Ahogy ti láttátok: a konferencián innen és túl

Interjút készítettünk Antoni-Alt Petronella gyógypedagógus kollégánkkal, a jubileumi konferenciánk egyik fő szervezőjével. Témánk a konferenciához kapcsolódó reflexiós kérdőívek voltak, azaz, hogy a résztvevők hogyan élték meg ezt az eseményt.

Fontos szereped volt a Korai 30 éves jubileumát ünneplő konferencia lebonyolításának szervezésében. Szerinted mi volt a legfontosabb célkitűzése ennek a konferenciának?

Lényegesnek tartottuk, hogy visszanézzük, mi történt a harminc év alatt, miben fejlődtünk. Sokat beszélgettünk arról, hogyan dolgoztunk régen, mi változott mostanra, de ugyanennyire lényeges szempont volt a jövőbe tekintés is. Aztán az is szándékunk volt, hogy megkérdezzük azokat a családokat, akik a Korai első időszakában hozzánk fordultak segítségért, miként emlékeznek vissza ezekre az évekre, és most hogyan boldogulnak a gyerekeik. Talán, ha lehet rangsorolni, akkor a szakmai párbeszéd volt az egyik legfontosabb célunk, hogy kapcsoljunk össze olyan intézményeket, jogalkotókat, civil szervezeteket, alapítványokat, akiknek kiemelt szerepe van abban, hogy a fogyatékossággal élő felnőtteket hogyan tudjuk jól segíteni a mindennapokban, és mi lenne az, ami a társadalom nyitottságán sokat változtatna.

Megragadhatóak-e visszatérő témák, amelyek a reflexiós kérdőívben megjelentek?

Többen megjelenítették, hogy hangsúlyosabbnak kellene lennie a Korain túli életnek, azaz jobban kellene kapcsolódnunk azokhoz az intézményekhez, szervezetekhez, akikhez akkor kerülnek a gyerekek, amikor tőlünk elmennek. Vagyis jobban kellene segítenünk és előkészítenünk a következő életszakaszt. Ehhez kapcsolódóan megjelent, hogy jó lett volna láttatni, melyek azok az intézmények, ahova a hozzánk járó gyerekek aztán tovább tudnak menni. Próbálunk a bölcsődékkel, óvodákkal kapcsolatot tartani, a XI. kerületi önkormányzat felé jelezni, hogy hány óvodaköteles gyermek várható a soron következő tanévben, de tény, hogy ez a törekvésünk még sok munkát igényel, és a kritikából, a motiváló visszajelzésből tudunk építkezni. Kaptunk sok szívmelengető visszajelzést is, többen megfogalmazták, hogy a járványhelyzet óta ez volt az első olyan konferencia, amire személyesen jöttek el. A szünetekben igen megható és szeretetteljes összetalálkozások, szakmai és baráti beszélgetések valósultak meg. Kiemelődött az is, hogy milyen feltöltő és inspiráló volt látniuk azt a csapatmunkát, ahogyan a Koraiban dolgozunk. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a konferencia minden egyes eleméből, részletéből sugárzott. Az önkéntesektől kezdve, az összes irodai munkatárson át, a kollégák mindenre kiterjedő és magas szakmai színvonalú munkájáig, mindez egy méltó és ünnepi környezetben, a Radisson Blu Béke Hotelben.

Azt hiszem, akkor ez is egy fontos visszacsatolás a kérdőívek alapján.

Mindannyiunk közös tapasztalata, hogy a segítő hivatású szakemberek erőforrásai az évek előre haladtával gyorsan elapadhatnak. Mégis van kiút, és az is erőforrás lehet, ha eszünkbe jut, hogy hol találhatunk sorstársakat. Nekünk ebben óriási szerencsénk van, a Korai „szupereje” elsősorban a csapata, hogy többnyire egy helyen dolgozunk, és mindig összedolgozunk. Sokan elszigetelten, meghúzódva, állandóan utazva, egymástól távol dolgoznak. Nagyon gyakran egy vidéki szakszolgálatban egy ember látja el a korai fejlesztést, mégis megpróbáltuk láttatni, hányféle lehetőség van akár a védőnői szolgálathoz, a házi gyerekorvosokhoz, egy alapítványhoz, akár a magánellátáshoz kapcsolódni, és nem egyedül maradni. Ebben nagyon mélyen hiszünk, hogy mindig vannak sorstársak, a szigetek között kapcsolatot kell létrehozni. Ennek a gondolatnak konkrétan megtartó ereje van, és nagyban megelőzi a pályaelhagyást, kiégést.  

