Két éve beszéltünk utoljára Anitával és Márkkal, akik kisfiúkkal már egy éves kora előtt jelentkeztek a Koraiba. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy mindketten részt vettek a fejlesztésekben, sőt, a szülőkonzultációkat is úgy egyeztettük, hogy mindkettejüknek alkalmas legyen.

Örülök, hogy megismerhettem a gyermeküket, aki rendkívül bájos, csendes, csupaszív kisfiú. Szerette, ha kiszámíthatóan, átláthatóan alakulnak az események, és időre volt szüksége ahhoz, hogy felvegye a közös játék ritmusát . Elképesztő energiái vannak, és szinte minden alkalommal teljes átéléssel mászott át az alagúton, nagyon kedvelte a nagymozgásos játékokat. Már két éve óvodába jár, és ennek történetéről beszélgettünk a szüleivel.

Egy többségi óvodát választottatok a kisfiatoknak, ahova a testvére is járt. Hogyan indult az együttműködés az óvónőkkel és mit tudtak arról, hogy a kisfiatoknak miben lesz szüksége támogatásra?

Anita: Már a legelején, a nyílt napokon egyeztettem az óvodavezetővel a kisfiúnkról. Rengeteget segített abban, hogy melyik csoportba kerüljön. Minél kisebb létszámú csoportot szerettünk volna, és végül egy 19 fős, vegyes csoportba került. Az óvónénije eleve képzett a speciális igényű gyermekek támogatásában, sajnos ő most pont elmegy. Az alvás után, délután igyekeztünk minél hamarabb érte menni, és ez most is így van.

Milyen fejlesztéseket tud megszervezni számára az óvoda?

Anita: Az első évben logopédiai fejlesztést kapott, mellette pedig magán úton is jártunk gyógypedagógiai fejlesztésre. A kiscsoportos év első pár őszi hónapjában még visszajártunk hozzátok fejlesztésre is, illetve egy kontroll pszichiátriai vizsgálaton is részt vettünk.

Középső csoportos korától a logopédiai fejlesztés mellett még két gyógypedagógiai fejlesztés is megvalósult az óvodában. Emellett magán úton vittük még őt egy kiscsoportos fejlesztésre is. A hét minden napjára jutott valamilyen foglalkozás, mert az óvodában még fociedzésre és úszásra is járt, szóval azért ebben eléggé elfáradt. Ugyanakkor a fejlődés is látványos volt, időszakosan voltak nagyobb megugrások, mostanra pedig önmagához képest igen sokat fejlődött.  

Tudtatok konzultálni a szakemberekkel?

Anita: Igen, kétszer vagy háromszor volt személyes találkozás a gyógypedagógus hölggyel, emellett levélben kontaktáltunk. Az óvónők is egyeztettek a fejlesztőkkel, és volt, hogy rajtuk keresztül kaptunk meg üzeneteket, ami jó érzés volt, hogy összedolgoznak. Sőt, a magán fejlesztő helyen dolgozó gyógypedagógus is felvette a kapcsolatot az óvodai szakemberekkel. Szóval nagyon hatékony és összehangolt munka zajlott a fejlesztések terén.

Milyen a kisfiatok most, mi érdekli, miket játszik?

Anita: Kezdhetem én? (kérdezi összenevetve Márkkal – szerk.)

Márk: Persze, alig tudsz szóhoz jutni, igaz? (nagyot nevetnek- szerk.)

Anita: Későn kezdett el beszélni, és az oviban is ő volt a csendesebb kisfiú, bátortalanabb volt a beszédben. A csoportba jár egy kisgyermek, akinek a szülei hallássérültek, ezért hozzá van szokva, hogy csöndben játszik. Ők eléggé egymásra találtak, kiválóan együtt játszottak szavak nélkül is.

Aztán amikor középsős lett a gyermekünk egyszer csak azt vettük észre, hogy egyre bonyolultabb, összetettebb mondatokban beszél, és már követni sem tudtuk, hogyan tanult meg ennyi új szót, kifejezést. Egyre nyitottabb lett, bátrabb, és igazán most tavasszal lett egy nagy ugrás a beszédében is, illetve a társas kapcsolataiban. Olyannyira, hogy most átesett a ló túloldalára, huncutkodik, ő az első, aki egy csoportfoglalkozáson megpróbálja kivonni a társait a közös tevékenységből.  Teljesen tudatosan, huncut mosollyal az arcán. Ez otthon is jellemző rá, kérünk tőle valamit, és azért nem hagyja abba, mert nagyon tetszik neki, hogy feszegetheti a határainkat. Továbbra is igen aktív, ezért a délutáni alvásokra nagy szüksége van.

Márk: Korábban nagyon tudott ragaszkodni szokásokhoz, bizonyos gondolatokhoz, ez teljesen nem tűnt el, de sokkal enyhébb lett. Mindig van valami, amit szeretne megkapni, és ezeket elég sűrűn emlegeti.

