Enyedi Ildikó filmjét 2017-ben mutatták be, és az alkotás rövid idő alatt rengeteg rangos nemzetközi elismerést nyert. A film főszereplője, Borbély Alexandra színésznő a filmben nyújtott alakításáért megkapta az Európai Filmakadémiától a legjobb színésznőnek járó díjat is. Egy akkor íródott filmkritikában olvastam, hogy majd az idő eldönti, ténylegesen mekkora értékkel bír ez a film. Lassan tíz év távlatából mondhatjuk, ma is érvényes, egyedi és meghatározó alkotás lett, ami sosem megy ki a divatból. Most abból az apropóból írok róla, hogy az áprilisi vendégeink közül Dr. Simó Judit gyerekpszichiáter nekünk adott interjújában ezt a filmet ajánlotta olvasóink figyelmébe. 

Értelmezési keret

Majdnem tíz év távlatából úgy érzem, hogy elmondhatom, aktuálisabb a film, mint valaha. Éppen ebben a tíz évben rengeteg új tudásunk lett az autizmusról, megismertük a neurodiverzitás fogalmát és mozgalmát, rengeteg felnőtt férfi és nő kapott autizmus vagy ADHD diagnózist, mely mely segítségével jobban érthetik önmagukat, életüket talán könnyebben, teljesebben élhetik. A Budapesti Korai Fejlesztő Központban is legfőképp neurodivergens idegrendszeri fejlődésű kisgyerekeket és családjaikat támogatunk a fejlődésük útján. A neurodiverzitás fogalma szerint az emberi agy végtelen mennyiségű és minőségű variációban fejlődhet, azaz szűken értelmezve idegrendszeri sokszínűséget jelent, tágan pedig magában foglalja az egész emberiséget. Ebben a keretrendszerben értelmezzük az autizmust is.

A film főszereplője, Rácz Mária gondolkodása nem mindennapi, és kollégái ezt már első munkanapján észreveszik. A húsfeldolgozó üzem új minőségellenőre különleges és félreérthető viselkedése, nagyon pontos, tankönyvi tudása és merev gondolkodása, félénksége és a kontextust félreértő túl őszinte kinyilatkozásai eszünkbe juttathatják az autizmust, holott ez a diagnózis sehol nem hangzik el a filmben. Éppen ezért a Testről és lélekről című film mondanivalója, azaz hogy értsük meg azt az adott embert és ne címkézzünk, gyönyörűen illeszkedik a neurodiverzitás mozgalom alapgondolatához is.

Fecseg a felszín, hallgat a mély…

Egy különleges szerelmi történetet ismerhetünk meg a filmben: a merev, szorongó, az előírtnál 2-3 milliméterrel zsírosabb marhákat másodosztályba soroló, gyerekpszichológusához járó, kényszeresen rendet tartó Mária és a húsfeldolgozó gazdasági igazgatója, Endre, akinek fél keze bénult, egyszer csak meglátják egymást. Összekapcsolódó tekintetükben megjelenő érzések megmagyarázhatatlanok, zsigeriek, kilógnak térből és időből. A kettejük között kibomló ismerkedéssel és szerelemmel, valamint a húsüzemben zajló eseményekkel párhuzamosan a film elejétől kezdve egy látszólag mindettől független történeti szál is megjelenik a filmben. Egy szarvasbika és ünő vándorolnak a téli, havas tájban, méltóságteljesen és nagy figyelemmel, hosszan elidőzve, élelmet keresve. A húsüzemben elkövetett bűncselekmény jó ürügyként szolgál arra, hogy egy pszichológus az ott dolgozókkal tesztet vegyen fel, és így megtalálják a tettest. A tettes végül felfedi magát, de ami ennél sokkal lényegesebb, történetünk két főszereplője a pszichológus tesztkérdéseinek köszönhetően szerez tudomást arról, hogy mindketten ugyanazt álmodták az elmúlt éjjel: szarvasok, akik a téli erdőben élelmet keresnek az összeszáradt levelek között.  Az álmok szépen-lassan közelebb hozzák őket, Mária és Endre első mosolyától kivilágosodik a kép, és az egyébként társalgást kerülő nőnek és férfinak egyre több beszédtémája lesz.

A szarvasos képsorokkal párhuzamosan futó húsüzemi szerelmi történetben elsőre nagyon elidegenítően és rémisztően hatnak a vágóhíd kegyetlen képsorai, a vér és az állati belsőségek kendőzetlen őszinteséggel megmutatott pőre valósága. Aztán eszembe jut róla, hogy ez csak az, ami, a maga valójában, hús és vér, élet és halál, pillanatnyi átmenetek, egy rutinos sorozat, a termelői üzem begyakorolt mozgássora. Hihetetlen precizitás árán lesz az erre a célra tenyésztett élő állatokból feldolgozható húskészítmény, és az üzemi dolgozók összehangolt munkájának köszönhetően nagy mennyiségben, gyorsan véghez lehet vinni ezt a feldolgozást. Minden áldott nap ugyanaz a kotta, és az állatok kivétel nélkül mind ugyanarra a sorsra jutnak, végső soron az asztalainkra, tányérjainkra, hogy minket életben tartsanak. Van ebben a munkafolyamatban egy nagyfokú őszinteség is, hogy ez az élet, aminek ilyen a körforgása, törvényszerűsége.

