A következőkben két olyan mesekönyvet ajánlunk, melyek célja, hogy a gyerekek minél több reális információhoz jussanak azzal kapcsolatban, hogy mi minden történik egy kórházban, és ha szükség van rá, milyen vizsgálatokon kell átesniük. Mindkét gyerekkönyvet orvos írta, dr. Balázs Anna (Képzeld, kórházban voltam!), és dr. Kőnig Róbert (Ilyen egy kórház).

Bármilyen életkorú is egy gyerek, tájékoztatnunk kell arról, hogy ha orvosi beavatkozáson kell átesnie, mi fog ott vele történni, min fog keresztülmenni. Ehhez egyrészt joga van, másrészt pedig tudjuk, hogy az előrejelzés stresszcsökkentő hatással bír: sokkal együttműködőbb az a gyerek, akit felkészítenek az orvosi vizsgálatokra, beavatkozásokra, adott esetben kellemetlenségekre is. Ehhez szeretnénk most két nagyon jó eszközt ajánlani.

A Képzeld, kórházban voltam! című gyerekkönyv a nyolcvanas évek elején jelent meg, és bár mára több ponton is változás történt a gyerekek kórházi ellátásával kapcsolatban, mégsem érezzük idejét múltnak. A médiából jól ismert „Kőnig doki” (ahogy Kőnig Róbert Doktor Urat szólítani szokták – szerk.) Ilyen egy kórház című könyve 2024-ben jelent meg, tehát mondhatjuk, hogy sokkal aktuálisabb, reálisabb és a mai gyerekeket szólítja meg, de véleményem szerint mindkét könyvnek van helye a polcunkon, mert más-más megközelítésben, de nagyon hasznosan és gyerekközpontúan beszél ugyanarról.

A könyvek külsőre hasonlítanak, mindkettő nagy alakú, sok színes rajzzal, kevés szöveggel. Balázs Anna „doktor néni” nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a könyvében az izgalmas kórházi eszközök külön rajzon, nagy méretben, jól követhetően jelenjenek meg, és letisztult, ismétlődő elemeket tartalmazó, interaktív elbeszélői stílust használ. Kérdéseket tesz fel a gyereknek, arra buzdítja, hogy gondolja végig, az ő kórházi élménye hasonlított-e az itt látható gyerek élményeihez, illetve miben tért el. Ez a könyv inkább olyan, mint egy napló, rajzzal, fényképpel lehet tovább bővíteni. Ez olyannyira így van, hogy az összes antikváriumi példányban van valami kis rajz, színezés nyom, tehát a „felhasználók” tényleg magukénak érezték a könyvet. Ezt a személyességet figyelhetjük meg abban az elbeszélői stílusban is, hogy egy szereplő élményein keresztül élhetjük végig egészen a kórházba érkezéstől, az előzetes vizsgálatokon át, a pár napos benntartózkodás, műtét és regenerálódás lépéseit, és olyan jó, hogy időnként az is szóba kerül, milyen érzéseket él át közben. Ma már bent lehetnek a szülők a gyerekeikkel a kórházban, velük is aludhatnak (elég nehéz körülmények között – szerk.), de ebből a könyvből kiderül, hogy korábban ez egyáltalán nem volt természetes.

Kőnig doki könyve egy böngésző-típusú könyvhöz hasonlít, túlzsúfolt képek, találós kérdések és tárgykereső játékok színesítik ezt a nagyobbaknak szóló kórházi gyerekkönyvet. Nagyon tetszik, hogy a kórházat sokkal inkább rendszerszemléletűen mutatja be, mint Balázs Anna könyve, több osztályra ráláthatunk, többféle vizsgálati típus megjelenik, és még a mentőzésről is szó esik. Elképesztően izgalmas rész a CT és MR vizsgálatok fejezete, itt a lap színe is megváltozik. Egy labirintus játékba ágyazottan lehet a könyv szereplőit egyik-másik vizsgálatra elküldeni, és végigkövetni az eseményeket. Érződik, hogy nem könnyű témája ez a rész a könyvnek, és a játékkal még egy felnőttet is képes megnyugtatni ez előtt az igazán nem kellemes diagnosztikai lépés előtt. Ebben a könyvben a játékos ismeretterjesztés a hangsúlyosabb, illetve a vizuális megjelenítés sokszínűsége, amely egy nagycsoportos óvodás, illetve iskolás figyelmét tényleg jobban megragadja. Az is fontos, hogy több humoros történeti szál jelenik meg benne, ami elengedhetetlen része a feszültségoldásnak.

A két könyvben közös cél, hogy a gyerekek kompetencia érzését fokozzák, azaz hiteles, érvényes és érdekes információkat osszanak meg az orvosi beavatkozásokról, a műszerekről, a kórházi környezetről, a közben átélt testi-és lelki folyamatokról. Mindkettőben megjelenik a testtudatosság fejlesztésének igénye, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire lényeges része mentális egészségünknek is. Természetesen mindehhez kell egy felnőtt, aki végig vezeti a gyereket a könyvön, elérhető és megválaszolja a kényes kérdéseket is. Számtalan játékot lehet a könyvek segítségével játszani, amelyek például az előbb említett testtudatosságot támogatják.

Hogyan és miért használjuk ezeket a kórházas könyveket?

