A 30 éves Budapesti Korai Fejlesztő Központ hatása a családok életére és a szakmára

2022. november 19-én jelenik meg a Budapesti Korai Fejlesztő Központ tanulmánykötete, melyben friss kutatási eredményeink bemutatása mellett helyet kapnak munkatársaink által írt, a Központ jógyakorlatait bemutató cikkek is A kötethez, melyet a jubileumi konferencián résztvevők ingyenesen megkapnak majd, Orvos-Tóth Noémi, klinikai szakpszichológus írt ajánlást.

“Álmaiban minden szülő egy egészségesen fejlődő gyermek képét dédelgeti. Amikor kiderül, hogy a fejlődés eltér az optimálistól, az első kérdés így hangzik: hova forduljak segítségért? A Korai Fejlesztő Központ három évtizede erre a kérdésre adott válasz. Magam sem tudom, hányszor javasoltam kétségbeesett és elbizonytalanodott szülőknek, hogy keressék a Korait, mert tudtam, ott szakmailag és emberileg is jó kezekben lesznek. Jó kezekben lenni pedig igen fontos, különösen ha legnagyobb értékünkről, a gyermekünkről van szó.

A Korai egy olyan közösség, egy olyan csapat, akik missziót látnak el. Nem véletlenül használom a misszió kifejezést. Aki missziót lát el, olyat vállal magára, amit mások nem, olyan úton indul el, amin addig nem jártak, olyan módszereket vezet be, amiket addig nem használtak, olyan szemléletet honosít meg, ami korábban ismeretlen volt. A Koraira mindez igaz. A Korai ritka képződmény: egyszerre progresszív szemléletű ellátóhely, ahol a legmodernebb megközelítéssel dolgoznak a szakemberek, és pezsgő szellemi műhely, amire a legnagyobb elismeréssel nézhetünk.

Ebben a kötetben bepillantást nyerhetünk az elmúlt évtizedek történetébe, izgalmas kutatásokba, de főleg abba a holisztikus szemléletbe, ami annyira jellemző a Korai működésére. Ha kívánhatok, akkor nem kívánok mást, mint töretlen lelkesedést, és hitet az eddigi munka folytatásához.” (Orvos-Tóth Noémi)

A kötetben az alábbi írások szerepelnek:

  • „Nekünk más irányból kell mindent megközelíteni”
  • Czeizel Barbara: Köszöntő
  • Dr. Fehér Boróka – Dr. Vályi Réka: A Budapesti Korai Fejlesztő Központ a hazai kora gyermekkori intervenciós színtéren
  • Kemény Gabriella: A Budapesti Korai Fejlesztő Központ a köznevelés, az egészségügy és a szociális ellátás határterületén
  • Berényi Zsuzsanna: Egy gyermek útja a Budapesti Korai Fejlesztő Központban
  • Dr. Makó Veronika: A szenzoros feldolgozás és az önszabályozás jellegzetességei volt koraszülött gyermekeknél
  • Stelczámer Ágnes: SEED Fejlődési Skála/ BKFK-SEED prediktív jellege egy nyomon-követéses vizsgálat tükrében
  • Duzmath Zsófia Dalma: Az „Early Start Denver Model” autizmus specifikus korai intervenciós modell beilleszthetősége a hazai szakszolgálati ellátórendszerbe
  • Kapronyi Ágnes: Jó gyakorlat a súlyosan és halmozottan sérült gyermekek fejlesztésének tervezésében
  • Ráczné Vigh Zsuzsa: Varázslatok hete – óvodai élménypedagógiai projekt
  • Rajnik Kata: Mentálhigiéné a Budapesti Korai Fejlesztő Központban
  • Dr. Fehér Boróka – Dr. Vályi Réka: Legfontosabb változások a kora gyermekkori intervenció hatására
  • Tóth Anikó, Károly Fruzsina, Nagy-Tószegi Cecília, Lábadi Anna, Lábadi Beatrix: Szabályozási funkciók és viselkedési nehézségek összefüggése óvodáskorú koraszülött gyermekeknél
  • Czeizel Barbara, Vályi Réka, Fehér Boróka, Nagy-Tószegi Cecília, Lábadi Beatrix: A COVID 19 koronavírus világjárvány hatása a fejlődési nehézséggel küzdő gyermeket nevelő családokra

A tanulmánykötetet Dr. Fehér Boróka és Dr. Vályi Réka szerkesztették, nyelvi lektor Szentirmay Csilla, a tördelést és tervezést az Aquila Design, és Szentirmay Zsolt végezte. Ezúton is köszönjük a munkájukat. A könyv létrejöttét a Wallis Zrt támogatta.

A kiadványhoz minden résztvevő ingyenesen hozzájut a konferenciánkon.

A megjelenését követően ezen az oldalon pdf formátumban is közzétesszük majd.

Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, Veszprém

DSZIT (Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápiás) honlap ajánlója – még több játszótér

A veszprémi állatkertet Kittenberger Kálmánról, a híres magyar Afrika-kutató, zoológusról nevezték el. Az állatkert a Közép-Dunántúli Régió kedvelt turisztikai célpontja. Veszprém belvárosából gyalog is megközelíthető. Az állatkert különleges természeti adottságokkal rendelkezik, két részből áll. Az állatok egy része a Fejes-völgyben van elhelyezve, a többi pedig az azzal szomszédos Gulya-dombon.

Az állatkert területén található két kisebb kültéri játszótér, de ami jobban felkelti a látogatók érdeklődését, az a Fejes-völgyben, a trópusi házban található fedett játszótér, a „Kölyökdzsungel”. A dzsungel témájú játszótér azonnal izgalomba hozza a gyerekeket, akik alig várják, hogy kipróbálhassák a játékokat. Egy igazi dzsungel kalandban vehetnek részt, ami során kedvükre kúszhatnak, bujkálhatnak, felmászhatnak a falon, kipróbálhatják a kötélhálókat és hidakat, csúszdákon csúszhatnak, és meglovagolhatnak például egy teknősbékát.

A játszótér leginkább 4-5 éves kortól használható ki, amikor már egyedül is magabiztosan közlekedik a gyermek a különféle magaslatokban és ingó köteleken Az itt megtalálható játékok intenzíven fejlesztik az egyensúlyérzéket, a mozgás-koordinációt és jelentősebb szerepet kap a bőrünkön keresztüli tapasztalás is a különböző felületekkel való találkozás során, mint például a fém csúszdák, az eltérő anyagú kötelek, a faforgáccsal borított föld.

A veszprémi állatkert gyereknek és felnőttnek egyaránt feledhetetlen élményt nyújt, azonban érdemes a „Kölyökdzsungel” meglátogatását az állatkerti séta végére tenni, ugyanis, ha egy gyermek oda bemegy, elég nehéz onnan kicsábítani. Akiknek pedig marad még energiája és ideje, az állatkert mellett egy kalandpark is található.

még több játszótér

Szerző: Duzsné Víg Zsuzsanna, gyógypedagógus

A cikk forrása: https://www.dszit.hu/

A képek forrása: veszpzoo.hu és a minimatine.hu

A Dinamikus Szenzoros Intergrációs Terápia napja

A Magyar Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápiás Egyesület, röviden Magyar DSZIT Egyesület május 21-én szombaton tartotta meg a félévente megrendezésre kerülő szakmai napját. Az esemény elsősorban már végzett DSZIT terapeutáknak és pedagógusoknak, valamint érdeklődő, képzésben lévő hallgatóknak szól. A Budapesti Korai Fejlesztő Központban is lehetőség van a korai életkorban már alkalmazható DSZIT ellátás igénybevételére, ennél fogva érthető, hogy kollégáink is érdeklődéssel követik az Egyesület szakmai tevékenységét.

Forrás: dszit,hu

A szakmai nap mindig két részből áll, délelőtt plenáris előadásokat, délután saját élményű csoportokat szerveznek. A mostani délelőtt igazán különleges csemegéket tartogatott, ugyanis bemutatkoztak az Egyesület több területre is specifikálódott szakirodalom-feldolgozó csoportjai. A csoportok egy nagyobb téma köré szerveződnek (pl. tipikus és atipikus fejlődés sajátosságai szenzoros szempontok alapján), tagjai pszichológus, gyógypedagógus, konduktor, gyógytornász alapképzettségű szakemberek, akik a cikkek szakmai fordításán túl saját szakterületük tudását és hazai tapasztalatát is hozzáteszik az olvasottakhoz.

Forrás:www.elitelearning.com

A délelőtt során hallhattunk az ADHD-s gyermekek egyensúlyi rendszerének objektív mérőműszeres vizsgálatairól, amely kutatási eredmények azért is nagyon izgalmasak, mert a már több éves terápiás tapasztalatot támasztják alá, kimutatható eredményekkel és számszerűsíthető adatokkal. A gyakorlatban régóta tudjuk, hogy a figyelemzavar és hiperaktivitás kórképe esetén minél korábban szükség van olyan fő-vagy kiegészítő terápiás megsegítésre, amely a szenzoros integráció támogatásán keresztül az impulzuskontrollra, az érzelem-és viselkedés szabályozására is hat. Az ismertetett eredmények szerint kimutatható, hogy az ADHD-s kisiskolások egyensúlyi rendszerének működése több területen is eltér a kontrollcsoportba került, tipikusan fejlődő iskolás életkorú gyermekek egyensúlyi funkcióitól, azaz az egyensúlyi feldolgozás, a vesztibuláris agytörzsi reflexek eltérően működnek ADHD esetében. Példa erre egy olyan teszt, amelyben hirtelen megállás és a járás folytatását vizsgálták, és ahol szignifikáns különbség volt kimutatható az ADHD-val élő gyermekek körében. Az amerikai kutatás sejteti, hogy a minél koraibb életkorban való beavatkozás jobb prognózist eredményez. Javasolják, hogy egyes objektíven mérhető vesztibuláris reflexek vizsgálatát vonják be a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral küzdők klinikai vizsgálatába.

Forrás: www.happiful.com

A következő munkacsoport olyan cikkek és egy esettanulmány elemzésével készült, amelyekben a pszichoterápia és a szenzoros integrációs terápia találkozásáról lehetett pszichoterápiás benyomásokat megismerni. Az egyik tanulmány szerzője több hasonló eset egy esetté gyúrásán keresztül osztotta meg terápiás tapasztalatait. Fontos, hogy a szerző eleinte gyermekterápiákkal foglalkozott, és nem olyan régóta fordult figyelme a felnőttek felé. Szóba került, hogy bár a terapeuta nagyon alaposan elemezte páciense szenzoros profilját, és a korai életkorban elszenvedett sérelmeket is ebből a szempontból gondolta végig, mégis a terápiás üléseket eléggé statikusra tervezte, és kevés konkrét mozgásos helyzetet teremtett. Ugyanakkor számomra szimpatikus volt az a gondolkodás, miszerint nem csak hogy végiggondolta, elemezte, rá milyen hatással van páciense nem szokványos szenzoros viselkedése, hanem testtartásán keresztül vissza is tükrözte azt. Nem csak a szavak szintjén, hanem azt a testi állapotot, testélményeket is megjelenítette, amit a hozzá forduló kliense benne előidézett. Ez a munkamód pedig segített páciensének abban, hogy felismerje és tudatosítsa azt, hogy amikor ő szélsőségesen viselkedik, az hogyan ha a vele kapcsolódó és interakcióban lévő másik emberre. Azaz a mentalizáció és szenzoros ingerfeldolgozás kapcsolatára láthattunk itt példát.

A délelőtt utolsó előadásának középpontjában a székletvisszatartás és a szenzoros feldolgozás kapcsolata állt. A szakirodalom-feldolgozó csoport tagjai a funkcionális székletvisszatartással foglalkozó cikkek szakmai fordításán túlmenően olyan, a szülő benyomásait összefoglaló kérdőíveket is átültettek hazai viszonyokra, amelyek belátható időn belül részei lehetnek a hazai terápiás gyakorlatnak. Céljuk, hogy minél több gasztroenterológiai rendelést elérhessenek ezzel a kérdőívvel, hogy a nem organikus eredetű székletvisszatartási nehézségeket, amelyek hátterében sokszor a szenzoros feldolgozás zavara áll, ki lehessen szűrni az egészségügyi szakellátási gyakorlatban. Azaz nagyobb eséllyel ki lehetne kerülni azt a sajnálatos Defecation Reflex: Causes, Treatments, Symptoms, and More | Reflexes,  Healthline, Treatmenttapasztalatot, hogy túl sokára kerülnek el ezek a gyerekek egy szenzoros integrációt segítő terápiába, és előtte rengeteg kellemetlen és fájdalmas orvosi beavatkozást élnek át. Ezekkel a kérdőívekkel szűrhető lenne az orvosok és a gyerekek ellátásába bekapcsolódó pszichoterapeuták számára is, hogy kiknek kell minél előbb szenzoros terápiát javasolni, ha funkcionális székletürítési nehézségről van szó. Jelenleg a Budai Gyermekkórház,  A Heim Pál Kórház és a pécsi Gyermekklinika nyitott erre a kezdeti tapasztatokat gyűjtő együttműködésre.