Úgy tudom, hogy voltak, akik a konferencia hatására elhatározták, becsatlakoznak egy-egy felnőtt fogyatékosokat támogató alapítvány munkájába.

Igen, többen is jelezték, hogy kapcsolódni akarnak ilyen szervezetekhez, alapítványokhoz. Ez köszönhető egyrészt a délelőtti kerekasztal beszélgetésnek, és a szekciók azon célkitűzéséhez, hogy a résztvevőknek lehetősége volt egymással beszélni, kapcsolatot teremteni. Vagyis áttételesen a kapcsolódásokban mégis megjelentek a Korain túli intézmények, kialakulhattak új szakmai kapcsolatok, a team munka reményében.

Neked mi volt a legjobb és a legnehezebb ebben a konferenciában?

A konferencia legkedvesebb pillanata számomra az első kávészünet alatt történt. Sokan kint voltak az állófogadás helyszínén, és ahogy végignéztem rajtuk, mindenütt csillogó tekintettel, őszinte örömmel találkoztam. Intenzív érzéseket fejeztek ki egymás felé a résztvevők, és mindenkin érezhető volt, hogy már nagyon ki van éhezve arra, hogy találkozzon rég nem látott ismerősökkel, barátokkal, kollégákkal. Ez az élmény felbecsülhetetlen volt, azt éreztem, hogy ezért csináltuk az egész konferenciát, hogy valódi találkozások jöhessenek létre. Talán még hosszabb szünetekre is szükség lett volna. A konferenciát megelőző este volt a legnehezebb számomra, hogy éreztem, nincsen még minden a helyén, és ennek a feszültségét el kellett viselnem. Azt is sajnáltam, hogy nem tudtam minden szekción ott lenni.

Hogyan fogadták a résztvevők, hogy a délutáni programokban aktivitásra hívtuk meg őket?

Sokan jelezték, hogy megdöbbentő volt, hogy ilyen programokkal vártuk őket, hogy ennyi bevonódásra volt lehetőség. A résztvevők már a konferencia előtt, egy rövid összefoglaló alapján ki tudták választani, melyik szekcióra kíváncsiak, és szerencsére mindenkinek tudtunk is helyet biztosítani. A kisebb létszámokban való találkozások lehetővé tették az intenzív munkát. A válaszokból az derül ki, hogy érzelmileg is nagyon bevonódtak, és hogy a szekciók eredeti célkitűzése megvalósult, azaz olyasmit jeleztek vissza, amit a szervezők alapvetően szerettek volna megjeleníteni. Sőt, arra is lehetőség volt, hogy jó gyakorlatokat osszanak meg egymással a résztvevők, hogy egymást is sikerült motiválniuk. Olyan szekció is volt, ahol saját élményen, belső folyamatokon keresztül inspirálódhattak a vendégek, és így jutott el hozzájuk az üzenet.

 A visszajelzésekben az együttműködés egyik lehetőségeként megjelent a mentorálás hálózatának megteremtése is. Ha most többféle forrással is rendelkeznél, hogyan szerveznéd meg ennek a lehetőségét?

Szerintem a jövő egy szakmai hálózat kiépítése lenne, ahol aktív szerepe van a tudásmegosztásnak, az emberi kapcsolódásnak és a közös élményeknek, minőségi időnek. Lehetne ennek egy központja, rendszere, aminek keretén belül csillagtúrában járnánk egymáshoz, közös konferenciákon, tréningeken vennénk részt. Ez a munkánk elismert és dedikált része lehetne. Ugyanakkor jelenleg az a valóság, hogy a szakemberek túlterheltek, sokszor konferenciára is úgy juthatnak el, ha azt az adott napot bepótolják a munkahelyükön. Jó volna, ha ez változna, és nem csak álom maradna.

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus

Labdára fel!

Jó a nyár, jó a tél,
jó az út, jó a szél,
jó a labda – nézd, szalad; –
jó a hold és jó a nap.

Jó a fán a labdarózsa,
mintha fényes labda volna,
Jaj! még egyszer elszalad,
elgurul a fák alatt.

