Konferencián innen és túl – tudósítás

Tudósító: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

Egy hete tartottuk meg a Budapesti Korai Fejlesztő Központ fennállásának harmincadik, jubileumi konferenciáját. Aki tömegközlekedéssel érkezett, már az odavezető úton találkozhatott régi ismerősökkel, barátokkal, kollégákkal, majd a Radisson Blu Béke Hotelbe belépve hirtelen minden nagyon színessé, intenzívvé és meghatóvá változott. Önkénteseink, kisgimnazisták a Korai színeibe öltözve, a lehető legkedvesebb fogadtatásban részesítve köszöntöttek, majd a regisztrációs pultnál a titkárságon dolgozó kollégák irányítottak útba bennünket. Ekkor kaphattuk kézbe az Innen és túl című tanulmánykötetet, amely igyekszik áttekinteni a Budapesti Korai Fejlesztő Központ elért eredményeit, hatásait az általunk ellátott családok életére és a szakmai környezetre. Az idei, 30. jubileumi évünkben ennek jegyében egy átfogó kutatást végeztünk annak érdekében, hogy lássuk és láttassuk, hogy három évtized alatt meddig jutottunk, és merre tartunk közösen a családokkal, szakemberekkel és a döntéshozókkal, összességében a társadalom minden tagjával. Ezeket a gondolatokat és eredményeket mutatja be a jubileum alkalmából megjelenő tanulmánykötetben.

Kezünkben a tanulmánykötettel frissítőt vehettünk magunkhoz, és alkalmunk nyílt legalább egy-két ismerőssel, rég nem látott kollégával beszélgetni, örülni egymásnak, majd Bombera Krisztina megnyugtató hangja arra figyelmeztetett, kezdődik a délelőtti programsorozat. Elsőként egy igen megható és megrázó dokumentumfilmet néztünk meg, amely folytatása volt a 25 éves jubileumi konferenciára készült filmnek. Öt fiatal és családja életébe nyerhettünk betekintést, akik gyerekként a Koraiba jártak. A leginkább őket érintő kérdés és probléma is egyben, az önálló életvitel, a támogatott lakhatás, az önállóság megélése és a párkapcsolati kérdések, amely témák egyben arra is rámutattak, jelenleg milyen lehetőségei vannak egy sérült fiatalnak ma Magyarországon ezeken a területeken. Nincs elég olyan intézmény, amely teljeskörűen tud foglalkozni velük, és a szabadság érzését is megadja.

A film után nehéz volt megszólalni, zavarodottság, nyugtalanító érzések sora maradtak bennünk.  Czeizel Barbara vette át a szót és tartotta meg előadását a Korai harminc éve tartó munkájáról. Összefoglalta egyrészt, hogy mit is jelent az, hogy az intézmény állami feladatot lát el, milyen alappilléreken nyugszik, és hogy egyszerre hányféle „arca” van. Azaz, hogy egyszerre vagyunk ambuláns ellátó intézmény és végzünk járóbeteg szakellátást, azaz egy diagnosztikus kivizsgálás útján jutnak be egyéni és csoportos fejlesztésre a hozzánk forduló családok. A Budai épületünkben működik egy óvoda súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek számára, és nappali csoportok, amelyek az autista gyerekek óvodai integrációját segítik. Oktató intézmény is vagyunk, az ország több pontjáról is érkeznek hozzánk kollégák, akik a legkülönfélébb képzésekben vehetnek részt. Azaz a Korai komplex szolgáltatást nyújtó intézmény, ugyanakkor a társadalmi környezettel is igyekszik kommunikálni, ez a konferencia is jó példa erre.

A családközpontú kora gyermekkori intervenció gyakorlatáról is szó esett, amely egyben egy ágazatközi és szakmapolitikai, szemléletformáló gondolkodás elindítása volt mind az intézményben, mind pedig a társszakmákkal és társintézményekkel való együttműködésben. A rendszerben való gondolkodás újabb és újabb kihívások elé állítja a korai fejlesztéssel foglalkozó gyógypedagógusi szakmát és minden korai életkorú gyermekkel és családjával foglalkozó kollégát is.