Minden kisgyerek születésétől kezdve részt vesz orvosi, védőnői vizsgálatokon, ehhez sokszor akár kórházba is kell mennie. Az is előfordul, hogy kisebb vagy sajnos éppen nagyobb beavatkozások miatt bent is kell maradnia, és egy-egy betegség is lehet olyan heves lefolyású, hogy kórházban kell segítséget kapnia. Vannak gyerekek, akiknek az első perctől kezdve az életük része, hogy fájdalmat, állandó diszkomfort érzetet kell elviselniük tartós betegségük miatt, és vannak olyanok is, akik rendszeresen viselnek a testükön vagy a testükben olyan orvosi eszközt (pl. shunt), amit időről-időre kontrollálni kell. Mások egy baleset következtében kényszerülnek átélni kellemetlenségeket, de az is előfordul, hogy egy gyerekorvosi rendelőben kell fegyelmezetten végighallgatni mások sírását és fájdalommal kapcsolatos nehézségeit. Nem kikerülhető, hogy ezzel foglalkozzunk, a testünk és a szervezetünk működéséhez hozzátartozik, hogy orvoshoz fordulunk, vizsgálatra megyünk, adott esetben kórházban kell gyógyulnunk. Egyet tehetünk, hogy ha lehetőségünk van rá, ne elszenvedői legyünk ezeknek a folyamatoknak, hanem aktív alakítói.

Például a fájdalom tűrése érdekében sokat tehetünk, bizonyított tény, hogy egy biztonságos, előrejelzett és kiszámítható térben teljesen más élmény fájdamat átélni, mint egy olyan közegben, ahol ridegen és minket nem beavatva bánnak velünk.

Ennek a két gyerekkönyvnek az egyik legnagyobb erőssége, hogy a felnőttnek nyújtanak számtalan témát ahhoz, hogy mi az, amiről a gyerekükkel mindenképp beszélgessenek, mielőtt ezekbe a helyzetekbe kerülnének. Egyrészt segítenek abban, hogy egy-egy konkrét beavatkozás lépéseit végiggondoljuk a gyerekünkkel, hogy akkor mik is ezek az epizódok. Evidensnek hangozhat ez, de ha jobban belegondolunk, mi magunk is lehetünk ezekben a helyzetekben idegesek, feszültek, és éppen ezért jó, ha tudjuk, mi után, mi következik, mennyit kell még kibírni vagy uralni.

A lerajzolt tárgyakat, orvosi eszközöket a helyszínen „ellenőrizhetjük”, elvihetjük a könyvet is magunkkal, ezzel jelezhetjük az orvosi személyzet felé is, hogy van is erre igényünk, nem mellesleg szeretnénk, ha néhány percet rászánva, némileg játékosabbá tehetnénk azt az adott vizsgálatot. Mindig vannak olyan tárgyak egy orvosi rendelőben, amit meg lehet fogni, vagy meg lehet alaposabban nézni, persze ezt előtte kérdezzük meg. Ha magunkkal viszünk egy kedvenc plüss állatot, akkor előtte meg lehet kérni az orvost, hogy előbb őt vizsgálja meg, és a lépéseket, amiket otthon már előre megbeszéltünk, vele is átélhetjük.

Szabad és kell is arról beszélni a gyerekünkkel, hogy érzeni fog valamit, amikor vért vesznek tőle, ezt otthon meg lehet mutatni egy finom csippentéssel. Ha elhallgatjuk a fájdalom tényét, kihagyjuk a történet igazságát, és ezzel nem készítjük fel a gyereket arra, ami tényszerűen rá vár. Eltúlozni sem érdemes, mert nem biztos, hogy a gyerekünk ugyanúgy éli majd át a vele történteket. Pont ezért akkor is vissza lehet térni erre a témára, amikor már túl van rajta, és megkérdezni, hogy érezte magát, milyen volt például, amikor a doktor bácsi belenézett a fülébe, vagy amikor vért vettek tőle. A legfontosabb, hogy ne maradjon tabu téma a beavatkozás, hogy legyenek hozzá szavaink, hogy a szülő validálja a gyermekkel történteket, és adott esetben a fájdalom és a diszkomfort érzet tényét is.

Ha a gyerek, aki akármilyen kicsi is, de felkészülten érkezik az orvoshoz, sokkal magabiztosabban érezheti attól magát, hogy előtte kapott hozzá fogódzókat. Az is fontos, hogy így sokkal könnyebb lesz őt megvizsgálni, hamarabb véget érhet egy kellemetlen vizsgálat, és azt is átélheti a gyerekünk, hogy a teste fölött kontrollja van. Ehhez taníthatunk neki technikákat, például hogy hogyan vegye a levegőt, megszoríthatja a maciját, számoljon közben, és így tovább. Persze fontos a jutalmazás a beavatkozások után, ezek a matricák sokszor a büszkeség falra kerülnek fel otthon, de nem elég „csak” kibírni a folyamatot, hanem részesévé kell válnunk.

Mindezek a szempontok azért is fontosak, mert ebben a korai életkorban alapozhatjuk meg, hogy később mennyire tudunk preventív lépéseket tenni egészségünk megőrzése érdekében, miképp tanulunk meg kommunikálni egy orvossal, és hogyan értjük meg a testünkben zajló folyamatokat.

Udvarnoky Zsófi