Elgurul a labdarózsa,
mint a hold, mint a nap,
fuss utána, elszalad,
hogyha gyorsan elkapod,

tenyeredbe markolod,
s mégse rózsa, mégse hold –
akkor mégis labda volt.

Nemes Nagy Ágnes: Labda

A hónap kiemelt játékeszköze, amire ezúttal nagyobb figyelmet fordítunk, a labda. Amikor egy újonnan hozzánk érkező családdal és kisgyerekkel ismerkedünk, az első foglalkozások egyik alapkelléke a labda. Az ismerkedés, a játékba hívás, a biztonság megteremtésének szinte alapvető eszköze ez az egyszerű, de nagyszerű tárgy. Kifejezi a gyermek számára, hogy kapcsolódni szeretnénk hozzá, a felé való gurítással párbeszédbe hívjuk őt. Megnyitjuk vele azt a csatornát, amin keresztül egymással gondolatokat, vágyakat, érzéseket tudunk kifejezni. A labda azonnal működésbe lép, feloldja azt a csendet, zavart és mozdulatlanságot, amit egy első találkozás okoz. Eleinte mi vagyunk azok, akik többször gurítjuk a gyermek felé, és felkínáljuk annak a lehetőségét, hogy ő is visszagurítsa azt nekünk. Azaz azt közvetítjük felé, hogy ő is aktív alakítója, kompetens személye lehet ennek az ismerkedős szituációnak, és a cselekedeteinek következménye van. A labda abban is segít nekünk, hogy keretet és teret teremt ahhoz, hogy a gyermek szabadon, gátlások nélkül megélhesse, egy új és idegen közegben is bizalommal fordulhat mások felé, érteni fogják őt.

A labda sokféle lehet, a megfelelő méretű kiválasztásával éppen kézre áll, meg lehet markolni, akár össze lehet nyomni, oda lehet csapni a földhöz, meg lehet vele cirógatni, simogatni, dögönyözni a gyermek testrészeit, érintésével, pláne ha valami izgalmas tapintatút választunk, azonnali örömöt, izgalmat és motiváló érzéseket élhet át a gyermek. A korai életkorú gyermekek gondolkodásának alapja, hogy mindent cselekvésben és mozgásban gyakorolnak, fejlesztenek tökélyre, tapasztalatokon keresztül tanulnak. A labdát lehet cipelni, akár egyszerre többet is, lejtőkről és csúszdákról legurítani, sőt, ha épp dobálós kedvünkben vagyunk, egy tálba célba is lőhetünk vele. Elbújtathatjuk, tölcsérben pörgethetjük, feldobhatjuk, lábbal is belerúghatunk, és becsomagolhatjuk különféle textíliákba. A gyermek ebben az állandó kísérletezés közben megélheti, a labda mozgatásával ő szabályozhatja a távolságot, új és ismeretlen területeket fedezhet fel, irányításával megtanulhat közte és egy másik ember között kapcsolatot létrehozni, kezdeményezni, és nem utolsó sorban folyamatos mozgásban tartja őt is.

Később már azt is megmutathatjuk a gyermeknek, hogy a labdával egyszerre többen is lehet játszani, körben ülni vagy állni, labdát adni egyik kézből a másikba, a biztonságos kettes kapcsolódás után megnyithatjuk a figyelmét a több fős társas helyzetek felé. Sőt, amikor a labdát biztonsággal tudjuk átadni, továbbadni, énekelhetünk is ehhez a körbeadogatáshoz. Így pedig az egyszerre többféle irányú figyelmet és szenzoros integrációt támogatjuk, és nem utolsó sorban azt az érzést élhetjük át, jó dolog egy közösséghez tartozni.

A labda gömbölyűségéről se feledkezzünk meg, harmóniát, szépséget, egészlegességet, örömet hordoz, amellyel jó érzés azonnal kapcsolatba kerülni. Ez alapvető igényünk, így hát labdára fel!

Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

Büszkeségünk, a Beszédindító hangos kártyák

Interjút készítettünk Alfaro Karina korai intervenciós szakgyógypedagógus, logopédussal, akinek nemrég jelent meg a beszédindítást segítő, speciálisan összeállított, nyelvi fejlődést támogató kártyacsomagja.

Kérlek, hogy foglald össze, milyen út vezetett a logopédia szak elvégzése után a korai nyelvi fejlesztés területéig?