Forrás: healthline.com

A délután során a résztvevők három, pszichológus által vezetett esetmegbeszélő csoport közül választhattak, hogy terápiás élményeiket és tapasztalataikat vezetett formában megoszthassák egymással, valamint saját élményű csikung foglalkozáson is részt vehettek, amely a légzés, a mozgás és a képzelet erejének összehangolásán alapuló öngyógyító technika.

Udvarnoky Zsófi gyógypedagógus, DSZIT terapeuta

Család születik

Karácsonyi gondolatok

Mint ahogy minden egyes ember, úgy minden pár, minden család is különböző, egyedi és megismételhetetlen a maga külső, belső, egyéni és egymáshoz viszonyuló tulajdonságaival, gyengeségeivel, erősségeivel, vágyaival, terveivel és jövőbeli reményeivel.

A szeretet és a biológia rejtelmei révén egy férfi és egy nő gyermeket hoznak létre. Kevésbé nyilvánvaló azonban az, hogy hogyan ad életet egyetlen gyermek két szülőnek. Mert a születés pillanatában a nő anyává, a férfi apává válik, és két új, alapvető identitás kialakulása veszi kezdetét.

Az esetek nagy részében a várandósság hónapjai – s az azt megelőző időszak, néha akár hosszú évek – várakozását, reményeit, álmodozásait és félelmeit a végtelen öröm érzése váltja fel a gyermek megszületésével. Ezt követően ugyanakkor az új helyzetnek és szerepnek való megfelelés mindenki számára sok kihívást jelent. Ilyenek lehetnek a férfi-nő, a férj-feleség, valamint az apa-anya, szülői szerepekre jellemző saját és társadalmi elvárások.

Míg az egészséges gyermek születése többé, teljesebbé, erősebbé teszi a nőt, mint anyát, a férfit, mint apát, a szülőket, az eltérő fejlődésű gyermek világra jötte törést okozhat az énképben.

A korábbi elképzeléseiket, vágyaikat, önmagukkal, a másikkal szembeni elvárásaikat, jövőbeni terveiket hirtelen vagy folyamatában kell újra tervezni, építeni. A gyermek állapotát leíró diagnózisok sokszor nehezen érthetőek, és senki – beleértve a szakembereket – sem tudja pontosan, hogyan alakul majd a gyermek sorsa, állapota. Tágabb értelemben egy egész család válik törékennyé, mivel sok a bizonytalanság, elszigeteltnek és kiszolgáltatottnak érezhetik magukat.

A családdá válás kihívásain túl a szokásos nehézségekhez alaposan hozzájárulhatnak az egészségügyi, anyagi, szervezési gondok a különböző ellátások eléréséért – akár a diagnosztika, akár a megfelelő fejlesztések, terápiák vonatkozásában – a küzdelem a megváltozott élethelyzettel.

 Nem csak az eltérő fejlődésű gyermek születése által sérülhet a család. A különleges helyzetből adódó plusz terhek felszínre hozhatják a családi kapcsolatokban rejlő problémákat, bizonytalanságokat. A tágabb család, a barátok, ismerősök, a szakemberek viselkedése, kommunikációja, az érzékeny, elfogadó, nyugalmat sugárzó jelenléte támaszt nyújthat ebben a nagyon érzékeny, kiszolgáltatott helyzetben, ugyanakkor a nehezen definiálható „nem megfelelően támogató” viselkedés további kimondatlan sebeket ejthet a frissen szülővé vált páron.

Egyre többet hallhatunk az érintett családokról, de a többségi társadalom számára többnyire még mindig a látszólag „épek” világán kívüli kép bontakozik ki róluk, noha ők is teljes jogú tagjai a közös életünknek ebben az országban.

Bárki, mi is válhatunk érintetté.

A KSH adatai és a köznevelési adatok alapján kijelenthető, hogy a magyar lakosság közel 6,7%-a, azaz kb. 660 ezer ember fogyatékos. Ha belegondolunk abba, hogy ugyanennyi családot, azaz minimum háromszor ennyi embert érint ez a tény, akkor már közel 2 millió emberről beszélhetünk.

Ideje, hogy váljanak láthatóvá, legyen valódi ismeretünk róluk, és ne csak ismeretünk, hanem tapasztalatunk is a velük való együttélésről. Járjanak a gyerekeinkkel közösen óvodába, iskolába, moziba, színházba, közlekedjenek, nyaraljanak velünk…, valamint teremtsünk lehetőséget az egyéni élethelyzetek könnyítésére, tehermentesítésére. Hiszen létünk alapja a közösség, amelynek része az egyes ember, része a család és a családba születő, ott élő, esetleg eltérő fejlődésű gyermek is. Attól, hogy a várva várt gyermek nem egészséges, a család és a családtagok társadalmi szerepe – legalábbis azonnal – nem változik meg. Meghatározó körülményeik azonban mások lesznek. Ennek a változásnak az oka egyrészt a szülők lelki megrázkódtatása, másrészt a környezet, így a szakemberek, családtagok, barátok reakciója, viselkedése, majd a gyermeket befogadó vagy nehezen befogadó oktatási, ellátási, társadalmi környezet.

Az, hogy egy család ebben a helyzetben hogyan tud tovább élni, működni nagyban függ tehát a társadalmi környezettől, ami őket körül veszi.

Az itthoni közgondolkodásban a fogyatékosság megítélése, egyáltalán a diverzitás elfogadása, és az inklúzió tekintetében van változtatni való.

 Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy miként viszonyulunk a „másság”, így a fogyatékos emberek és családjuk ügyéhez.

Ragaszkodnunk kell az együttélés és az elfogadás elvéhez, illetve nem is ragaszkodnunk, inkább természetesnek kell megélnünk. Gyakran az az érzésem, hogy mi, szakemberek szakmai ismereteink birtokában és gyakorlati teendőink során a legjobb szándékunk mellett is csak háttérként tekintünk a családra. A különböző módon értelmezhető elfogadás, befogadás akkor valósulhat meg, ha a szakemberek, a közélet és a hétköznapi élet szereplői is nagyobb empátiával, megértéssel fordulnak mind az eltérően fejlődők, élők, mind családjaik felé. Ha vállalják azt a segítő és közvetítő szerepet, mely nem hagyja a megváltozott élethelyzetű embereket eltávolodni a társadalom többi tagjától. Tudom, hogy sokakban jelen van ez a szemlélet. Öröm látni terjedését, de még távol vagyunk attól, hogy igazi változásról beszélhetnénk. Ám, ami távol van, az is elérhető, és el is kell érni.

Czeizel Barbara, gyógypedagógus, intézményigazgató

(A bejegyzés a szerző az “…ami a miénk” ötven írás a családról (Kincs, 2011) című kötetben megjelent cikke alapján készült.)

” …mindig kérdezzem meg, hogy mit szeretne, és tanítsam meg a gyereket dönteni. ” Interjú Mariann-nal.

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ immáron harminc éve működik. Gabi és szülei 1994-ban kérték a központ munkatársainak segítségét, mert a kisfiúnál Down-szindrómát állapítottak meg. Egészen hét éves koráig járt ide, később kiegészítő fejlesztések keretében. Most 28 éves, befejezte az iskolát, sportol, zenél, intézményünkben pedig a kerti munkákban és az adminisztrációs feladatokban segít. Édesanyjával, Mariann-nal beszélgettünk.

Amikor legutóbb beléptem a Korai Budai épületébe, Gabi fogadott a bejáratnál, épp a faleveleket szedte össze, és nagyon kedvesen rám köszönt. Az volt az érzésem, hogy ő itt otthon van. Jól érzem?

Igen, mert egyrészt kiskorában is sokat járt, másrészt mi a Budai Házban évekig működtettünk egy alapítványt, ami iskola melletti fejlesztést tett lehetővé. Ide járt Gabi is más gyerekekkel együtt. Úgyhogy igen, azt kell, hogy mondjam, teljesen.

Minden nap megy a Budai Házba vagy bizonyos napokon?

Kedden és pénteken jár oda, hétfőn edzésre jár, csütörtökön meg dobolni, szerdán én vagyok vele itthon. Ha kinti munkáról van szó, akkor az aznapi munkáját a gondnok mondja el, ha belső feladatokban kell segíteni, azt a titkárságtól kapja.

Kinek volt az ötlete ez a munka a Koraiban?

Megmondom őszintén, letámadtam ezzel a Barbarát (Czeizel Barbara gyógypedagógus, intézményigazgató – szerk.), és mondtam neki, hogy Gabi igazán kertészkedni szeretne a legjobban, és hozzám is jár be a könyvtárba, illetve rengeteg különböző munkát végzett az iskolában, meg sportol is. Mi lenne, ha kipróbálnánk heti két alkalommal, önkéntes munka keretében a kertben? Rossz idő esetében a belső munkát tudja segíteni, hiszen tud olvasni, könnyen tanul meg új dolgokat.

Mit szokott mesélni erről? Mennyire fárad el ebben?

Gabi nem nagyon szokta bevallani, hogy elfárad vagy fáj valamije. Nagyon szereti a kertet, és ezért is gondoltam, hogy ez jó lenne, bizonyítványa is van a kertészetről és otthon is rengeteget kertészkedik. Locsol, füvet vág, eleve élvezi a kint létet. Felvették volna egy kávézóba is, de nem akart menni.

Szoktak arról beszélgetni, hogy ez egy munkahely és mit jelent ez?

Egyrészt tudja, hogy ez egy munkahely. Fontos, hogy megtanulja a munkahely fogalmát, hiába járt ki eddig az iskola mellett dolgozni is. Másrészt hogy megtapasztalja, mit jelent élesben a feladatok elvégzése és a munkahelyi viselkedés. Fontosnak tartottam, hogy olyan dolgot csináljon, amit szeret. Én szeretek könyvtáros lenni, ő szeret kertészkedni.

Ami az ő választása és egyben szenvedélye, nem mellesleg munkába fordítható.

Mindig támogattuk abban, hogy amit szeretne, azt ki is próbálhassa. Így kezdett el sportolni, zenélni, főzni. Rengeteg mindent szeret, és kerek perec meg tudja mondani azt is, ha valami nem jó, nem akarja csinálni. Találtam neki egy színjátszó csoportot, minden nagyon ideális volt, de három-négy hónap után azt mondta, abba akarja hagyni. Nagyon fontosnak gondolom, hogy legyen saját véleménye. Itt kanyarodnék vissza a Koraihoz, ahova kilenc hónapos korától hét éves koráig jártunk. Amellett, hogy nagyon fontos szakmai segítséget kaptunk, az egyik legfontosabb üzenete az volt, mindig kérdezzem meg, hogy mit szeretne, és tanítsam meg a gyereket dönteni. 

Elmesélné, hogy is vezetett az út a Koraiba?

1994-ben, amikor már felocsúdtunk ebből a rémálomból hogy baj van Gabival, és nem volt internet, nem lehetett senkitől kérdezni, szakértő orvosok, ápolók is csak annyit tudtak mondani, inkább nem mondanak semmit, mert nem akarnak megijeszteni. Ez szörnyű volt. Azt is mondták, hogy le is mondhatunk róla és intézetben is nevelkedhet, de akkor nem lesz belőle semmi. Nem tudom, van-e Önnek gyereke, de ha nincs, akkor is el tudja képzelni, hogy milyen érzés, amikor már hónapokon keresztül etet egy kisbabát és össze van nőve vele. Nem éreztük azt, hogy le kéne róla mondanunk. Három hónapos korára lett bizonyított a Down-szindróma. Egy ajánlás útján kerültünk a Koraiba, először Dorkához (Dubecz Dorottya, gyógypedagógus – szerk.), aztán Krisztihez gyógytornára (Hajtó Krisztina gyógytornász, gyógypedagógus –szerk.), majd Márti nénihez zenecsoportba (Gelencsérné Tamási Márta zeneterapeuta, zenepedagógus- szerk.). Nagyon sokrétű és személyes segítséget is kaptam, amire nagy szükségem volt. Barátokat is szereztem, és úgy éreztem, nem vagyok egyedül. A váróból sok szülőt ismertem meg, és szereztem mai napig tartó kapcsolatokat. Meg tudtuk beszélni a problémákat, hogy nem csak én bőgöm át az éjszakát, hanem más is, nem csak én nem tudom, mi lesz később, hanem más se tudja. Aztán, bár nem diplomáztam le, de elvégeztem a Pedagógiai Intézetben egy gyógypedagógiai képzést.

És mit adott ez a képzés?