Barbara átadta a szót dr. Fehér Borókának (szociális munkás, szociálpolitikus- szerk.) és dr. Vályi Rékának (szociológus- szerk.), akik hatásvizsgálatot végeztek a volt Koraiba járó családokkal, itt dolgozó kollégákkal és szakemberekkel, a narratív interjú technika eszközével. A kutatás célja az volt, hogy vajon hogyan változott meg a családok élete a korai diagnózistól, valamint hogyan hatott ez a munka a társszakmákra, szakmai és társadalmi környezetre. Az eredményekről a tanulmánykötetben olvashatunk többet, Boróka és Réka egy-egy beszélgetés részletét elevenítették fel, a kutatásban megjelenő témakörök kapcsán.

A kávészünet után a délelőtt egyik leginkább várt programpontja következett, a kerekasztal beszélgetés, amelyben részt vett dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, dr. Borbély Sjoukje gyógypedagógus és pszichológus, Csiznier-Kovács Andrea a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület volt elnöke, civil aktivista, Dénesné Spitzer Éva, a Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért elnökségi tagja, Dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Élő Fruzsina pszichológus, az Egy Sima Egy Fordított Egyesület az Inklúzióért elnöke és dr. Márkus Eszter, az ELTE BGGYK dékánhelyettese. A beszélgetést Bombera Krisztina újságíró moderálta, és hangolta össze.

A beszélgetés felütése a nap elején látott filmhez kapcsolódott, hogy a családokat, akik sérült gyermeket nevelnek, nincsen igazán kinek tovább adni a korai intervenciós ellátás követően. A beszélgetőpartnerek mindegyike véleményt formált arról, hogy mit jelent számára az inklúzió, mitől működhet és hol ütközik akadályokba.

Aáry-Tamás Lajos kiemelte, hogy ahhoz, hogy többféle inklúzív modell létrejöhessen, valódi párbeszédre és információátadásra van szükség, sok konferenciát kell szervezni a korai fejlesztésben részesülő gyerekeket ellátó szakembereknek, és meghívni olyan pedagógusokat, akik később vélhetően találkozni fognak ezekkel a gyerekekkel az osztálytermekben. Csiznier-Kovács Andrea kiemelte, hogy bár része lenne a pedagógusképzésnek a sajátos nevelési igényű gyerekek sajátosságainak megismerése, és mennyire fontos volna már kisgyermekkorban elültetni a gyerekek fejében azt, hogy segíteni menő dolog, és teljesen rendben van az, hogy nem vagyunk egyformák. Dénesné Spitzer Éva kiemelte a foglalkoztatás kapcsán, hogy mekkora nagy szerepe van a közvetítői kommunikációnak, hogy legyen egy ember a megváltozott munkaképességű ember mellett, aki az adott munkahely környezetét érzékenyíti, ellátja információval és megpróbálja megtalálni azt a párbeszédes formát, amiben ezek a sajátosságok valóban átadhatóak. Élő Fruzsina egy keserédes viccel kezdte a gondolatmenetét, hogy már a postán visszakérdeznek, „egyesület az illúzióért?”, ha az Egyesület az Inklúziért ügyeit intézik, mert nem értik az elnevezést sem. Kiemelte a természetes pedagógia szerepét az oktatásban, hogy a gyerekeknek teljesen mindennapos környezetben vagy játékhelyzetben rengeteg fontos gondolatot át lehet adni azzal kapcsolatban, mit jelent az, ha valaki másképpen tanul, máshogyan mozog, eltérően érzékeli a világot. Gloviczki Zoltán hangsúlyozta, ő ezt a szót, hogy inklúzió, nem szereti, mert benne van az is, hogy feltételezzük, létezik egyfajta normalitás, miközben éppen azt tapasztaljuk, hogy mindannyiunknak szüksége lehet a segítségre az információszerzésben, a tanulásban, az alkalmazkodásban vagy a társas együttlétben. Márkus Eszter pedig kiemelte, hogy generációs áttörés lehetne az integráció-inklúzió témájában, ha például a kisgyereket pozitív élmény éri ezzel kapcsolatban a közösségében, és ezt otthon elmesélve mintát adhat a szüleinek, vagy akár szemléletet formálhat.

A résztvevők az akadályok kapcsán abban közös nevezőre jutottak, hogy a tudásmegosztás a kulcs és a nyitottság ahhoz, hogy változást érjünk el a valódi inklúzióban. Ehhez pedig szükség volna több olyan szakmai eseményre, ahol nem csak a pedagógus szakmák képviselői, hanem közgazdászok, orvosok, jogászok, lelkészek is a meghívottak között vannak. A fogyatékosságügyi kérdés ugyanis interdiszciplináris terület, és ahogy a gyógypedagógus-pszichológus-pedagógus társszakmáknak is közös hangot kellene találniuk, akár a felnőttképzés átalakításában, úgy azt is észre kell vennünk, hogy az oktatás és ezen belül az inklúzió kérdése lényegesen több szereplős történet, mint gondolnánk.