1997-ben végeztem a Főiskolán (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar-szerk.). Előző évben halasztottam egy tanévet, Costa Ricában dolgoztam egy zeneterapeuta mellett asszisztensként. Amikor hazajöttem, Urbán Kati néni (Urbán Károlyné Varga Katalin gyógypedagógus, zeneterapeuta-szerk.) megkért, hogy a tapasztalataimról tartsak előadást a Magyar Zeneterápiás Egyesület egyik ülésén. Ez alkalommal ismerkedtem meg Tamási Mártival (Gelencsérné Tamási Márta zeneterapeuta, zenepedagógus-szerk.), aki akkor már a Korai Fejlesztő Központban dolgozott zeneterapeutaként, később ő ajánlott be munkatársnak. Én az ajánlatra rögtön igent mondtam. Nagyon hamar éreztem, hogy ez egy nagyon izgalmas terület számomra a logopédián belül. A Koraiban mindig tudtam fejlődni, egyrészt a kollégákkal való közös munka által, másrészt mindig megtaláltak újabb és újabb feladatok. Előbb az autizmus diagnosztikai folyamatán belül kiegészítő beszédvizsgálatot kezdtünk csinálni, később pedig szükségessé vált az önálló nyelvi fókuszú vizsgálat is, amit közel tíz éve csinálunk együtt Siba Mónikával (Siba Mónika gyógypedagógus, szülő-csecsemő konzulens-szerk.). Megalakult a logopédiai munkacsoport, melyet én vezetek. Úgy érzem, hogy tudok fejlődni, mindig vannak új feladatok, és én szeretek a kihívásoknak megfelelni.

Jól gondolom, hogy az évtizedek alatt sokat változott a hozzáállás a korai beszédtünetek felismerésének fontosságát illetően?

Nagyon izgalmas volt megélni, hogy kezdetben inkább nagyobb, három év körüli gyerekek érkeztek a Koraiba, és komplexebb esetekkel dolgoztam, például mozgássérült vagy értelmileg akadályozott gyerekekkel.  Aztán ahogy haladt előre az idő, a szülők hamarabb észlelték, hogy a gyerek beszéde nem vagy késve indul, már alacsonyabb életkorú gyermekekkel jelentkeztek be a nyelvi fókuszú vizsgálatokra. Így idővel egyre inkább a speciálisan nyelvi késéssel, illetve az elhúzódó nyelvi fejlődésű gyerekekkel kezdtem el többet foglalkozni.

A diagnosztika pontosságával párhuzamosan egyre jobban kirajzolódott, mi miatt nem indul el egy gyermek beszéde?

A diagnosztikai munkában nagyon szeretem azt, hogy a vizsgálat folyamán megpróbálom „kinyomozni”, miért nem indul el a kisgyerek beszéde. Többféle lehetséges oki háttér létezik. Organikus ok, például egy fülkürt hurut, vagy orrmandula megnagyobbodása, motoros nehezítettség, koordinációs zavar. Lehet a gondolkodás bizonyos részterületeinek nehézsége miatt is, vagy állhat a háttérben a szenzoros feldolgozás zavara, figyelmi problémák. Kapcsolati okokra is visszavezethető a beszéd késése. Logopédiai munkacsoportunk nagyon színes, és lefedi ezeket a területeket, mégis minden logopédusnak komplexen kell együtt dolgoznia azzal az adott nyelvi késéssel küzdő gyermekkel és családjával.

Az jutott eszembe, hogy a logopédiai feladat sokszínű, de ez a kártyacsomag mégis egy közös pont mindannyiunk munkájában.