Gabi ágyhoz kötött beteg lett több évig, csontsorvadása lett. Azért, hogy az ember ne bolonduljon meg, találnom kellett valamit, ami kiszakít a huszonnégy órás napi aggódásból, én a tanulást választottam. Valamit tenni kellett azért, hogy ne csak a gyerekekre koncentráljak. Anyukám és Tibi is (a férj-szerk.) segített abban, hogy tanulhassak. Adott egy bizonyos fokú rálátást. Két oldalról tudtam nézni, és ebből össze tudtam rakni egy olyan vonalat, ami nekem segíthetett, illetve nem is nekem, hanem hogy Gabinál ezt jóra fordítsam. Aztán kitaláltam egy iskola melletti fejlesztést nagyobb gyerekeknek, délutánonként gyógytornászok és gyógypedagógusok segítségével. Később aztán a mindennapi élet programjaival foglalkoztunk, bevásárlás, színházba járás, közlekedés, vendégség, kiállítások, képzőművészeti tanfolyamok, amit csak meg tudtunk szervezni. Volt itt Down-szindrómás gyerek, autista fiatal, viselkedésproblémás gyerek, akikkel kiscsoportban foglalkoztunk, körülbelül 4-5 éven át. Sajnos ez mára megszűnt.

Hogyan szervezik Gabi hétköznapjait, mi a munkamegosztás a családban?

A nagyobbik fiam már elköltözött, Gabi egyelőre velünk él, hogy ez változik, vagy sem, azt majd az élet adja. A férjemmel együtt csinálunk mindent, félállásban vagyok azért, mert a nagyobbik részét én szervezem a Gabi körüli teendőknek. Sokat adott neki az is, hogy teljes családban nőtt fel, talán ez is hozzájárult, hogy ilyen jókedvű. Azt is tapasztaltam, hogy egy sérült gyerek születésénél nagyon kevés család marad egyben. Csak csodálni tudom azokat a nőket, akik ezt egyedül koordinálják végig.

Gabi testvérét egy riportból ismertem meg. Nagyon megható volt látni a testvérkapcsolatukat, és hogy milyen komoly támaszként van jelen, miközben ő is kapott egy nagy csomagot.

Nem tudom, hogy azért, mert kicsi közöttük a korkülönbség, vagy mert természetesnek vettük, de az biztos, hogy bármikor bármiben számíthattam rá, és most is. Szenzációs testvér, akinek nagyon sok ütést kellett elviselnie a kortársaitól Gabi miatt, sokat bántották.

Bár már nem lakik otthon, hogyan vesz részt a hétköznapokban Gabi testvére?

Kinn dolgozik gépészmérnökként Németországban a párjával, és ez így van jól. Azt szeretném, hogy ő élje a saját életét. Ha hazajön, teljesen természetes, hogy moziba viszi Gabit, mintha el sem váltunk volna. De én azt szeretném, hogy ne legyen rajta ez a feladat. Nem azért mert nem birkózna meg vele, de így teljesebben tud élni. Mindig annyira figyelembe vett minket és a Gabit, most már kell, hogy szabadon éljen. Ez egy mindennapi verkli, és nehéz. Ahhoz, hogy ő teljesebben kinyíljon, ahhoz nem lehetünk ott állandóan az árnyékában.

Hogyan szokták ünnepelni a karácsonyt?

Mi augusztus óta várjuk a Télapót! Gabi egy mikulás sapkával a fején megjelenik a háttérben, és összenevetnek az anyukájával. A december az a szent hónap, amikor jön a Télapó, Gabinak a szülinapja van, a karácsony, úgyhogy szinte minden napra jut valami. Mindig közösen díszítjük a fát, már fel van írva, hogy mi legyen a menü, mindenkinek megvan a dolga. Gabi csomagolja az ajándékok nagy részét, szeretjük ezt a hónapot, csak kicsit fárasztó már ez a nagy készülődés, de ez egy központi hónap.

Az ünnepről sajnos eszembe jut a járvány is. Szoktak beszélni Gabival arról, hogyan tud magára vigyázni?

Elég nagy társasági életet élünk, és sok barátunk van, de ezeket a találkozásokat csökkentenünk kellett. Gabinak van egy jó tulajdonsága, hogy nagyon hisz magában, mi pedig mindent megbeszélünk vele. Maszkot hord, fertőtlenít, távolságot tart, odafigyel, leszokott arról, hogy ölelgesse az embereket, ezek hiányoznak is neki, viszont a teljes hite megvan, hogy ő jól van. Megkapta az oltást, ezt is megbeszéljük vele, milyen oltást kaphat, mire számíthat, mindent de mindent együtt megbeszélünk, és még ha rossz várható, azt is tisztázzuk egymás között. A Dorka (Dubecz Dorottya gyógypedagógus – szerk.) mondta annak idején, hogy a Gabi nagyon céltudatos, higgyem el, mindent el fog érni, amit szeretne. És azt gondolom, hogy igen, ez így van. Ő egy olyan ember, akinek céljai vannak, aki a mi kis segítségünkkel, jól éli az életét, ahogy szeretné.

Amikor a kertről beszélgettünk, említette, hogy a „Gabinak olyan a kert, mint nekem a könyvtár”. Miért ezt a hivatást választotta?

Mindig szerettem olvasni, és amikor gimnazista voltam, jártam könyvtár fakultációra. Amikor az ELTE-n a könyvtárszakon, ahol elvégeztem a könyvterápiát is, megkérdezték, mit szeretnék, hogy egyszer megvalósuljon, én ezt válaszoltam. Mind a két fiamat könyvtárba hordtam, az egyik lehet, hogy nem tanul meg soha rendesen olvasni, de én úgy gondolom, hogy a könyvek szeretete nem ott kezdődik, hogy rendesen olvasunk. Hanem ott, hogy tiszteljük őket. Ha nyerek a lottón, lesz egy könyvesboltunk Gabival, és nem azért, hogy könyveket áruljunk, hanem hogy meséket olvassunk, illetve hogy sok olyan típusú felnőtt, mint Gabi bejöjjön egy-egy délután vagy este, és olvassunk együtt meséket, történeteket.

Azt kívánom, hogy ez az álom teljesüljön, mert ez egy gyönyörű gondolat és nagy szükségünk volna rá!

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus

Nyelvi késés, beszédindítás, logopédia a korai fejlesztésben

Bizonyára sokakat érdekel, hogy mit csinálhat egy logopédus a Budapesti Korai Fejlesztő Központban, ahol főként 0-3 éves kor közötti gyermekekkel foglalkoznak.

A logopédiáról sok szülőnek lehet tapasztalata, akár mert Ő maga járt gyermekkorában logopédushoz, akár mert gyermekei kaptak segítséget bizonyos hangok megtanulásában, szép kiejtésében. De 3 éves kor alatt még nem kell hangokat javítani, ugye? Akkor mit is csinál itt egy logopédus?

Engedjék meg, hogy picit bemutassam magunkat, feladatainkat. Idén már heten vagyunk logopédusok a „Koraiban”, sosem voltunk még ennyien. Ez is mutatja, hogy nagy szükség van a munkánkra és arra a specializált tudásra, amivel rendelkezünk a logopédia szép tudományán belül.

Kikkel is foglalkozunk?

Azokkal a nem beszélő gyermekekkel, akiknek elsődleges nehézsége a nyelvi fejlődés területén tapasztalható, illetve azokkal a gyermekekkel, akiknek más nehézségeik mellett a nyelvi fejlődés is jelentős elmaradást mutat.

Honnan tudjuk, hogy egy kisgyermeknek beszédindító logopédiai terápiára van szüksége?

Amikor a szülőkben felmerül a gyanú, hogy gyermekük beszédfejlődése késik, pl. azt tapasztalják, hogy jól érti a beszédet, de nem mond szavakat, szókezdeményeket sem, zavarja, hogy nem tudja magát kifejezni, vagy akár bizonytalannak ítélik meg a beszédértését, nem figyel kellőképpen a beszédre, vizsgálatot kérhetnek központunkban.

Mi számít nyelvi késésnek?

Ha egy gyermek 2 évesen nem használ 50 szót, szókezdeményt, nem kezdi azokat összekapcsolni, akkor nyelvi késésről beszélünk. Érdekességként leírom, hogy pl. az USA-ban, ahol nagyon népszerű a babák jelelésre tanítása, a szókincsbe nem csak a szavak, szókezdemények, hangutánzók számítanak bele, hanem azok a jelek is, amelyeket a gyermek konzekvensen kommunikációra használ. Hisz az a fontos, hogy ezekkel is ki tudja fejezni magát. Korábban a fiúcskákkal engedékenyebb volt a szakma, kicsit több időt kaptak, de ma már azt gondoljuk, nem szabad különbséget tenni fiúk és lányok között a beszédindulás ideje tekintetében. Ha a fiúk sérülékenyebbek, miért hagynánk, hogy segítség nélkül múljon az idejük? Mindenképpen fontos a korai állapotfelmérés, hogy tudjuk, mi állhat a nem beszélés, késői beszédindulás hátterében.

Ez a nagyon szép feladat, a vizsgálat is a munkánk része. Kicsit olyan ez, mint egy izgalmas nyomozás. 2-3 óránk van, hogy a gyermekkel összebarátkozva, mint egy ajándékot, kibontogatva, megismerjük, mi lakozik benne. A „nyomozás” célja minél pontosabban megismerni képességeit, kideríteni, mi lehet a nem beszélés oka, hiszen a vizsgálat tapasztalatai alapján határozhatjuk meg pontosabban a fejlesztés irányát.

A beszédindítás olyan logopédiai terápia, melynek nincs egy fix metodikája, nem lehet munkafüzetből vagy tankönyvből tanítani a gyerekeket, nincs egy mindenkire érvényes haladási rend. Ahány gyermek, annyi beszédindító terápia létezik. Persze ez kicsit sarkos megfogalmazás, de szeretném, ha éreznék, hogy gondolkozunk erről kollégáimmal központunkban. Hisz másfajta megközelítés kell egy kisgyermeknek, akinek gyengébb a beszédértése, esetleg hallása is bizonytalan egy hosszas fülgyulladás, nagy orrmandula miatt, és másféle megközelítés, ha az elmaradás hátterében mozgásbéli késés, ügyetlenség, vagy szenzoros érzékenység áll stb.

Mit tehetnek szülőként, ha felmerül Önökben a gyanú, gyermekük beszéde késik?

Jelentkezzenek be hozzánk vizsgálatra, s addig is, míg elérkezik a találkozás ideje, kérjék gyermekekre specializálódott fül-orr-gégész vizsgálatát, s azt kiegészítő hallásvizsgálatot. A budapesti gyermekkórházakat (SE Fül-Orr-Gége Klinika, Bethesda Gyermekkórház, Heim Pál Gyermekkórház) nyugodt szívvel ajánljuk.

De mit tehetnek otthon addig is, míg a vizsgálatok megtörténnek?

Nagyon hasznos, ha elkezdjük felhívni a gyermekek figyelmét a környezetünk különböző hangjaira.

Megy a repülő, vagy a távolban szól egy sziréna, ugat a szomszéd kutyusa, csiripelnek a madarak, szerencsésebbek hallhatják a kakas kukorékolását, bárányok bégetését, ló nyihogását, patadobogását, traktor töfögését.. Milyen szép a magyar nyelv, mindig rácsodálkozom! Melyik nyelvben van még ennyi szép hangutánzó, hangulatfestő szó?

Játék közben használjuk ezeket a szavakat! Sok-sok állat, jármű hangját lehet utánozni. A hangutánzók kevés hangból állnak, sokkal könnyebb azokat a gyermekek számára észlelni és utánozni.

Játék közben forduljunk szembe a gyermekkel, lássa az arcunkat, ahogy beszélünk hozzá! Lehetőleg kerüljük a „mondd, hogy….” kezdetű mondatokat. Inkább mi ismételjük a tanítani kívánt szót, hogy hallja azt minél többször.

A jól megválogatott, életkornak megfelelő mese, dal, mondóka is nagyon fontos, élőszóban. Két éves kor alatt semmi képernyő, „kütyü”, utána is csak nagyon kevés. Maximum egy-egy mese, együtt nézve a szülővel, hogy tudjanak róla beszélgetni, lehessen azt kommentálni stb.

Kívánom, hogy gyűjtsenek sok szép élményt a beszédtanulás időszaka alatt, nincs is annál csodálatosabb, ahogy egy kisgyermek számára kinyílik a világ, amikor elkezd beszélni!

Alfaro Karina, szakvizsgázott kora gyermekkori intervenciós szakgyógypedagógus, logopédus

Milyen az igazán jó védőnő és hogyan tud segíteni neked?

A védőnő feladata

A magyar védőnői szolgálat Európában egyedülállóan és kiemelkedő módon van jelen az egészségügyi alapellátás palettáján. Munkájuk és tevékenységük alapelve, hogy támogatást és tájékoztatást nyújtsanak a kisgyermeket nevelő családok, különösen az édesanyák számára. A védőnő az a szakember, aki mind a kisgyermekek fejlődésére vonatkozó elméleti és tapasztalati tudás birtokában, mind pedig kapcsolati hálója révén segíti a gyermekek fejlődésének támogatását, és amennyiben szükséges a különböző szakellátásokhoz – legyen az egészségügyi, szociális, vagy az oktatási ágazat – való eljutást is. Hazánkban az érvényes jogszabályok alapján a védőnők már a várandósság ideje alatt kapcsolatba kerülnek a családdal, a kismamával, hogy aztán egyénre szabott, szükséglet alapú gondozási terv alapján családlátogatásokkal, a védőnői szolgálatnál végzett szűrésekkel elkísérjék gyermekünket egészen iskolás korig a házi gyermekorvossal együttműködésben. Feladatuk itt nem ér véget, de a családokkal a gyermek közösségbekerülésével már ritkábban találkoznak. A védőnők látogatják az óvodákat is, valamint az iskolás korú gyermekek szűrővizsgálatait már nem a tanácsadókban, hanem az iskolákban végzik.  a gyermeket az óvodában, iskolában keresik fel.

A védőnő a várandós anyával már a várandósság ideje alatt legalább havonta találkozik. Ez követően a gyermekágyas anyát és az újszülöttet a kórházból való hazajövetelt (illetve az erről kapott jelzést) követően 48 órán belül meglátogatja, majd az első 6 hétben legalább hetente kapcsolatot tart velük. A gyermek növekedésével ezek a látogatások ritkulnak. A gyermeket egyéves koráig havonta, majd ezután 3 éves korig kéthavonta, 3-6 éves kor között évente 4 alkalommal, illetve ha a gyermek közösségbe jár, évente legalább két alkalommal látja a védőnő. A védőnői látogatásokat és a tanácsadások rendjét rendelet szabályozza, de érdemes ezekre a találkozásokra, mint lehetőségre tekintenünk, hiszen – és különösen igaz ez az első gyermek esetében – igen fontos életszakaszoknál vannak jelen a család életében, azért hogy segítsenek. Óriási a felelősségünk, hiszen az elsők között vannak, akik szakszerű tudásukkal segíteni tudják az újdonsült szülőket, meghallgatják és ha szükséges, tanácsokkal látják el őket. A baba fejlődésének nyomonkövetése mellett az édesanya számára is segítséget adnak, amennyiben ez szükséges a gyermekágyi időszakban.

Hogyan dolgozik egy jó védőnő?

A várandósság elején, majd a baba születésekor a védőnő az édesanyával együtt közösen gondozási tervet készít. Ez tartalmazza a látogatások és tanácsadások számát, a különböző beavatkozások, szűrések, vizsgálatok elvégzésének indítékait és időpontját, stb. A gondozási tervet a védőnő folyamatosan egyezteti a családdal, rugalmasan alkalmazkodva a család igényeihez. Figyelembe veszi, ha a család ritkább látogatást igényel, de azt is, ha szeretnék sűrűbbé tenni a találkozásokat. A gondozási terv összeállítása lehetőséget teremt az édesanyának arra, hogy az együttműködésükkel kapcsolatban megfogalmazza elképzeléseit és igényeit, s így végül mindegyikük számára hasznos és megnyugtató megoldásra jussanak. A legtöbb szülő nagyon értékesnek éli meg a védőnővel való kapcsolatát, a támogatást gyermekük fejlődésével és mindennapi ellátásával kapcsolatban. Sok család azonban óvakodva tekint a látogatásra, attól tartva, hogy a védőnő egyfajta ellenőrző szerepet tölt be, azon aggódnak, mit néz a védőnő a lakásban. Ez azonban csak azokban a helyzetekben jelenik így meg, ahol a gyermek valóban veszélyeztetett. Ezekben az esetekben azonban ez tényleg szükséges. A legtöbb szülő  igényli a rendszeres segítséget és tanácsadást. A jó védőnő megtalálja a középutat.

  • elmondja a családnak előre miért szükségesek a kisgyermekkori szűrések, vizsgálatok, konzultációk,
  • elmondja, hogy milyen gyakran fog hozzánk eljönni, a szűrések, vizsgálatok, a környezettanulmány miatt,
  • elmondja, hogy hogyan tud segíteni a várandóság alatt és a baba születését követően
  • biztat, hogy kérdezzünk bátran, illetve megkérdezi, mi foglalkoztatja a kismamát,
  • figyel ránk, a szorongásainkra, meghallgat bennünket,
  • felkészült, és több minőségi ideje van azokra a témákban, melyekben a gyermekorvos kevésbé kompetens, illetve kevesebb ideje van: pl. szoptatás, hozzátáplálás, alvás,
  • megmutatja és értelmezi a dokumentumokat, amit köteles kitölteni családunkról, gyermekünkről,
  • tanácsokat ad a gyermek valamennyi élethelyzetével kapcsolatosan, akár bölcsőde- óvodaválasztásra vonatkozóan, illetve hogy probléma esetén hová tudunk fordulni.

Választhatok-e védőnőt? Hol találom meg a területileg illetékes védőnőt?

A védőnő adott körzetben látja el a kisgyermeket nevelő családokat. A házi gyermekorvos körzetéhez képest kisebb területet lát el, így alkalma van a személyesebb kapcsolatfelvételre a családokkal. A védőnő, a házi gyermekorvossal ellentétben nem választható, azt a szakembert kell felkeresnünk, ahol életvitelszerűen élünk, függetlenül attól, hogy hova szól a lakcímkártyánk.  A területileg illetékes szolgálat pontos elérhetőséget ezen az oldalon találod: http://84.206.43.26/AntszDistricts/HealthCareVisitorSearch.action?clientid=vedonoi

Amennyiben lakóhely szerinti gyermekorvost választjuk, a védőnő szorosan együttműködik a gyermekorvossal a gyermek ellátása során, és többnyire egy épületben dolgoznak. A szabadon választott orvos esetében az együttműködés nem ennyire egyszerű, de a kapcsolattartásra így is törekednek a védőnők, mely számukra kötelező is.

A családok számára a védőnőkkel való együttműködés kötelező

Mi az a szülői kérdőív és miért érdemes időt szánnom rá?

Az elmúlt években jelentős előrelépés történt abban, hogy a szülőt valóban partnerként tekintsék a szakemberek. Ennek egyik eszköze, a szülői megfigyelésen alapuló kérdőív, mely megelőzi a védőnői tanácsadást. Ennek elsődleges célja a szülők gyermekeik fejlődésével kapcsolatos ismereteinek bővítése és a védőnők, házi/gyermekorvosok munkájának segítése. A gyermek legjobb ismerője a szülő, ezért az ő megfigyelése, tapasztalata nagyon fontos a fejlődés menetének nyomonkövetéséhez. A Szülői kérdőív az alábbi fejlődési területeket érinti: nagymozgás, finommotorika, kommunikáció, beszéd, értelmi és szociális fejlődés. A Szülői kérdőívet 1 hónapos és 6 éves kor között összesen 12 alkalommal tölti ki a szülő. A kérdőíveket itt megtekintheted, de a védőnőtől minden esetben megkapod a szűrés előtt: http://www.gyermekalapellatas.hu/fejlesztesek/vedonoi_szurovizsgalat_szuloi_kerdoiv

A szülői kérdőív kérdéseinek őszinte megválaszolásával a szülők tájékozódhatnak arról, hogyan halad gyermekük a fejlődés útján, továbbá segíthetik gyermekük fejlődését a megfelelő környezet biztosításával, valamint időben felismerhetnek olyan tüneteket, fejlődésbeli, elmaradást vagy elakadást, amelyek megfelelő támogatással, fejlesztéssel, kezeléssel megszüntethetők, illetve súlyosabbá válásuk megelőzhetők. A védőnő előzetesen tájékoztatja, felkészíti a szülőt az adott életkorban várható fejlődés menetéről, megbeszéli a szülővel az arra vonatkozó szülői kérdőív kérdéseit, az azokkal kapcsolatos fontos tudnivalókat, a felmerülő kérdéseket, annak érdekében, hogy a szülő jól értse, mit kell figyelnie és hogyan kell megválaszolnia a kérdést, illetve kitöltenie a kérdőívet.

A védőnők által nyújtott segítség hatalmas érték mind a családok, mind gyermekek szempontjából.

Könyvajánló

Könyvajánló
A szülők és mi

Dr. Borbély Sjoukje: A szülők és mi

BKFK, 2012

„Gyermekkel és családjaikkal foglalkozó. nevelő, fejlesztő és gyógyító szakemberek számára nemcsak hasznos, hanem lelkileg is megérintő, serkentő olvasmány lesz e könyv. Szerzője – nagy tudású és tapasztalatú pszichológus, gyógypedagógus. A szakember a segítés folyamatában megjelenő lényeges lelki jelenségeket tekinti át nagyon őszinte, személyes stílusban, egyszerű és világos fogalmazásban.

A szöveg különlegessége a szemléletmód közvetítése. Egyrészt a fejlődésben elmaradt, vagy funkcionálisan károsodott gyerek anyakapcsolatát és az őt ellátó családnak történetében zajló eseményeket mutatja be, a gyermek körüli kölcsönhatásban, különösen a kötődés jelenségében, másrészt a segítő és a család közötti kommunikáció bonyolult és bonyolódó világát ismerteti. A segítő szakember tapasztalatból tudja, hogy a fejlesztő intervenciók és megoldások sikere, optimális kimenetele ezen tényezőktől függ, gyakran a problémák is ebben keletkeznek. A szülő és a család a problémás gyermek miatt sérül, a többnyire megmaradó sajátos jellegzetességek és funkcionális zavarok miatt a szülők identitása súlyosan megterhelődik. Szinte a szülő is terápiára szorul és a jó fejlesztő folyamatban ez többnyire meg is valósul. (Dr. Buda Béla)

Részlet a könyvből: ” Az „érintett” gyerekek szülei olyan szülőcsoportot képeznek, amely próbára teszi vagy teheti minden velük dolgozó, együttműködő szakembert. Számtalan ki nem mondott, félig megélt indulat nehezítheti meg a két fél közötti kommunikációt, noha az érintett szülők ilyenkor talán az életük legnehezebb periódusát élik meg.”

Szakemberek a szülőkkel

Szakemberek a szülőkkel

(szerk: Dr. Borbély Sjoukje, szerzők a Budapesti Korai Fejlesztő Központ munkatársai). BKFK, 2018

„Előző könyvemben (A szülők és mi. BKFK, 2012) az említett problémákat már részletesen körülírtuk. Írtunk arról, hogy mik az akadályai a partneri viszonynak a két fél között, és sok esetben miért is nem reális ez az elvárás. Írtunk a szülő batyujáról, arról, hogy egy „gondgyereknek” adott életet, a családról, mint rendszerről, amelyben minden egyénnek a pozíciója megváltozik. E kiadványban is sokféle példával igyekeztünk illusztrálni azt, ami a korai fejlesztések időszakában egy családban, és ezzel párhuzamosan egy terápiás kapcsolatban végbe megy.

Ez a könyv tulajdonképpen az előző könyv folytatása. Csakhogy most nem csak én írtam, hanem sokan írtunk együtt. Kollégáimmal két éven keresztül megvitattuk a problémás „eseteinket”, nem a sikerre, hanem a kommunikációs dilemmákra fókuszálva.

Terápiás és szupervíziós munkám során is kiderült, hogy a legtöbb esetben a szakemberek számára nem a gyermekkel végzendő munka, hanem a szülőkkel való együttműködés a legnehezebb. A munkacsoportban a kollégák közös problémának érezték, hogy amikor nem lesz termékeny a munka, ez nem szakmai kifogások miatt alakul így, nem egy gyerek látványos fejlődésének hiánya okozza a problémát, hanem az, ha nem tudják egymással tisztázni, hogy ki mit vár el a másiktól: a szülő a fejlesztőtől, a fejlesztő a szülő hozzáállásától. Tanfolyamaink hallgatói, kezdő és nem kezdő kollégák egyaránt folyamatosan jelezték, hogy szükség lenne még több példára, még több problémás „eset” leírására ahhoz, hogy ők önmagukra találhassanak e nehéz munkakörben.

Amikor egy kapcsolat, a közös munka egy családdal elkezdődik, amikor egy szakember a szülővel együtt indul egy úton, ez a probléma még nem tudható, csak útközben válik érezhetővé.

Ezért munkatársaimmal rendszeresen találkoztunk, hogy együtt dolgozzunk a fent leírt dilemmákon. Mindannyinknak fontos volt a közös munka. Vitatkoztunk, ütköztünk, és a munka nehézségeit tárgyalva most már nem csak a szülők, hanem a szakemberek szempontjai is terítékre kerültek. Számomra egyre világosabbá vált, hogy a fejlesztő szakemberekhez képest sokkal könnyebb a helyzetem, mint pszichológusnak. A pszichológus csak akkor tud érdemben dolgozni, ha a szülő felkéri őt a közös munkára, beleegyezik abba, hogy bizonyos pszichés dilemmáit együtt elemezzék. Egy fejlesztő szakembernek nincs ilyen szerződése, az ő esetében nem látható előre, hogy amit nyújtani fog, tetszeni fog-e a szülőnek vagy sem, a szülő szemében sikert jelenthet vagy nem. Az ő esetükben a szülő jelen van a fejlesztéseken, de ha szeretné, a kommunikációban passzív maradhat. Figyelheti, mit tesz a terapeuta a gyerekével, de amit érez vagy gondol, rejtve maradhat.

Munkacsoportunk együttlétei viharosak voltak, közös gondolkodást és emocionális pillanatokat hoztak. Több eset tárgyalásakor felmerült a kérdés: a szülők előtt mit vállalhatnak fel ők a saját problémájukból, meddig kell hallgatniuk, amikor hétről hétre élik meg azt, hogy a szülők mást várnak el tőlük, mint amit nyújtani tudnak? Lehet-e például a szülőktől elvárni, hogy együtt értékeljék azt, ami történik az órákon? Szabad-e javasolni a szülőknek, hogy jöjjenek néha gyerek nélkül hozzájuk, azért, hogy átbeszéljék a történteket. Hiszen a szülő úgy tudja, hogy ő a fejlesztésekért fizet, nem a beszélgetésekért. És mondhatja-e egy fejlesztő szakember a szülőnek azt, hogy ő szívesen van a szülővel és a gyerekkel, de be kell látniuk, hogy ő a gyerekkel már nem tud haladni, nála nem fejlődik tovább?

Ebben a könyvben közös munkánkat foglaltuk össze: huszonhét „esetet” adunk közre. Munkatársaim közül néhányan meglehetősen nyersen írták le a gondolataikat, fogalmazták meg a problémáikat, mások higgadtabban fogalmaztak. Egyéni „tündöklések” is születtek, egymás munkájához is hozzászóltak. Sok problematikus és néhány egyszerűbb, könnyebb történet van a könyvben, előfordulnak „kudarcos”-nak tűnő munkák, de vannak látszólag sikeresebbek is.” Dr. Borbély Sjoukje

Apró lépések

APRÓ LÉPÉSEK – Korai Fejlesztő Program lassabban fejlődő gyermekek és szüleik számára. (szerk: Szelényi Marianna)

A kiadvány célja, hogy az eltérően fejlődő gyermekek minél magabiztosabban tájékozódjanak a fejlődés ösvényén, az őt segítők pedig valódi, hatékony segítséget tudjanak nyújtani nekik. A feladatok egymásra épülő rendszerével, gyakorlati tanácsokkal látja el az olvasót, támogatva a tovább-gondolást, kreativitást. A segítő szakemberek szemléletének formálása ugyancsak fontos cél: miközben a gyermekek önállóságát, kompetenciáját erősítjük, tudniuk kell, hogy bármikor megfoghatják a kezünket, ha szükségük van ránk. Fontos cél mindemellett a szülőkkel való együttműködés, kommunikáció új formájának kialakítása e kötet segítségével.

“Sokféleképpen léphetünk a fejlődés ösvényére, és eltérő az is, hogy hányszor, mennyi ideig pihenünk meg a vándorlás során. Van-e, aki elfogad olyannak, amilyenek vagyunk, és éppen annyit segít, amennyire szükségünk van. Ez a kötet talán segít abban, hogy megértsük, megértessük másokkal is, hogy minden apró lépés épp annyira lehet csoda is, mint természetes adottság. Hogy azoknak, akik szakemberként, segítőként, szülőként ránk vannak bízva, épp annyit adjunk, amennyire szükségük van: közös játékkal, egymást érezve és értve, iránytűt és jelzéseket figyelembe véve, minél boldogabban.” (Szelényi Marianna)

Mivel játsszon a csecsemő?

Mivel játsszon a csecsemő?

Van- e jelentősége annak, hogy mit adunk játszani a babának és mikor? Jó-e, ha folyamatosan foglalkozunk, játsszunk a csecsemővel?

Régen és ma

Amikor a szülő és kisbabája túl vannak az  az első, közösen eltöltött heteken, eljön az idő, amikor felmerülnek a következő kérdések:  vajon mikortól adhatok a gyerek kezébe játékot? Hagyjam őt körülnézni, tapogatózni, nyúlkálni, markolászni, vagy játsszak inkább vele? Hogyan játsszak vele, mi legyen a játék célja?

Ezek a kérdések régen nem merültek fel

Régebben a szülők nem foglalkoztak a baba lehetséges játéktevékenységével, együttjátszással, megfelelő játékszerekkel, sőt nagyobb gyerek játékával sem. A kisbabát szoptatás után ringatták, dajkálták valamelyest, majd visszatették őt a bölcsőbe, vagy a kiságyba. Egy átlagos családban legfeljebb egy csörgőt adtak a csecsemő kezébe. Amikor a gyerek már nagyobb lett, a kisfiú kisautót, a lány egy babát kapott.

Manapság másképp van

Ma már a szülők a kezdetektől fontosnak tartják a játékot, keresik a megfelelő játékszereket, melyekből hatalmas kínálat van a bababoltokban. A gondos szülőkből tudós szülők lettek, akik semmit sem akarnak kihagyni a gyermekük optimális fejlődése érdekében. Már nem csak megfelelően gondozzák és táplálják a kicsit, hanem szellemi fejlődéséért és érzelmi szükségleteiért folyamatosan felelősnek érzik magukat. Ha valahol meghallják, vagy meglátják, hogy babájuk attól még okosabb vagy boldogabb lesz, ha ezt, vagy azt veszik neki, már keresik is a boltokban a “csodaszert”.  De szükség van-e valójában erre? Mik a jó játékok egy baba számára?

Mivel játsszon a csecsemő?

A saját keze

Jó esetben a csecsemő első játéka a saját keze. Hadonászik vele, anélkül hogy tudna róla, hogy ezek a nyúlványok hozzátartoznak, hogy a keze is ő. Nem minden csecsemő a kezét fedezi fel elsőnek. Olyan családokban, ahol a csecsemő ágya központi helyen van, ahol zajlik körülötte az élet, és mindig van mit követni a szemével, kimaradhat ez az állomás, a játékfejlődés kezdete. A kéznézegetés, a két kéz egymással való fogdosása azoknál a csecsemőknél is kimarad, akiknek a szülők kezdettől fogva a kezükbe nyomják a tárgyakat, akikkel  mindig van egy felnőtt vagy nagyobb gyerek, aki beszél hozzá, kiveszi őt az ágyából, ringatja.

Akkor játszunk, vagy ne játszunk vele?

Jó ez így? Jól gondolják ezt a szülők? A szakemberek – pszichológusok és gyógypedagógusok – véleménye megoszlik azt illetően, hogy a csecsemő folyamatos foglalkoztatása helyes-e vagy sem.

Sok pszichológusnak az a véleménye, hogy a korai “tanítás” elvesz a szülők és gyerekek közötti kapcsolatnak a spontaneitásából és melegségéből, amely körbe kell hogy lengje őket akkor is, amikor közel vannak egymáshoz, de nem egymással vannak elfoglalva. Szerintük a csecsemők önmagukat fejlesztik, amikor megfelelő körülmények között nőnek fel, van játszóhelyük és játékaik, és minden helyzetben biztonságban érzik magukat.

A gyógypedagógusok és a pedagógusok közül néhányan nem értenek ezzel egyet. A pedagógusok szinte minden gyereket egy bizonyos átlaghoz viszonyítanak, majd ez alapján megállapítják, hogy jól fejlődik-e a gyerek, vagy netán egy kicsit el van maradva. Ha egy baba nem felel meg az általuk elképzelt átlagos fejlődési szintnek, ráveszik a szülőket  arra, hogy rendszeresen foglalkozzanak így vagy úgy a gyerekükkel, játsszanak vele. Pedig a gyerekek fejlődési paramétereit rugalmasabban kéne kezelni: a különbözőképpen nevelt gyerekek más-más időpontban hozhatják az említett átlagokat.

Kinek van igaza?

A csecsemő fejlődése során rendszeresen tanul magától új dolgokat,  nem kell vele külön játszani, csak élvezni kell az együttléteket. Hiszen mikor legyen a leginkább ilyen önfeledt kapcsolat a kicsivel, ha nem a csecsemőkorában? Fontos, hogy a szülő, amikor együtt van a babájával, teljes mértékben önmagát tudja adni. Szinte minden szülő beszél csecsemőjéhez, amikor az kézben van, és ez így helyes. A szemléletbeli különbségek a különböző szakemberek között inkább arról szólnak, hogy a szülők amellett, hogy játékosan és szeretetteljesen gondozzák a kicsit, és biztonságot nyújtanak neki, foglalkozzanak-e vele szinte állandóan, vagy hagyják néha magára?

Mivel játsszon a csecsemő?

Néha magára kell hagyni a babát

Nem jó, ha egy csecsemő minden perce be van osztva és soha nem hagyják egyedül. Időt kell adni a babának, hogy magában, nyugodt körülmények között ráébredhessen arra, hogy kicsoda is ő, hova is született. Az egyik baba kezdettől szemlélődő és az is marad, idővel megfontoltan, célirányosan nyúlni fog a tárgyakért, miközben egy másik csemetét azonnal izgalomba hoznak a közelébe kerülő tárgyak. Az egyik gyerek hosszan tanulmányozza a feje mellé tett apró tárgyat, mielőtt érte nyúlna, a másik picinek a keze azonnal a tárgy irányába lendül, mihelyst meglátja. A tárgyakkal történő találkozás a harmadik és az ötödik hónap közé tehető. Fontos, hogy a szülő észrevegye gyermeke egyéni tulajdonságait, és érdemben reagáljon rájuk.

Tanácsunk tehát az, hogy ne foglalkozzon állandóan a gyerekkel! Egy állandóan foglalkoztatott baba folyamatos szórakoztatást igényel és nem tud majd koncentrálni a játékszerekre. A szülő inkább akkor játsszon vele, amikor gondozza őt: pelenkáját cseréli, fürdeti, vagy amikor az ölében van, etetése után.

Akkor ne is játszunk vele külön?

Amikor egy csecsemő fejlődésével nincs különösebb gond, amikor – gyorsabban vagy lassabban, de folyamatosan fejlődik, ne elsősorban az együttjátszásra koncentráljunk. A kicsik nagyon szeretik önállóan felfedezni a környezetüket. Mindabból, amit ők maguk kitalálnak, többet tanulnak, mint abból, amit a szülők szeretnének megtanítani nekik.

Már a harmadik hónaptól lehetnek mellette kis tárgyak vagy egy kendő, amibe könnyedén belemarkol. A negyedik hónaptól ugyanez lehetséges, de most már külön játszóhelyen, a földön, ahol könnyen lehet tárgyakat tenni köré. Fontos szempont, hogy a tárgyak könnyen megfoghatók legyenek, és hogy többféle anyagból készüljenek. Lehetnek fából, fémből, műanyagból és rongyból. Az ötödik, hatodik hónapban megtanul célirányosan nyúlni és fogni. Azzal, hogy a kicsi megtanulja azt, hogy a tárgyak kézbe vehetők, és hogy mindegyikkel mást lehet csinálni, igazi kutatóvá válik, s kíváncsisága a mozgásfejlődését is elősegíti majd. Gurulni, kúszni és mászni fog majd a játékok után.

Mi felnőttek, a gondozásokon kívül leginkább akkor játsszunk vele, ha utána egy másik programpont is következik. Például ha már nyűgös, de még egy picit várni kell a fürdetésre vagy a vacsorára. Nem lehet ötletszerűen egy babával játszani, pl. úgy, hogy jól “feldobjuk” őt, aztán izgatott állapotában otthagyjuk hirtelen, mert más dolgunk is van. Ilyenkor jogosan sírni fog. A baba nem játékszer!

Összefoglalva

Tartsuk tiszteletben a gyerek ébrenlétét úgy, hogy azt az ő munkaidejének tekintjük. Bízzuk az önálló játékfejlődésében. Ez konkrétan azt jelenti, hogy élete negyedik, ötödik hónapjától tegyük le őt a földre játszani néhány jól fogható játékszer kíséretében, s nyugodtan hagyjuk őt magára, hallótávolságon belül. A csoda magától bekövetkezik majd: játszani fog! Aztán majd új és új kérdések merülnek föl, amelyek arról szólnak, hogy mit tehetünk azért, hogy játéka ilyen intenzív maradjon, mikor adhatunk komolyabb játékokat is neki?

Szerző: Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

Majd kinövi?!

Avagy a korai intervenció egy szülő szemével.

Engedjék meg, hogy bemutassam a családomat, a gyerekeimet, s ezzel egyúttal arra is fény derül, hogyan, s miként kerültem kapcsolatba a korai fejlesztéssel.

Hat gyermekem van. Közülük hivatalos formában 3, kevésbé hivatalos formában – így vagy úgy, kis- vagy nagymértékben – tulajdonképpen mind a hat részesült, ill. jelenleg is részesül korai fejlesztésben.

Hogy melyiknek miért és mire volt szüksége, s ehhez hogyan és hol jutott hozzá, és mindebben kinek és milyen szerepe volt, nos, úgy gondolom, ez szolgálhat néhány tanulsággal a gyakorlat terepén dolgozó szakemberek számára is.

A legidősebb fiam szinte egyidős a magyarországi korai fejlesztéssel, 20 éves. Az öt évfolyamos gimnázium elvégzése után most éppen a szóbeli érettségire készül, két tárgyból emelt szinten vizsgázik, műszaki egyetemre készül. Sokáig arról álmodott, hogy pilóta lesz. S hogy ez az álom nagy valószínűséggel nem válik valóra, abban szerepe van a beszédhibájának is: dadog. Néha alig észrevehetően, néha annyira, hogy nehéz megérteni, mit mond. A dadogás nála már a beszédindulásnál jelentkezett. Ekkor hallottam először: „Ne aggódjon, anyuka, majd kinövi!” Ezt mondta a gyerekorvos, a védőnő, a bölcsődei gondozó néni, a nagyszülők. Teszem hozzá, én is dadogtam, de nem kinőttem, hanem kemény logopédiai múltam van! Ezért is próbáltam sürgetni valami terápiát, de végigbújva a szakirodalmat, végül is belenyugodtam, hogy hároméves koráig várunk. Akkor a gyerekorvos javaslatára egy pszichopedagógus kezdett foglalkozni vele, igen szerény eredménnyel. Egy év után felkutattam az egyik szakirodalom neves szerzőjét, felhívtam, elmentem hozzá, megmutattam neki a fiamat. Az ő javaslatára kerültünk a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola Damjanich utcai logopédiájának dadogó csoportjába. A logopédia tudtommal nem tartozik a korai fejlesztéshez, de abból a szempontból érdekes lehet, hogy valami eltérést tapasztaltam a normál – ez esetben – BESZÉDfejlődéshez képest, s így viszonylag korai életszakaszban kezdeni kellett valamit a problémával. A megtalált logopédiai terápia hihetetlenül hatékony és eredményes volt. Két évig jártunk hetente Mácsainé Hajós Katalin csoportjába, aki nemcsak a beszédhibát javította, hanem a gyerek egész személyiségét bontogatta, nyitogatta végtelen szeretettel és türelemmel. Amíg a gyerekek játszottak, addig a szülők szülőcsoportban beszélték meg a felmerülő problémákat pszichológus irányításával. Abszolút érvényesült a családcentrikus szemlélet. A fiam az első év során tünetmentessé vált. Paradicsomi időszak volt ez ebből a szempontból, aminek sajnos az iskolakezdés, ill. egy rosszul megválasztott tanító néni vetett véget. Az ezt követő számtalan terápiás próbálkozás már nem tartozik a konferencia témakörébe.

Közben megszületett az első kislányom 1997-ben. Kb. öthónapos lehetett, amikor kezdtem felfigyelni rá, hogy a mozgásfejlődése mintha lelassult volna. A barátnőm vele egyidős ikrei már vidáman hancúroztak, az én kicsi lányom nyugodtan feküdt a hátán és eszébe sem jutott megfordulni. Hathónapos korában komolyan kezdtem aggódni. A védőnő nem nagyon volt ránk kíváncsi, csak telefonon érdeklődött néha, aggodalmamra pedig próbált megnyugtatni: „Anyuka, a gyerekek különböző ütemben fejlődnek, nem kell aggódni, majd behozza!” A gyerekorvos „diagnózisát”, azt hiszem, érdemes közkinccsé tenni, ő a következőt mondta: „Semmi baj, csak meditatív a gyerek”. Az orthopéd orvos szerint minden rendben, jó balerina lesz a lányból. Ezt abból következtette ki, hogy szinte akadálytalanul tudta „hajtogatni” a gyereket, pl. a lábát a füléhez. Ez ugyan remek jövőképnek ígérkezett, de nem nyugtatott meg, amikor még 8 hónapos korában is meditálva készült a balett-táncosi karrierre. Elvittem babaúszásra, hátha kedve kerekedik a három dimenziós mozgásra. Nem kerekedett, ezért a barátnőm tanácsára elvittem egy ambuláns konduktív tanácsadásra, de a konduktor úgy látta, elég néhány tornagyakorlat. Innentől szorgalmasan tornáztunk, s egy idő után eljutottunk odáig, hogy ha felültettem, meg tudott ülni egyedül, de önálló mozgásra még mindig képtelen volt. Ekkor már kilenchónapos volt. Elbizonytalanodtam. Rajtam kívül gyakorlatilag senkit nem érdekelt, hogy az édes, mosolygós, amúgy teljesen kiegyensúlyozott kislányom mozgásfejlődése hónapokkal le van maradva. Lehet, hogy tényleg túlaggódom a dolgot?! Eltelt még egy hónap, változás nem történt. Nem tudtam elfogadni, hogy ekkora különbséget normálisnak tekintenek, hiszen más hasonló korú gyerek már járni tanult, ő pedig még meg sem tudott fordulni. Nem hagyhattam annyiban, de fogalmam sem volt, merre induljak, mit kéne tennem, kihez fordulhatnék. Az egészségügy oldaláról semmiféle segítséget vagy támpontot nem kaptam. Végül valakinek az ismerősének az ismerőse történetesen egy PIC-osztályon dolgozott gyerekorvosként, hozzá vittem el a tízhónapos üldögélő lányomat. Ő volt az első, aki egyet értett velem, igen, valóban ez már túlzás, ekkora lemaradással kezdeni kell valamit. Kissé bizonytalanul Dévény Anna nevét említette, meg valami kezelést, ami talán segíthet.

Panni néni, az azóta híressé vált Dévény-terápia kidolgozója ránézett a kislányomra, s azt mondta: „Te jó ég, milyen hipotón ez a gyerek!” Én meg azt gondoltam rémülten: „Te jó ég, mi van?! Magas a vérnyomása?! Vagy alacsony …?!” Hát így kezdtünk el DSGM-re járni.

Egyéves korától egy integrált bölcsődében kapott korai fejlesztést, ami kognitív fejlesztésből és gyógytornából állt, de a DSGM terápiát folytattuk. Ügyelve minden mozgásfázisra, 16 hónaposan tette meg az első lépéseit. A DSGM-terapeuta javaslatára lefolytatott neurológiai vizsgálatok nem derítettek fényt az okokra.

Most 16 éves, s bár nem lett balerina, 7 évig tényleg táncolt egy együttesben. Ennyiben igaza volt az orthopéd orvosnak.

Mint hallhatták, az első két gyermekem problémáira csak igen kacskaringós utakon sikerült megoldásokat találnom. Mégis fontosnak tartottam elmondani Önöknek, mert azt gondolom, hogy a legtöbb szülő, aki hasonló helyzetbe kerül, ugyanúgy bizonytalan, tanácstalan, s nem tudja, merre induljon vagy induljon-e egyáltalán. Ebből a szempontból talán tipikus a botladozásaim története.

Magyarországon most már sok lehetőség nyílik a korai fejlesztésre, számos – határainkon túl is ismert – terápia hazája lettünk az elmúlt 20 évben, világszerte elismert szakembereink vannak. Mégis az érintett szülők a legtöbbször nehezen jutnak információhoz vagy csak egyoldalú, hiányos képet kapnak a lehetőségeikről annak ellenére, hogy az eltérő fejlődésű gyerekek ellátása terén sok változás történt az utóbbi időkben. Tapasztalatból tudom, hogy a mai gyakorlat sajnos még mindig az, hogy a szülők adják “kézről kézre” a megszerzett információkat (ez nem sokat változott az eltelt 20 év alatt), illetve manapság az internet néha nem teljesen megbízható forrásaira és tanácsaira támaszkodnak. Meg kell említeni azonban, hogy örvendetesen megszaporodtak az ebben a témában hiteles és hasznos információkat közvetítő oldalak is. Ellenben a koraszülött, illetve az intenzív ellátást követően nincs orvosi protokoll, így nagyrészt a szerencsén múlik, ki mit talál meg, miről hall szubjektív véleményt, s laikusként mi mellett dönt. A szülők többnyire magukra vannak utalva, merre induljanak veszélyeztetett vagy – esetleg már diagnózis birtokában – biztosan terápiára szoruló kisgyermekükkel.

Az eltelt másfél évtized alatt sok minden megváltozott körülöttem, a családomban, én magam is sokat változtam. Ne vegyék szerénytelenségnek, de ma már bátran nevezem magam határozott és kompetens szülőnek, aki képes – ha kell – viszonylag objektív véleményt alkotni a saját gyerekéről, képes felismerni és elfogadni, ha segítségre van szüksége a gyerekének, és képes felkutatni, majd igénybe venni a lehetséges és rendelkezésre álló segítségeket. De az idáig vezető út nem volt egyszerű, s – hogy Kálmán Zsófia könyvére utaljak – „bánatkővel volt kirakva”.

Abban bíztam, hogy annyi kálvária után a harmadik gyermekemmel már simábban mennek majd a dolgok. Nem így történt.

Egy teljesen problémamentes terhesség után a 39. héten tervezett császármetszéssel jött világra a kisfiam. Máté két napos volt, amikor a kórház gyermekorvosa – a kórteremben mindenki számára jól hallhatóan – szárazon közölte, hogy méhen belüli infekció gyanúja merült fel, készüljek fel rá, hogy a gyerekem nem fog látni, hallani, beszélni és mozogni. „Van kérdése?” – szegezte nekem gépiesen. Nem volt. Azt hiszem, sokkot kaptam.

És itt most szeretnék megállni egy pillanatra, bár a következő gondolatok csak áttételesen kapcsolódnak a korai fejlesztéshez. Rendkívül fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az orvos vagy bármilyen más szakember empatikus hozzáállása, segítőkészsége, a helyzettel és a feladattal szemben érzett felelőssége, hogy ti. ismeri és átérzi szavainak súlyát (mondhatnám, mázsás súlyát), nos, mindez meghatározhatja egy szülőnek a gyerekéhez, a gyerek elfogadásához, illetve a gyerek fejlesztéséhez való hozzáállását, későbbi attitűdjét a szakemberekhez. Ez nagy és nehéz feladat, de egészen biztos, hogy ha a korrekt, őszinte és szakmailag is megalapozott véleményhez nem társul érzékeny odafordulás és emberség, ha nem szán rá elég időt, akkor – rossz esetben – helyrehozhatatlan hibát követhet el, aminek a következményei egész családok életét befolyásolhatják. Ezt nagyon fontos tudatosítani. Én tapasztaltam, hogy egy együtt érző, de nem sajnálkozó szakember sok akadályon átsegítheti a szülőket.

Mivel Máté esetében konkrét fizikai jelek utaltak arra, hogy a fejlődése nagy valószínűséggel a megszokottól eltérő lesz, tudtuk, az első kivizsgálások után fejlesztésre lesz szüksége. A kórházi szobatársamtól kapott információ-morzsák alapján szinte azonnal időpontot kértünk a Budapesti Korai Fejlesztő Központba. Az ember nem könnyű szívvel keres fel egy ilyen intézményt. Én a mai napig is úgy érzem, nincs – vagy legalábbis én nem tudok nagyobb fájdalmat elképzelni, mint amikor az ember nézi a gyermekét és tudja, milyen hihetetlenül nehéz út vár rá … Nekem az első vizsgálat a Koraiban meghatározó élményt jelentett. Nemcsak a fejlesztések további menetére gondolva, hanem – és elsősorban – a kisfiammal való kapcsolatom alakulásában is. Máté akkor 2 hónapos volt, addigra éppen elég kórházi élményünk volt már. A vizsgálat elején egy jelentéktelen momentumnak látszó dolog történt: az egyik szakember kedvesen mosolyogva megkérdezte, felveheti-e Mátét. „Persze” – válaszoltam azonnal szintén mosolyogva, de nehéz megfogalmazni, hogy akkor mi zajlott le bennem néhány pillanat alatt. Eddig ilyet soha senki nem kérdezett tőlem. Máté egy eset volt, akivel egyértelműen ezt meg azt csinálni kellett és nyilván én mint kötelességtudó anyuka átengedem „szabad felhasználásra” az Esetet. Megdöbbentő volt a felismerés – katartikus. Először vett minket egy szakember emberszámba, először éreztem, hogy Mátéban meglátja a kisbabát – az Embert … Abban a furcsa, valóságból kissé kiragadott lelkiállapotban nem jegyeztem meg, ki volt az. Ma sem tudom, de azóta is hálás vagyok neki, mert tőle kaptuk vissza a megtépázott méltóságunkat. Attól kezdve tudtam Máténak tudatosan is az édesanyja lenni.

Szerencsénk volt, hiszen tulajdonképpen véletlenül kerültünk a Koraiba: valakinek a valakije már járt ott és ajánlotta nekünk. Máté születése után a védőnőt egyszer láttuk, az első kötelező családlátogatás alkalmával, utána egyszerűen eltűnt, nem jelentkezett, semmiféle segítséget nem kaptunk tőle (pedig kértem …), a gyerekorvos kedvesen biztatott, reménykedve mesélt a praxisában előfordult más hasonlóan súlyos, de pozitív kimenetelű esetekről, de bevallottan nem ismerte a fejlesztési lehetőségeket, a különböző módszereket, szakmai segítséget nem kaptunk tőle.

Nehéz volt felmérni a realitást, a szakemberek sem nagyon nyilatkoztak a jövőt illetően, de az apró mozaikokból arra a következtetésre jutottunk, hogy nincs veszteni valónk, mindent meg kell próbálnunk Máté érdekében. Kutattunk a neten, bújtuk a szakirodalmakat, kérdezősködtünk itt is, ott is, begyűjtöttük az információkat az ismerősöktől, szülőtársaktól, szomszédtól, nagybácsitól. Így aztán egész tárháza van nálunk a kipróbált és ki nem próbált terápiáknak, kezeléseknek, gyógymódoknak, csodaszereknek és csodát ígérő „gyógyítóknak”.

Próbáltunk mérlegelni, megkérdeztük számunkra hiteles szakemberek véleményét az egyes módszerekről, de persze mindenkinek megvolt a maga favoritja és ellenjavalltja. De a döntés joga és felelőssége a miénk maradt. Ez gyakran rendkívül nyomasztó volt. Mi alapján döntsünk? Egy átlagos szülő laikusként csöppen abba a helyzetbe, hogy megalapozottan kellene választania módszerek, kezelések, gyógyszerek, műtét vagy nem-műtét között. Arra, hogy végül jól döntött-e, talán sosem kap választ, de ilyenkor a szakember tanácsa, magyarázata, megerősítése nagyon sokat érhet.

Máté korai fejlesztése 3 éves korában egy integrált bölcsődében folytatódott, továbbra is kiegészülve a DSGM-mel, valamint hydroterápiával és lovasterápiával, kommunikáció-fejlesztésre a Bliss Alapítványba jártunk. Máté súlyosan-halmozottan sérült. Nem találtunk a számára megfelelő ellátást nyújtó óvodát, így 5 éves korában visszatértünk a Korai Fejlesztőbe, ezúttal a speciális Fa csoportba. Ez Máté számára maga volt a Mennyország. Egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor időnként azért fakadt sírva a csemetém, mert délután haza kellett menni … A korai fejlesztésből kinőve a Csillagház tanulója lett, jelenleg is oda jár.

2004-ben megszületett Domi, aki végre amolyan „dudvagyereknek” sikerült: minden különösebb beavatkozás nélkül nőtt, mint a dudva a kertben. Mozgásos ügyessége hamar kiderült, de az óvodai évek alatt sok gondot okozott – elsősorban az óvónőknek – túlzott mozgékonysága, fegyelmezetlensége. A többször megismételt kivizsgálás sem igazolta azonban a gyanújukat, Domi nem ADHD-s, vagyis nem hiperaktív. Ettől persze még falra lehet mászni tőle néha … Ilyenkor Ranschburg doktor úr szavai szoktak eszembe jutni, aki azt mondta egy előadásában: „Az árnyébban heverésző, lusta oroszlán szemszögéből minden gepárd hiperaktív :)”. Minden esetre az a kis alapozó terápia biztosan nem ártott neki. Azóta saját kategóriát alkottunk: hipermobilis szuperaktív, amit a sportolás, úgy tűnik, megfelelő mederben tart.

2011 tavaszán egy ikerpárral bővült a család, Lucával és Simonnal. Simiről 3 és fél hónapos korában született az első orvosi diagnózis, de addig ezúttal is volt néhány „kanyar”, sőt, utána is … Azt, hogy valami nem stimmel vele, néhány napos kora óta sejtettem, valahogy „más” volt. Éreztem. Persze mindenki szerint rémeket láttam. Heteken át próbáltak nyugtatni: hiszen ő iker, ráadásul a kisebbik, még erőtlen, majd belejön, egyébként is fiú, azok lustábbak, és különben is Máté miatt túlreagálom a dolgokat. Minden esetre a barátnőm szavai jellemezték a legjobban akkoriban Simit: „sok neki a világ”. Kicsit feszesnek éreztem, így elkezdtünk DSGM-re járni, szinte „haza mentünk”. A terapeuta Lucát kicsit hipotónnak látta, ezért őt is kezelte egy darabig. Amikor Simi súlyfejlődése megállt, majd fogyni kezdett, sürgősen elvittem egy gasztroenterológushoz, de ő mindent rendben talált a 3 hónapos fogyó csecsemőnél … Nem mondhatnám, hogy ezzel megnyugtatott! Orvostól orvosig mentünk vele, ismét a saját fejünk után, mert a házi gyerekorvos nem látott okot az aggodalomra, bár egyértelmű volt, hogy a kicsi nem fejlődik úgy, mint az ikertestvére. Augusztusban aztán fellélegeztünk: egy ismerősnek az ismerőse által kiírt egyszerű vér- és vizeletvizsgálatból kiderült, mi baja a kisfiunknak: I-es típusú diabétesz. Tulajdonképpen örültünk ennek: végre – a sok eredménytelen orvosi vizit után – megtudtuk, mi a baj. Ráadásul ez egy “élhető” betegség. Kicsit “macerásabbak” vele a hétköznapok, de Simi teljes életet élhet. Azt gondoltuk, az inzulinpumpa majd rossz emlékké varázsolja a megelőző 3 hónapot. Csalódnunk kellett: a vércukorértékei rettenetesen ingadoztak, sehogy sem sikerült normalizálni. Az orvos szerint ez így rendjén volt, de én egyre elégedetlenebb és kétségbeesettebb lettem, végül ősszel úgy döntöttünk, orvost váltunk.

Az új doktornő, dr. Luczay Andrea azonnali genetikai vizsgálatot javasolt, mivel a tünetek alapján egy nagyon ritka genetikai rendellenességre, DEND szindrómára gyanakodott. (Ez lassabb fejlődéssel, epilepsziával és újszülöttkori cukorbetegséggel járó tünetegyüttes.) Ekkor Simi 7 hónapos volt.

Akkor már 2 hónapja heti rendszerességgel jártunk ismét a Budapesti Korai Fejlesztő Központba. Nekem természetes volt, hogy hozzájuk fordulok, ha baj van a gyerekkel. Oda is „haza mentünk”. És hozzá kell tennem, úgy is fogadtak minket. Nagyszerű érzés volt, hogy kedves ismerősként üdvözöltek, s biztos lehettem benne, jó kezekben vagyunk – annak ellenére, hogy nem indult be látványosan a fejlődés, mint azt reméltem. Simi továbbra is „valahogy furcsa” volt.

Végül novemberben a neurológián kötöttünk ki. Az EEG súlyos működészavart mutatott, de epilepsziát nem. Ennek ellenére megkezdődött az epilepszia-kezelés protokolljának megfelelő gyógyszerezés, valamint megkaptuk az empatikus és derűlátó prognózist is: kis növényként fogja leélni az életét. És Simi tényleg egyre rosszabbul lett: már különös, bizarr viselkedést produkált, sikoltozott, csapkodott, aztán apátiába süllyedt, az éjszakák rémisztőek és álmatlanok voltak. Egyre több ijesztő dolog utalt arra, hogy valahogy nem jó irányba megyünk. A neurológus elzárkózott bármi változtatás elől, egyre csak az epilepszia protokolljára hivatkozott, amit én egyre kevésbé értettem, hiszen a rendszeres ellenőrzés alapján továbbra sem volt epilepsziás. Végül tavasszal ismét az orvosváltás mellett döntöttünk. Simi ekkor már majdnem 1 éves volt. Az új neurológus, dr. Altmann Anna fokozatosan leállíttatta az antiepileptikumot, ezután Simi sokkal jobban lett, lassan megindult a fejlődése, kitisztult az EEG-je, nemsokára teljesen negatív lett. Mindeközben, még karácsony előtt megérkezett a genetikai vizsgálat eredménye: igazolták a DEND szindrómát (jelenleg Simi az egyetlen diagnosztizált beteg Magyarországon). Az endokrinológus irányításával megkezdődött a célzott gyógyszeres kezelés és tovább folyt a korai fejlesztés is. Ez jelenleg is gyógytornából, értelmi fejlesztésből, DSGM-kezelésből és egy speciális mozgásterápiából áll napi gyakorlatsorral. Mindezeknek hála időközben a mi „kis növényünkből” kúszónövény lett, s komoly reményünk van rá, hogy rövidesen futórózsa lesz, hiszen már tud ülni, térdelni, négykézláb állni, mászni, ügyesen manipulál és azt is tudja, hogy sziszeg a pösze kígyó :).

Végül szeretném megemlíteni jelenlegi védőnőnket, Kis Zsuzsát, aki az eddigi tapasztalataimmal szöges ellentétben végig mellettünk állt, sok mindenben segített, támogatott, biztatott, tartotta bennem a reményt, néha a lelket is. Köszönöm neki!

Önöknek pedig köszönöm a figyelmet! Remélem, kacskaringós történetünkből – minden egyedisége dacára – le tudnak vonni általános következtetéseket, tanulságokat, hogy a hazai korai intervenció még jobbá, könnyebben elérhetővé és hozzáférhetővé váljon minden érintett család számára, hogy könnyebbé és természetesebbé váljon az információ-áramlás, hogy a védőnőknek, gyerekorvosoknak, szakorvosoknak kéznél legyenek a tájékozódást és választást segítő kiadványok, s hogy legyen végre egy jól működő közös határmezsgye az egészségügy és a gyógypedagógia között.

Szerző: Kovács Andrea

Előadásként elhangzott a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal konzorciumi együttműködésében megvalósuló TÁMOP 6.1.4 „Koragyermekkori (0-7 év) program ”ÚJ UTAK A GYERMEK-ALAPELLÁTÁSBAN”elnevezésű szakmai nyitórendezvényén Budapesten 2013. május 28-án.

Hogyan fejlődik az evés?

Evés fejlődés

Ahogyan a gyermekek képességei fejlődnek az életkoruk előrehaladtával, úgy az étkezésük is. A következőkben a különböző életkorokban legjellemzőbb változásokról tájékozódhatnak. Az átlagosan fejlődő gyermekek többsége a leírt fejlődési ív mentén halad az evésfejlődésben, ugyanakkor ettől lehetnek eltérések a gyermekek között. Minden családban vannak bizonytalanságok, előfordulnak kisebb elakadások ezen a területen. A teljesség igénye nélkül, a leggyakrabban előforduló nehézségekkel kapcsolatban igyekeztünk néhány tanáccsal is segíteni a továbblépést.

0-2 hónap

Ideális esetben anya és baba a lehető legtöbb időt töltik ilyenkor együtt, hogy egymás jelzéseire ráhangolódhassanak. A korai gyermekágyas időszakban mindkettőjüknek előnyös, ha sokszor vannak testközelben, együtt pihenik ki a szülés/születés fáradalmait. Újszülött korban a korai éhségjelek közé tartozik a cuppogás, tátogás, nyelv nyújtogatása, ajkak nyalogatása, a fej forgatása, a kéz szájhoz vitele, az ujjak és az öklöcske szopogatása. Újszülött babáját változatosan sokféle testhelyzetben, pl. ölben, karban, vagy fekve etetheti. Amennyiben az anyatejes táplálás akadályba ütközik, kizárólag erre alkalmas tápszerrel pótolhatjuk azt.

A baba megszületése utáni első napokban az anya melle kolosztrumot, ún. előtejet termel. Ennek mennyisége még kevésnek tűnik, de jelentősége a baba szempontjából annál nagyobb. Amennyiben valamilyen okból a baba nem lehet az anyja mellett, akkor is célszerű a kolosztrum pár cseppjét is kifejni, és a babának adni. Kinél előbb – kinél később, de az első héten megtörténik a tejbelövellés, amikor az anyatej mennyisége ugrásszerűen megnő. Az igény szerinti szoptatás – a baba jelzéseire válaszként anyja megszoptatja őt, függetlenül attól, hogy mikor és mennyit evett utoljára – esetén általában a 6. hét körül kialakul a kereslet-kínálat szerinti tejmennyiség.

szoptatás

 

Újszülött csecsemő szoptatása

A sírás már az éhség késői jelzése, ilyenkor a babát sokszor előbb meg kell nyugtatni, csak utána lehet mellre tenni. Esetenként a baba visszabukja az elfogyasztott tej egy részét, de ha ez a babát különösebben nem zavarja, akkor nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Ha a szoptatás nem megvalósítható, vagy szoptatással nem lehet a baba szükségeit kielégíteni, érdemes az anyatejes táplálás egyéb módjaival próbálkozni (ld. a gyakori kérdéseknél), és csak végső esetben dönteni a tápszer mellett. Arról, hogy a baba elegendő anyatejhez jut-e, nem ad feltétlenül információt, hogy milyen gyakran vagy hosszan eszik. Általában azt lehet mondani, hogy naponta legalább 8-szor egyen, legyen meg a napi 6 pisis, és a napi 3 kakis pelenka (4 napos kortól kb. 6 hetes korig). A súlyváltozás jellemzői: az első napokban max. a születési súly10%-át veszti el, és legkésőbb a 14. napra visszanyeri azt.

2-6 hónap

Egyre jobban és könnyebben sikerül mellre helyezni a csecsemőt, és a baba is egyre ügyesebb a szopás indításában. Nyitja a száját, ha számít az etetésre, rámosolyog a szüleire. Babánként változó, hogy meddig tart egy etetés, és hogy milyen gyakran szopik/eszik egy nap, de sok baba ilyenkor lerövidíti az etetési időket, viszont gyakrabban kérnek enni. Átmenetileg sűrűsödhetnek az éjszakai etetések. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy az evés már nem fárasztja el a babát, szívesen nézelődik még utána kézben, vagy a kiságyban. Etetés közben szívesen markolássza, dögönyözi anya mellkasát, a hajába markol, ruháját húzogatja.

Három hónapos kortól már nem tekinthető jellemző éhségjelnek az ököl rágása. Több szoptatás is lehet olyan, amikor nem szopik nagy mennyiséget a baba, éppen hogy kortyol párat; máskor hosszasan, sokat kér. Ez a tejtermelésnek és az anya-baba kommunikációnak is jót tesz. Az időre etetett babák jellemzően megtartják a hosszabb szopásokat. Az erősebb külső ingerek elterelhetik a figyelmét, ezért fontos az éjszakai szoptatás lehetősége, amikor a baba kiegészítheti a napi elfogyasztott tejmennyiséget. Egy új fejlődési szakasz kezdetén (pl. növekedés, mozgás változása) jellemzően egy 2-3 napig tartó nyűgösebb időszak jelentkezik, amikor a babák szinte folyamatosan mellen vagy kézben szeretnének lenni – mintegy erőt gyűjtenek a következő lépcsőfok megtételéhez. Érdemes ezekben a napokban is követni a baba igényeit, ez elősegíti a baba szükségéhez igazodó tejmennyiség beállítódását is. Amennyiben valóban szükséges az anyatej mennyiségét kiegészíteni (ld. az anyatej mennyiségére vonatkozó gyakori kérdéseknél), vagy teljesen helyettesíteni, továbbra is a baba korának megfelelő tápszerrel érdemes azt tenni. Ebben a korban a bélrendszer még nem áll készen a szilárd táplálékok feldolgozására, ha mindenképpen a hozzátáplálás felé szeretné vinni a gyermekét, megpróbálhatja a tápszerét kanállal kínálni. A túl korai, erőteljes kóstoltatás a gyermek későbbi korában az étkezési helyzet visszautasításához vezethet.

Evés fejlődés

6-9 hónap

A legtöbb baba 6 hónapos kora körül készen áll arra, hogy elkezdjen kóstolgatni a szoptatás/tápszer mellett. A hozzátáplálásra való készség jelei: a baba kis segítséggel ülni tud, képes a kezében tartott ételdarabot a szájába tenni, a felnőttek evését érdeklődéssel figyeli, a szájába kerülő ételt a nyelvével nem tolja ki, az étvágyát még a gyakori szoptatások sem mindig elégítik ki. Általában az első ízekkel való ismerkedés valamilyen gyümölcs levével kezdődik, innen lehet fokozatosan áttérni a pépesített, vagy villával áttört gyümölcs- és zöldség ételekre, majd a húsra. E korszak vége felé a legtöbb baba már ismerkedik a puha, darabos ételekkel. A szoptatás folytatódhat a korábban megszokottak szerint.

A hozzátáplálás elindulásával sem változik az az alapelv, hogy az étkezések, szopások igazodjanak a baba éhségéhez, igényéhez, szükségleteihez. A baba sírása jelezheti, hogy még nem áll készen az új ételek bevezetésére. Ilyenkor nyugodtan várhatnak még pár napot, és próbálkozhatnak újra. Nagyon változó, hogy melyik csecsemő hogy fogadja az új ízek és állagok bevezetését, a kulcsszó a türelem. Ebben a korban még nem minden baba eszik komoly mennyiségeket, ez inkább az új dolgokkal való ismerkedés időszaka. A készen kapható üveges bébiételek bizonyos élethelyzetekben (pl. utazás) praktikusak, de hosszasan, kizárólag alkalmazva őket – az ízvilág egyoldalúsága miatt – a gyermek új ételek iránti érdeklődését csökkentheti. A nem szoptatott csecsemőnek a hozzátáplálás mellett adott tej betöltött 12 hónapos kor előtt a tápszer legyen, ugyanis a csecsemő az első életévben nem kaphat tehéntejet, illetve a tápszerek azok, melyek a csecsemő specifikus igényeihez alkalmazkodnak.

9-12 hónap

Ebben az időszakban már a legtöbb csecsemő elkezd komolyabb mennyiségeket enni, és aktívan részt akarnak venni az evési helyzetekben: különböző ételdarabokat megfognak, a tányérba kézzel vagy kanállal belenyúlnak, maszatolnak. Gyakori szokás a kétkanalas etetés. Csecsemője ebben az időszakban már nyitottabb az új állagú ételekre. A még sokat szopó babákat is meg lehet kínálni vízzel (pohárból, itató pohárból) egy-egy főétkezés után. A gyermek kombinálhatja a mozgást, játékot, evést. A babák nagy része 1 éves korra megháromszorozza a születési súlyát. Az anyatej, vagy az azt helyettesítő tápszer továbbra is fontos helyet foglal el a babák étrendjében.

Gyermeke már stabilabban ül önállóan is. Etetőszék, kis szék is alkalmas lehet evéskor. Ha már tud önállóan ülni, nem is kell támasz. Nyugodtan bátorítsuk az első önálló próbálkozásokkor. Az új ételekkel, állagokkal, ízekkel, színekkel való ismerkedés fontos eleme, amikor a baba belenyúl a tányérba, az ételt a kezére, az arcára keni. Egyre többfélét eszik, de a nyers zöldség és gyümölcs még nem biztonságos, mert nem tud elolvadni a szájban. A készen kapható bébiételek általában sokkal jobban pépesítve vannak, mint azt alaphelyzetben a csecsemők megkívánnák. A túlzott használatuk a rágás beindulását nehezíthetik.

A mozgásfejlődés, helyváltoztatás beindulása a második félévben kihatással lehet a szopási viselkedésre is. Előfordulhat, hogy közvetlenül egy-egy új mozgásforma elsajátítása előtt a kisbaba különösen nyűgös, gyakran kér szopni. Máskor az újonnan birtokba vett mozgásforma többnyire lenyűgözi, elbűvöli a kisbabát. Megesik, hogy ilyenkor napközben fáradhatatlanul jön-megy, szinte „nem ér rá” szopni sem a környezet felfedezése közben. Az éjszakai szopások jó alkalmat adnak arra, hogy a kisbaba hozzájusson a számára fontos tejmennyiséghez. Nem ritka, hogy ebben a korban a 24 óra alatt igényelt tejmennyiség túlnyomó részét éjjel veszik magukhoz a csecsemők.

Evés fejlődés

12-24 hónap

A második életév az önálló evés kialakulásának időszaka. A gyerekek temperamentuma,személyisége nagymértékben befolyásolhatja, hogy pontosan mikorra vált át az etetési helyzet önálló evési helyzetté. Ebben az időszakban jellemzően ők maguk is egyre motiváltabbá válnak egyes helyzetek önálló kivitelezésére minden életterületen, és egyre kevésbé hagyják a segítséget, később a korlátozást. A gyerekek ebben a korban a családi menü élvezőivé válnak, csak különleges esetekben szükséges számukra külön ételt készíteni. Egyre ügyesebben harapnak és rágnak különböző textúrájú ételeket. Az evés mellett egyre ügyesednek az önálló pohárból ivás területén is. E korszak vége felé kialakulhat az új ételekkel szembeni bizalmatlanság, vagy egyes ételek előnyben részesítése a többivel szemben. Mindemellett a szoptatást nyugodtan lehet folytatni, amennyiben a gyermek igényli és a család számára ez megoldható, de nem jelenti már a megnyugtatás kizárólagos eszközét.

Az önállósodás minden önkiszolgálási területen megjelenik – így az étkezés, tisztálkodás, öltözködés területén. Új képességeit minden alkalommal igyekszik gyakorolni, és a felnőttek világát utánozni. Amikor lehetősége van, a többi gyermeket is utánozza. Gyermeke eszik már pépeset, darabosat és vegyes állagú ételt is. A darabos ételbe beleharap, arról leharap és azt rágva fogyasztja el. Az önálló kanálhasználat tanulása során egyre jobban bánik maga is az eszközzel, de az etetés csak lassan változik önálló evéssé. Egyre ügyesebben tud meríteni, majd a kanalat megfordítás nélkül a szájához vinni. Két éves korra már kevésbé maszatosan eszik egyedül is kanállal. A rágás fejlődése a nagymozgások fejlődésével is összefügg: a testtudat fejlődése és a koordináció finomodása a száj körüli területeken is megjelenik. A nyelvmozgások már lehetővé teszik, hogy a falatot irányítsa és a helyén tartsa, nyelve vagy ajkai segítségével el tudja már távolítani a maradékot az ajkairól, az állkapocs körkörös- rotációs mozgása átlagosan 24 hónapos korra alakul ki teljesen. Egy kézzel is tudja tartani a kis poharat, amikor iszik. Jellemzően egyre ügyesebben tudja dönteni a poharat és szabályozni a folyadék mennyiségét, így ritkulnak a balesetek is.

2-3 év

A gyermek személyiségfejlődése olyan szakaszba ér ebben a korban, amelyben fokozott önállóságra törekszik. Ez mindenképpen jó jel, hiszen a gyermek fejlődéséről tanúskodik, ugyanakkor nehézséget is jelenthet a szülőknek, hiszen az „én akarom” gyakran kevéssé hatékony és biztosan sokkal lassabb is, mint ha a szülő segítségével történne a folyamat. Mindemellett a gyermek számára fontos időszak ez, amikor próbálgathatja készségeit, gyakorolhatja a mozdulatok önálló kivitelezését. Az étkezőasztal az erő-ellenerő csatáinak helyszínévé válhat.

A kisgyermek ekkor már változatosan étkezik, egyre inkább azt eszi, amit a család. Egyre többféle étkezési helyzethez tud alkalmazkodni, több a tapasztalata (család, barátok, bölcsőde, étterem). Többféle ételt tud kipróbálni – van, amit visszautasít, időre van szüksége, míg megszokja a különféle ételek illatát, ízét. Elkezd kialakulni, hogy milyen ételeket szeret, és nem szeret – 4 éves korra kialakul az ételek fogalmi kategorizálása is.

A gyermek az akaratához ebben az időszakban fokozottan ragaszkodik, legyen az akár kedvelt ízek, vagy ételek fogyasztása, akár az önálló étkezés. A korábban használt merev szabályokhoz való ragaszkodás, a gyermek önállósági (és választási) törekvéseinek korlátozása ebben az időszakban inkább árt, mint használ. A gyermeknek magának is meg kell tapasztalnia a különböző helyzeteket, és a felnőtteknek támogatniuk érdemes őt ebben. Az időbeosztás át- és megszervezése is segíthet ebben, de hasznos lehet, ha a gyermeknek a szülő által jónak látott két dolog közül adnak például választási lehetőséget.

Az időszak során a mozgások, készségek finomodnak. Száját már akkorára nyitja, amekkora a falat. Szabályozni tudja a harapás erősségét is, így erősebben harap a keményebb ételekre, de az evés sebessége is nő. Érzékelése és nyelvének ügyessége is fejlődik, így már olyan dolgokra is képes, mint a fogainak nyelvével való letisztítása, vagy a kevert állaggal való könnyebb boldogulás. A száj körüli koordináció fejlődésének is betudható, hogy a poharat egy kézzel is jól irányítja, illetve hogy képes már szívószállal inni.

Önállóan, csaknem tisztán eszik/iszik (kanállal keveset kilöttyinthet még). Még fel kell vágni számára a nagyobb darabokat, de a korszak végére az ételek felszúrására tud már villát használni, felnőtt méretű kanállal is boldogulni. Három éves korra úgy fogja az evőeszközt, mint a felnőttek. Szalvétát is elkezd használni és megtanul kancsóból is önteni.

3-5 év

Az óvodába kerüléssel nem csak a gyermek szociális környezete és napirendje változik meg, de egyúttal sokkal kevesebb időt tölt a szüleivel is. Az új ingerek és élmények, melyekkel a gyermekek ilyenkor találkoznak, hatással vannak a családi életre is: változnak az étkezési szokások, a viselkedés, lehetnek változások az alvásban és a szobatisztaság területén is. Ugyanakkor egyre több tapasztalatot szereznek más közegekben is, mint pl. étterem. A finommozgások és koordinált mozgáskivitelezés fejlődése által pontosabban használják az evőeszközöket és tisztábban esznek a gyerekek.

családi étkezés

 

Ebben az időszakban a gyermekek önállósága fokozódik, és képesek a környezetüket is többé-kevésbé igényeiknek megfelelően alakítani. Az étkezőasztal körüli csatározások a korszak végére enyhülnek, és az ellenállás oka gyakran már valóban a kialakult íz- és ételpreferencia. A készségek egyre finomodnak, a gyermekek eljutnak az önálló kanál-és villahasználat után a kés használatáig. Pohárból ivás során már ügyesen tudják dönteni is azt, a balesetek ritkulnak. Mivel a gyermekek gondolkodása is fejlődik, lehet már velük beszélgetni is, amely során a Miért? kérdés egyre dominánsabbá válik – fejlődő logikai és asszociatív képességeik kihívás elé állítják a szülőket, az étkezési szabályok magyarázatát illetően is.

Szerző: Lengyel Anna, perinatális szaktanácsadó

Forrás: www.jolenni.hu