Anita: Az a baj, hogy hamar ráun ezekre a szerzeményekre, ezért bevezettük a piros pontok rendszerét. Tudja, hogy dolgozni kell ezekért a vágyott tárgyakért, és ha összegyűlik valamennyi pont, akkor kaphatja meg őket. Erre annyira motivált, hogy ő mondja nekem, anya menjünk dolgozni. Ilyenkor valamilyen színezős, gondolkodós feladatokat oldunk meg együtt. Most már két hete egy óriási dinoszauruszért dolgozik, szóval ez nagy dolog! Azt hiszem, idáig ez a leghosszabb idő, amit késleltetni tud.

Márk: Amellett, hogy egyre huncutabb, nagyon szabálykövető is. Fontosak számára a fix napirendi pontok.

Anita: Elég intenzíven éli meg az érzéseit, és sokszor haragszik. Azt is tudja mondani, hogy anya, nem szeretlek.

Márk: Aztán történik még valami, és a következő másodpercben már engem nem szeret (jót nevetnek ezen – szerk.) Ha valamit nem kap meg vagy nem a vágya szerint alakul, akkor megrugdos minket, szóval valamilyen stratégiát kell erre kitalálnunk, ez sok fejtörést okoz. Azt hiszem, ha nemet kap, attól lesz dühös, szóval most mindenféle szakkönyveket olvasunk a témában, mert erre egy szülő nincs felkészülve, szerintem.

Mit jeleztek vissza az óvónők a kisfiatokról, ők hogyan látják a csoportban?

Anita: A középső csoport első felében azt jelezték vissza, hogy nincs olyan nagy különbség közte és a többiek között. Idén viszont azt mondták, hogy nyílik az olló, a játékaiban is ez nagyon érződik. Régóta szerepjátékozik, de most kezdett el igazán színesedni s bonyolultabb történeteket végig vinni. Sokszor a nagycsoportosokkal szeret lenni, de nem tud bekapcsolódni a játékukba. Idén már rendeztünk neki szülinapi zsúrt nálunk, és jó volt azt megélni, hogy egyrészt elfogadják őt olyannak, amilyen, és szeretik. Úgy beszélnek róla az óvónők, hogy olyan autista kisfiú, aki könnyen beilleszkedett és alapvetően jól együtt tudnak működni a hétköznapokban. Sajnos a nagyon tapasztalt óvónénije elmegy most, de egy pedagógiai asszisztens végig velük lesz a csoportban. Szóval várjuk, milyen lesz a következő tanév.

A kisfiatok 11 hónapos volt, amikor hozzánk fordultatok, majd három és fél éves koráig jártatok hozzánk. Utólag visszagondolva, van-e olyan dolog, amiben több vagy másmilyen segítséget lett volna jó kapnotok?

Anita: Azt hiszem, mondhatjuk azt, hogy mi veletek együtt fejlődtünk. Rengeteg dolgot tanultunk tőletek, amiért világ életemben hálás leszek. Nagyon jó volt, hogy ott tudtunk lenni a foglalkozásokon, ittam a szavakat és a játékötleteket. Megnyugtató volt, hogy nem kellett elköszönnünk rögtön az óvodába lépés előtt, hanem még két-három hónapot járhattunk ebben az átállásban.

Az is fontos, hogy ne csak a pedagógus és a gyermek között legyen jó kapcsolat, hanem a szülő és a szakember is megtalálják a hangot. Egy esetben ezzel volt nehézségünk, és lehet, hogy jó lett volna cserélnünk szakembert, csak ennek nehéz megtalálni a módját.

Márk:

Szerintem fontos lenne, hogy kihangsúlyozzátok, hogy mindkét szülő aktív részvételére számítotok a közös munka során. Valószínűleg az anyák jobban fel tudják venni a fejlesztés fonalát, és éppen ezért is kulcsfontosságú lenne, hogy az apák is részt vegyenek a foglalkozásokon. Azért, hogy értsék, mi történik és miért.

Mit kívánnátok a gyermeketeknek és magatoknak a következő években?

Márk: Nagyon fontos lenne, hogy legyenek olyan barátai, akikhez jól tud kapcsolódni, akikkel szívesen van együtt, és akik jó irányban alakítják a gondolkodását. A nagylányunknál láttuk, hogy ez mennyire fontos, és milyen hatással lett rá is, és ránk is. A kisfiúnknak egyelőre nincsenek ilyen kapcsolatai.

Anita: Jó lenne sok minőségi időt tölteni a gyermekeinkkel, és több türelmet is kapni a kisfiúnkhoz. Nagyon jó pedagógusokat, iskolát és közösséget kívánok a kisfiúnknak.

Udvarnoky Zsófi