A kicsi gyerekekkel először főleg tárgyakkal dolgozunk, de ahhoz, hogy a gyermekek gondolkodása, nyelvhasználata fejlődjön, kell, hogy megjelenjenek a képek. Már nem olyan konkrétak, mint a tárgyak, segítik a dolgoknak a megnevezését. Mindig is olyan képeket szerettem a gyerekek kezébe adni, amelyeken nincsen túl sok információ, letisztultak, egyértelműek és emellett esztétikusak is. Az is fontos szempont volt, hogy a képeken a hangutánzó, hangulatfestő szavak, valamint funkciószavak is megjelenjenek hívóképek formájában, amelyek kommunikációra jól használhatóak, és azt segítik, hogy a gyermek hamarabb kompetenssé váljon a társas interakciókban. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy abban segítsük meg előbb a gyerekeket, hogy el tudjanak kérni dolgokat, kifejezzék a vágyaikat, tudjanak igent vagy nemet mondani, vagy akár egy történést képesek legyenek kommentálni, például egy-egy hangulatfestő kifejezéssel. Ezek a szempontok is szerepet játszottak a kártyacsomag összeállításakor, így válogattam össze a képeket, témákat. A kártyák között találhatók olyanok, melyekkel az artikuláció ügyesítését segíthetjük elő. A korai életkorú gyerekek nyelvi terápiájában még nem az artikuláció pontossága miatt használjuk ezeket a hívóképeket, hanem általuk ráirányítjuk a gyerekek figyelmét egyrészt a motoros tervezésre, annak az adott hangnak a képzésére, és szenzorosan pedig felhívjuk a figyelmüket az adott hang hangoztatásának sajátosságaira. Ugyanakkor célom volt az is, hogy egy képről ne csak egy hang jusson az eszünkbe, hanem akár egy rövidebb történet, amit aztán a szülő a gyerekével tovább szőhet. Ezek a mini történetek jó lehetőséget adnak a beszédértés fejlesztésére is.  

Mesélj kérlek a gyönyörű illusztrációkról is, hogy mi miért alakult így!

A képeket Grész Kriszta (grafikus-szerk.) rajzolta meg, már régebb óta ismertük egymást, tudtam, hogy jól fogunk tudni együtt dolgozni. Elmondtam, hogy mit szeretnék megjeleníteni, mi legyen a képhez írt hangutánzó szó, ezután már ő is érezte, hogyan lehetne tovább vinni egy-egy gondolatot képben. Az ő ötlete volt, hogy a figurák mindig legyenek mozgásban. Előbb mindegyiket papíron ceruzával is megrajzolta, két évig dolgoztunk a kártyákon. Az sem véletlen, hogy milyen a mérete ezeknek a kártyáknak, célom volt, hogy kicsiknek is jól kézbe vehetőek legyenek. Sőt, lehessen hozni-vinni, pakolni, utaztatni, bedobni valahova. Ebben az életkorban mindig tevékenységekben kell gondolkozni a fejlesztés vagy játék során. Jó minőségű kartonon, fóliázva vannak ezek a képek, azaz strapabíróak.

Ezeket a kártyákat hogyan lehet megvásárolni?

Tőlem lehet rendelni, szeretném megőrizni ennek a személyességét, és természetesen azt is, hogy ez az én szellemi termékem. Ezeknek a kártyáknak ebben a formában van igazán értelme, nem kizárólag a képeken van a hangsúly, hanem a formán, a használhatóságon is, és nem szeretném, ha sokszorosításra kerülne. Igaz, sok munkával jár a postázás, de jó tudni, hogy mi az útja a kártyacsomagnak, hol fogják majd használni. Most már legalább száz helyen ott van, még Felvidéken és Erdélyben is. Nagyon boldog vagyok, hogy sikere van.

Tudsz abban segíteni a szülőknek, hogy hányféleképpen tudnak játszani a kártyákkal?

Van egy facebook és egy Instagram oldalam is (Korai beszédindítás, logopédia, pszichológia-szerk.), ahol rendszeresen teszek közzé bejegyzéseket, játékötleteket a hangos kártyákkal kapcsolatban (#beszedinditokartyak-szerk.). Azt gondolom, hogy a kártyák maguk is ötleteket adnak, hogy hogyan játszunk velük. Rakosgatjuk, nézegetjük őket, nem kell egyszerre az összeset, elég kiválasztani pár darabot, és csak azokkal foglalkozni, vagy azokról mesélni. Sokszor a beszédértés is sérül a nyelvi késében, és a kártyákkal ezt a területet is fejleszthetjük, rákérdezhetünk egy-egy részletre, vagy felhívhatjuk a gyerek figyelmét összefüggésekre. Amikor már kezd beszélni egy kisgyermek, ő maga is mesélhet a képekről.

Azt hiszem, hogy ezek a képek el is tudják kísérni a gyerekeket hosszú ideig, mert tényleg annyi lehetőség van bennük. Gratulálunk ehhez a nagyon igényes és hasznos kártyacsomaghoz, és várjuk a folytatást!

Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

A kártyákat itt tudjátok megrendelni: https://huszkarendelo.blogspot.com/p/beszedindito-hangos-kartyak.html