Konferencián innen és túl – tudósítás

Tudósító: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

Egy hete tartottuk meg a Budapesti Korai Fejlesztő Központ fennállásának harmincadik, jubileumi konferenciáját. Aki tömegközlekedéssel érkezett, már az odavezető úton találkozhatott régi ismerősökkel, barátokkal, kollégákkal, majd a Radisson Blu Béke Hotelbe belépve hirtelen minden nagyon színessé, intenzívvé és meghatóvá változott. Önkénteseink, kisgimnazisták a Korai színeibe öltözve, a lehető legkedvesebb fogadtatásban részesítve köszöntöttek, majd a regisztrációs pultnál a titkárságon dolgozó kollégák irányítottak útba bennünket. Ekkor kaphattuk kézbe az Innen és túl című tanulmánykötetet, amely igyekszik áttekinteni a Budapesti Korai Fejlesztő Központ elért eredményeit, hatásait az általunk ellátott családok életére és a szakmai környezetre. Az idei, 30. jubileumi évünkben ennek jegyében egy átfogó kutatást végeztünk annak érdekében, hogy lássuk és láttassuk, hogy három évtized alatt meddig jutottunk, és merre tartunk közösen a családokkal, szakemberekkel és a döntéshozókkal, összességében a társadalom minden tagjával. Ezeket a gondolatokat és eredményeket mutatja be a jubileum alkalmából megjelenő tanulmánykötetben.

Kezünkben a tanulmánykötettel frissítőt vehettünk magunkhoz, és alkalmunk nyílt legalább egy-két ismerőssel, rég nem látott kollégával beszélgetni, örülni egymásnak, majd Bombera Krisztina megnyugtató hangja arra figyelmeztetett, kezdődik a délelőtti programsorozat. Elsőként egy igen megható és megrázó dokumentumfilmet néztünk meg, amely folytatása volt a 25 éves jubileumi konferenciára készült filmnek. Öt fiatal és családja életébe nyerhettünk betekintést, akik gyerekként a Koraiba jártak. A leginkább őket érintő kérdés és probléma is egyben, az önálló életvitel, a támogatott lakhatás, az önállóság megélése és a párkapcsolati kérdések, amely témák egyben arra is rámutattak, jelenleg milyen lehetőségei vannak egy sérült fiatalnak ma Magyarországon ezeken a területeken. Nincs elég olyan intézmény, amely teljeskörűen tud foglalkozni velük, és a szabadság érzését is megadja.

A film után nehéz volt megszólalni, zavarodottság, nyugtalanító érzések sora maradtak bennünk.  Czeizel Barbara vette át a szót és tartotta meg előadását a Korai harminc éve tartó munkájáról. Összefoglalta egyrészt, hogy mit is jelent az, hogy az intézmény állami feladatot lát el, milyen alappilléreken nyugszik, és hogy egyszerre hányféle „arca” van. Azaz, hogy egyszerre vagyunk ambuláns ellátó intézmény és végzünk járóbeteg szakellátást, azaz egy diagnosztikus kivizsgálás útján jutnak be egyéni és csoportos fejlesztésre a hozzánk forduló családok. A Budai épületünkben működik egy óvoda súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek számára, és nappali csoportok, amelyek az autista gyerekek óvodai integrációját segítik. Oktató intézmény is vagyunk, az ország több pontjáról is érkeznek hozzánk kollégák, akik a legkülönfélébb képzésekben vehetnek részt. Azaz a Korai komplex szolgáltatást nyújtó intézmény, ugyanakkor a társadalmi környezettel is igyekszik kommunikálni, ez a konferencia is jó példa erre.

A családközpontú kora gyermekkori intervenció gyakorlatáról is szó esett, amely egyben egy ágazatközi és szakmapolitikai, szemléletformáló gondolkodás elindítása volt mind az intézményben, mind pedig a társszakmákkal és társintézményekkel való együttműködésben. A rendszerben való gondolkodás újabb és újabb kihívások elé állítja a korai fejlesztéssel foglalkozó gyógypedagógusi szakmát és minden korai életkorú gyermekkel és családjával foglalkozó kollégát is.

Barbara átadta a szót dr. Fehér Borókának (szociális munkás, szociálpolitikus- szerk.) és dr. Vályi Rékának (szociológus- szerk.), akik hatásvizsgálatot végeztek a volt Koraiba járó családokkal, itt dolgozó kollégákkal és szakemberekkel, a narratív interjú technika eszközével. A kutatás célja az volt, hogy vajon hogyan változott meg a családok élete a korai diagnózistól, valamint hogyan hatott ez a munka a társszakmákra, szakmai és társadalmi környezetre. Az eredményekről a tanulmánykötetben olvashatunk többet, Boróka és Réka egy-egy beszélgetés részletét elevenítették fel, a kutatásban megjelenő témakörök kapcsán.

A kávészünet után a délelőtt egyik leginkább várt programpontja következett, a kerekasztal beszélgetés, amelyben részt vett dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, dr. Borbély Sjoukje gyógypedagógus és pszichológus, Csiznier-Kovács Andrea a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület volt elnöke, civil aktivista, Dénesné Spitzer Éva, a Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért elnökségi tagja, Dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Élő Fruzsina pszichológus, az Egy Sima Egy Fordított Egyesület az Inklúzióért elnöke és dr. Márkus Eszter, az ELTE BGGYK dékánhelyettese. A beszélgetést Bombera Krisztina újságíró moderálta, és hangolta össze.

A beszélgetés felütése a nap elején látott filmhez kapcsolódott, hogy a családokat, akik sérült gyermeket nevelnek, nincsen igazán kinek tovább adni a korai intervenciós ellátás követően. A beszélgetőpartnerek mindegyike véleményt formált arról, hogy mit jelent számára az inklúzió, mitől működhet és hol ütközik akadályokba.

Aáry-Tamás Lajos kiemelte, hogy ahhoz, hogy többféle inklúzív modell létrejöhessen, valódi párbeszédre és információátadásra van szükség, sok konferenciát kell szervezni a korai fejlesztésben részesülő gyerekeket ellátó szakembereknek, és meghívni olyan pedagógusokat, akik később vélhetően találkozni fognak ezekkel a gyerekekkel az osztálytermekben. Csiznier-Kovács Andrea kiemelte, hogy bár része lenne a pedagógusképzésnek a sajátos nevelési igényű gyerekek sajátosságainak megismerése, és mennyire fontos volna már kisgyermekkorban elültetni a gyerekek fejében azt, hogy segíteni menő dolog, és teljesen rendben van az, hogy nem vagyunk egyformák. Dénesné Spitzer Éva kiemelte a foglalkoztatás kapcsán, hogy mekkora nagy szerepe van a közvetítői kommunikációnak, hogy legyen egy ember a megváltozott munkaképességű ember mellett, aki az adott munkahely környezetét érzékenyíti, ellátja információval és megpróbálja megtalálni azt a párbeszédes formát, amiben ezek a sajátosságok valóban átadhatóak. Élő Fruzsina egy keserédes viccel kezdte a gondolatmenetét, hogy már a postán visszakérdeznek, „egyesület az illúzióért?”, ha az Egyesület az Inklúziért ügyeit intézik, mert nem értik az elnevezést sem. Kiemelte a természetes pedagógia szerepét az oktatásban, hogy a gyerekeknek teljesen mindennapos környezetben vagy játékhelyzetben rengeteg fontos gondolatot át lehet adni azzal kapcsolatban, mit jelent az, ha valaki másképpen tanul, máshogyan mozog, eltérően érzékeli a világot. Gloviczki Zoltán hangsúlyozta, ő ezt a szót, hogy inklúzió, nem szereti, mert benne van az is, hogy feltételezzük, létezik egyfajta normalitás, miközben éppen azt tapasztaljuk, hogy mindannyiunknak szüksége lehet a segítségre az információszerzésben, a tanulásban, az alkalmazkodásban vagy a társas együttlétben. Márkus Eszter pedig kiemelte, hogy generációs áttörés lehetne az integráció-inklúzió témájában, ha például a kisgyereket pozitív élmény éri ezzel kapcsolatban a közösségében, és ezt otthon elmesélve mintát adhat a szüleinek, vagy akár szemléletet formálhat.

A résztvevők az akadályok kapcsán abban közös nevezőre jutottak, hogy a tudásmegosztás a kulcs és a nyitottság ahhoz, hogy változást érjünk el a valódi inklúzióban. Ehhez pedig szükség volna több olyan szakmai eseményre, ahol nem csak a pedagógus szakmák képviselői, hanem közgazdászok, orvosok, jogászok, lelkészek is a meghívottak között vannak. A fogyatékosságügyi kérdés ugyanis interdiszciplináris terület, és ahogy a gyógypedagógus-pszichológus-pedagógus társszakmáknak is közös hangot kellene találniuk, akár a felnőttképzés átalakításában, úgy azt is észre kell vennünk, hogy az oktatás és ezen belül az inklúzió kérdése lényegesen több szereplős történet, mint gondolnánk.

A kerekasztal beszélgetés után ínycsiklandó ebédet ehettünk, és volt arra lehetőségünk, hogy testileg és lelkileg is rákészüljünk a délutáni szekciókra. Összesen hét szekció mutatkozott be, a koraszülött gyermekek és családjaik kísérésével foglalkozó munkaközösség, a logopédia team, a szenzoros-mozgásos munkaközösségek, az autista kisgyermekeket nevelő családok kísérésére létrejött szakmai munkacsoport, a diagnosztikai team, a fejlődésükben jelentősen akadályozott gyermekek ellátásával foglalkozó munkaközösség és az evésfókuszú fejlesztéseket összefogó szakmai csapat.

Rendkívül sokszínű és tartalmas szekció programokat élhettünk át, terveink között szerepel, hogy ezeket egyenként is bemutassuk nektek. A Korai egyik legfőbb ereje a közössége, aki ezen a napon (is) különös szeretettel és lelkesedéssel fogott össze, hogy megmutassa mind a 250 résztvevőnek, milyen munka és hivatás zajlik az intézmény falai mögött.

Várjuk a folytatást, és jó volt együtt lenni, közösen gondolkozni!

A képeket köszönjük Hajtó Krisztina gyógypedagógus, gyógytornász kollégánknak! 🙂

„…nyit a társadalom felé azért, hogy a társadalom is nyitni tudjon felénk idővel.”

Lang Barbara, Luca édesanyja októberben blogot indított a kislányuk és a családjuk hétköznapjairól, amelyek korántsem hétköznapiak. Három kérdést tettük fel neki ezzel kapcsolatban, fogadjátok szeretettel!

Milyen céllal indítottad el ezt a személyes naplót és kiknek szántad?

Az oldal kettős célt szolgál, egyrészt nyit a társadalom felé azért, hogy a társadalom is nyitni tudjon felénk idővel. Luca súlyosan, halmozottan sérült 4 éves kislány. Azzal, hogy megmutatjuk, milyen az élet vele, milyenek a hétköznapjaink, az ünnepeink, a problémáink, belelátást engedünk azoknak egy ismeretlen világba, akiknek nincs a közvetlen környezetében fogyatékkal élő, de nyitott, el- és befogadó a másságra. Tesszük mindezt azért, mert elképzelni ezt nem lehet, és ez nem az empátia hiánya miatt van. Őszintén szólva arra jöttünk rá, hogy még a közvetlen környeztünk is csak nagyon kis mértékben látja az életünket, problémáinkat. Azt csak akkor lehet, ha valaki mondjuk eltöltene velünk egy teljes hetet. Egy-két óra például ebből a szempontból akár teljesen félrevezető is lehet. Fontos, hogy megmutassuk, hogyan segíthetnek jól, mert számtalan módon lehetséges, nem csak egy bankszámlaszámra való átutalással, amivel általában találkozni szoktak az emberek.

Másrészt az évek során összegyűjtött tapasztalatokat, ötleteket, információkat szívesen osztjuk meg az érintett családokkal, mert ez rengeteg időt, energiát spórolhat, ami igencsak kell másra és sajnos ezek a szükséges információk nincsenek össze-, egybegyűjtve a fogyatékkal élőket gondozó családok számára.

Szimpatikus a virtuális napló hangneme, stílusa, grafikai megjelenése, és kíváncsivá tett, vajon mi a szakmád?

A versenyszférában dolgoztam felsővezetőként, egy sales house-t vezettem Luca születéséig. Ennek ellenére abszolút bölcsész gondolkodású embernek tartom magam, egy pedagógusi és egy újságírói diplomával a zsebemben. A médiában dolgoztam, de nem a tartalomkészítői oldalon. Ezzel most kezdtem el foglalkozni. Az oldalt egy profi csapat fejlesztette, így tudott olyan lenni, amilyennek megálmodtam.

A bejegyzésekhez hozzá lehet szólni, a blognak Facebook oldalt is indítottál, azaz van lehetőség téged megszólítani és párbeszédet kezdeményezni. El tudod képzelni, hogy létrehozz egy szülőcsoportot?

Hosszú távon ennek sok kifutása lehet, most egyelőre az a cél, hogy minél több emberhez eljusson a Lucababa blog, minél többen megismerjék és lássák, hogy egy rendszeresen jelentkező, frissülő oldalról van szó. Szeretnék közösséget építeni, ehhez szükséges a multiplatform.

Annak örülnék, ha meg tudna indulni a kommunikáció, a beszélgetés. Annak még inkább, ha érintett és érdeklődő egy platformon tudna beszélgetni. Akár kérdezni egymástól, nem csak tőlem. A kapacitásom ugyanakkor véges. Egy hetente egyszer-kétszer frissülő blogot tervezünk, képekkel, videókkal, könnyedebb és kicsit fajsúlyosabb, komolyabb témákkal. Elsődleges cél, hogy ezt a magam felé tett vállalásomat tudjam tartani hosszú távon.

A blog elérhetősége: https://lucababa.hu/

A kérdéseket feltette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

A 30 éves Budapesti Korai Fejlesztő Központ hatása a családok életére és a szakmára

2022. november 19-én jelenik meg a Budapesti Korai Fejlesztő Központ tanulmánykötete, melyben friss kutatási eredményeink bemutatása mellett helyet kapnak munkatársaink által írt, a Központ jógyakorlatait bemutató cikkek is A kötethez, melyet a jubileumi konferencián résztvevők ingyenesen megkapnak majd, Orvos-Tóth Noémi, klinikai szakpszichológus írt ajánlást.

“Álmaiban minden szülő egy egészségesen fejlődő gyermek képét dédelgeti. Amikor kiderül, hogy a fejlődés eltér az optimálistól, az első kérdés így hangzik: hova forduljak segítségért? A Korai Fejlesztő Központ három évtizede erre a kérdésre adott válasz. Magam sem tudom, hányszor javasoltam kétségbeesett és elbizonytalanodott szülőknek, hogy keressék a Korait, mert tudtam, ott szakmailag és emberileg is jó kezekben lesznek. Jó kezekben lenni pedig igen fontos, különösen ha legnagyobb értékünkről, a gyermekünkről van szó.

A Korai egy olyan közösség, egy olyan csapat, akik missziót látnak el. Nem véletlenül használom a misszió kifejezést. Aki missziót lát el, olyat vállal magára, amit mások nem, olyan úton indul el, amin addig nem jártak, olyan módszereket vezet be, amiket addig nem használtak, olyan szemléletet honosít meg, ami korábban ismeretlen volt. A Koraira mindez igaz. A Korai ritka képződmény: egyszerre progresszív szemléletű ellátóhely, ahol a legmodernebb megközelítéssel dolgoznak a szakemberek, és pezsgő szellemi műhely, amire a legnagyobb elismeréssel nézhetünk.

Ebben a kötetben bepillantást nyerhetünk az elmúlt évtizedek történetébe, izgalmas kutatásokba, de főleg abba a holisztikus szemléletbe, ami annyira jellemző a Korai működésére. Ha kívánhatok, akkor nem kívánok mást, mint töretlen lelkesedést, és hitet az eddigi munka folytatásához.” (Orvos-Tóth Noémi)

A kötetben az alábbi írások szerepelnek:

  • „Nekünk más irányból kell mindent megközelíteni”
  • Czeizel Barbara: Köszöntő
  • Dr. Fehér Boróka – Dr. Vályi Réka: A Budapesti Korai Fejlesztő Központ a hazai kora gyermekkori intervenciós színtéren
  • Kemény Gabriella: A Budapesti Korai Fejlesztő Központ a köznevelés, az egészségügy és a szociális ellátás határterületén
  • Berényi Zsuzsanna: Egy gyermek útja a Budapesti Korai Fejlesztő Központban
  • Dr. Makó Veronika: A szenzoros feldolgozás és az önszabályozás jellegzetességei volt koraszülött gyermekeknél
  • Stelczámer Ágnes: SEED Fejlődési Skála/ BKFK-SEED prediktív jellege egy nyomon-követéses vizsgálat tükrében
  • Duzmath Zsófia Dalma: Az „Early Start Denver Model” autizmus specifikus korai intervenciós modell beilleszthetősége a hazai szakszolgálati ellátórendszerbe
  • Kapronyi Ágnes: Jó gyakorlat a súlyosan és halmozottan sérült gyermekek fejlesztésének tervezésében
  • Ráczné Vigh Zsuzsa: Varázslatok hete – óvodai élménypedagógiai projekt
  • Rajnik Kata: Mentálhigiéné a Budapesti Korai Fejlesztő Központban
  • Dr. Fehér Boróka – Dr. Vályi Réka: Legfontosabb változások a kora gyermekkori intervenció hatására
  • Tóth Anikó, Károly Fruzsina, Nagy-Tószegi Cecília, Lábadi Anna, Lábadi Beatrix: Szabályozási funkciók és viselkedési nehézségek összefüggése óvodáskorú koraszülött gyermekeknél
  • Czeizel Barbara, Vályi Réka, Fehér Boróka, Nagy-Tószegi Cecília, Lábadi Beatrix: A COVID 19 koronavírus világjárvány hatása a fejlődési nehézséggel küzdő gyermeket nevelő családokra

A tanulmánykötet letölthető innen.