A Heti Betevő Egyesület célja, hogy minden héten minőségi és tápláló vasárnapi ebédet adjon a rászorulóknak. A hétfőtől vasárnapig tartó időszakot rengeteg önkéntes számos területen koordinálja. Egy nagy család, akik meleg ételt osztanak bajban lévő felnőtteknek és gyerekeknek. 

Lánczi Évával, az Egyesület társelnökével arról is beszélgettünk, miért lényeges, hogy ezek az események ne elrejtve történjenek, és hogy lássuk, mennyi teendőnk van még. 

Honnan, milyen területről érkeztél a civil szférába?

Bölcsészként végeztem az egyetemen, és újságíróként dolgoztam az életem legnagyobb részében. Aztán született három gyerekünk, és amikor nagyobbak lettek, elgondolkodtam az életemen, hogy milyen társadalmilag is hasznos munkát végezhetnék. Olyat, aminek közvetlenül látom az eredményét. Sokan vannak így ezzel az érzéssel a negyvenes-ötvenes éveikben, a Heti Betevőben dolgozók között is. Fiatal koromban is részt vettem a civil életben, akkor a női egyenjogúság területén, nem állt messze tőlem a nonprofit szektor.

Én vagyok az egyetlen, akit négy órában foglalkoztat az egyesület, és egy másik civil szervezetben is dolgozom. Mindenki más önkéntesként vesz részt a Heti Betevő munkájában. Aza sok száz ember, aki időszakosan vagy rendszeresen kapcsolódik hozzánk, hét közben a “rendes” munkahelyén dolgozik, szabadidejében pedig azon munkálkodik, hogy összeálljon a hétvégére egy igen nagy logisztikát és szervezést igénylő vasárnapi ételosztás. 

A hetedik kerületi Kisüzemből indult a történetetek, tizenkét évvel ezelőtt. 

Egy este az ott dolgozó szakácsok, dolgozók és törzsvendégek kitalálták, hogy vasárnapra ötven adag ételt főznek, és szétosztják a környéken azoknak, akik nem tudnak meleg ételhez jutni. Ehhez az adományt egy befőttesüvegben kezdték el gyűjteni, rájöttek, hogy egy sör árából már lehet laktató és minőségi meleg ételt készíteni. A saját erőforrásainkat is mozgósítva így indult az egyesületünk története. A következő években vidéki sejtjeink is megalakultak, Székesfehérváron, Pécsen és Makón is van Heti Betevő csoport. 

A Kisüzem az abszolút őshaza (itt készítik elő a vasárnapi ételosztást – szerk.), a nyolcadik kerületben pedig a Gólya ad otthont nekünk, ahol a helyi családsegítővel közösen alakítjuk ki azt a listát, akiknek ételt adunk. Ide családok érkeznek, sok gyerekkel, tehát ez egy kicsit más kör. A hetedik kerületben viszont mindenki kap tőlünk ételt, aki hozzánk fordul. 

Hányan érkeznek a hetedik kerületi ételosztásra?

Manapság már sokszor előfordul, hogy a négyszáz főt súrolja a vasárnap hozzánk érkezők száma. Van, aki rendszeresen jön, akad, aki egy ideig minden héten rászorul a támogatásunkra, s megoldódik, könnyebbé válik a helyzete és nincs szüksége a vasárnapi meleg ebédre, majd visszatér, ha megint rosszabb a helyzet. Van, aki egyszer jön, mert éppen úgy alakul az élete, hogy egyszerűen a hétvégére vagy a hónap végén már nem tud meleg ételhez jutni. Aki eljön hozzánk, és azt mondja, hogy szeretne egy ebédet, attól mi nem kérdezünk semmit, hanem vendégül látjuk.

Annyira találó és elgondolkodtató a nevetek. 