Hasonló gondolati szálat véltem felfedezni Mária és Endre gondolkodásában és figyelmi jelenlétében is. Amikor az ő dialógusaikat hallgatjuk, az lehet az érzésünk, hogy teljesen másodlagossá válnak a hétköznapok felszínes történései, párbeszédfoszlányok, amik nap mint nap ismétlődnek, társasági rutinok (pl. közös dohányzás az ebédszünetben), amelyek szükségszerűek és nincs konkrét céljuk, pillanatnyi lazulásként, szabadabb forgatókönyv szerint. Ezeket a történéseket a film elbeszélésmódja a háttérbe helyezi, és a két főszereplő különleges figyelmi állapotát mutatja meg, amiben sokkal nagyobb hangsúly kerül a ki nem mondottakra, egymás szemébe nézésére, a csöndre és az állandó megfigyelésre. Ez a felszínen túlmutató, belső világra koncentráló, mélyebb érzéseket megfigyelő jelenlét Endrére és Máriára egyaránt jellemző, ami az álmaik összekapcsolódásában harmonikusan leképeződik.

Mária mindemellett kezdetben túlérzékeny a hangokra, fényekre, tapintásból adódó, számára kellemetlen élményekre, azaz érzékei a szokottnál erősebben befolyásolják az érzelmi állapotának szabályozását, és idővel éppen ezeken a csatornákon keresztül enged fel. Amint megérez valamit abból a bizalomból, amit Endre nyújt számára, szívesebben engedi közel magához a napfényt, sokkal lazább lesz az izomtónusa, és megjön a kedve ahhoz, hogy a tapintáson keresztül ne csak kellemetlen, hanem kellemes érzéseket is gyűjtsön. Gyönyörű, megható és felemelő képsorok ezek, ahogyan a film átélhetővé teszi számunkra ezeket a taktilis-haptikus élményeket.

Összefoglalva, a húsüzemben zajló folyamat őszintesége, és főszereplőink belső folyamatokra koncentráló figyelme ugyanarra mutat rá: rengeteg szokásunk, mechanizmusunk és rutinunk van arra, hogy a hétköznapok sodrásában egyszerűen csak elfogadjuk az ismétlődéseket, tegyük a dolgunkat és az egymással való összekapcsolódásban megpróbáljunk egy kis boldogságot csenni magunknak. Ám ez a valóságértelmezés háttérbe szorul a filmben, a főszereplő Mária és Endre megfigyelései felértékelődnek. Ezt illusztrálja, egészíti ki az, ahogyan a szarvasok méltóságteljes, összehangolt mozgású és varázslatos környezetben élik mindennapjaikat, a természet kegyetlen törvényei között.  Olyan, mintha Endre és Mária számára sokkal megnyugtatóbb lenne a csöndben, az érzéki élmények intenzív megélésében, a szavak nélküli kommunikációban, a természettel való összekapcsolódásban létezni. Álmaik nagy térben, fák között, hűvös vizű tó mellett, havas tájban játszódnak, ahol minden annyira egyértelmű és mégis folyamatos felfedezésre, megújulásra sarkalló, valódi és fenyegető, igaz és mégis elviselhető. Ebben a rácsodálkozásban, apró mozzanatok megfigyelésében és megélésében boldogság, önfeledtség és tisztaság van. Igazán akkor válik mindez örömtelivé, amikor megoszthatják egymással, a kapcsolat validálja és emeli magasabb szintre ezeket az élményeiket és a világhoz való viszonyulásukat.  

Miért kell ezt a filmet újranéznünk?

A Testről és lélekről című filmben megérezhetjük ennek a másfajta figyelemnek a szépségét, átérezhetjük a kihívásait is és bizonytalanságát is. Anélkül, hogy kimondanánk, hogy a világ ilyenfajta szemlélése, megélése és érzékelése kóros, eltérő, nem normális, elgondolkodhatunk azon, mit nyerhetünk, ha így is látjuk a minket körülvevő világot. Rendkívül értékesnek érzem, hogy a filmben megjelenik az a gondolat, hogy ez nem egy magányos út, nem arról van szó, hogy aki másképp érzékeli és éli meg a hétköznapokat, számára az egyedüllét a megnyugtató. A kapcsolatban való megértettség érzése elengedhetetlen.

Nem Mária és Endre különc, hanem a környezetük vívódásai szomorúak. Például ahogy a HR-es férfi nap mint nap szembesül felesége félrelépéseivel, és hagyja magát megszégyeníteni. Vagy ahogy a rendőr minden látogatásakor „a szokásosat” címszó alatt hallgatásáért cserébe egy kis bélszínnel távozik. Nem az állatok feldolgozása, és nem is a kantinban kapható rágós hús íze lehangoló, hanem az, ahogyan nem találják magukat ezek a mellékszereplők, és nem tudnak, mernek például csöndben maradni olykor. A filmben sugalltak hatására vágyakozni kezdhetünk azután a nyitottság és figyelmi állapot után, amit Mária és Endre együtt átélnek. Ez a gondolat pedig különösen ünnepi számomra, nem csak áprilisban, amikor az autizmusra sokkal nagyobb figyelem irányul, hanem a mindennapok zajos ismétlődésében is.   

Udvarnoky Zsófi

A borítókép a www.mafab.hu oldalon láthtó kép felhasználásával készült.