A kora gyermekkori lelki egészség témája rendkívül fontos életszakaszokat köt össze, ugyanis fókuszában a gyerek, a szülő és a kapcsolat egészsége áll, így gyakorlatilag az egész életünket átfogóan értelmezi, és arról a kapcsolatokon keresztül gondolkodik.

A téma egyik elkötelezett hazai képviselőjét, Dr. Danis Ildikó fejlődéspszichológust kérdeztem, aki a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében tanít, és doktoranduszaival, kollégáival kutat, valamint gyakorló szakemberként is él a hivatásának. A 21. századi szülőség kihívásairól, a jelenlét, az „itt és most” igazságáról és a szülőség sokszínű, erőforrást adó eszköztáráról beszélgettünk.

Egyszerre kutatóként, tanárként és praktizáló szakemberként is dolgozol, a kora gyermekkori lelki egészség területén. Mit ad számodra, hogy ennyiféle fénytörésben tudsz ezzel a témával foglalkozni?

Már gyerekként is igen kíváncsi voltam, sok dolog érdekelt egyszerre, mindig is nagyon szerettem tanulni, szinte alapélmény ez számomra, hogy egyszerre több témában is nagyon el tudok mélyülni.

Már amikor elkezdtem a pszichológia szakot az ELTE-n, tudtam, hogy gyerekekkel és családokkal szeretnék foglalkozni. Az egyetemi tanulmányaim alatt ismertem meg Dr. Kalmár Magda fejlődéspszichológust, hatására az Alkalmazott fejlődéspszichológia szakirányra, majd a Kognitív fejlődés doktori programra jártam. Ekkor határoztam el, hogy alkalmazott kutatásokkal szeretnék foglalkozni. Az alkalmazott fejlődéskutatások lényeges kérdése az, hogy mindaz, amit a mindennapokban tapasztalunk a gyerekekkel és a családokkal, hogyan kutatható, majd a tudományos kutatásaink eredményei miként hasznosíthatók a gyakorlatban, a hétköznapokban szakemberként, szülőként.

Pályám elején a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetében kötődéskutatásokkal foglalkoztam, a Dr. Gervai Judit vezette munkacsoport nagy hatású iskola volt számomra. Megalapozta a tudományos világhoz való viszonyulásomat. Hálás vagyok Juditnak ezért az időszakért. Egyébként a mai napig dolgozunk együtt. Később néhány évig gyerek- és családügyi projektekben dolgoztam fejlődéspszichológiai szakértőként, ahol nagyon fontos tapasztalatokat szereztem. Két évig külföldön is éltem a családommal, ott gyakorló pszichológusként dolgoztam, aztán hazaérkezésünk után 2015 óta dolgozom a Mentálhigiéné Intézetben, ahol szintén alkalmazott kutatásokkal és számomra fontos tudományos feladatokkal foglalkozhatok.

A kutatás mellett mindig dolgoztam a gyakorlatban is. A pályám elején iskola- és bölcsődepszichológusként. Aztán több módszerben képződtem az évek alatt, már nagyon korán pár- és családterápiában. Elvégeztem a Dr. Hédervári-Heller Éva és Dr. Németh Tünde által kidolgozott Integrált szülő-csecsemő konzultáció képzést is, amely szintén meghatározó része lett az életemnek. Később egészségpszichológiából szakvizsgáztam. Az egyetemi munkám mellett most magántevékenységben dolgozom kliensekkel. Emellett, szinte minden egyetemi képzésben, ahol oktatok, gyakorló szakembereket tanítok, és rengeteget tanulok tőlük. Nagyon hálás vagyok azoknak a szakembereknek és klienseknek, akiktől tanulhattam az eddigi pályám során.

Az, hogy párhuzamosan szerezhettem ezeken a területeken tapasztalatokat, megerősített abban, hogy az oktatás, a kutatás és a gyakorlati munka között úgy szeretném megtalálni az egyensúlyt, hogy azok termékenyen hassanak egymásra.

Fő kutatási és érdeklődési területed a kora gyermekkori lelki egészség. Ez az átfogó definíció arról is szól, hogy hogyan vannak azok a felnőttek, akik kisgyereket nevelnek. Meg lehet fogalmazni tipikus, 21.századi szülőséggel kapcsolatos nehézségeket?

Annyit pontosítanék a meghatározáson, hogy a kora gyerekkori lelki egészség fókuszában mind a szülők, mind a gyerekek jólléte, illetve a szülő-gyerek kapcsolat áll. A nemzetközi szakirodalom is évek óta alátámasztja, hogy a fejlődés mozgatórugója az elsődleges gondozóval való kapcsolat, a legközelebbi szocializációs közeg, ami többnyire és szerencsés esetben a család. Az egész családi rendszer jólléte alapjaiban határozza meg egy gyermek fejlődését. A pozitív családi tapasztalatok lehetőséget nyújtanak, hogy a jövő generációja a lehető legsikeresebben boldoguljon az életben.

A 21. századi szülőség kihívásai közül a megnövekedett stresszt emelném ki, ami sokféle irányból, változatos módokon nehezül a szülők vállára. Az általánosan felgyorsult hétköznapokban nagyon sokszínűen éljük a világunkat, ami egyben védőfaktor is lehet. Arra gondolok, hogy sokféleképpen lehet „elég jól” csinálni a szülőséget, igen nagy az eszköztár is hozzá. Ugyanakkor ehhez a sokszínűséghez nagyfokú bizonytalanság és az elveszettség érzése is társulhat. Például még bizonyos szakmai kérdésekben is, amikben pedig lehetne és kellene, nem mindig van konszenzus, és a szülők a ma már könnyen elérhető infokommunikációs csatornákon megtapasztalják, hogy mennyire egymásnak ellentmondó véleményeket kaphatnak a gyerekük fejlődését és szükségleteit illetően. Esetenként nagyon sok munkát kell fektetni abba, hogy a szülők az intuitív működésükre bízzák magukat, és az érzékeny odafordulás, a valódi jelenlét biztonságában megéljék kompetenciáikat. 

Miért ennyire kulcsfontosságú a jelenlét?

A valódi jelenlét a gyermekünk mellett nagy kihívása a mostani, fiatal szülőknek – ennyi online térben való létezés mellett. Ugyanakkor azt lehet mondani, hogy ha jelen tudunk lenni az „itt és most”-ban, és képesek vagyunk ráhangolódni a gyerekünkre, akkor meg tudjuk figyelni, hogy éppen hogyan van, mit érezhet, mit gondolhat, mit akarhat. Miért sír, mi okoz számára örömet, mitől tud megnyugodni. Ha erre rájövünk, természetesen a gyakorlás útján, és rendszeresen hatékony megoldásokat is találunk a gyerekünk diszkomfort érzetének enyhítésére vagy az érdeklődésének a kielégítésére, akkor ő azonnal vissza fogja jelezni számunkra, hogy rátaláltunk a számára lehető legjobb megnyugtatásra vagy tevékenységre. Ezek a pillanatnyi közösen megélt „jóllétek” adják a kora gyermekkori lelki egészség alapját.

Nincsenek biztos és mindenkire alkalmazható nevelési tippek, arra van szükség, hogy ez az együttműködés elinduljon a szülő és a gyerek között, és aztán a közös megoldások megerősítést nyerjenek. Így tud a szülői kompetencia kialakulni, stabilizálódni, vagy éppen egy kiegyensúlyozatlan kapcsolat harmonizálódni. Egy szóval, a szülő és a gyerek kölcsönösen hatással vannak egymásra és tanulják egymást. A megoldások tárháza pedig sokszínű, és ezt mindenkinek jó érzés megtapasztalni.

Mondhatjuk-e azt, hogy a szülő akár a saját önszabályozásában megélt nehézségeivel kapcsolatosan is korrektív élményt szerezhet a gyerekével való megerősítő kapcsolat által?

Igen, ez is egy lehetséges kölcsönös folyamat minden szülő számára, de sok mindenen múlik. Ha például egy eltérően fejlődő gyereket nevelő szülőre gondolunk, az említett kölcsönös egymásra hangolódás révén, még ha az gyakran nehezített is, a gyerekkel való kapcsolatban, igen, megélhető a pozitív oda-vissza csatolás élménye. Azért persze szem előtt kell tartanunk, hogy a gyerekek nem egyformák, és többféle nehézség jelenhet meg ebben a szabályozásban. Fontos tudni, hogy minél kisebb vagy minél sérülékenyebb egy gyermek (akár a temperamentumából, akár az atipikus fejlődéséből adódóan), annál inkább közös szabályozásról kell beszélnünk az ő diszkomfort állapotaiban. Van olyan kisbaba, aki könnyebben megnyugtatható, gyorsabban kimozdítható egy distressz állapotból, és van olyan, akinek a megnyugtatásához több időre, energiára van szükség a szülő részéről.

Egy igen fontos fejlődéspszichológiai fogalomkör, az illeszkedés jósága. Tipikusan és atipikusan fejlődő gyerekekkel kapcsolatban is érvényes ez a szemlélet. Részben azt jelenti, hogy milyen temperamentumbéli egyezések vagy épp különbözőségek vannak a szülő és a gyereke között. Nagyobb részben viszont azt, hogy szülőként hogyan tudok a gyerekem karakteréhez, temperamentumához, adottságaihoz alkalmazkodni, hogyan tudok az ő működésére ráhangolódni.

Mindez megint pillanatokból formálódik, amelyekben a kérdés: hogyan tudom értelmezni azt az állapotot, amiben a gyermekem épp benne van. Milyen érzéseket, gondolatokat, szándékokat, szükségleteket tulajdonítok neki, és minderre hogyan válaszolok. Ez egyben a reflektív és a szenzitív (érzékenyen ráhangolódó) nevelés alapja is.

Úgy tud a szülő közös szabályozója lenni a gyermeke fejlődésének, ha ő maga is kompetensek tudja érezni magát ebben a folyamatban, még ha erőfeszítéseket is kell tennie ennek érdekében. Mindez egy komoly önismereti út is egyben. A sikeres pillanatok és találkozások, a hatékony megoldások eredményezhetik, hogy örömteli és kompetens szülővé tudjunk válni, még nehézségek esetén is. Nem ritka, hogy ezek a megélések a szülőknek a saját érzelmi működésükben és szabályozásukban is megerősítők, és igen a kérdésedre válaszolva, a szülő-gyermek kapcsolat lehet gyógyító és korrektív élmény egy szülő számára.

Mit hozhat magával ez az önismereti munka még?

A legfontosabbat, ami már a kora gyermekkori lelki egészség támogatásának szakmai terepe tulajdonképpen, hogy a szülő, ha szükségét érzi, tud segítséget kérni. Ez lehet szülőtársi, családi vagy közösségi támogatás, de adott esetben lehet szaksegítség is. Mindez azon múlik, hogy saját magában az ember hogyan dönt, mennyire van sérülékeny, kiszolgáltatott állapotban. A szülővé válás időszaka egy természetes krízisidőszak, amely során gyakran találkozunk a szülők sérülékenységével, érzelmi labilitásával. Olyan fontos, hogy ebben a folyamatban a partner és a nagyszülők, akár a barátok is legyenek résen, hogy mivel is lehet segíteni az elsődleges gondozó (többnyire az anya) jóllétét, töltekezését, pihenését a mindennapokban.

A töltekezés szerintem egyébként kulcsszó a 21. századi szülőséggel kapcsolatos gondolkodásban és a szülővé válásban is. A legtöbb mai fiatal szülő annyi mindent csinál egyszerre, annyi területen érzi úgy, hogy teljesítenie kell, miközben meg kell felelniük a szülőségükkel kapcsolatos számtalan kihívásnak is, sajnos gyakran épp a pihenésüket sorolják legutoljára. Azt pedig ki kell mondani, hogy a nagyfokú kimerültségben nagyon nehéz reflektíven, szenzitíven, a gyerekre hangolódva jelen lenni. A szülők egyéni és párkapcsolati töltekezésére is tudatos hangsúlyt kell fektetni, ez egyértelműen pozitív, megerősítő háttere a szülőségnek és a szülő-gyermek kapcsolatnak.

Mit ajánlasz nekünk, akik a szaksegítség területéről igyekszünk támogatást nyújtani, hogy mire figyeljünk ebben az érzékeny időszakban, a szülő válás folyamatában, hogy jól legyünk jelen a család számára?

A segítő is része lesz a szülő-gyermek rendszernek, amikor bekopognak az ajtónkon. Egyszerre kell foglalkoznunk a szülővel, a gyerekkel és a szülő-gyerek kapcsolattal is. Ahogy egy szülő tartja meg a gyermekét egy nehéz helyzetben, ugyanúgy egy segítő is támogatja a szülőt abban, hogy a gyerekét képes legyen megtartani a nehézségekben is. Egyfajta modell helyzet alakul ki a segítő és a család között arra vonatkozóan, hogy a szülő hasonlóan képes legyen biztonságot és fejlődési inspirációt nyújtani a gyereke számára.

Azt gondolom, hogy a gyógypedagógiai segítségnyújtásban egyszerre van jelen az érzelmi támogatás, érzelmi megtartás, kapcsolatépítés és a tanítás, fejlesztés, ösztönzés is. Ez a rendszer minden pillanatában biztonságot nyújtó modellhelyzet a szülőnek.

Pontosabban az, hogy a segítő hogyan foglalkozik a szülővel, miként reagál a gyerekre, és hogyan támogatja a szülői kompetenciát és a szülő-gyermek kapcsolatot. Fontos annak tudatosítása, hogy számukra kiemelt jelentőségű az, amilyen tónusban a gyerekkel kapcsolódunk, amilyen hangon reagálunk egy szülő által feltett kérdésre, ahogy visszajelzünk a kettősükkel kapcsolatban. Azt szoktam mondani, hogy a szakember annak a szakterületnek a szakértője, amit képvisel, és a hozzá járó sokszáz másik gyerek és szülő tapasztalatait tudta eddig összegyúrni, de a szülő a saját gyerekének a szakértője. Ezt akár ki is lehet mondani egy segítő kapcsolatban, azt hiszem, felemelő tud lenni pl. egy eltérően fejlődő gyereket nevelő szülőnek, aki épp nagyon elveszettnek érzi magát a mindennapok megszervezésében is akár. Vagyis segítőként dolgunk van azzal, hogy a szülői kompetenciát megerősítsük. Ez a megerősítés akkor is hatással lesz a szülőre, amikor becsukja a fejlesztőszoba ajtaját.  

Ahhoz viszont, hogy erre az állandó támogató, ösztönző, megerősítő kapcsolatra és munkamódra hosszú távon képes legyen egy segítő, a segítőnek is rendszeres töltekezésre, szabadon eltöltött örömteli időre és szakmai szupervíziós munkára van szüksége. Hisz fontos érzés, ha egy szupervízor őt is meg tudja hallgatni és tartani a kételyeiben és elcsigázottságában, akár néha a kiszolgáltatottság érzésében. Egyben azt is érezheti, hogy ő sincs egyedül a szakmai kérdéseivel, vagy a szubjektív megéléseivel. Utána ezt az erőt és a megtartottság érzését tudja visszavinni a szülő-gyerek kapcsolattal foglalkozó munkájába. Olyan ez, mint egy megtartó láncolat. Ha belegondolunk, hirtelen jó sokan leszünk egy segített gyermek és család körül.

Úgy képzelem, hogy a kíváncsiságod most is nagyon meghatározó lehet, mi az a téma, ami jelenleg a legjobban foglalkoztat a kutatási, oktatási és gyakorlati terepeken?

Egy ideje nagyon foglalkoztat a kapcsolati traumatizáció témaköre, vagyis az, amikor egy kisgyerek az egészen korai időszakában olyasmi élményeket tapasztal meg, amelyek nagyon nem kedveznek a fejlődésének. Ezeket a sérüléseket elsősorban az elsődleges szocializációs kapcsolatban szenvedik el a gyerekek, és az érdekel, hogy milyen hatással van az életútjukra. Az is fontos, hogy hogyan lehet az életút későbbi pontján rehabilitációs helyzeteket, kapcsolatokat mozgósítani annak érdekében, hogy egy korábban kapcsolati traumákat átélt fiatal felnőtt úgy tudjon szülővé válni, hogy ezek a terhek már ne befolyásolják a mindennapi működését. Mindez természetesen a kapcsolati traumák átadódásának lehetősége miatt is fontos. Hogyan segítsük a szülőket, hogy ne adódjanak át e traumák a következő generációnak. Az elmúlt években egy traumafeldolgozó módszerben is képződtem és már dolgozom felnőttekkel szupervízió mellett. Azt tapasztalom a hozzám járó kisgyerekes szülőknél, hogy amikor a gyerekük számukra nehezen elviselhető viselkedésével állnak szemben, sokszor nagyon konkrét saját gyerekkori traumáik aktiválódnak. Az a kérdés, hogy hogyan lehet mindezt megszelídíteni, hogy magunkat örömteli és felszabadult szülőként élhessük meg.

Udvarnoky Zsófi