Szeretjük mi is, közösen találtuk ki! Nagyon beszédes, jó név, amihez ragaszkodunk. A heti betevő kifejezés valamilyen minimumot feltételez, hogy épp ne haljon éhen az ember.  De mi nagyon fontosnak tartjuk, akkor is, ha mára már négyszáz embernek igyekszünk ételt adni, hogy mindig minőségi ebédet adjunk. Erre garancia az is, hogy a hozzánk csatlakozott éttermek, mind valamilyen magas minőséget képviselnek. 

Mi az étel költségét álljuk, ami döntő részt mikroadományokból, magánemberek adományaiból gyűlik össze. A főzés különböző éttermekben történik, akik az infrastruktúrájukat, a szakácsukat és a konyhát adják ingyen.

A sütemény pedig adomány útján érkezik hozzátok. 

A házi süti adja meg azt a pluszt, amitől tényleg vasárnapi lesz az ebéd. Gyerekkori emlékeket, jobb élethelyezetet idéz fel.Egy lekváros palacsinta vagy néhány szelet zserbó, esetleg kókuszgolyó mindig nagyon sokat dob azon a csomagon, amit mi adunk. Az egyetlen kívánalom az, hogy könnyen csomagolható és fogyasztható legyen az édesség. 

Hogyan képzeljük el a vasárnapi ételosztásig tartó, heti szintű logisztikát?

A stábunk egy része azt szervezi, hogy minden hétvégén megfelelő számú önkéntes segítse a munkánkat, a csomagolást és az ételosztást. Szerencsére  az ételosztásokra rengetegen szeretnének csatlakozni hozzánk önkéntesként, így, ha valaki jelentkezni szeretne, pár hét várakozási idővel is számolnia kell. A szállítócsoportunkba viszont mindig keresünk önkéntest. Ők azok, akik azon dolgoznak, hogy az éttermekből, pékségekből ejusson az ételvasárnap reggel a Kisüzembe.

Az éttermek szervezésével is egy külön önkéntesünk foglalkozik, és az adományszervezés is egy külön terület, ami egész évben sok munkát ad az önkénteseinknek. Novemberben rendeztük meg idén tizedszer a művészeti aukciónkat, amire több mint száz alkotás érkezett. Ennek a megszervezése önmagában elképesztő mennyiségű munkát jelent. Sokféle pályázaton veszünk részt, ezek menedzselésén is többen dolgozunk. A közösségi médiában is aktívak vagyunk, ez is hatalmas munka, de nagyon fontos, mert így tudjuk a tevékenységünket láthatóvá tenni.

Gondolom, nagyon sokszínű a csapatotok, ha ennyiféle feladatot meg lehet osztani egymás között. 

Sokan vagyunk szerencsére, mindenki másféle területről, az ügyvédtől a szakácsig, az irodai munkástól kezdve sokféle ember alkotja a csapatunkat. Többen nyugdíjasok már, és nagyon aktívan részt vesznek az ételosztásban is. Tavaly például civil díjat kapott az tíz éve nálunk önkénteskedő Solt házaspár, akik már nyolcvan év körüliek. Sok iskolás jön hozzánk, akik az IKSZ-es órákat (közösségi szolgálat – szerk.) nálunk teljesítik. A múlt héten például a Közgazdasági Politechnikumból jöttek diákok ételt osztani. 

Az önkéntes csapatunk fixen negyven-ötven főből áll, ők úgy kezdték, hogy az elején eljöttek egy ételosztásra, meg még egyre. Aztán elkezdte őket jobban érdekelni ez az ügy, és az, hogy hogyan tudnának rendszeresen kapcsolódni ehhez a munkához. 

Nehéz fenntartani a motivációjukat?

Szerencsénk van, mert nagyon nem kell. Nem látjuk azt a sok civil szervezet esetében fellépő kiégést, ami egy idő után tud jelentkezni. Szoktunk szervezni örömfőzéseket, amikor együtt főzünk, magunk vagyunk. Illetve vannak olyan alkalmak, amikor összehozzuk az egész csapatot, hogy együtt tudjunk dolgozni, és úgy találkozzunk egymással, így mindenki jobban megérezheti azt, hogy mi is ennek az összefogásnak a kimeneti része. Ugyanis vannak olyan munkafázisok, amikben hogyha valaki aktívan részt vesz (pl. ételszállítás), nem látja a megvalósulást, az ételosztást. Mi, akik már évek óta együtt dolgozunk az egyesületben, azt érezzük, hogy ez a munka egyszerűen egy addikció, nem tudsz ettől elszakadni, hogyha egyszer belekerültél, folyamatosan jön az erő, szinte magától. Olyan ez, mint egy nagy család. 

