni.

Mit tehet a szülő?

Amit a szülő tehet gyermeke beszédfejlődése érdekében, az, hogy ő kezdettől, születésétől fogva, ne csak nézze és ringassa új kincsét, a gyermekét, hanem keresse benne az egyedit, közelítsen hozzá, mint ő tőle függőségben lévő ugyan, de megnyilvánulásaiban mégis  független lény. Legyen rá kíváncsi!  Babusgathatja, ringathatja, de ne csak ez a fajta viselkedés legyen jellemző az együttléteikre. Anyja és apja győződjenek meg róla: a babájuk nem csak látja őket – szemével már aktívan tarthatja a kapcsolatot, már a második hónaptól kezdve- hanem hangjukat is hallja. A személyes kapcsolat kiépítéséhez idő kell. 

Sok anya beszél ugyan a gyermekéhez, de már észre sem veszi a kicsi reakcióját, akár formázni szeretne a száját, vagy valóban hangot is ad. Néha valóban nagyon lassan reagál, s nem minden gyermek hanggal válaszol , „beszédes”. Egy „nem beszédes” csecsemő anyja hangjára esetleg rúgkapálni kezd, vagy fogdosni szeretné őt. Ez is kommunikáció, kapcsolattartásra való törekvés, csak észre kell venni! Fontos tudni, hogy ő – a nem beszédes csecsemő- is „válaszol” tehát, csak másképpen fejezi ki magát.

Mi a legfontosabb?

Nem gond tehát, amikor az egy és két év közötti gyermek még nem beszél. Gond viszont akkor van, amikor a nagyobb csecsemő, vagy a kis tipegő nem reagál kedvezően szülei kezdeményezéseire, a kapcsolattartásra vagy az együttes élményre való törekvésre: az érintésre, beszédre. A szülőknek nem akkor kell felhívni magukra a figyelmet, amikor a gyermek éppen el van foglalva, elmélyülten játszik a neki kialakított játszósarokban, vagy amikor fáradt. A legalkalmasabb pillanatok a „párbeszédre” a pólyázó mellett eltöltött percek, a fürdetés únegyedórai,  az etetés időszaka. Hangsúlyozzunk: a gyerekek közötti egyéni különbségek jelentősek. Az ún. „maguknak való” csecsemők és kisgyerekek, a „befelé fordulók”, a „született szemlélők”, a „folyamatos újszopók” valóban kevésbé igényelhetik a fizikai együttléteket vagy a párbeszédet, s talán későbben is kezdenek el beszélni, mint „nyitottabb” társaik. Nem hátrány az ilyen. Csak akkor van gond, amikor egy gyermek látványosan nem figyel vagy nem veszi jó néven a szülői igyekezetet, amikor  a szülő úgy érzi, gyermeke nem örül az igyekezetének, nem érti, mire jó az . 

Ilyenkor szakemberhez kell fordulni: korai fejlesztésben járatos gyógypedagógushoz vagy pszichológushoz. 

Szerző: Dr Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus