Gondolatok a tanulóbicikliről


A két lábbal, szimmetrikus mozdulattal előre lökdöshető „nyuszibicikli” után a legtöbb
gyermek életében a pedálos háromkerekű bicikli, majd a pótkerekekkel felszerelt kétkerekű
szokott következni. Az utóbbi években mintha elfelejtődött volna a roller, viszont most új
színfolt az egyensúlyozni tanulásban a fémvázas, stabil tanulóbicikli, amelynek két kereke
van, viszont nincs pedálja.


Mire jó ez a fajta kerékpár? Amellett, hogy használata nagy örömet okoz már a három-négyéveseknek is, a koordinált mozgás fejlődésében egy újabb elem gazdagodását jelenti: az
erővel, a lendülettel és a sebességgel való bánni tudás képességét engedi kibontakozni. Be kell
lássuk, hogy a kerékpározás nemcsak a pedállal történő erőátvitel ügyes kivitelezésétől függ,
hanem elsősorban az egyensúlyozást lehetővé tevő komplex észlelések integrációjától.
Érzékelni kell a kerékpár és a test dőlésének irányát, a haladási sebesség mértékét, az előttünk
lévő közeli és távoli útszakaszok emelkedését, lejtését, a gödröket, és döccenőket. Ennek
alapján kell a megfelelő testi választ kidolgozni, különösképpen a lendületet adagolni,
amelyet ebben az esetben úgy lehet hatékonyan szabályozni, ha már nem a két láb egyidejű
mozgásával, szimmetrikus mozdulattal, hanem váltott lábbal történik. Ha az útszakasz
lehetővé teszi, a gyerekek megtanulhatják azt is, hogy hogyan lehet kihasználni a befektetett
energiát, vagyis felkapják mindkét lábukat, nem adnak újabb lendületet, csak kormánnyal
tartják az irányt. Mivel a tanuló kerékpárok fel vannak szerelve fékkel is, az éppen jó fékezés
erejét is kitapasztalhatják.


Az a kisgyerek, aki tanulóbicikli után kap igazi pedálos kétkerekűt, gyorsabban tanulja meg és
sokkal biztonságosabban tud majd kerékpározni, mert előtte már több tapasztalatot szerzett a
járművel együttes gyors mozgás kézben tartásáról.
A tanulókerékpárnak a biztonságos lendületkezelés mellett vannak egyéb előnyei is,
amelyeket eltérő mozgásfejlődési típusú gyerekeknél jól lehet használni.
Ide tartoznak azok a gyerekek, akik sajátos és különböző okok miatt bátortalanok, félnek az
egyensúlyozástól. Ők igen nagy fejlődési lehetőséget kapnak, hiszen a tanulóbicikli
használata számukra is biztonságos – mindkét láb a földön lehet – mégis megadja az „én
csinálom”, „egyedül csinálom” örömét, melyek olyan visszajelzések saját kompetenciájukról,
amelyeknek esetleg híján voltak. Nagyobb szabadságot is kapnak mindezzel, távolabbra
mehetnek az anyukájuk szoknyája mellől, és kipróbálhatják magukat az éppen megfelelő
mértékű, saját maguk által beállított mértékű kihívásnak megfelelően. Hihetetlen élmény lehet
egy ilyen kisgyereknek, ha például egy nagyobb testvérrel vagy a szülővel együtt mehetnek el
közös kerékpárútra.


Vannak olyan gyerekek is, akiknek problematikus az aszimmetrikus mozgások kivitelezése.
Ők gyakran kihagyták mozgásfejlődésükből a kúszást vagy a mászást. Úgy változtatták
kisbaba korukban a helyüket, mint ahogyan a nyuszik ugrálnak, tehát a váltott jobb-bal
mintázat helyett a két kéz – két láb mintázat szerint. Ezek a gyerekek általában nehezen
tanulnak meg pedált hajtani, és így kizárják magukat a kerékpározás örömeiből. A triciklit is
két lábbal lökdösik előre.
Azok a gyerekek, akik nehezen alakítanak ki egyoldali dominanciát, vagyis nem tudják
maguk sem, hogy jobbkezesek-e vagy balosok, hol egyikkel, hol a másikkal rajzolnak,
esznek, fésülködnek, szintén sokat nyerhetnek ebből a mozgásformából. Számukra azonban a
tanulókerékpár használata – élvezete – után szerencsés, ha hadrendbe áll a roller is.

Még egy apróság, ami azért nem elhanyagolható: a tanulóbiciklinek hála a szülők életéből
valószínűleg kimarad a derékgörbítő, loholtató, idegtépő biciklizni tanítási procedúra. Lehet,
hogy nem is hiányzik majd?

A cikk forrása. www.dszit.hu

A cikket írta: dr. Szvatkó Anna klinikai szakpszichológus, gyógypedagógus

Mazsival az élet

Sebestyén Dórával, a Mazsival az élet című instagram és facebook oldalak szerkesztőjével készítettünk interjút, fogadjátok szeretettel!  

Jól tudom, hogy nagyon hasonló területen dolgozunk?

Igen, kisgyermeknevelő vagyok egy bölcsődében. Most fogok visszamenni szeptembertől dolgozni, megvártuk, hogy Mazsi három éves legyen. Ő óvodát kezd, én pedig újra dolgozni fogok.

Az Instagram oldaladat több, mint huszonhatezren követik, ami nagy dolog. Összefoglalnád ennek a történetét az első lépéstől mostanáig?

Már a bölcsiben azt tapasztaltam, hogy sok gyereknek gondot okoz, hogy mit kezdjen magával és hogyan foglalja el magát. Ekkor határoztam el, hogy én a gyerekemmel majd nagyon sokat fogok együtt játszani. Aztán jött a covid és rengeteg fórumon olvastam, hogy az anyukák, nagymamák kétségbeesetten kérnek tanácsot, mivel foglalják el a gyerekeiket. Ekkor jött az ötlet, hogy felveszem a kislányommal, Mazsival a játékötleteket, feltöltöm, és hátha valakinek segíteni tudok ezzel. Ahogy bővült a követők száma, én is egyre többféle technikával színesítettem a repertoárt, már lett videó is, nem csak képek. Az otthon is fellelhető tárgyakból szoktam kitalálni a játékokat, olyanokat, amelyek tényleg csak pár perces előkészületet igényelnek. Emlékszem, hogy akkor robbant be úgy igazán az oldal, amikor egy szelesebb időszakban a saját gyerekkoromból vett játékot javasoltam. Egy zacskóra kötöttünk zsinórt és papírsárkány helyett azt eregettük, s ezt még kicsit feldíszítettük Mazsival, lett szeme, szája és haja is. Nagyon sokan nézték meg ezt a videót, és a nézettség meghozta azt is, hogy egyre több embert ért el az oldalam.

Mazsi egyben társszerzője is ennek az oldalnak, ha jól gondolom.

Igen, gyakran fordul elő, hogy kitalálok egy tevékenységet, amit aztán ő tovább gondol, és az is belekerül ezekbe az ajánlókba. Sőt, most már ő szokta mondani, hogy gyere anya, találjunk ki valami új játékot. Én azt vallom, hogy az a legfontosabb, hogy odaüljünk a gyerekünk mellé, és babráljunk együtt. A háztartás megvár, de ez a három év úgy elrepült, szörnyű.  Még annyi, de annyi mindent szerettem volna vele kipróbálni.

Óriási változáson ment keresztül ez az oldal, és igen gyakoriak a megjelenések is. Érzel olyasmit, hogy ez már egy munka is egyben?

Pont jókor jött ez a projekt, már épp egy kicsit unatkoztam, és ez nagyon sokat adott. Valóban mára már munka is, rengeteg idő felvenni, rögzíteni az előkészületeket is, megvágni, zenét alá szerkeszteni, leírni a játék menetét. Vettem egy állványt is, hogy jól látható legyen minden. Amikor viszont ezeket a videókat feltöltöm az oldalamra, attól lesznek úgy igazán a saját szellemi termékeim, hogy az adott játékot lépésről lépésre segítek megmutatni, a hozzávalókat megjeleníteni, és arról is információt nyújtani, milyen területeket fejleszthetünk ezekkel. Még nem tudom, szeptembertől hogyan fogom tudni ezt folytatni, de mindenképp szeretném.

Honnan meríted az ötleteket?

A legtöbb játék az én ötletem, és sok közülük a gyerekkoromból származik. Az édesanyám óvónő, rengeteget játszottunk együtt, és külföldi oldalakról is szoktam ihletet meríteni. A videók kedvéért Mazsi előre megmutatja, mit találtam ki az adott tárgyakkal, azt felvesszük, de aztán lekapcsoljuk a technikát, és kezdődhet a mi játékunk. Az a legfontosabb, hogy neki ez élményt adjon.

A ti játékaitok nem kész játékok, hanem már maga az elkészítésük, a folyamat is játék. Ez egy állásfoglalás is részedről?

Nálunk is rengetegféle kész játék van, maximum cserélgetem őket, hogy Mazsi is jobban átlássa őket. Ugyanakkor azt is szeretném mondani az oldalaimon, hogy az otthoni tárgyakból is lehet varázsolni valami újat, és ezzel nagyon nagy örömet okozhatunk a gyerekünknek. Egy PET palack és némi rizs, amit beleszórunk, nagyon izgalmas tud lenni, és sokszor tényleg nem kell ennél több. Közben minőségi időt töltünk együtt, és talán jobban is tudunk rá figyelni ilyenkor. Finoman próbálom jelezni az oldalaimon is, hogy nem egymás mellett, hanem együtt, egymással tudunk jól időt eltölteni.

Mit tanácsolnál azoknak a szülőknek, akik tartanak attól, hogy ezekhez a játékokhoz kézügyességre és sok előkészületre van szükség?

Azt egészen biztosan mondhatom, hogy ezekhez a játékokhoz kézügyességre nincs szükség, én sem vagyok ebben ügyes. Van egy-két játék, ami tényleg egy kicsivel több előkészületet igényel, de a legtöbb tíz perc alatt megvan. Az biztos, hogy ezek maszatolósak több időt vesznek el, főleg az utómunkálatok.  Egyébként Mazsi főleg ezeket imádja, a szenzoros, koszolós, trutymákolós játékokat. Kicsit ki kell lépnünk a komfortzónánkból a gyerek érdekében, illetve az ilyen típusú játékokkal egy csomó szabályt is taníthatunk nekik. Például azt, hogy ezzel vagy azzal, csak az asztalnál, vagy csak az előre kijelölt takarón lehet játszani, mert különben minden piszkos lesz. Azért ez is egy fontos tanítás, amit így könnyebb és életszerűbb megtanítanunk.

Szerinted ez a szemlélet hatással lesz a munkádra is?

Pont azon gondolkoztam mostanában, hogy ezeket a típusú játékokat szeretném a bölcsibe is bevinni. A húgom is bölcsiben dolgozik, és az anyósom is, és már mindketten kipróbálták a csoportjaikkal a játékötleteimet. Nyilván ezek a játékok nagyobb figyelmet igényelnek a felnőttektől, hogy a gyerekek biztonságos térben próbálgathassák magukat, viszont legalább ennyire sokat is adnak. Ragasztgatni, gyurmázni egyébként is szoktunk, de inkább az óvodai létnek részei ezek a „csinálós” játékok. Azt gondolom, hogy három éves kor előtt álló gyerekekkel már a bölcsődében is el lehet kezdeni ebben a szellemben foglalkozni.

Jól gondolom, hogy sokan írnak neked levelet?

Igen, többféle témával kapcsolatban megkeresnek a szülők. Szobatisztaság, szenzorosság, beszédindítás. Amiben van tapasztalatom, azt szívesen megosztom velük, de tovább szoktam őket irányítani olyan oldalak, vagy szakértők felé, akik célirányosan tudnak segíteni. A bölcsődei élettel, beszoktatással kapcsolatban is kapok kérdéseket, ezekre már sokkal jobb érzéssel válaszolok, és alakultak barátságok is a közösségi médián keresztül.

Köszönjük az interjút, és kíváncsian várjuk, hogy milyen tapasztalatokkal leszel gazdagabb, amikor majd a bölcsődébe is be tudod vinni ezeket a játékokat és szemléletet. Sok szerencsét kívánunk és a játékaidait jó szívvel ajánljuk a hozzánk járó családoknak is.

Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

A fényképek a Mazsival az élet instagram oldaláról származnak.

Játsszunk a homokkal!

A játékokat Hajtó Krisztina gyógytornász, gyógypedagógus kollégánk gyűjtötte össze, szemezgessetek!

Az egész testfelülettel való érzékeléshez: 

∙ a lábakkal érdemes kezdeni, majd a kezekkel-karokkal folytatni, és ha a gyermek engedi és a  játszótéren/strandon megvalósítható, akkor lehet hátat, hasat, nyakat is! 

∙ száraz homokkal megszórni a testrészeket 

∙ nedves homokkal megszórni a testrészeket 

∙ sárral bekenni a testrészeket 

∙ vízzel lelocsolni a testrészeket 

∙ gödröt ásni, és eltemetni a kezeket-karokat / lábat száraz ill. nedves homokba, jól meglapogatni a homokon  kereszül, majd önállóan előhúzni 

∙ a nedves homokot sima felületté simítani, és ujjal rajzolni bele 

Játék a homokkal – kezek ügyesítése: 

∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat kézzel ásni, markolni, szórni, ujjat belenyomni ∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat marokkal vödörbe tenni és azt így megtölteni ∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat lapáttal vödörbe tenni és azt így megtölteni ∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat vödörből kiönteni 

∙ homokkal, vízzel vagy sárral teli nehéz vödröket megpróbálni felemelni, járó gyereknél cipelni ∙ száraz homokra vizet önteni és kézzel összekeverni 

∙ vödör vízbe száraz homokot szórni kézzel 

∙ különböző állagú sarakat készíteni vödörben, kézzel keverni, gyúrni, valamilyen felületen szétkenni  tenyérrel, talppal 

∙ kemény sárból kézzel golyót formázni, ezt célba dobni (vödörbe, lavórba, gödörbe) ∙ száraz ill. nedves homokba elásott játékot megkeresni, kézzel kiásni, kilógó résznél fogva kihúzni ∙ a homokba kis botocskákat, tobozokat, kavicsokat beleszúrni, belenyomni ∙ homokformát megtölteni, óvatosan lefordítani és megkocogtatni, hogy kijöjjön a homokforma

Játék a babával.

Hogyan alakítsuk a játék környezetét, mi a szerepe a rendnek és a rendetlenségnek egy kisgyermek hétköznapjaiban, erre válaszol most volt kollégánk és a korai intervenció módszertanának egyik legmeghatározóbb szakembere, Dr. Borbély Sjoukje gyógypedagógus, pszichológus.

  • A képeskönyvek

A képeskönyvek olyan fejlesztő eszközök is egyben, amelyek felfedezése hatást gyakorol a gondolkodásra, a finommanipulációra, a társas és kommunikációs fejlődésre és az érzelemszabályozásra is. Csak akkor jöhetnek be a könyvek a játékkészletbe, ha nem helyettesítik a valós tárgyakat, ha a könyvek segítségével nem akarunk „rendes” gyerekeket nevelni, akik nem maszatolnak, nem állandóan rumlit csinálnak maguk körül, hanem szépen rendesen „el” vannak egy könyvvel. A valódi tárgyakat nem pótolhatja semmilyen könyv! Arra viszont jók, hogy az állatokat és a járműveket tanulmányozhatjuk segítségükkel, amelyeket élőben nem olyan könnyen ismerhetünk meg úgy igazán. A mindennapi tárgyakról és eseményekről is lehet könyvet találni, ami lehetővé teszi a saját élmények feldolgozását. Kár viszont, hogy  kevés jó képeskönyv készül az egy, két éves korosztálynak. Nekik még fénykép jellegű ábrázolásra lenne szükségük, gondolkodásuknak kedvezne, ha a fontos tárgyakat vagy állatokat nem azonnal bonyolult összefüggésekben, alig felismerhetően jelennek meg képben, hanem némileg kiemelve a környezetükből ahhoz, hogy a gyermekkel saját szintjén beszélgetni lehessen arról, amit ábrázol, össze lehessen a képeket vetni a saját élményekkel, tapasztalatokkal. Leleményes szülők maguk is csinálhatnak gyermeküknek egy ilyen első képeskönyvet, saját fényképeik segítségével. Ebben a korban viszont a lapozgatás is fontos: akkor érdemes saját képeskönyvet „gyártani” ha nagyobb képek könnyen lapozgató albumba kerülhetnek.

  • Tanul eszközt használni!

Bizony, a bababarát kréták és ceruzák, a ujjfestékek mind olyan kellékek, amivel a gyerek már ebben a korban találkozhat, s nagy élményt nyújthatnak neki.. Másfél év körüli korban figyelnek fel a kicsik arra, hogy nem csak kézbe vehetik és manipulálhatnak az őket körülvevő tárgyakkal, hanem arra is, hogy vannak eszköz jellegű tárgyak, amelyek segítségével saját „produktumok jöhetnek létre.” Gyereke válogatja, hogy mennyire lesz neki fontos ez a felismerés. Van olyan gyerek, aki tanulja, vagy magától jön rá az új lehetőségre, de még jó sokáig nem „izgatja” őt, s van, akinek a felfedezés után minden toll és ceruza „veszélyt” fog jelenteni, aki a felfedezés után a legszívesebben  telerajzolná a lakás minden falát. Ha viszont rajzolni szeretne, fontos hogy a papír legyen nagy, s a rajzeszköz legyen jól megfogható és könnyen hagyjon nyomot. S hadd feküdhessen a pici a földön alkotó munkája során,  s a felnőttek ne akarjanak még mindenáron nevet adni produkciójához! Amennyiben izgatja a nyomhagyás a gyermeket, teremtsük meg hozzá a feltételeket!  Nyáron, a szabadban könnyebben pancsolhatunk ujjfestékekkel. Tavasszal, ősszel, csak korlátozottan engedhetjük meg ezt a fajta pancsolást, bár kint a szabadban, a botokkal való firkálás a sárban ,pótolhatja ezt az örömet.

  • Jöhet a játékpolc!

Nem árt egy polc is a gyermeknek. Csecsemőkorban  elsősorban sok helyet igényelt,  a szülők nagyobb térben ide-oda tettek különböző játéktárgyakat a földre, bízva abban – s az gyakran be is jött – hogy ez az izgalmas környezet egyszerre elégíti ki játék- és mozgásigényét. Egy éves kor után viszont a tárgyakat már másképpen, inkább egymással összefüggésben érdemes tálalni. Ez azt jelenti, hogy ami összetartozik, összeillik, azt ebben az összefüggésben kínáljuk  neki, hogy lássa, mivel mit érdemes csinálni. Praktikus is, ha a szoba egyik sarkában csak az ő dolgai vannak. Jó, amikor a játékdobozok, játékkosarak mellett most már játékpolca is lesz. A berendezett polc mutatja neki a rendet, s a polcon elrendezett tárgyak rövidesen természetes környezetté válnak számára.

  • Kell- e a rend, amikor ő csak pakol?

 Persze, kezdetben ő elsősorban mestere lesz a szétszedésnek, nem az összepakolásnak Amikor együtt játszunk vele, hogy a szeme láttára mi építünk fel neki valamit egyforma elemekből, amikor összegyűjtjük az egymáshoz illő tárgyakat és visszatesszük azokat az edényekbe, amikor felfűzzük a lefűzött un. montessori tornyot, amikor beletesszük a játék babát az ágyába és be is takarjuk őt, ő, a gyermekünk,  érteni és élvezni  fogja ezeket a látványos összefüggéseket. Még akkor is, amikor ő maga még nem képes követni a mintánkat, hanem még inkább szétszed, szétdobál és kipakol. 

  • Csupa játékszer a lakás?

Akkor milyen gyakorisággal pakoljuk össze azt a sok limlomot, amit széthagy? Naponta vagy hetente szolgáljuk őt egy frissen, az ő elvárásainak megfelelően kihívó környezettel? Olyannal, amiben az összetartozó tárgyak egy helyen vannak,  a baba az ágyában szendereg és nem a kockák között, a nagyobb golyók, kis labdák vagy gesztenyék csábítóan együtt vannak a kosarakban, a képeskönyvek elérhető polcokon fekszenek? A válaszunk az, hogy egyszer, kétszer naponta, s nem több, még akkor sem, amikor ő, a drága gyermek, egy negyedóra alatt megsemmisíti a mi rendünket. Valóban csak nekünk szúr szemet a rendetlenség. A látszólagos káosz  csábíthat új összefüggések felismeréséhez! Viszont  csak akkor indulhat be, illetve fejlődik a saját kreativitása, amikor ez is van (a rend) és az is van (a rendetlenség),   amikor tőlünk kapja a rendet és a biztonságot, s mi nézhetjük jó szemmel is az ő rendbontó tevékenységét. A rend idővel beépül élményvilágába, de mi, a szülők, a rend szeretetét még egy ideig hiányolhatjuk nála.

  • Nem minden káosz, ami annak látszik

A gyermek élete egész struktúráját, napjai folyamatos rendjét tőlünk, szüleitől tanulja. Nem csak akkor kapja tőlünk, amikor rendet csinálunk körülötte, hanem akkor is, amikor egy bizonyos rendszerben neveljük őt: amikor a dolgok természetes egymásutániságát tapasztalja. A főzés után az evést, a vacsora után a fürdetést, stb.   Ezek a tapasztalatok teszik lehetővé neki azt, hogy idővel megértse a saját szerepét, a szülei különböző szerepei mellett. Ezzel a félig-meddig megértéssel is eljátszik ő, amikor altatja és eteti a babát, kocsikáztatja a mackóját, amikor „szerel”, rendezi és átrendezi saját környezetét, kuckót épít magának. Ez a fejlettebb szerepjáték viszont csak később jelenik meg, ennek egy és két éves kor között még csak csíráit tapasztaljuk. A második életév még elsősorban a funkciójáték időszaka.

A cikket írta: Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

6+1 egyszerű, de nagyszerű otthoni játék videóval

Száraztészta,  víz, kartondoboz, mosogatószivacs…a legegyszerűbb, nem utolsó sorban legolcsóbb, otthon fellelhető tárgyak. Mégis megannyi lehetőség az otthoni (fejlesztő) játékok elkészítéséhez. Az alábbi cikkben összegyűjtöttünk néhány olyan játékötletet videóval, mellyel feldobható a nyári szünet adta extra szabadidő. A javasolt játékokat az időjárástól függően lakásban, de akár a szabadban is játszhatjátok.

Hogy hogyan kerül a konyhába egy sündisznó?? Nézzétek meg, és kiderül!  

A tésztaszűrő, a konyha egyik legjobb játéka. Ez a játék fejleszti a gyermek finommotorikáját, szem-kéz koordinációját. A feladat egyszerű: A tésztaszűrő réseibe tésztákat kell dugni. Persze kell hozzá egy kis kitartás … De ahogy egyre több tészta a résekbe kerül, egyszer csak kész lesz a sündisznó.

A csippentő fogás, azaz a mutatóujj és a hüvelykujj egyre pontosabb koordinálása fontos állomás a gyerekek finommotoros fejlődésében. Ez a játék pár otthon is fellelhető tárggyal segít ebben.

Ehhez a játékhoz is minden megtalálható otthon. Csak egy üres cipősdobozra, néhány színes szalagra és pár darab száraztésztára van szükség.A tésztákat felfűzzük a szalagokra, majd a végüket összecsomózzuk. Ha nem csak színes, hanem különböző mintájú szalagokat választunk, tovább nehezíthetjük a feladatot. A tésztákat a doboz réseibe tömködjük úgy, hogy ne lehessen áthúzni a szalagot a kartonon. Majd a szalagokat óvatosan behúzzuk a dobozba, és már indulhat is a játék. A gyerekek feladata, hogy olyan szalagokat húzzanak ki a dobozból, amilyet mondunk neki. Ez a játék fejleszti a csippentőfogást. A mutató és hüvelykujj koordinációját, amely fontos mérföldkő a baba mozgásfejlődésében. Valamint jó gyakorlat a színek és mintázatok felismerésében.

A következő játék kiválóan alkalmas a figyelem és a színek felismerésének fejlesztésére. Jó szórakozást!

A hagyományos színegyeztető játékokat otthon fellelhető egyszerű eszközökből is el tudjuk készíteni. Csak tálak, különböző színű befőttesüveg tetők vagy kupakok kellenek hozzá. Ez a játék fejleszti a vizuális észlelést és a figyelmet. És taníthatók vele a színek nevei is.

Egy kis házi ragasztó, pár mosogatószivacs, egy hosszabb csík karton és kész is az otthoni mezítlábas park.

Először a házi ragasztót készítjük el, két egyszerű hozzávalóból: Két evőkanál lisztet kb. 1 dl vízzel elkeverünk, amíg tejföl állagú nem lesz. Egy kartonpapírból vágjunk ki tetszőleges méretű csíkot, és készítsünk elő minél több mosogatószivacsot. Kenjük be pár szivacs puha oldalát, és ragasszuk fel a kartonra egymás alá. Aztán a maradék szivacs másik, keményebb oldalát is kenjük be, hogy mindkét felületet érzékelni lehessen. Vegyünk elő két lexikont, és tegyük rá nyomatékként a szivacsokra, majd várjunk egy órát a száradásra. Jöhet a játék! Vegyétek le a zoknit, és indulhat a séta. A különböző felületek érzékelésével és az egyensúlyozási helyzettel kellő kihívást teremtünk a fejlődő idegrendszernek.

A csoportalkotás is lehet játék… Nem mellesleg mindig jól jön a segítség a házimunkában

A zoknipárosító játékban az a jó, hogy a lehető legtermészetesebb módon gyakorolhatják vele a legkisebbek is, mit jelent a csoportalkotás. Szemfülesnek kell lenni, és észrevenni a különbségeket, miközben nagyon motiváló a játékhelyzet.

Tudtad, hogy egy kosárral és pár méter fonallal ilyen jó játékot lehet készíteni?

Ez a játék fejleszti a gyermek szem-kéz koordinációját. Egy kosár, pár méter fonal, és néhány beazonosítható tárgy kell a játékhoz. A feladat a tárgyak megragadása a fonalból készült akadályon keresztül. Ezzel fejleszthetjük a legkisebbek problémamegoldó képességét. És a feladat teljesítéséhez szükséges teljes fókuszáltságot.

Sütit sütni együtt mindig jó, és ami fontos, az egyik leghatékonyabb fejlesztési lehetőség is!

Bármilyen süteményt készíthetünk együtt gyermekünkkel. A tészta összekeverése közben taktilis tapasztalatokhoz jut a hozzávalók különböző állaga révén. A gyúrás során erősödnek a kéz izmai. A sodrófa a kezek egyszerre történő használatára késztet. A szaggatás során ráérezhet a megfelelő erőkifejtésre.

A videókat Kajzinger Emese gyógypedagógus készítette.

Körkérdés: Mi a játék?

Folytatjuk a játék-körkérdés rovatunkat, két kollégánkat kérdeztük arról, mi jut eszükbe a játékról mint szóról, illetve hogyan látják, milyen specifikumai vannak egy eltérő fejlődésű kisgyermek játéktevékenységének. Fogadjátok szeretettel Bata Tímea és Rajnik Kata gyógypedagógusok gondolatait.

Ha azt mondom játék, hogyan folytatnátok, mit jelent ez számotokra?

Timi: A játék öröm. A tevékenységben való átszellemülés és feloldódás, igazi flow élmény. A játék biztonság. Egy olyan gyakorlóterep, ahol szabadon felfedezhetjük magunkat, és felszínre hozhatjuk a rejtett kvalitásainkat. A játék kapcsolódás önmagunkkal és egymással, éppen annyira, amennyire az a játékfelek számára komfortos. A játék ugyanakkor a határaink megismerése és kitágítása is.

Kata: És még a játékban fontos szerintem az is, hogy teljes odafigyeléssel történik, általában ad egyfajta fókuszáltságot is. Lehet együtt valakikkel, lehet egyedül. Lehet eszközzel vagy anélkül, a testünket, a hangunkat használva a játékra. Lehet sokszor ismétlődő, mert az ismétlődés, a ritmusosság örömet, biztonságot ad. Lehet teljesen újító, bármit kipróbáló, a kreativitást, a felfedezés örömét megélő.

Szerintetek egy eltérően fejlődő kisgyermek játéktevékenysége miben más?

Kata: Az a játék, ami számára játék, ami neki érdekes, amibe ő bele tud lazulni, be tud vonódni, őt érdekli, az ő szenzoros érzékenységét, figyelmét megragadja, ahhoz passzol. A közös játék egyik alapja, hogy figyelem, ő merre “megy” a játékban, és ahhoz próbálok kapcsolódni, annyira, amennyire engedi, és nem zavarja őt a másik ember jelenléte. Ha ugyanannak együtt örülünk, legyen az szinte bármi, és érzékeljük egymás jelenlétét, az már a közös játék alapja. Sokszor nincs ötlete, hogy mit lehetne csinálni egy adott eszközzel. Ilyenkor adhatunk ötletet, ha tetszik neki, kipróbálja, sajátjává teszi.

Timi: Egyetértek, a kulcs abban rejlik, hogy megtaláljuk azt a tevékenységet, amely a gyermek és a felnőtt számára is ugyanolyan örömteli. Abban az esetben, ha a kisgyermek fejlődése a tipikustól eltérően alakul, a játék élménye biztosítható számára, illetve a felnőttekkel, szülőkkel közösen is átélhető. Ehhez szükségünk van a gyermek felé forduló odaadó figyelmünkre és a kíváncsiságunkra. Kíváncsian, a gyermekkel közösen fedezzük fel, pl.: milyen tevékenység, mozdulat, ritmus, hang(adás) okoz számára örömet. Figyeljük minden rezdülését, reagálunk rá és megerősítjük benne. Ettől válik olyan biztonságossá. Eddig úgy tűnhet, mintha a felnőtt lenne a szabályozó fél, ám a gyermeki örömkifejezés magával hozza a felnőtt örömét, felszabadultságát is, ezáltal megkezdődik egy közös, olykor szinte megfoghatatlan összehangolódási folyamat. Ebben mindkét fél komfortosan érzi magát, illetve mindkét fél bártan kifejezheti, ha a komfortján túl léptek: a gyermek és a felnőtt is. Játék közben tanuljuk saját magunkat és megismerjük egymást. Mindeközben tanuljuk a bennünket körülvevő egész világot is, hiszen egy-egy mozdulat, hangadás, rezdülés rengeteg információt hordoz magában. Tanulunk többek között figyelmet, elfogadást, türelmet, kreativitást, és ami a legjobb: szeretetet.

Bata Tímeát és Rajnik Katát Udvarnoky Zsófia kérdezte.

„A játék szabad, belső motiváción alapul, fejlesztő hatása határtalan”

Kezdetét vette a nyári szünidő. Szeretnénk minden héten egy-egy játékötlettel kedveskedni nektek, és ehhez kapcsolódóan megkérdeztük kollégáinkat és barátainkat, hogyan gondolkodnak a játékról. Mostantól négy héten át egy-egy a Koraihoz közel álló szakember gondolatait fogjuk megosztani a témában. Az első részben dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértőt kérdeztük.   

Mit jelent számodra a játék, mi jut eszedbe erről a fogalomról?

A játék a kisgyermekkor legjellemzőbb, alapvető tevékenysége Ez az iskoláskor előtti szakasz, de a korai iskoláskor is beleértendő, nincs éles határ. A gyermek ösztönből játszik, belső szükséglete van erre a cselekvésre. A kérdés felvetődik: a játék vagy a tanulás van-e előbb? Nem lehet rá válaszolni.

Ha azt nézzük, hogy milyen egy csecsemő spontán játéktevékenysége (szenzomotoros manipuláció), akkor nyilván az egyben tanulás is, hiszen ez fejleszti a mozgását, értelmét. Ha már párban műveli ezt, azaz felnőttel történő játékról van szó, akkor a szocializációját is. Ez által alakulnak ki a konstanciák is: anyag, nagyság, szín, távolság. Ha viszont azt vesszük alapul, hogy a gyermek belső indítékból, szabadon, külső nyomás nélkül, ösztönből játszik, akkor ez éppen a játék legalapvetőbb jellemzője. Így függ össze a kora gyermekkori játék és a tanulás.

 A játék szabad, belső motiváción alapul, amelyben a tapasztalatok és a pillanatnyi belső késztetés cél nélkül, magáért a cselekvésért van, ugyanakkor fejlesztő hatása határtalan. A játék egyedi. Minden gyermek a saját élményei és személyisége szerint játszik. Nincs két egyforma játék. Ahogyan jó és rossz játék sincs. Hiszen a játék ösztönös, ahogy „jön”, olyan lesz. 

A játékhoz külső és belső feltételek kellenek: egyfelől hely, idő, eszköz, másfelől ösztönző légkör, illetve ha kell, partnerek, kortárs vagy felnőtt, és szabadság a játék folyamatában. Bármivel bármit, lehet játszani. A játéknak vannak típusai, amelyek az egyes életkorokra jellemzőek, persze nagy egyéni eltérésekkel. Ezek, csak nagy vonalakban a következők: a szenzomotoros manipuláció, a gyakorló játék, a szerepjáték, a konstrukciós játék és a szabályjáték. Mindegyik játék eszköze, ideje, témája, „minősége” (szintje), menete, társai szabadon választottak. A játszás szempontjából azonban a szerepjátéknak van a legnagyobb jelentősége, részben a társakkal való együttműködés miatt, részben pedig a sajátos szimbolizálási módozatok miatt. Tárgyakat, időt, teret és kommunikációt is lehet szimbolizálni. A szabályjáték annyiban „lóg ki” a sorból, hogy a játék menete kötött. De a gyerekek, ha megegyeznek, ezt is módosíthatják. A fejlesztő játék inkább „csak” játékos. Többnyire a meglévő játékeszközökkel is lehet ugyan játszani, és léteznek speciális fejlesztő eszközök is. Mégis más, mint a szabad játék, mert a célját, az idejét és a játék menetét a felnőtt határozza meg.

Szerinted milyen jellegzetességei vannak egy korai életkorú gyerekkel való  játéknak, különösen akkor, ha a fejlődése eltérően alakul?

A szenzomotoros manipuláció a csecsemőkori játék jellemzője, amelyre véletlenszerű, majd az egyre „tudatosabb”, azaz, a tapasztalatok miatt kevésbé szabályozatlan mozgások és tárgyakkal történő manipulációk a jellemzőek. A gyakorló játék lényege (1-2-3 éves kor körül) az ismétlés (cirkuláris reakció) és maga a tárgy, vagy cselekvéssor használata, a „csinálás” élménye (funkcióöröm). A szimbolikus játék (2-3-4 éves kor) során megjelennek a saját élmények. Fürdetés, etetés és így tovább. De nem kell hozzá feltétlenül társ, és a téma is egyszerű. Ez vezet a későbbi szerepjátékhoz, ami már inkább az óvodáskor jellemzője.

Az eltérő fejlődésű gyerekek esetében a játék milyensége az érintettség sajátosságától függ. A mozgásban akadályozott gyermek nem tud „szabályosan” manipulálni, így játéka elmarad a neurotipikus társaiétól. A kommunikációban eltérő fejlődés a társas viszonyokban tér el, már az anyával való kukucs-játékok, ki-és bedobós játékok is megváltoznak, vagy lelassulnak. Nyilván a látássérülés, vagy a hallássérülés, vagy az értelmében akadályozott fejlődés mind-mind kihat a játéktevékenység minőségére is. Tehát a játék megfigyelése bizonyos értelemben a korai diagnosztika eszköze vagy segédeszköze is lehet. A játék eltérő iránya és/vagy a fejlődésének üteme lassítja a fejlődést. Pontosabban: azért tér el a játék is, mert megváltozik a fejlődés. Minden képességrendszer, így a spontán és később a direkt tanulás is hátráltatott lesz, mind a mozgásban, mind az értelem fejlődésében, mind kommunikációban – mindenben.

Mindezért, a játék fejlesztése, akár a fejlesztő játékok tudatos irányításával, elengedhetetlen a korai életszakaszban. Jó esetben a fejlesztő játékok általi képességek és készségek fejlődései idővel megmutatkoznak a szabad játékban is. Persze csak akkor, ha nem súlyosan eltérő fejlődésű gyerekekről beszélünk. De az ő esetükben is érvényes, hogy a játék irányított megoldásaival érdemes és lehet őket is fejleszteni, hiszen ez az a tevékenység, ami erre az életkorra jellemző.

Dr. Bakonyi Annát Udvarnoky Zsófia kérdezte.

Lassabban, sokszor csöndesebben…

Ebben a tanévben először, negyedévente élménypedagógiai hetet szerveztünk a Koraiban, a Fa csoportban. Ismeritek a Fa óvodánkat? Olvassátok el az óvoda vezetőjével, Vigh Zsuzsi gyógypedagógus kolléganőnkkel készült interjúnkat.

Hogyan vezetett az utad a Koraiba?

Eredetileg közgazdászként dolgoztam, majd idővel úgy döntöttem, hogy inkább gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Még a főiskola (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar -szerk.) alatt önkéntesnek jelentkeztem a Koraiba, és onnan a Fa csoportba (gyógypedagógiai óvoda, súlyosan és halmozottan sérült kisgyermekek számára – szerk.) irányítottak. Én akkor még egyáltalán nem tudtam, hova is megyek. Az első alkalom nagyon nehéz érzéseket keltett bennem, egyáltalán nem tudtam hova tenni azt, amit tapasztaltam, és megfordult a fejemben, hogy bele sem vágok. Ehhez az is hozzátartozik, hogy vendégként az első pár alkalommal szigorú szabályokat kell betartani, nem szabad a gyerekekhez hozzáérni, sem szólni, csak figyelni. A második alkalom viszont vízválasztó volt, ott fordult meg bennem az egész, pláne miután már kapcsolódni lehetett a gyerekekhez. Megnyugodtak a hangomra és az érintésemre, hamar megtaláltam hozzájuk az utat, beleszerettem ebbe az egészbe. Teljesen más területen képzeltem el a gyógypedagógiai munkámat, és végül itt találtam meg magamat.

Jól érzem, hogy megérintődtél ebben a helyzetben? Hogy talán éppen ez, az érintés, amin keresztül a legtöbb kommunikáció zajlik köztetek a gyerekekkel?

Igen, teljes mértékben! Megláttam a gyermekekben azt, amit a halmozott akadályozottságuk miatt nehéz lehet észrevenni. A gyermeket, az egyéniséget. Ők is szeretnek játszani, igénylik azt, hogy foglalkozzunk velük, mosolyognak, nevetnek, kacagnak, boldogságot sugároznak, kíváncsiak, nyitottak a világra, hasonlóképpen, mint a többi óvodáskorú társuk. Az érintés az a csatorna, ahol egymáshoz tudnak kapcsolódni a gyermekek és a felnőttek. Erre kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk az óvodában, mert ez az alapja, hogy ők biztonságban érezzék magukat velünk.

Miben más ez a gyógypedagógiai munka?

 Sokkal több időnk van a gyerekekkel lenni, mint az ambuláns ellátásban, ahol heti egyszer találkozunk a velük. Többször neki tudunk futni egy helyzetnek, addig kísérletezni, ameddig a lehető legjobb utat megtaláljuk az adott gyerekhez. Ráadásul egy napon belül is nagyon sokféle tevékenység során tudjuk ugyanazokat a fejlesztési helyzeteket megteremteni a gyerekek számára. Fontos, hogy ne megoldandó feladatot lássuk a gyermekben, hanem magát a gyermeket, aki szereti, ha játszanak vele és ettől jól érzi magát. Ha a gyermek lelkére is odafigyelünk, akkor még hatékonyabb a munkánk, mert a gyermekeknél sokkal eredményesebben épülnek be azok az információk, tapasztalatok, amikhez pozitív érzelmek kapcsolódnak. Ezért érdemes az élményre, a játékosságra helyezni a hangsúlyt.

Hogyan tudtok segíteni a szülőknek abban, hogy szép fokozatosan rátok bízzák a gyerekeiket ebben a csoportban?

A beszoktatás nagyon lassú, egyéni és finoman építkezős folyamat nálunk. Egy héten keresztül biztosan bent van a szülő reggel nyolctól délután négy óráig. Utána pedig addig maradhat bent az óvodában, amíg azt szükségesnek tartja. Van idejük és terük arra, hogy a saját ritmusukban távolodjanak el a gyerekeiktől. Meg kell találni azt az egyensúlyt és bizalmat, amelyben a szülő életében először át meri adni egy másik felnőttnek a gyermekével kapcsolatos felelősséget, napi nyolc órára.

Hány gyerek jár az óvodába?

Összesen tíz gyermek jár az oviba két öt fős csoportba. Kor szerint vannak szétválasztva, a kicsik jönnek a kiscsoportba, és az idősebbek a nagycsoportba. Minden gyereknek van saját gyógypedagógusa, aki felelősen átlátja az adott gyermek összes egyéni sajátosságát és fejlesztési céljait. Az ő feladata, hogy a gyermeket minél jobban megismerve, őt képviselje, mind a szülőkonzultáción, mind a team megbeszéléseken.

Milyen szakemberek dolgoznak ebben a csapatban?

Gyógytornász, mozgás, látás és értelmileg akadályozott szakon végzett gyógypedagógusok, és gyógypedagógiai asszisztensek, akik heti több megbeszélést tartanak, a szakmailag egységes és harmonikus közös munka érdekében. A gyermek fejlesztésével, nevelésével kapcsolatos kérdésekben a szülő is megfogalmazza vágyait, elképzeléseit, hogy miben vár fejlődést gyermekénél, és mihez kér segítséget az óvoda dolgozóitól. Ennek alapján a teamünk elkészíti az adott tanévre szóló fejlesztési programot. Minden gyermekkel a programjában kitűzött célok és előírt feladatok szerint haladunk a tanév során.

Rengeteg feladatot fogalmazhattok meg, és teljesen érthető az is, hogy a szülők részéről is nagy a nyomás. Te hogy látod?

Nehéz kérdés, mert a nap teljes egészét átszövik a tanulási helyzetek. Bármit is teszünk, az önrendelkezés megélése, a kommunikáció fejlesztés és a lehető legnagyobb önállóság kialakítása, mint fő cél, ott lebeg a szemünk előtt, és a gyerekeknek újra is újra azt tanítjuk, van választásuk. Például dönthetnek tevékenységek sorrendjéről, kiválaszthatják milyen játékkal szeretnének játszani, vagy kérhetik egy játéktevékenység ismétlését. Ez tőlük sokszor hihetetlen nagy koncentrációt és sok energiát igényel, hogy egyáltalán hangot adjanak, vagy mozgással reagáljanak.  Való igaz, hogy a hozzánk járó gyermekek az akadályozottságukból adódóan nem tudnak önállóan döntést hozni, játszani, választani, ezért mi teremtünk olyan helyzeteket, melyben mindezt megtapasztalhatják. Viszont bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk elég spontán módon, természetesen megoldani, hanem kihasználva a közös játékot megakasztjuk azt, és feladathelyzetet teremtünk a gyermek számára.

Az természetes, hogy a gyermekek testi és szellemi fejlődése érdekében a szülők is elvárják tőlünk – és mi is magunktól –, hogy a gyermekük a lehető legintenzívebb és legösszetettebb fejlesztést kapják meg az óvodában. Bár folyamatos kérdésként merül fel bennem, hogyan lehet számukra megvalósítani azt az elvárásoktól mentes környezetet, melyet hasonló módon élhetnek meg, mint a tipikusan fejlődő kortársaik a szabad játék örömét, illetve mikor, meddig és hogyan hagyjuk őket pihenni, mit jelent a számukra a pihenés.

Persze, de nem véletlen az sem, hogy ez a kérdés nem ilyen könnyen eldönthető.

Hogyne, hiszen a gyerekek sérülése olyan, hogy sokszor nagyon nehéz megállapítani, valóban pihenésre van szükségük, vagy éppen be kell avatkozni, és új inger felé megnyitni a figyelmüket, hogy ne maradjanak benne egy monoton helyzetben.

Említetted, hogy egy éve élménypedagógiai heteket tartotok a csoportban. Mesélj erről, kérlek!

Ez egy projekt hét, amikor az egyéni fejlesztések és a csoportos foglalkozások helyett tartunk valami egészen mást. Évente összesen négy ilyen hét van, az évszakokhoz kapcsolódóan, azaz egy télen, egy tavasszal, egy nyár előtt és ősszel. Minden foglalkozáson igyekszünk az adott évszakra jellemző színeket, hangulatokat, érzeteket, illatokat és tapintásos, vagy éppen mozgásos élményeket megragadhatóvá tenni. Ami a legfontosabb, átélhető formában megjeleníteni. A héten minden nap más élménnyel kínáljuk meg a gyerekeket. Ilyen például a zenés foglalkozás és hangszerekkel ismerkedés. Például a cselló és a húros hangszerek számomra nagyon kapcsolódnak az őszhöz. A tél a fémes és éles hangzásokat hívta elő, a tavasz a rezgő hangszereket, például az Orff hangszereket (Carl Orff zeneszerző, zenetanár – szerk.). Az állatasszisztált terápia is része a programunknak, legutóbb Vertigo az amerikai miniló érkezett hozzánk, akit a gyerekek odahívhatnak magukhoz, vagy felfeküdhetnek a hátára. Aztán kutyás foglalkozást is tartunk, ami azért is izgalmas, mert amíg egy ló távoli, elérhetetlen és nagy, addig egy kutya lihegése, szaga és közelsége egészen másfajta kapcsolódásokat tesz lehetővé. Bóta Ildikó (táncművész és oktató, korai mozgásfejlesztő – szerk.) vezetésével mozgás- és táncterápiás adaptációt is kipróbálhatunk, ami azért is különleges, mert ilyen csak nálunk van, és ennek a folyamatnak mi is aktív részesei lehetünk, saját jogunkon is részt veszünk. Az utolsó napon multiszenzoros foglalkozást (Snoezelen multiszenzoros környezet – szerk.) tartunk, ami talán mindenki számára a legnagyobb élmény. Kiemelünk egy-egy az adott évszakra jellemzőbb természeti jelenséget, például ősszel a vizet, és ennek a hangulatát a lehető legkülönfélébb eszközökkel és érzékletes módon jelenítjük meg. Kendőkkel, kék színnel, félig felfújt matraccal a víz hullámzását. Ez az egész azért is nagyon jó, mert mindkét fél nagyon élvezi, a pedagógusok és a gyerekek egyaránt.

Azt mondod, hogy ez olyan elfoglaltság, ami mindenki számára feltöltő. Miben más ez?

Nálunk a legtöbb csoportos foglalkozás az élményekből indul ki, minden, amit meg akarunk nekik tanítani, azt az összes érzékszervük számára igyekszünk minél átadhatóbbá tenni. Azaz hangulatokat, érzeteket, ízeket és szagokat, bőrön keresztül is megtapasztalható élményeket nyújtani. Ugyanakkor ezekben az élménypedagógiai foglalkozásokban mi pedagógusok is saját jogunkon is jelen lehetünk, azaz mi is átadjuk magunkat ezeknek az élményeknek, és közösen osztozunk benne a gyerekekkel. A foglalkozásokon elsősorban a gyerekek segítőjeként vagyunk ott, ráadásul az asszisztenseket is instruáljuk azzal, hogy mit hogyan alakítsanak, hogy az a gyerekek számára komfortos legyen. Amikor az élménypedagógiai heteket tartjuk, akkor a foglalkozásokon sokkal több teret és időt hagyunk arra, hogy az élményeket feldolgozhassák a gyerekek. Lassabban, sokszor csöndesebben, akár kevesebb konkrét és feladatokban megfogalmazható módon, helyet hagyva az önindította cselekvéseknek.

Közeledik a tanév vége, és van, aki elballag az óvodából. Hogyan élitek ezt meg?

Egy édesanya mondta azt még korábban, mi igazából a második családjuk vagyunk. Tulajdonképpen a gyerekek több időt töltenek itt, mint otthon, legalábbis a hétköznapokon. Mi is nagyon szoros kapcsolatba kerülünk a gyerekekkel: “megtanuljuk a nyelvüket”, megismerjük személyiségüket, ezek után nehéz az elválás. A mi gyerekeink számára az iskolába kerülés még mindig nem magától értetődő sokszor, komoly kihívás mindenkinek megfelelő iskolai helyet találni, ez is nehezíti a búcsút. Nagyon örülünk, hogy vannak, akik visszajárnak látogatóba, vagy sokáig küldenek fotót, videót a gyermekükről, illetve továbbra is kikérik a véleményünket, tanácsot várnak tőlünk. És természetes, hogy olyan családok is akadnak, akik lezárják, ami itt történt, és az új helyszínre, élethelyzetre, intézményre koncentrálnak. A tőlünk elballagott gyermekeket még évek után is emlegetjük, és sokat gondolunk rájuk is.

Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus

A képeket Hajtó Krisztina készítette.-

A programot a 2021/2022-es tanévben Újbuda Önkormányzata támogatta.

Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, Veszprém

DSZIT (Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápiás) honlap ajánlója – még több játszótér

A veszprémi állatkertet Kittenberger Kálmánról, a híres magyar Afrika-kutató, zoológusról nevezték el. Az állatkert a Közép-Dunántúli Régió kedvelt turisztikai célpontja. Veszprém belvárosából gyalog is megközelíthető. Az állatkert különleges természeti adottságokkal rendelkezik, két részből áll. Az állatok egy része a Fejes-völgyben van elhelyezve, a többi pedig az azzal szomszédos Gulya-dombon.

Az állatkert területén található két kisebb kültéri játszótér, de ami jobban felkelti a látogatók érdeklődését, az a Fejes-völgyben, a trópusi házban található fedett játszótér, a „Kölyökdzsungel”. A dzsungel témájú játszótér azonnal izgalomba hozza a gyerekeket, akik alig várják, hogy kipróbálhassák a játékokat. Egy igazi dzsungel kalandban vehetnek részt, ami során kedvükre kúszhatnak, bujkálhatnak, felmászhatnak a falon, kipróbálhatják a kötélhálókat és hidakat, csúszdákon csúszhatnak, és meglovagolhatnak például egy teknősbékát.

A játszótér leginkább 4-5 éves kortól használható ki, amikor már egyedül is magabiztosan közlekedik a gyermek a különféle magaslatokban és ingó köteleken Az itt megtalálható játékok intenzíven fejlesztik az egyensúlyérzéket, a mozgás-koordinációt és jelentősebb szerepet kap a bőrünkön keresztüli tapasztalás is a különböző felületekkel való találkozás során, mint például a fém csúszdák, az eltérő anyagú kötelek, a faforgáccsal borított föld.

A veszprémi állatkert gyereknek és felnőttnek egyaránt feledhetetlen élményt nyújt, azonban érdemes a „Kölyökdzsungel” meglátogatását az állatkerti séta végére tenni, ugyanis, ha egy gyermek oda bemegy, elég nehéz onnan kicsábítani. Akiknek pedig marad még energiája és ideje, az állatkert mellett egy kalandpark is található.

még több játszótér

Szerző: Duzsné Víg Zsuzsanna, gyógypedagógus

A cikk forrása: https://www.dszit.hu/

A képek forrása: veszpzoo.hu és a minimatine.hu

Játékfejlődés tipegőkorban

A csecsemőkor után izgalmas, de könnyűnek nem nevezhető szakasz következik a kisgyermek fejlődésében. A tárgyakról az eseményekre, személyekre terelődik a figyelme. Fontos marad a játék is, de máshogyan mint eddig

Játéka funkciójáték lesz

A csecsemő még mindenért nyúlt, ami a keze közelébe került. Nem voltak előzetes feltételezések, tervek arra vonatkozóan, hogy mi mire jó. Az első évben az elemi kísérletezés volt jellegzetes a játékában, a második évben már ennek a gyümölcse: mit tud most az eddig megszerzett tudással összehozni? A második évben a gyerek – ránézve a tárgyakra – már el tudja képzelni, hogy milyen érzés lesz megfogni azokat, de arról még kevés fogalma van, hogy a tárgyak mire jók, mit lehet velük tenni. Ez az egy és két évesek “tananyaga” lesz tehát, kitalálni azt, hogy mivel mit lehet tenni. 

Azért nevezzük funkciójátéknak a tevékenységét, mert ilyenkor a gyermek keresi a tárgyakban a lehetséges funkciókat. Éppen úgy kísérletezik és gondolkodik , mint ahogyan ezt az első évében tette, amikor még csak elrendezni próbálta a spontánul szerzett tapasztalatait, de most már más szinten teszi. Örül  az apró, egymással összehasonlítható tárgyaknak, nagy golyóknak, kis labdáknak, gesztenyéknek, s annak, hogy azokat több módon tudja egybe tartani és szétrakni, felfűzni, egymásra és egymás mellé tenni. Örülhet kis kockáknak, amelyeket gyűjteni tud és szétszórni, egymásra vagy egymás mellé tenni, örülhet a fűzés tudománynak, az egyszerű, még 3 dimenziós ki- és berakós tábláknak, örül a fajátékoknak.

Már majdnem szerepjáték

De másfajta játékok is fontosak, mást is tanulhat a tárgyakkal tenni, ha azok alkalmasak rá. Gondolunk itt az egyszerű szerepjáték jól kivitelezett kellékeire, az egyszerű, de egyértelmű babára, a játékautóra, a kis favonatra. Ezekkel a kellékekkel még nem szerepjátékot játszanak a kicsik, csupán egy elemet vesznek ki a szerepből, amely örömöt okoz nekik, ha gyakorolhatják.  Az egyik kicsi babakocsit tologat perceken keresztül, babával vagy nélküle, betakargatja a babát többször egymás után, az összehajtást és a lengetést élvezve és gyakorolva, a másik pici folyamatosan autót tologat, a gurítgatás öröméért. 

Funkciógyakorlásra és saját élményei feldolgozására a szerepjátékok egyszerű, tartós használatra kivitelezett tárgyakkal is alkalmasak. Még nem szerepjátékot játszanak az egy és két év közötti gyerekek, csupán a tárgy felismerése vezet az ismerős cselekvés egy bizonyos mozzanatához. Nem kellenek hozzá bonyolult játékkészletek, az egyszerű babához elég egy babaágy, vagy egy babakocsi, a nagyobb üreges autóhoz vagy fa kocsihoz csak kockák, vagy egy-két “utas”, babafigura. Amikor a kicsi felfedezi a játékban rejlő lehetőségeket, általában még csak egy vagy két összefüggést ismer fel, és azt kezdi el gyakorolni. Nem gondolkodik még szerepben, hanem utánozza a szerepnek egy mozzanatát. Azt a tevékenységet választja, amely kellemes mozgásélményt ad és sokat lehet ismételni.

A funkciójáték is továbbfejlődik

A kicsi játékában az a csodálatos, hogy jól nyomon követhető benne gondolkodásának fejlődése. Így lesz a funkciójátékoknak egy részéből szerepjáték. Van a játéknak azonban egy olyan része is, ami egyre magasabb szintű funkciójáték lesz, és az is marad. Azokról a játékokról van szó, amelyekben a pici elsősorban a saját kézügyességét ismeri fel, és továbbfejleszti. Ilyen funkciójáték például a fűzés, vagy a duplo illetve lego elemek egymáshoz illesztése. Ebben a játékban a teljesítménynek csak később lesz szerepe, milyen hosszú lehet a lánc, hány elemet hogyan tud összerakni, csak később lesz fontos. Az elején még nem a végeredmény a legfontosabb, hanem a tevékenység közben megélt öröm: ilyen ügyes vagyok én! 

Játsszunk- e együtt?

Mennyire kellenek az egy-két éves gyerekek játékához a szülők? Mennyit játsszanak együtt?

Most csak annyit mondanék: annyit játsszatok együtt, amennyire ez neked mint  szülőnek is jó. Az egy-két éves gyerek ugyan kicsit többet igényel majd mint a csecsemő, és gyakrabban megzavarja a felnőttet saját tevékenységében, mint amikor még kisebb volt, de egy kis “rákapcsolódással” (“Nézzük meg, alszik-e már a baba?” “Tegyünk-e a labdákat a kosárba, jó?”, “Majd segítek neked egy kicsit rendet csinálni”) vissza lehet őt  “vinni” a saját játékvilágába. Amikor egy gyerek így együtt van a szülőjével, egyszerre dolgozza ki a saját lehetőségeit és tanulja a családbeli pozícióját. Megfelelő játékneveléssel elérhetjük azt, hogy ez a „munkamegosztás” természetessé válik, hogy  a szülő ne váljon a kicsi rabszolgájává.

Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

Aggódom a mozgásfejlődése miatt!

Sok szülő aggódik gyermeke mozgásfejlődése miatt, s nem csak azok, akiknek egyértelműen okuk van rá, akiknek a gyermekét megszületésük után több orvos kezelt, mert “baj” volt a kicsivel. Sok olyan szülő is aggódik, akinek nincs oka erre. Ebben az írásban szeretnék néhány támpontot adni a pici mozgásfejlődésének a megítéléséhez, s egyben arról beszélni, milyen is a helyes mozgásnevelés.

Mit tehet a szülő azért, hogy a csecsemője maximálisan élvezni tudja a mozgása adta lehetőségeket? Nézzük meg, milyen az átlagos fejlődés s hozzá a megfelelő mozgásnevelés. 

0- 4 hónapos korig

Egy csecsemő tartózkodási helye kezdetben csak a kiságy, vagy a  bölcső, s utána  a kiságy. Egyre többet lesz  ébren ugyan, de az ágyából is sok lesz a látnivaló. Nem győz csodálkozni azon, amin a szeme megakad. Nem kell még ilyen korban  játszóhely, elég, ha a szülő egy rongyot tesz a baba mellé az ágyába, hátha beleakad a szeme és/ vagy keze. S ott van a saját keze is, a kétszer öt ujjával. Nem győz csodálkozni azon, hogy azok hogy mozognak fölötte, mellette. Hát még amikor az egyik keze beleakad a másikba, s megéli azt, hogy mintha köze lenne azokhoz az érdekes nyúlványokhoz. 

De amikor már csípőjét emeli, talán már oldalára is fordulna, érdemes egy játszóhelyet neki készíteni a kemény földön, legfeljebb egy kis lepedővel a szőnyegen. Ez általában 4 hónapos kor körül következik be. 

Ép csecsemők feje fölött nem érdemes játéktárgyakat lógatni. Idővel frusztrálódnak, csalódnak a tárgyakban, mert nem tudnak érdemben játszani azokkal, nem tudják őket megfogni.  Oda vannak kötve egy állványhoz vagy egy rúdhoz. Amikor tehát egy csecsemő kb. 4 hónapos korában megkapja az első játszóhelyét, annak az alapja legyen kemény ahhoz, hogy könnyedén fordulhasson az oldalára, s ha az oldalán akar maradni, ezt a pózt biztonságosan gyakorolhassa. Sok csecsemő nem sieti el a hasra fordulást, hanem az oldalán marad, sőt, ebből a pózból idővel feltornázza magát félig ülésbe, majd ülésbe. De ezt csak akkor tudja csinálni, ha az alap – amin ezt gyakorolja- kemény. A kemény alap könnyed és biztonságos mozgást tesz lehetővé. Az ágya lehet puhább, így jól tanulja a két helyzetet egymástól megkülönböztetni s ő “szól” majd, ha visszakívánkozik az ágyába. Hangjával vagy viselkedésével jelezni fogja, hogy ő hogyan érzi magát. 

Egy csecsemő kezdetben csak annyi ideig legyen a földön, amennyi neki jó. Egy szülő aki kíváncsi arra, mi rejlik a gyermekében, tudni fogja hogy az mikor van, figyeli a csecsemőjét miközben az megismerkedik a környezetével és közben a saját mozdulatait is tanulja „értelmezni”. 

4 – 8 hónapos korig

Ismerünk egy tornatanárt, aki csecsemőkorában csak 8 hónapos korában vette a “fáradságot” ahhoz, hogy a hátáról a hasára forduljon. Izomzata kissé laza -hypoton- volt, de nagyon sokat gyakorolta az oldalra fordulást, s nagyon jó tornász és tornatanár lett belőle. Fő tehát, hogy a szülő gyakorló terepet adjon a csecsemőjének az átmeneti mozgásformák kipróbálásához. Ilyen korban már fontosak a kis játéktárgyak a hátán fekvő gyermek feje körül, s a színes rongyok is még sokáig jó szolgálatot tesznek. Amikor a csecsemő jól kipihenten kerül a földre, nyúlni fog értük, s így  akarva nem akarva kerülhet az oldalára, vagy tovább billen a hasára. Előfordulhat, hogy erre a mozdulaton ő maga is nagyon meglepődik. Utána – az első hetekben, amikor már megfordulni képes, s rendszeresen meg is fordul –  gyakran még nem érzi magát jól ebben az új pozícióban. Ez főleg addig van így, amíg még nem tudja kihúzni a kezét, amikor a karja  a hasa alá kerül, amikor megfordul. Ilyenkor sírva kérhet segítséget. Érdemes megfigyelni ilyenkor, mivel teszünk neki inkább jót: ha segítünk neki kihúzni a karját, vagy ha visszahelyezzük őt a hátára. 

Akárhogyan döntünk, fontos, hogy minden nap egy kicsit később siessünk a segítségére. Ő megszokja az új pozíciót, megerősödik benne, és nemsokára már nem lesz szüksége segítségre, élvezni fogja az új tudományát, a hasra fordulást. Fontos viszont, hogy mindig a hátára fektessük őt le, hogy ő maga dönthesse el , hogy mikor fordul meg, hogy melyik pozícióban szeretne lenni. Gyermeke váltogatja, mennyire lesz utána sokat hasra forduló vagy guruló csecsemő. Akár sokat marad még a hátán, akár inkább a hason levést részesíti előnybe, a helyzetváltozások már az ő dolgai lesznek, csak a kiindulópont marad a szülőé. 

Amikor a csecsemő már könnyedén fordul a hasára és vissza, illetve gurulva teszi meg az első tempót, ki kell őt venni a hempergőből, a “járókából”, ha eddig mégis ez volt a baba első játszóhelye. Mert amikor szűk játszóhelyen tovább fejlődik, kimaradnak azok a csodálatos átmeneti mozgásformák, mint amilyen a gurulás, a kúszás, a mászás és a térden járás. Merthogy szűk játszóhelyen a csecsemő hamarabb felhúzza magát állásba, de attól inkább függő helyzetbe kerül, mint amikor kedvére mozoghat a földön, és egyszerre foglalja el magát mozgással és játékkal. Azzal, hogy  bizonyos körülményeket teremtünk a kicsi mozgásfejlődéséhez, neveljük is tehát.

8- 12 hónap között

Vannak szülők, akik ebben a korban az egész szobában engedik a picit mozogni, de vannak, akik inkább elkerítenek neki egy részt, pl. kétszer két métert.(Szétszednek e célból pl. egy régi hempergőt, és elkerítenek vele egy sarkot). A kívánt méretek nagynak tűnnek, de higgyék el kedves szülők, megéri. Egy tágas játszóhelyen a pici mindent meg tud csinálni, amire egy ilyen korú gyermek igényt tarthat. 

A gurulásból idővel kúszás lesz. Kezdetben, mint az óra mutatója, úgy fog mozogni, mert még csak a karjaival tudja hajtani magát. Azután hátra felé is sikerül majd elmozdulni a helyéről, utána viszont előre, tempósan. Sok csecsemő hosszú ideig megelégszik a kúszással, s nagyon élvezi ezt, s ezzel a mozgásformával már mindent elér, amit kiszemel magának. Az a csecsemő, aki hosszú ideig kúszik, általában rövidebb ideig mászik. Ez fordítva is igaz, néhány csecsemő “elhanyagolja” a kúszást és hosszabb ideig mászik. 

Hadd döntsenek ők maguk. Minden gyermek magában hordja saját mozgásrepertoárját, a saját hangsúlyaival, a saját tempójával.  A kicsik – akik már másznak- választhatnak azután: lesz közülük, aki mászás közben tanulja az ülést, hiszen ilyenkor csak oldalra  billen, és már megvan az új pozíció. Mások viszont mászás közben, a bútorokba vagy a rácsba botolva előbb a térdükre, majd a talpukra emelkednek, azaz inkább előbb felállnak, minthogy leülnének. Ezek a csecsemők később tanulnak meg ülni, például amikor a kapaszkodva állásban elfáradnak, s remegő kiskarjaik elengedik a rácsot vagy a bútordarabot, amelyben átmenetileg biztonságot leltek. Véletlenül kerülhetnek a kis fenekükre tehát s ők maguk csodálkoznak ezen a leginkább. Aztán már megint rajta múlik hogy az ülést is gyakorolják aztán vagy kúszva vagy mászva folytatják a felfedező útjukat.

A szabad mozgásnevelésben részesülő csecsemők tehát inkább egy éves koruk után indulnak el, mint előtte. Jól érzik magukat a sokféle mozgás közben, különösen, amikor jó játékok is veszik őket körül. Mozgásukat fejleszthetik a kisebb akadályok, a kemény párnák vagy a fordított fadobozok, pl. ágyneműtartók. S ami a játéktárgyakat illeti: nem drága dolgokra gondolunk itt, hanem pl. konyha eszközökre, kis lábasokra, kosarakra és egyéb üreges tálakra, amelyekbe ők maguk tudják ki és berakni az apró tárgyakat.

12 hónapos kor után

Egy éves kor után lesz az ülő, álló, mászó csecsemőből járó gyerek. Azok a gyerekek, akiket nem siettetnek, 3 hónapon keresztül is variálják az előbb felsorolt mozgásformákat, mire elindulnak. A háton nevelt csecsemők kevésbé sietősek, jobban élvezik a manipuláció időszakát, amikor hónapokon keresztül két kézzel szabadon játszhatnak a hátukon fekve. Tapasztalatunk az, hogy a hason neveltek sajnos nem élnek a lehetőséggel, hogy ők is a hátukra fordulva kényelmesebben tudnának játszani. Ők gyakran kevésbé békésen, kissé idő előtt húzzák fel magukat négykéztérdre, majd állásba, ahonnan ők is visszatalálnak majd a földre, kúsznak és másznak, de ők a hátukra vissza már nem kívánkoznak.  

Amikor elindulásról írunk nem olyan elindulásra gondolok most, ahol a pici a szülők noszogatására néhány másodpercig elengedi a rácsot, vagy az egyik szülőtől a másikig tesz egy lépést, s beleesik a másik szülő karjába, hanem olyan igazi elindulásra, amikor a pici guggolásból szabadon feláll, s elindul. Amikor erre képes, szinte már járni is tud: gyakran azonnal több lépést tesz egymás után, és amikor mégis megbotlik, ügyesen esik, majd feláll. 

Az átmeneti mozgásformák időszakában a kicsi ura lett a testének, mozgásfejlődését minden szinten élvezi, és közben előkészíti a szabadon járást. A fenti módon nevelt csecsemők átlagban 12 és 15 hónapos kor között indulnak el, a kevésbé szabadon nevelt csecsemők valamivel előbb. De az utóbbi gyerekek valami nagyon fontosat nem tanultak: önmaguk testi lehetőségeinek a felfedezését és  élvezetét, a kompetencia élményét. 

Egy dolog még nagyon fontos!

Soha, de soha ne tegyék a picit un. babykompba, guruló babatartályba. A babykomp alkalmas arra, hogy a fejlődés minden lehetőségétől elzárja a csecsemőt. Az egészséges csecsemő még ezt is túléli, viszont az enyhén sérültet fogva tartja eredeti állapotában, a természetes rehabilitációtól is megfosztva őt. A szabad mozgásfejlődés menetét és jelentőségét Magyarországon Pikler Emmi kutatta és hangsúlyozta. Minden csecsemő képes erre, aki megfelelő lehetőségeket kap arra, hogy kedve szerint mozogjon.

Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

Hogyan hat az okoseszközök használata a szülő-gyermek kapcsolatra?

Egy 7 éves amerikai kislány gondolatait szeretnénk tolmácsolni olvasóink felé, aki pár perces videójában saját és gyermektársai védelmében igyekszik meggyőzni a komoly felnőtt közösséget arról, hogy a kukucsjáték bizony képes megváltoztatni a világot. Mára már tudományos tény, hogy az első 5 év tapasztalatai minden kisgyermek életében kulcsfontosságú az egészséges testi és lelki fejlődés szempontjából. Mégis egy olyan egyszerű játék, mint a kukucsolás, hogyan hathat ilyen intenzíven az idegrendszer és a személyiség fejlődésére? Miért kiemelten fontos a pozitív kapcsolódás gyermekünkkel a korai időszakban? Illetve miért lehet kifejezetten káros az okoseszközök gyakori használata a kapcsolatunk szempontjából? Molly segítségével ezekre a kérdésekre is igyekszünk a blogbejegyzésünkben választ adni.

Számtalan kutatás felhívta már arra a figyelmünket, hogy az első 5 életévünk kiemelt jelentőségű az agyfejlődés szempontjából. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a fejlődési és tanulási folyamat már méhen belül elindul. Már jóval a megszületésünk előtt tanulni kezdünk édesanyánk pocakjában. További rohamos gyarapodás és fejlődés jellemző az első életévre is. Az egyéves kisgyermek agya nagyjából kétszer akkora, mint amikor megszületett. Gyorsabban fejlődik agyunk a korai években, mint bármikor máskor életünk során. Azonban ez a rohamos fejlődés senkinek sem megy egyedül… Minden kisgyermeknek szüksége van a fejlődését támogató környezetre ahhoz, hogy a benne rejlő lehetőségeket kibontakoztassa.

Molly az alábbi öt területen kéri a felnőttek, a szülők, vagyis a mi segítségünket ahhoz, hogy minden apró tudós lehetőséget kapjon az egészséges fejlődésre már az első életévek során:
1. Kapcsolódjunk gyermekünkhöz!

2. Beszélgessünk vele!

3. Játsszunk közösen!

4. Teremtsünk egy harmonikus otthoni környezetet!

5. Vegyük körbe magunkat egy támogató közösséggel!

Ezen ismeretek birtokában térjünk vissza a kukucs-játékra! A kisgyermekek szinte egész nap keresik a figyelmet és a kapcsolódási lehetőséget a szüleikkel. Ez közel sem véletlen… Nagyon jól tudják, hogy a kapcsolódás kulcsfontosságú a fejlődésük szempontjából. A kukucsolás, a kezei vagy egy kendő mögé elrejtező, majd váratlanul visszatérő mosolygós szülői arc segíti a bizalom kialakulását és az emlékezet fejlődését. Nem véletlenül bíztat bennünket arra Molly, hogy kapcsolódjunk, beszéljünk és játsszunk a legkissebbekkel, minél korábban és minél gyakrabban.  Az utánzás kiemelten fontos tanulási lehetőség a legkisebbek számára. Kis túlzással akár azt is kijelenthetjük, hogy az utánzás a kultúra motorja. Megtanulja általa a csecsemő, hogy miként viselkedjen a családjában, majd később a tágabb közösségekben. Eleinte nagyrészt az utánzás segítségével tárul fel előtte a tárgyi világ működése is. Így tanulja meg, hogy mire való egy fésű vagy egy pohár. A nyelvelsajátítás során is fontos szerepet kap. Ahogy képesek vagyunk utánzás által megtanulni, hogy hogyan illik viselkedni az étkezőasztalnál, ugyanúgy segít nekünk szüleink tisztán artikulált, hangokat jól elkülönítő, dallamos „gügyögése” abban, hogy megtanuljuk anyanyelvünk hangkészletét. Azonban ne feledjük, az utánzás nem olyan játék, ami egyedül is játszható…

Mi történik tehát akkor, ha a kapcsolódásra folyamatosan nyitott kisgyermek egy okostelefonba vagy tabletbe elmerülő szülővel találkozik? A kapcsolat kettejük között megszakad… A legtöbb kisgyermek ilyenkor valamilyen módon igyekszik felvenni újra a kapcsolatot a szülővel, hangicsál, kurjant egyet vagy éppen közelebb mászik. Azonban ha a többszöri újrakapcsolódási kísérlet kudarcba fullad, a szülő figyelme továbbra is elérhetetlen számára, akkor az hamar zavarodottsághoz és intenzív stresszélményhez vezet. Természetesen egyszer-egyszer mindannyiunkkal előfordul, hogy fontos üzenetet vagy hívást kapunk. Azonban ha tartósan azzal találkozik gyermekünk, hogy szükség esetén nem vagyunk elérhetőek számára, mert elmerült a tudatunk az okoskütyük világában, akkor az negatívan hat a biztonságérzetére és a kettőnk közötti bizalom kialakulására. Továbbá az utánzás szempontjából nézve is érdemes átgondolnunk, hogy milyen mintát adunk ezzel gyermekünknek…

Zárógondolatként pedig szeretnénk Molly szavait idézni: „Életünk során a felnőttekkel kialakított pozitív kapcsolataink adják azt a bizalmat a világban és önmagunkban, amire szükségünk van. Ezáltal válunk képessé kipróbálni új dolgokat, továbbá felfedezni a környezetünket. Ez segít nekünk abban, hogy gyerekek lehessünk. Kérlek, emlékezzetek arra, hogy életünk legfontosabb időszaka az az első öt év, ami már anyukánk pocakjában elindul. És mi az a nagyon hatékony dolog, amit ti is tehettek? Befogadjátok a jelzéseinket és reagáltok rá, minél korábban és minél gyakrabban. Minden együtt töltött pillanat lehetőség arra, hogy kapcsolódjunk, beszéljünk és játszunk. Képzeljétek csak el, hogy mekkora változást érhetnénk el a világban, ha minden felnőtt mindenhol így tenne. Nekünk gyerekeknek ez sokkal többet jelent, mint puszta játék. Ez számunkra a jövőt jelenti. Látjátok? A kukucs-játék tényleg meg tudja változtatni a világot!”

Károly Fruzsina, gyógypedagógus, pszichológus

Nem játszik egyedül! Miért?

A játék fejlődése 2 éves kor körül

Számtalan szülő keres meg szakembert azzal a kérdéssel: normális-e az, amit az ő  másfél-két éves gyermeke csinál? Nem arról panaszkodik, hogy még nem indult, s beszélni sem tud még, hanem arról, hogy szinte megőrül tőle: a gyermeke nem foglalja el magát,  szerinte nem játszik, egész nap rajta csüng, rosszalkodik, nem fogad szót, stb., s a hónapok óta nem tapasztal viselkedésében haladást egy „normálisabb” magatartás felé.

Nem játszik

„A csecsemőt még csak hagyján, az mindennel játszik, ami a keze közelébe kerül”, mondja sok szülő, amikor egy érdeklődő felnőtt arra kíváncsi, ők ketten mit is csinálnak egész nap, mennyire marad az anyának ideje arra, hogy mással is foglalkozzon, mint a kis trónörökössel. Jó néhány szülő úgy éli meg a második életévet, mint egy igazi próbát. Most fog kiderülni, hogy ki is az ő gyereke valójában, de ő, mint szülő is fog vizsgázni abból, hogy milyen nevelő ő, mennyire képes arra, hogy a gyerekét megértse, s szabályozni is tudjon. Amikor már járni tanult a pici, hamar úgy érzi, vége az arany életüknek, a gyerek utána jön egész nap, s nem is játszik igazán semmivel. „Sokkal nehezebb vele, mint amikor még csak kúszott és mászott”, sóhajtja. Akkor még mindennel el volt. Most már semmi sem jó neki. Meg akarja kapni, aztán annyi…

Igazat kell adnom az így nyilatkozó szülőknek. Valóban nehezebb…  A már tipegő gyerek elfelejtkezik egy ideig arról, ami azelőtt olyan fontos volt neki: a játékról, amit meg tudott szerezni, s aminek tulajdonságai oly fontosak voltak neki. A tipegő gyerek anyukája után totyog, valamit cipel, vagy von maga után, de szó sincs arról, hogy olyan elmélyülten játszana, mint azelőtt. „Nem győzök elpakolni előle”, folytatódik a panaszáradat. Mert, bár felületesebb az érdeklődése a tárgyak iránt, mint csecsemőkorában volt, két lábon járva mégiscsak több dologgal találkozik, mint amikor még csak mászott, s azok a tárgyak, amelyeket most felfedez, mind kellenek neki. Ezt jelezni is szokta: kérem, akarom, jelzik erőszakos hangadásai felénk, mondják. „Ha viszont egy ideig nem hallom a hangját, akkor az a baj: tuti, hogy valami tiltott dolgot csinál”, folytatja aztán a szülő.

Valóban, ebben a korban még nincs lelkiismeret furdalás, még semmi „belső hang” nem akadályozza a picit abban, ami neki jó.

Nem hallgat a jó szóra

Mikortól lehet a kicsit arra tanítani, hogy vannak dolgok, amelyek jók és szabadok, s olyanok is vannak, amelyek lehetnek jók, de nem szabadok? Miből értse meg, hogy a homokozóban szórhatja a homokot, ott kézzel és lapáttal nyúlhat a vonzó anyagba, de a növényeink földjével már nem teheti meg ugyanezt?  Elsősorban a lakásunk az ő világa, amely világ számos lehetőséget, de rengeteg tilalmat is rejt magában. A konyhánkban nem nyúlhat a tűzhelyhez, s nem nyithatja ki a hűtőszekrényt. Talán egy-két polcról pakolhat egyet s mást, s egy szekrény az övé is lehet akár, de itt ennél több nem jár neki . Különben már az is elég idegesítő, amit maga után hagy,  a sok lábas meg fedő a földön.

A szobában a szobadíszeket tanulni kell tisztelni például, meg a növényeket, s ott jó néhány bútordarab is lehet, amely nem igazán arra való, hogy felmásszon rá. Veszélyes neki, és magának a bútornak sem jó: felborulhat, összepiszkolódhat, stb. Hiába vannak a gyermek  játékdobozai is a szobában, ő inkább mást választ, mint azt, ami azokban van. Izgalmasabb kihúzni a könyveket a polcról, kiszedi a kazettákat a fiókból, mint jó néhány, már ismerős játékszert újra meg újra kipróbálni. Végül is minden tevékenysége  ugyanazt a célt szolgálja: minden helyzetben izgatja őt az, hogy mivel mit lehet csinálni. Mit lehet rajta felfedezni?

 Másfél-két évesen tehát valóban egy szertelen kis kutató lehet  abból az elmélyülten manipulálni tudó csecsemőből,  valóban nehéz „civilizálni” őt. Mindegyik szakember inti a szülőket arra, hogy türelmesek legyenek, megértők, hogy szépen beszéljenek a gyermekükhöz, hogy magyarázzák el neki, hogy tényleg nem lehet, stb. Sok szülő viszont azt éli meg  mintha csak az övé nem hallaná, mintha neki baja lenne a fülével vagy az értelmével. Mintha csak az övét nem érdekli  a szép szó, az övé csinálja tovább ami nem szabad, azt csinálja ami az ő kis fejében van, stb.

Lehet itt valamit tenni?

Folyton láb alatt van

Valóban, a szemünk fénye, aki egy évvel ezelőtt még csak egy édes kisbaba volt, egy és két éves kor között más oldalról mutatja meg magát. Szerencsére, mert fejlődik. Megviselt szülőknek azonban nehéz észrevenni gyermekük haladását a mindennapokban, amikor sokkal feltűnőbb az, hogy mindig ott van, ahol nem kellene lennie, mint az, hogy mennyire habzsolja az életet. „Folyton láb alatt van”, szól a gyakori panasz tehát, s valóban… Egy ideig a szülők tűrő- és bíróképességét teszi próbára gyermekük állandó léte ott, ahol számára zajlanak az események.

Hogyan ítélje meg egy átlag szülő ezt a helyzetet? Miből tudja meg, hogy az, ami náluk történik „normális- e”, vagy nem? Végül is mit lehet elvárni egy másfél-két éves gyerektől, mennyire játsszon, mennyire értsen szóból, amikor még nem beszél, s mennyire irányíthatja a szüleit. Fordítva is lehet ugyanezt a kérdést feltenni: mikor, hol lehet vége a szülői türelemnek, s mikor mit lehet megértésben és a tettek szintjén elvárni a gyermektől?

Sokat ért, de még nem fogad szót

 Egy és két éves kor között új világok nyílnak meg a gyerek előtt. Már az első évben is számos felfedezést tett a mozgás és a játék terén, de ebben az évben meg fogja ismerni a dolgokat az egymással való összefüggéseikben, legalábbis a mindennapi dolgokat. „Tananyaga” most elsősorban a saját és hozzátartozói mindennapi élete lesz: mi zajlik körülötte, mire lehet rávenni a környezetét, mi van a zárt ajtók mögött, a fiókokban, hová mennek a jövő-menő családtagjai, miért nem mehet akárhová ő is, miért nem járkálhat és pakolászhat ő is, ahol csak kedve tartja? Merthogy most már elképzelései, feltételezései vannak, amelyek túlmennek az „itt és a most” -on, ezért másképpen kíváncsi most, mint amikor még csak csecsemő volt.

Kíváncsisága oly mértékű, és egy átlag család átlag lakása olyan mennyiségű  ingert nyújt számára, hogy hónapokon keresztül nem tud betelni azzal, hogy mit csinálnak mások körülötte, s mi mindent lehet a környezetében megvizsgálni. Persze, elsőszámú áldozata ennek a helyzetnek a gyermek édesanyja, illetve az, aki napközben a leginkább otthon van vele. A nagyobb testvér sem rossz alany a nyúzásra, de ha kicsi a korkülönbség  két gyerek között, ettől a helyzet még csak fokozódhat. Ilyenkor a szülő inkább hajlik arra, hogy időlegesen külön válassza a két gyereket, minthogy arra beállítódjon, hogy a hasznára lehet a nagyobbik gyereke azzal, hogy a kicsi figyelmét leköti amikor ebben segít neki.

Meddig tart ez a szülői energiákat nem kímélő helyzet?

Két éves kor körül

Talán két éves korig tart körülbelül, hisz minden gyerek egyéniség, aki egyéni módon keresi a helyét egy szintén egyéni módon működő családban. Lehet korábban is kondicionálni, azaz szigorral, netán büntetéssel is szoktatni a kicsit, de nem biztos, hogy ez jó hatással lesz a személyiségfejlődésére. Ez nem  jelenti azt, hogy két éves korig jó, ha a gyerek azt csinálhatja, amit akar, hanem inkább azt, hogy addig a korig érdemes kerülni a kiélezett helyzeteket, elfogadni azt, hogy mi magunk vagyunk a legérdekesebb tananyag a pici számára, s amikor nem szeretnénk vele foglalkozni, egy olyan környezetben hagyjuk kísérletezni, játszani, amely ő hozzá van beállítva, jó játékokkal, minimális veszéllyel. Az sem baj, ha ráccal ellátunk egy ajtónyílást, amikor nagyon nem akarjuk, hogy valamikor valahol legyen, pl. főzéskor a konyhában. Vannak  szülők, akik nem tudnak főzni, amikor a gyermekük láb alatt van. Másokat idegesíti, amikor ott matat az íróasztaluk körül.  Különben nekik, a szülőknek is járhat a nap folyamán egy „csendes pihenő”, ami nem mindig esik egyben a pici alvásával. A külön játszóhely a második életévben is indokolt lehet tehát,  konstruálásához legfontosabb szempont most nem a „bezárás” egy neki előkészített környezetbe, hanem inkább  a „kizárás”, ott , ahol az a szülő érdeke. Mindig fontos hogy hallhassák, láthassák egymást, hogy a rács ellenére a kapcsolat szülő és a kis kutató között folyamatos maradhasson.

  Két éves kor körül a kicsi már értheti és elsajátíthatja azokat a szabályokat, amelyeket betartatni szeretnének vele, már megtanulhatja, mihez nyúlhat, és mihez nem, mi az övé, és mit nem engedik meg neki. De még akkor sem várhatjuk el tőle azt, hogy ő ezeket a szabályokat azonnal be is tartsa. Ebben a korban csak akkor tudna betartani a szabályt, ha „próba” közben jelen vagyunk mi felnőttek is. Nem „sunyi” a kicsink, amikor a hátunk mögött megint „rossz”, csak egyszerűen nem fogja még fel azt, hogy a szabály akkor is érvényes, amikor az, aki hozza, nincs jelen.

Türelemre van szükség tehát, s akkor nem romlik el tilalmainktól a kicsi hangulata, ha mi sem veszítjük el a türelmünket. Abban, amit be szeretnénk tartatni, egyértelműnek kell lennünk, határozottnak, anélkül hogy „kemény” lenne a hangunk. Elég, ha komolyak vagyunk ilyenkor.  Igaz, van olyan gyerek, aki könnyen rázendít, tiltakozva sírni kezd, s közben szempillái közül figyeli meg ennek hatását. Nevessünk együtt ilyenkor, de még a bájosan „rafinált” gyermekünknek sem engedjünk. Keveset tiltsunk tehát, s ne kezdjünk  a tiltást túl korán, de ha helyzet van, vegyünk magunkat és őt is komolyan.

Temperamentumbeli különbségek, fejlődésbeli gondok

Nem gondolom, hogy minden kérdésre választ adtunk most. Mindegyik gyerek  egyéni dilemmák elé állíthatja a szüleit. Könnyebbek azok a gyerekek, akik nem minden új helyzetre, új ingerre „ugranak”, akik a második év folyamán is képesek arra, hogy elmélyülten játszanak. Ők lesznek azok, akik később is könnyebben koncentrálnak,  befelé fordulnak amikor a helyzet azt kívánja, ők lesznek az introvertáltabb gyerekek. Nehezebbek viszont azok, akikről talán már csecsemőkorukban is kiderült, hogy heves vérmérsékletűek, akik azonnal és  hosszan akarnak valamit, s kézzel-lábbal tiltakoznak minden helyzet ellen, amely első látásra nem kedvükre való. S végül vannak a gyermekek, akik az átlagnál lassabban fejlődnek, általánosságban vagy pusztán egy részterületet, pl. a beszédet illetően. Itt nem arról van szó, hogy másfél évesen már beszélni kellene, de amikor pl. beszédmegértési gondokkal küzd, könnyen sérülhet a kommunikációs készsége is. Ilyenkor joggal válhat gondterheltté a szülő, mert egy általános problémára, mely szerint az egy és két év közötti gyermek a leginkább önmaga szerint fedezi fel a világot, rárakódik egy speciális: gyermek nem érti őt meg elég jól, s emiatt öntörvényűnek látszik.

Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

Mennyit játsszunk a gyerekkel? Mikor játsszunk vele?

Ne játsszatok együtt, amikor …

… a gyerek kipihent, és éhes az élményszerzésre! Fontos ilyenkor, hogy a szülők rendszeresen és jól előkészítsék gyermekük játékkörnyezetét. Ezenkívül kell hozzá bizalom: higgyük el, hogy környezete és napirendje alapján a gyermek egyedül, saját tempójában és egyéni érdeklődése szerint  fel tudja fedezni azt, ami körülveszi őt.  Ilyenkor elég, ha a szülők leteszik őt egy játszásra csábító környezetbe. Nincs szükség “elő”-játékra, a gyereket nem kell felszólítani arra, hogy játsszon. Ha a szülő kezdettől fogva bízik gyermeke önállóságában – amennyiben ez a személyiség kibontakozására, egyéni fejlődésére vonatkozik -, hamarosan rá fog csodálkozni az eredményekre. A gyermek önálló ötleteire, leleményességére, kitartására.  A szülőknek azt az érzelmi hátteret kell biztosítani, ami ezt az önállóságot és kitartást lehetővé teszi. De ezt sem játék közben, hanem előtte vagy utána. Gyereküket munkája közben ne zavarják, hiszen a világ önálló felfedezése komoly és örömteljes munka a kicsi számára.

Akkor érdemes egy rövid ideig játszani vele, amikor …

 … egyedül már kijátszotta magát, s például még nincs itt az ideje annak, hogy ebédeljen, hogy sétálni menjenek, hogy lefektessék őt, vagy hogy fürödjön. Az is előfordulhat, hogy a játéka valami miatt átmenetileg elakadt, ilyenkor persze segíteni kell az akadály elhárításában. Az együtt játszás kiegészítheti tehát a gyerek napirendjét, de fontos, hogy ne legyen központi eleme a napnak! 

S ha nem hagy békén?

Amikor a szülő azt éli meg, hogy gyereke egyfolytában nyűgös, magától nem tesz semmit, általában arról van szó, hogy nincs megfelelő napirendje, vagy ő szoktatta rosszul a kicsit arra vonatkozóan, hogy mikor mit várhat el tőle. Gyakran a szülők maguk alakították a helyzetet úgy, hogy ez így legyen. Nem akarták, de így alakult…
Lehet hogy nem tudták, hogy egyedül is rengeteg mindenre képes a gyerekük, vagy lehet, hogy úgy gondolták, hogy a kicsinek minden idejükhöz joga van. Jobb, ha idejében meggondolják magukat, még akkor is, amikor az elvárások szintjén a változásokat csak lassan adagolhatják a kicsijüknek. Hiszen ő már szokva volt ahhoz, hogy állandó személyzet veszi körül. 

A napirend legyen előrejósolható 

A legjobb, végiggondolni a napirendet, s ahol még nincs, kialakítani egyet. A gyerekek szeretik az állandóságot a napjaikban, tájékozódni is jobban tudnak, idejében képesek felkészülni a már ismerős következő programpontra. Vagyis, ha mondjuk, az öltöztetés és a reggeliztetés után szeretné, ha lenne egy kevés idő a saját dolgaira a gyerek nélkül, akkor azt mondja meg neki, miközben még öltözteti vagy reggelizteti. A lényeget már a nagyobb csecsemő is érti! Mondd meg, hogy mi várja majd a játszóhelyén, ami legyen vonzó, kihívó, a korának megfelelő. A gyerek játékait nem elég kiönteni elé, rendezgessük el a járókában, játszószőnyegen. A játékok közötti látványos, vonzó összefüggéseket sejtve, ő maga fog kísérletezni velük.  (A rend és rendetlenség kérdésről egy másik írásban beszélünk majd.)

Nem csak mi vagyunk fontosak neki!

Furcsán hangzik talán, de a szülők néha túlértékelik a saját szerepüket a gyermek életében. Főleg elsőszülött gyermekek élhetik meg, hogy szüleik nem hagynak időt nekik arra, hogy ők maguk kísérletezzenek. Azonnal ott teremnek, ha valamit a gyereknek kellene megoldania. Már csecsemőkorban hagyni kell őket átcsúszni vagy átmászni valamin, kisdedkorban pedig engedni, hogy egyedül fedezzenek fel egy játékot, ami esetleg hosszabb időt és türelmet igényel a gyerektől. Lehet, hogy a feladat még nehéz a kicsinek, hogy a kívánt cselekvésnek még nincs itt az ideje. Tapasztalja meg ezt ő maga, s figyelje meg a szülő, hogyan bánik a frusztrációra is alkalmat adó helyzettel. Lehet, hogy a guruló csecsemő a küszöbnél ügyesen visszafordul, nem látszik frusztráltnak. Lehet hogy újra meg újra próbálni fogja az elgurult tárgyat megszerezni! Kitartó! 

Csodálatos képességekre tesz szert e próbálkozások által, függetlenül attól, hogy már ma lesz sikeres, vagy csak két hét múlva. Az is lehet, hogy egészen mást tesz majd a tárgyakkal mint mi tartanánk elvárhatónak, lehet hogy olyan dolgokat talál ki, amelyek a szülőnek nem jutottak volna eszébe.  Az önálló játékra tehát szüksége van, és jó, ha az erre való idő beépül a kicsi napirendjébe. 

Egyre több az olyan szülő, aki gyermekét egyfolytában magával cipeli. Úgy gondolja, hogy egész nap beszélni kell hozzá, hogy le kell kötni ébrenlétének minden pillanatát. Könnyen zsarnokukká válhat így a kicsi, ami viszont senkinek sem jó. Engedje szabadon, bízzon abban, hogy egyedül is boldogul a játékaival. Nem csak a szülővel való kapcsolatban lelhet örömöt, hanem a saját ügyességében és okosságában is! 

Szerző: Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

Mivel játsszon a csecsemő?

Mivel játsszon a csecsemő?

Van- e jelentősége annak, hogy mit adunk játszani a babának és mikor? Jó-e, ha folyamatosan foglalkozunk, játsszunk a csecsemővel?

Régen és ma

Amikor a szülő és kisbabája túl vannak az  az első, közösen eltöltött heteken, eljön az idő, amikor felmerülnek a következő kérdések:  vajon mikortól adhatok a gyerek kezébe játékot? Hagyjam őt körülnézni, tapogatózni, nyúlkálni, markolászni, vagy játsszak inkább vele? Hogyan játsszak vele, mi legyen a játék célja?

Ezek a kérdések régen nem merültek fel

Régebben a szülők nem foglalkoztak a baba lehetséges játéktevékenységével, együttjátszással, megfelelő játékszerekkel, sőt nagyobb gyerek játékával sem. A kisbabát szoptatás után ringatták, dajkálták valamelyest, majd visszatették őt a bölcsőbe, vagy a kiságyba. Egy átlagos családban legfeljebb egy csörgőt adtak a csecsemő kezébe. Amikor a gyerek már nagyobb lett, a kisfiú kisautót, a lány egy babát kapott.

Manapság másképp van

Ma már a szülők a kezdetektől fontosnak tartják a játékot, keresik a megfelelő játékszereket, melyekből hatalmas kínálat van a bababoltokban. A gondos szülőkből tudós szülők lettek, akik semmit sem akarnak kihagyni a gyermekük optimális fejlődése érdekében. Már nem csak megfelelően gondozzák és táplálják a kicsit, hanem szellemi fejlődéséért és érzelmi szükségleteiért folyamatosan felelősnek érzik magukat. Ha valahol meghallják, vagy meglátják, hogy babájuk attól még okosabb vagy boldogabb lesz, ha ezt, vagy azt veszik neki, már keresik is a boltokban a “csodaszert”.  De szükség van-e valójában erre? Mik a jó játékok egy baba számára?

Mivel játsszon a csecsemő?

A saját keze

Jó esetben a csecsemő első játéka a saját keze. Hadonászik vele, anélkül hogy tudna róla, hogy ezek a nyúlványok hozzátartoznak, hogy a keze is ő. Nem minden csecsemő a kezét fedezi fel elsőnek. Olyan családokban, ahol a csecsemő ágya központi helyen van, ahol zajlik körülötte az élet, és mindig van mit követni a szemével, kimaradhat ez az állomás, a játékfejlődés kezdete. A kéznézegetés, a két kéz egymással való fogdosása azoknál a csecsemőknél is kimarad, akiknek a szülők kezdettől fogva a kezükbe nyomják a tárgyakat, akikkel  mindig van egy felnőtt vagy nagyobb gyerek, aki beszél hozzá, kiveszi őt az ágyából, ringatja.

Akkor játszunk, vagy ne játszunk vele?

Jó ez így? Jól gondolják ezt a szülők? A szakemberek – pszichológusok és gyógypedagógusok – véleménye megoszlik azt illetően, hogy a csecsemő folyamatos foglalkoztatása helyes-e vagy sem.

Sok pszichológusnak az a véleménye, hogy a korai “tanítás” elvesz a szülők és gyerekek közötti kapcsolatnak a spontaneitásából és melegségéből, amely körbe kell hogy lengje őket akkor is, amikor közel vannak egymáshoz, de nem egymással vannak elfoglalva. Szerintük a csecsemők önmagukat fejlesztik, amikor megfelelő körülmények között nőnek fel, van játszóhelyük és játékaik, és minden helyzetben biztonságban érzik magukat.

A gyógypedagógusok és a pedagógusok közül néhányan nem értenek ezzel egyet. A pedagógusok szinte minden gyereket egy bizonyos átlaghoz viszonyítanak, majd ez alapján megállapítják, hogy jól fejlődik-e a gyerek, vagy netán egy kicsit el van maradva. Ha egy baba nem felel meg az általuk elképzelt átlagos fejlődési szintnek, ráveszik a szülőket  arra, hogy rendszeresen foglalkozzanak így vagy úgy a gyerekükkel, játsszanak vele. Pedig a gyerekek fejlődési paramétereit rugalmasabban kéne kezelni: a különbözőképpen nevelt gyerekek más-más időpontban hozhatják az említett átlagokat.

Kinek van igaza?

A csecsemő fejlődése során rendszeresen tanul magától új dolgokat,  nem kell vele külön játszani, csak élvezni kell az együttléteket. Hiszen mikor legyen a leginkább ilyen önfeledt kapcsolat a kicsivel, ha nem a csecsemőkorában? Fontos, hogy a szülő, amikor együtt van a babájával, teljes mértékben önmagát tudja adni. Szinte minden szülő beszél csecsemőjéhez, amikor az kézben van, és ez így helyes. A szemléletbeli különbségek a különböző szakemberek között inkább arról szólnak, hogy a szülők amellett, hogy játékosan és szeretetteljesen gondozzák a kicsit, és biztonságot nyújtanak neki, foglalkozzanak-e vele szinte állandóan, vagy hagyják néha magára?

Mivel játsszon a csecsemő?

Néha magára kell hagyni a babát

Nem jó, ha egy csecsemő minden perce be van osztva és soha nem hagyják egyedül. Időt kell adni a babának, hogy magában, nyugodt körülmények között ráébredhessen arra, hogy kicsoda is ő, hova is született. Az egyik baba kezdettől szemlélődő és az is marad, idővel megfontoltan, célirányosan nyúlni fog a tárgyakért, miközben egy másik csemetét azonnal izgalomba hoznak a közelébe kerülő tárgyak. Az egyik gyerek hosszan tanulmányozza a feje mellé tett apró tárgyat, mielőtt érte nyúlna, a másik picinek a keze azonnal a tárgy irányába lendül, mihelyst meglátja. A tárgyakkal történő találkozás a harmadik és az ötödik hónap közé tehető. Fontos, hogy a szülő észrevegye gyermeke egyéni tulajdonságait, és érdemben reagáljon rájuk.

Tanácsunk tehát az, hogy ne foglalkozzon állandóan a gyerekkel! Egy állandóan foglalkoztatott baba folyamatos szórakoztatást igényel és nem tud majd koncentrálni a játékszerekre. A szülő inkább akkor játsszon vele, amikor gondozza őt: pelenkáját cseréli, fürdeti, vagy amikor az ölében van, etetése után.

Akkor ne is játszunk vele külön?

Amikor egy csecsemő fejlődésével nincs különösebb gond, amikor – gyorsabban vagy lassabban, de folyamatosan fejlődik, ne elsősorban az együttjátszásra koncentráljunk. A kicsik nagyon szeretik önállóan felfedezni a környezetüket. Mindabból, amit ők maguk kitalálnak, többet tanulnak, mint abból, amit a szülők szeretnének megtanítani nekik.

Már a harmadik hónaptól lehetnek mellette kis tárgyak vagy egy kendő, amibe könnyedén belemarkol. A negyedik hónaptól ugyanez lehetséges, de most már külön játszóhelyen, a földön, ahol könnyen lehet tárgyakat tenni köré. Fontos szempont, hogy a tárgyak könnyen megfoghatók legyenek, és hogy többféle anyagból készüljenek. Lehetnek fából, fémből, műanyagból és rongyból. Az ötödik, hatodik hónapban megtanul célirányosan nyúlni és fogni. Azzal, hogy a kicsi megtanulja azt, hogy a tárgyak kézbe vehetők, és hogy mindegyikkel mást lehet csinálni, igazi kutatóvá válik, s kíváncsisága a mozgásfejlődését is elősegíti majd. Gurulni, kúszni és mászni fog majd a játékok után.

Mi felnőttek, a gondozásokon kívül leginkább akkor játsszunk vele, ha utána egy másik programpont is következik. Például ha már nyűgös, de még egy picit várni kell a fürdetésre vagy a vacsorára. Nem lehet ötletszerűen egy babával játszani, pl. úgy, hogy jól “feldobjuk” őt, aztán izgatott állapotában otthagyjuk hirtelen, mert más dolgunk is van. Ilyenkor jogosan sírni fog. A baba nem játékszer!

Összefoglalva

Tartsuk tiszteletben a gyerek ébrenlétét úgy, hogy azt az ő munkaidejének tekintjük. Bízzuk az önálló játékfejlődésében. Ez konkrétan azt jelenti, hogy élete negyedik, ötödik hónapjától tegyük le őt a földre játszani néhány jól fogható játékszer kíséretében, s nyugodtan hagyjuk őt magára, hallótávolságon belül. A csoda magától bekövetkezik majd: játszani fog! Aztán majd új és új kérdések merülnek föl, amelyek arról szólnak, hogy mit tehetünk azért, hogy játéka ilyen intenzív maradjon, mikor adhatunk komolyabb játékokat is neki?

Szerző: Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus