Anya, menjünk dolgozni!

Két éve beszéltünk utoljára Anitával és Márkkal, akik kisfiúkkal már egy éves kora előtt jelentkeztek a Koraiba. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy mindketten részt vettek a fejlesztésekben, sőt, a szülőkonzultációkat is úgy egyeztettük, hogy mindkettejüknek alkalmas legyen. Örülök, hogy megismerhettem a gyermeküket, aki rendkívül bájos, csendes, csupaszív kisfiú. Szerette, ha kiszámíthatóan, átláthatóan alakulnak az […]

A legboldogabb ember

Évával és a kisfiával négy évvel ezelőtt találkoztunk. Nehéz helyzetben voltak, a kisfiúk hároméves volt akkor, mindannyian éreztük, hogy óvodába még korai lenne menni, de kérdés volt, vajon sikerül-e kihívást is rejtő bölcsődei csoportot találni neki. Ekkor nem beszélt még, és elsősorban a mozgásos játékok kötötték le a figyelmét. Lendületére, életszeretetére és elképesztő kitartására a […]

A halacskás tészta

Két évvel ezelőtt nagyot fordult az élet Nikiékkel, ugyanis a budapesti életüket hátrahagyva vidékre költözött a család. Ekkor ért véget a Korais időszakuk is, és nagy kérdés volt, milyen óvoda és támogatás jöhet szóba ott, ahova költöztek. Nikiék kislánya többféle segítséget igényel ahhoz, hogy jól érezhesse magát egy idegen környezetben, ugyanakkor tele van mesékkel, ötletekkel […]

Az első óvodai tanév

Körülbelül egy éve találkoztam Orsival és a kisfiúkkal, másfél éven át tartó csoportfolyamat után búcsúztunk el egymástól. A gyerekük első közösségi élményére, az óvodába lépésre készültek akkor, sok-sok félelemmel, várakozással és kérdéssel. Most a nyári szünet előtt beszélgettünk arról, hogy már nem kérdés, hogy a gyerekük óvodás, biztonságos környezetben fejlődhet, és hogy ehhez milyen együttműködésre […]

Ki kell tartani

A szülői interjúk sorát Eszterrel folytatjuk, aki kisfiúkkal két évig járt a Budapesti Korai Fejlesztő Központba. Sosem felejtem el az utolsó alkalmat, amikor mindketten saját biciklijükkel érkeztek hozzánk, és azt a lelkesedést sem, ami a kisfiú arcán ekkor sugárzott. Félénk, keveset beszélő, nehezen játszó, sokféle szenzoros érzékenységgel élő gyereknek ismertem meg őt, és óriásit fejlődött […]

A mi világunk

Néhány hónappal ezelőtt felvettem a kapcsolatot egy korábban hozzám járó családdal, hogy összekössem őket egy másik, óvodát kereső családdal. A szervezés közbeni levélváltásokból elképesztő történetek tárultak fel előttem. Három évvel ezelőtt köszöntünk el a Koraiban, és az óvodai évek alatt igen jelentős dolgok történtek velük. Katáék kisfia ma hatéves és iskolás lesz. Az óvodai időszakban […]

Ünnep a Koraiban

Ez a tanév egy ünneppel és az arra való készüléssel kezdődött, ugyanis gyógypedagógiai óvodánk, a Fa óvoda húsz évvel ezelőtt indult el. Ebbe az óvodai csoportba olyan fejlődésmenetükben jelentősen akadályozott, (súlyosan-halmozottan sérült) három-hat éves korú gyerekek járnak, akiknek ez a nappali, óvodai csoport jelenti az első közösségi élményt. A gyerekek szülei is sok esetben itt […]

Gyógypedagógiai óvodánk, a Fa ovi

A bölcsőde, óvodaválasztás témáiról gondolkodtunk márciusban. Fontosnak érezzük, hogy megjelenjenek azok a gyerekek és családok is, akik számára a közösségbe járás sokkal speciálisabb gondolkodást, környezetet jelent. Kapronyi Ágnes gyógypedagógus kollégánkat, a Fa óvoda vezetőjét kérdeztük erről. Kik járnak a Fa óvodába, milyen életkorú gyerekek és meddig? A Fa csoport elnevezés a fejlődésmenetükben jelentősen akadályozott gyerekek […]

Integráció – inklúzió

Március van, lélekben és gyakorlati szinten is már sok szülő és gyerek készül az óvodai kihívásokra. Interjúnkban Weibli Mónikát, szívünknek kedves volt kollégánkat, jelenleg a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvodájának gyógypedagógusát és szakmai koordinátorát kérdeztük egy példaértékű integrációs gyakorlatról. Különleges intézményi rendszerben dolgozol, ahol az óvodai integráció megfelelő megvalósulásáért sokat tesznek a szakemberek. […]

Bölcsődei és óvodai mérlegelések

A Budapesti Korai Fejlesztő Központban már hagyománnyá vált, hogy február elején segítő, informatív tájékoztatót tartunk a szülőknek azzal kapcsolatban, hogy gyermekük három éves kora körül milyen közösségbe lépéssel kapcsolatos teendőik lehetnek. A teendők igen sokféle specifikus, erőt próbáló feladatot jelentenek, ugyanis egyszerre kell lépéseket tenni a gyermekük közösségbe kerülésével vagy éppen még az alóli mentesség […]

„…nyit a társadalom felé azért, hogy a társadalom is nyitni tudjon felénk idővel.”

Lang Barbara, Luca édesanyja októberben blogot indított a kislányuk és a családjuk hétköznapjairól, amelyek korántsem hétköznapiak. Három kérdést tettük fel neki ezzel kapcsolatban, fogadjátok szeretettel! Milyen céllal indítottad el ezt a személyes naplót és kiknek szántad? Az oldal kettős célt szolgál, egyrészt nyit a társadalom felé azért, hogy a társadalom is nyitni tudjon felénk idővel. […]

Mazsival az élet

Sebestyén Dórával, a Mazsival az élet című instagram és facebook oldalak szerkesztőjével készítettünk interjút, fogadjátok szeretettel!   Jól tudom, hogy nagyon hasonló területen dolgozunk? Igen, kisgyermeknevelő vagyok egy bölcsődében. Most fogok visszamenni szeptembertől dolgozni, megvártuk, hogy Mazsi három éves legyen. Ő óvodát kezd, én pedig újra dolgozni fogok. Az Instagram oldaladat több, mint huszonhatezren követik, […]

Lassabban, sokszor csöndesebben…

Ebben a tanévben először, negyedévente élménypedagógiai hetet szerveztünk a Koraiban, a Fa csoportban. Ismeritek a Fa óvodánkat? Olvassátok el az óvoda vezetőjével, Vigh Zsuzsi gyógypedagógus kolléganőnkkel készült interjúnkat. Hogyan vezetett az utad a Koraiba? Eredetileg közgazdászként dolgoztam, majd idővel úgy döntöttem, hogy inkább gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Még a főiskola (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar -szerk.) […]

Hogyan válasszunk bölcsődét, óvodát a korai fejlesztést követően?

A Budapesti Korai Fejlesztő Központba járó gyermekek szüleinek- különösen azoknak, akiknek gyermeke jelen év augusztus 31-ig betölti a 3. életévét- most már hosszú évek óta tartunk január végén tájékoztatót arról, hogy a Koraiból, a korai fejlesztés ellátási rendszeréből kikerülve, milyen lehetőségeik, jogaik és kötelezettségeik vannak a gyermek bölcsődei, de még inkább óvodai beíratásával kapcsolatban. Erre […]