Milyen akadályai vannak a területfoglalásnak? Sokáig osztottatok ételt a város szívében, a Klauzál téren, az utóbbi időben sokat kell vándorolnotok. Ez állandó küzdelem?

Ez egy elég kényes kérdés. Alapvetően sokan nem szeretik látni, hogy mennyi szegény ember van, akiknek nincs lehetőségük meleg ételt enni, akik az utcán élnek. A munkánk ugyan megbecsült, tavaly mi lettünk az év Fővárosi Civil Szervezete, idén Budapestért díjat kaptunk. Társadalmilag hasznos munkát végzünk. 

Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy amit csinálunk, az ne valahol eldugva, a város peremén történjen. Többféle oka is van annak, hogy a belvárosban osztunk ételt. Természetesen a beszállítóknak, önkénteseknek is hasznos, hogy a centrumot jobban elérik, de ami ennél is fontosabb, láthatóvá akarjuk tenni, hogy vannak rászoruló, nehéz élethelyzetben lévő emberek. Azt akarjuk, hogy ez a probléma, ami többfelé ágazik, és komplex támogatási rendszert kellene hozzá bemozgatni, megoldatlan. Egyébként maga az ételosztás két óra alatt lezajlik, és ezt igyekszünk is betartani. Figyelünk rá, hogy utána ne hagyjunk szemetet magunk után. 

Még nem nagyon volt olyan az elmúlt tizenkét év alatt, hogy ne tudtunk volna mindenkinek ételt adni. Ezek az emberek kétségbeesettek, fáradtak és sokszor betegek.  A régi helyszínen le tudtak ülni a padokra, osztottunk könyvet, meleg ruhát, beszélgettünk, igyekeztünk segíteni másban is. Ez most már egyáltalán nincsen, szinte futószalagon dolgozunk, beterelünk embereket egy nagyon pici kis foghíjtelekre, átadjuk az ételt és távozniuk is kell. Szükségünk lenne egy megfelelő méretű raktárra, akár konyhára is,és egy olyan térre, ahol biztonságosan és méltó körülmények között ki tudjuk osztani az ételt. Hiánypótló társadalmi munkát végzünk, ezt nagyon megérdemelnénk. 

Akiknek nincs még élménye az önkéntességről, miért ajánlod, hogy próbálja ki, és álljon oda egy ügy mellé?

Nehéz, hogy ne mondjon közhelyeket az ember. Az önkéntes munka nem arról szól, hogy az egyénnek attól milyen jó lesz. A másikról szól, akinek adunk. Ahogy a saját családomban a barátaimnak a karácsonyi meglepetést odarakom a fa alá, az legalább olyan jó érzést okoz nekem, mint amikor kapok egy ajándékot. Ugyanígy kell ezt is elképzelni, hogy az igazán jó érzést ad az embernek, és a hasznosság érzetét. Itt valamilyen felfokozott hasznosságérzet éled fel az emberben, hogy így tudok adni másoknak, akik rászorulók. Nem is kell ezért messzire menni, elég a lakókörnyezetünkben körülnézni, és a közösség érdekéért cselekedni. Ez bármilyen tevékenység lehet, egészen egyszerű dolgokra is lehet gondolni. Úgyhogy én arra sarkallok mindenkit, hogy egy picit nézzen szét maga körül, és találjon egy olyan társadalmilag hasznos tevékenységet, amiben megélheti ezt a jobbító szándékot.

Udvarnoky Zsófi

A borítókép a Heti Betevő Egyesület Facebook oldaláról származik.