A kerekasztal beszélgetés után ínycsiklandó ebédet ehettünk, és volt arra lehetőségünk, hogy testileg és lelkileg is rákészüljünk a délutáni szekciókra. Összesen hét szekció mutatkozott be, a koraszülött gyermekek és családjaik kísérésével foglalkozó munkaközösség, a logopédia team, a szenzoros-mozgásos munkaközösségek, az autista kisgyermekeket nevelő családok kísérésére létrejött szakmai munkacsoport, a diagnosztikai team, a fejlődésükben jelentősen akadályozott gyermekek ellátásával foglalkozó munkaközösség és az evésfókuszú fejlesztéseket összefogó szakmai csapat.

Rendkívül sokszínű és tartalmas szekció programokat élhettünk át, terveink között szerepel, hogy ezeket egyenként is bemutassuk nektek. A Korai egyik legfőbb ereje a közössége, aki ezen a napon (is) különös szeretettel és lelkesedéssel fogott össze, hogy megmutassa mind a 250 résztvevőnek, milyen munka és hivatás zajlik az intézmény falai mögött.

Várjuk a folytatást, és jó volt együtt lenni, közösen gondolkozni!

A képeket köszönjük Hajtó Krisztina gyógypedagógus, gyógytornász kollégánknak! 🙂

„…nyit a társadalom felé azért, hogy a társadalom is nyitni tudjon felénk idővel.”

Lang Barbara, Luca édesanyja októberben blogot indított a kislányuk és a családjuk hétköznapjairól, amelyek korántsem hétköznapiak. Három kérdést tettük fel neki ezzel kapcsolatban, fogadjátok szeretettel!

Milyen céllal indítottad el ezt a személyes naplót és kiknek szántad?

Az oldal kettős célt szolgál, egyrészt nyit a társadalom felé azért, hogy a társadalom is nyitni tudjon felénk idővel. Luca súlyosan, halmozottan sérült 4 éves kislány. Azzal, hogy megmutatjuk, milyen az élet vele, milyenek a hétköznapjaink, az ünnepeink, a problémáink, belelátást engedünk azoknak egy ismeretlen világba, akiknek nincs a közvetlen környezetében fogyatékkal élő, de nyitott, el- és befogadó a másságra. Tesszük mindezt azért, mert elképzelni ezt nem lehet, és ez nem az empátia hiánya miatt van. Őszintén szólva arra jöttünk rá, hogy még a közvetlen környeztünk is csak nagyon kis mértékben látja az életünket, problémáinkat. Azt csak akkor lehet, ha valaki mondjuk eltöltene velünk egy teljes hetet. Egy-két óra például ebből a szempontból akár teljesen félrevezető is lehet. Fontos, hogy megmutassuk, hogyan segíthetnek jól, mert számtalan módon lehetséges, nem csak egy bankszámlaszámra való átutalással, amivel általában találkozni szoktak az emberek.

Másrészt az évek során összegyűjtött tapasztalatokat, ötleteket, információkat szívesen osztjuk meg az érintett családokkal, mert ez rengeteg időt, energiát spórolhat, ami igencsak kell másra és sajnos ezek a szükséges információk nincsenek össze-, egybegyűjtve a fogyatékkal élőket gondozó családok számára.

Szimpatikus a virtuális napló hangneme, stílusa, grafikai megjelenése, és kíváncsivá tett, vajon mi a szakmád?

A versenyszférában dolgoztam felsővezetőként, egy sales house-t vezettem Luca születéséig. Ennek ellenére abszolút bölcsész gondolkodású embernek tartom magam, egy pedagógusi és egy újságírói diplomával a zsebemben. A médiában dolgoztam, de nem a tartalomkészítői oldalon. Ezzel most kezdtem el foglalkozni. Az oldalt egy profi csapat fejlesztette, így tudott olyan lenni, amilyennek megálmodtam.

A bejegyzésekhez hozzá lehet szólni, a blognak Facebook oldalt is indítottál, azaz van lehetőség téged megszólítani és párbeszédet kezdeményezni. El tudod képzelni, hogy létrehozz egy szülőcsoportot?

Hosszú távon ennek sok kifutása lehet, most egyelőre az a cél, hogy minél több emberhez eljusson a Lucababa blog, minél többen megismerjék és lássák, hogy egy rendszeresen jelentkező, frissülő oldalról van szó. Szeretnék közösséget építeni, ehhez szükséges a multiplatform.

Annak örülnék, ha meg tudna indulni a kommunikáció, a beszélgetés. Annak még inkább, ha érintett és érdeklődő egy platformon tudna beszélgetni. Akár kérdezni egymástól, nem csak tőlem. A kapacitásom ugyanakkor véges. Egy hetente egyszer-kétszer frissülő blogot tervezünk, képekkel, videókkal, könnyedebb és kicsit fajsúlyosabb, komolyabb témákkal. Elsődleges cél, hogy ezt a magam felé tett vállalásomat tudjam tartani hosszú távon.

A blog elérhetősége: https://lucababa.hu/

A kérdéseket feltette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

„Izgalmas és néha fájdalmas,mégis gyönyörű a perinatális terület”

Kérdezz-felelek a perinatális szaktanácsadásról.

Aki kérdez, Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus, és aki válaszol, Varga Rita gyógypedagógus-logopédus, perinatális szaktanácsadó.

Hogy határoznád meg, a perinatális szaktanácsadás mit jelent és milyen életkorú gyerekekkel foglalkozik?

A perinatális szó szűkebb értelemben a szülés-születés körüli időszakra utal. Tágabb értelemben a fogantatástól, a várandósságon át egészen a gyermekágyig tartó élmények, hatások is ide tartoznak. A perinatális szaktanácsadó a várandósság tervezésének idejétől egészen a kisgyermek 3 éves koráig kísérheti a családokat. A korai pre- és perinatális élmények meghatározó jelentőséggel bírnak, emiatt a kisgyermek első életéveiben érdemesnek találom a szülők támogatását a korai élmények feldolgozásában az esetleges nehézségek esetén.

Mi jelöli ki egy perinatális szaktanácsadó kompetencia határait és hogyan? Kérlek, egy példát is említs a saját szakterületed kapcsán!

Mielőtt a kérdésre válaszolnék fontosnak tartom leírni, hogy a perinatális szaktanácsadó szakirányú továbbképzés az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán két évente induló holisztikus és interdiszciplináris képzés, olyan szakemberek számára, akik a születés körül dolgoznak vagy a kisgyermekek oktatásában, nevelésében segítik a családok életét.  Számos szakterületről érkező szakember válhat perinatális szaktanácsadóvá: pszichológus, szülész-nőgyógyász szakorvos, szülésznő, dúla, gyógypedagógus, csak, hogy néhányat említsek. A már végzett perinatális szaktanácsadó feladatkörét alapvégzettsége, munkahelye és nem utolsó sorban érdeklődési területe határozza meg. A kompetenciahatárok tartása fontos, de ezek meghúzása egyénenként és alapvégzettségek alapján eltérőek lehetnek. A szaktanácsadás során a pre- és perinatális időszak témái, a megtapasztalt élmények, azok feldolgozása áll a középpontban. Előfordulhat, hogy halmozódó, akár transzgenerációs trauma bukkan felszínre ebben a szenzitív időszakban, ilyen esetben például mindenképpen pszichológus segítsége szükséges.

Hogyan zajlik a munkafolyamat, ki/k és milyen gyakorisággal vesz/vesznek részt a találkozásokon?

A Korai Fejlesztő Központban perinatális szaktanácsadóként azon családok számára nyújtok segítséget, akik a fogantatás, várandósság, szülés-születés és a korai időszak során nehézségeket éltek meg. Meghallgatom, támogatom, összefüggésekkel ismertetem, valamint szükség esetén más szakemberhez irányítom a családokat. A konzultáció segítséget nyújt a megélt élmények és érzések megosztásában, melyet értő figyelemmel és érzékenységgel kísérek. A felmerülő kérdésekre segítek választ találni, a nehéz élményeket átkeretezni. A heti rendszerességű találkozások alkalmával a szülővel vagy szülőpárral dolgozom, első sorban az anyákkal. A konzultációk során a gyermek jelenlétét is fontosnak találom, valamint örömmel és szívesen látom az apákat, hisz az ő megéléseik is jelentőségteljesek, ráadásul sokszor bennük is maradnak még kibeszéletlen élmények. Az első interjú után kronológiai sorrendben haladunk a főbb életesemények ívén keresztül, hangsúlyt fektetve a család számára jelentős témákra, nehézségekre. A tanácsadás folyamatára 5 alkalmanként rátekintünk, ezután közösen döntünk arról, hogy lezárjuk vagy folytassuk a közös munkát tovább.

Említs kérlek olyan témákat, amelyek leggyakrabban a perinatális szaktanácsadás témái között szerepelnek!

A teljesség igénye nélkül:

A gyermek iránti vágy gondolata, a fogantatásra való készülés, esetleges fogantatási nehézségek. A várandósság megélése, a várandósság idején történő egyéb életesemények, veszélyeztetett várandósság. A szülés-születéstörténet, a szülés módja, a szülésélmény. A koraszülés, az ehhez kapcsolódó nehéz érzések, veszteségek. A születést követő legkorábbi életesemények, az aranyóra megléte vagy hiánya. A kórházban tartózkodás, az ott szerzett tapasztalatok. Korai kapcsolódás, szoptatás, hordozás. Gyermekágyi időszak. A nő anyává, a férfi apává, a pár szülővé és családdá válása. A fókusz pedig a történések mögött húzódó érzelmi megélésen és feldolgozáson van. Mit és hogyan éltek, élnek meg a szülők? Mit élhet át a csecsemő/kisgyermek? Milyen érzések kapcsolódnak az eseményekhez?

Milyen társszakmákkal gondolkodik együtt egy perinatális szaktanácsadó?

A perinatális tudomány egy integrált tudományterület, a korai életidő élettani és lélektani változásait vizsgálja. Így sokféle szakma képviselője öleli körbe ezt az időszakot és gondolkodhat közösen egy perinatális szaktanácsadóval: pszichológus, szülő-csecsemő konzulens, korai intervenciót végző gyógypedagógus, szülész-nőgyógyász, szülésznő, dúla, koraszülöttek ellátását végző szakember (NIC-en vagy PIC-en), gyermekorvos, neurológus stb.

Mondhatjuk, hogy a perinatális szaktanácsadás egyik célja a prevenció, és sokféle kapcsolati nehézség előzhető meg általa?

Azt gondolom, hogy igen, segíthet abban, hogy a pre- és perinatális időszakban tapasztalt nehézségek időbeni felismerésében, elfogadásában és oldásában segítsen. Ezzel megelőzve azt, hogy a szülő egyedül maradjon kérdéseivel, nehéz érzéseivel, szorongásával, ami gátolhatja őt a másokkal (akár a saját gyermekével) való kapcsolódásban. A konzultációk során a történetek, a hozzájuk kapcsolódó érzések meghallgatása és az adott témákkal kapcsolatos edukáció is jelentőséggel bír. Nem gondolom, hogy egyedül egy perinatális szaktanácsadó segíthet ilyenkor. Más segítő szakember, egy empatikus, közeli ismerős is sokat tehet a krízist megélő szülőkért, ha értő figyelemmel, empátiával és nyitottsággal hallgatja meg történetüket.

Számodra mi a legkedvesebb téma a perinatális területről?

Két „szívem csücske” téma is eszembe jutott. Az egyik a szülő-gyermek közötti kapcsolódás, kötődés, ennek alakulása (már a prenatális időszaktól kezdve), szükség esetén ennek támogatása. A másik téma a veszteségek, az azokkal járó érzések, lelki folyamatok, valamint az ebből táplálkozó formálódás, növekedés. Veszteséget nem csak egy sajnálatos haláleset során élhetünk meg. Minden olyan helyzetben, amikor más történik, mint amire készültünk, más, mint amire vágytunk, megjelenik bennünk a veszteség. Ha nem is volt vagy már túlvan az anya-baba páros az életveszélyen, akkor az anyai veszteségélményt a környezet sokszor bagatellizálja vagy ignorálja („Örülj, hogy egészségesek vagytok!”). Úgy gondolom, hogy az örömteli és nehéz érzések együtt is jelen lehetnek, a veszteség érzésének, megélésének és feldolgozásának pedig helye, méghozzá változást hozó helye van. Ebben szeretném az anyákat, apákat és kisgyermekeiket támogatni. Az említett két téma pedig összefüggésben áll egymással. Ebből is érezhető talán, mennyire izgalmas és néha fájdalmas, mégis gyönyörű a perinatális terület.

Köszönjük, hogy válaszoltál a kérdésekre, és nagyon várjuk a további közös gondolkodást Veled! 🙂

„…a családterápia is egy életigenlő munkaforma, többek között arra tanít, hogyan lehet egymással könnyebben élni és jobban lenni.”

Interjút készítettünk a Budapesti Korai Fejlesztő Központban dolgozó két családterápiát végző kollégánkkal, Borbáth Zsuzsannával és Keresztes Cecíliával, hogy jobban megismerhessük a munkájukat. Fogadjátok szeretettel ezt a beszélgetést!

Szeretném, ha egy kicsit bemutatnátok a szakmai életutatokat, és azt is, hogy abban a családterápia hol kap helyet.

Borbáth Zsuzsanna: Szociális munkásként végeztem az ELTÉ-n, a gyermekvédelemben és a családok segítésében, valamint kórházban dolgoztam főként, illetve önkéntesként a hospice keretein belül. Jelenleg óvodai és iskolai szociális segítőként dolgozom Budapesten. A családterápiás képzést együtt végeztük Cilivel, jelenleg is képzésben lévő családterapeuták vagyunk, szupervízió mellett vállalunk családokat. Jó régóta dolgozunk együtt, először egy családok átmeneti otthonában próbáltuk ki a családterápiás gondolkodást, ahol erre igen nagy szükség mutatkozott. Néhány évvel ezelőtt kapcsolódtunk be a Budapesti Korai Fejlesztő Központ munkájába.

Keresztes Cecília: Én is szociális munkás vagyok, a régi Wesley-n tanultam Solt Ottiliától, Havas Gábortól, majd tizenöt évig a Magyar Hospice Alapítványnál dolgoztam. Egy kicsit dolgoztam a Gézengúz Alapítványnál is, és 8 éve a Van Esély Alapítványnál vagyok kurátor. A napi szintű kommunikációért, működtetésért felelek, illetve esetmegbeszélő csoportokat és a szakmai programokat vezetem. Itt hajléktalan emberekkel foglalkozunk, a hajléktalanságból kivezető utak, lehetőségek vannak a középpontban. Vannak a családomban olyan betegségek, veszteségek, amelyek miatt is közel áll hozzám a munkátok, és a családterápiás szemléletet itt nagyon is aktuálisnak érzem.

Jól tudom, a családterápián belül vannak különféle irányok, specifikációk?

Zsuzsi: Többféle végzettséggel lehet a családterápiás képzettséget szerezni, és ez határozza meg aztán az irányt is. Azaz, hogy milyen családokkal tudunk foglalkozni. A kompetencia határainkat jelöli ki a végzettségünk, és egyben utat is mutat.

Cili: A családterápián belül sokféle irányzat, iskola és módszer van, mi nem köteleztük el magunkat egyik mellett sem, hanem mindig azt és úgy használjuk, ami illeszkedik az adott helyzethez, családhoz. Sokat szoktunk foglalkozni a családok struktúráival, határaival, a családi szerepekkel és szinte mindig előkerülnek a generációkon átívelő családi mintázatok is. Nagyon fókuszálunk az érzelmekre, és sok gyakorlati technikát, játékos, rajzos, mozgásos technikát is használunk. A Zsuzsi által elmondottakra visszatérve, olyan is előfordul, hogy mi egy első lépcső lehetünk abban, hogy egy család felismerhesse, milyen további segítségekre lehet szüksége. Például ha egy súlyos trauma feldolgozásáról van szó, vagy függőségről, étkezési zavarról. Ezek gyakran előfordulnak olyan családoknál, akik folyamatos stresszben élnek, és ilyen stressz lehet az is, ha valaki eltérő fejlődésű gyermeket nevel. Az én szakmai életutamat végigkíséri a veszteségekkel való megküzdési módszerek átadása, és ez a téma nagyon is középpontban áll a korai intervencióban részesülő családok életében, hiszen néha ott is veszteségként élünk meg egy diagnózist, egy eltérést, egy betegséget, és ezzel meg kell küzdenünk.

És hogyan fogalmaznád meg ezt a párhuzamosságot a két terület között?

Cili: A szociális munka és a családterápia is egy életigenlő munkaforma, többek között arra tanít, hogyan lehet egymással könnyebben élni és jobban lenni. Ez a gondolat különösen fontos számomra, és úgy hiszem a korai intervenció területén is, azaz, hogy találjuk meg a belső erőforrásainkat úgy, hogy megpróbáljuk újból felépíteni önmagunkat, kapcsolatainkat, viszonyulásainkat. Valamint az is ad egy speciális látásmódot, hogy mi Zsuzsival milyen területeken dolgoztunk együtt, és milyen tapasztalatokat gyűjtöttünk.

Milyen problémákkal fordulhatnak hozzátok a Koraiba járó családok?

Zsuzsi: A családterápia olyan segítő folyamat, amely abból indul ki, hogy a család nagyon szoros egység és tagjai erősen hatnak egymásra. A családban történő változásokhoz nem könnyű alkalmazkodni, különösen akkor, ha az váratlan és megrázó, mint pl. egy diagnózis, egy betegség vagy egy súlyos veszteség. Ilyen esetekben tud segíteni a pár-, és családterápia, amely a jelenre és a pozitív változásokra koncentrálva közelebb hozhatja egymáshoz a családtagokat, és segíti a megértést, az újfajta működést egy rég kialakult családban. Például amikor egy családban egyszerre van eltérően és tipikusan fejlődő testvérpár, és az hogyan hat a családi rendszer egészére. Gyermeknevelési kérdésekkel és a gyermek fejlődésével kapcsolatos aggodalmak okán, illetve terhességgel és a születéssel kapcsolatban megélt élmények és ezek hatásai a párkapcsolatra is lehetnek a témáink. Aztán az örökbe fogadó családok speciális problémái is előtérbe kerülnek, illetve hogy mindenféle kihívás hatására hogyan terhelődik meg egy szülőpár kapcsolata és miként lehet abban konkrét segítséget és új szempontokat adni. Az átlagosnál sokkal nehezebb élethelyzetekből is lehet megerősödve kikerülni és ilyenkor is lehetnek kompetens, érzelmi biztonságot nyújtó szülők egy kiegyensúlyozott, változásokra jól reagáló családban.

Cili: Ezek olyan témák, amelyekre egy szülőkonzultáción kívül még érdemes lehet elmélyülnünk, időt és teret adnunk nekik. Például egy sérült kisgyermek nevelésében vissza-visszatérő kérdés, hogy hogyan kell és lehet korlátokat szabni, szabályokat bevezetni. Olyan könnyű belecsúszni abba, hogy éjszaka újra és újra felkelünk a gyermekünkhöz, kiszolgáljuk minden igényét, és közben nem is vesszük észre, akaratlanul is fenntartunk egy nem jól működő forgatókönyvet. Jellemző, hogy a konzultációra megérkező szülők először csak hosszan, hosszan mesélnek, gyakran nagyon felfokozott érzelmekkel, mert annyira próbálják állni a sarat, igyekeznek mindent egyedül megoldani, hogy csak gyűlnek bennük a félelmek és fájdalmak, mire hozzánk eljönnek. És sokszor arra is itt van először alkalom, hogy egy szülőpár egymásra igazán odafigyeljen, és egymással igazán beszélgessen. Önmagában az, hogy nem viszi el a figyelem fókuszát a sérült gyermek, nagyon felszabadító tud lenni.

Azt hiszem, mindezekből az is következik, hogy maga a segítségkérés sem könnyű, ezért konzultációs témává kell már váljon ez is.  

Zsuzsi: Igen, és ezt nagyon érzékeljük is, sőt, átérezzük, és látjuk annak is a realitását, hogy egy jóval nagyobb figyelmet és állandó fejlesztést igénylő kisbaba mellett a szülőknek magukra már sokszor nem jut idejük. Miközben éppen az ebből adódó megváltozott életritmus és szokások elszigetelődéshez vezethetnek, és sokszor a szülő a saját családjából sem azokat a segítségeket kapja meg, amire a leginkább szüksége lenne.

Cili: Ilyenkor nagyon gyakran annyira bekebelez minket a szülői szerepünk, hogy az összes többi teljesen háttérbe szorul, mint például a szakmai életünk, vagy hogy mi párkapcsolatban élő nők és férfiak vagyunk, akik igénylik a magánéletet, és úgy akarunk kapcsolódni egymáshoz, hogy közben magunkkal is többnyire elégedettek vagyunk. Ez a hiány egy idő után nem viselhető tovább. Ennek feloldásához sokszor egy pár alkalmas beszélgetés is elég.

Mondhatjuk, hogy a családterápia mellett párterápiára is van lehetőség az ellátásban?

Zsuzsi: Azt szoktuk kérni, hogy első alkalommal a teljes család jöjjön el, hogy lássuk őket egységében. Nagyobb gyerekekkel már nagyon jól lehet együtt családterápiát végezni, de itt a Koraiban a gyerekek életkora is meghatározza, hogy ezek az alkalmak inkább a párra koncentrálnak. Törekvésünk mindig, hogy a nagyobb testvér vagy akár a nagyszülők is bevonhatóak legyenek ebbe a folyamatba.

Cili: Előfordul, hogy a beszélgetések során egyre inkább a párkapcsolati nehézségekre kerül a fókusz, és egy idő után csak a szülőpár jár hozzánk, hiszen egy erős, bizalommal teli párkapcsolat ad jó alapot a megküzdésre, és a család kiegyensúlyozott működésére

Mennyi ideig tarthat egy családterápiás folyamat?

Cili: Az egy-két alkalmas, megoldásközpontú tanácsadástól kezdve egészen fél vagy egy évig tartó terápiás ellátásig. A mi gyakorlatunkban a minimum hat alkalom szokott lenni, és általában fél évig tart, kétheti gyakorisággal. Már az elején megbeszéljük, hogy hova szeretnénk közösen eljutni, melyek azok az irányok, amelyeket érintenünk kell. Megbeszélünk előre néhány alkalmat, hogy mikor is fogunk ezekkel dolgozni, és tudatosan tervezzük a terápia többi folyamatát is.

Mi a tapasztalatotok, tanulható családterápiás helyzetben az önreflexivitás, az önelemzés módszere?

Cili: Igen, a családterápián kvázi újraalakulnak gyakorlatok abban, ahogy a családtagok egymással kommunikálnak, viselkednek, és ahogy működik a család egésze. Az is előfordul, hogy a terapeuták között sincs egyetértés mindenben, és az, hogy ezt hogyan tudják megjeleníteni a terápiában, az minta lehet a pár vagy család számára is. Azaz a családterapeuták interakciós technikái példát adhatnak arra, hogyan lehet egy vitában önmagunkra is rálátni.

Zsuzsi: Szerintem ebben a nem verbális eszközök nagyon sokat segítenek, hogy akinek nehezebb szavakba öntenie az érzéseit, találjunk más csatornát arra, hogy mégis felismerje az érzéseit. Azaz a családterápiás eszköztárnak sokféle játék, más területről ismerős önelemzési technika is része.

Köszönjük szépen a beszélgetést, nagyon jó volt átgondolni, hogy a családterápiában meglévő prevenciós szemlélet milyen szervesen be tud épülni a korai intervenció gyakorlatába!

Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

JÖN! JÖN! JÖN! – INNEN ÉS TÚL

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ 30 éves jubileumi konferenciája

Időről időre igyekszünk áttekinteni a Budapesti Korai Fejlesztő Központ elért eredményeit, hatásait az általunk ellátott családok életére és a szakmai környezetre. Az idei, 30. jubileumi évünkben ennek jegyében egy átfogó kutatást végeztünk annak érdekében, hogy lássuk és láttassuk, hogy három évtized alatt meddig jutottunk, és merre tartunk közösen a családokkal, szakemberekkel és a döntéshozókkal, összességében a társadalom minden tagjával.

Ennek a kora gyermekkori intervenciót, korai fejlesztést körbejáró kutatásnak eredményeit, és az ezekre reagálva adott válaszainkat, terveinket mutatjuk be a hamarosan meghirdetésre kerülő konferenciánk alkalmával.

Időpont: 2022. november 19. 8:00-17:00

Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel  (1067 Budapest Teréz krt. 43.)

Tervezett program:

A regisztráció és a konferencia programjának további részletei itt elérhetők.

Gondolatok a tanulóbicikliről


A két lábbal, szimmetrikus mozdulattal előre lökdöshető „nyuszibicikli” után a legtöbb
gyermek életében a pedálos háromkerekű bicikli, majd a pótkerekekkel felszerelt kétkerekű
szokott következni. Az utóbbi években mintha elfelejtődött volna a roller, viszont most új
színfolt az egyensúlyozni tanulásban a fémvázas, stabil tanulóbicikli, amelynek két kereke
van, viszont nincs pedálja.


Mire jó ez a fajta kerékpár? Amellett, hogy használata nagy örömet okoz már a három-négyéveseknek is, a koordinált mozgás fejlődésében egy újabb elem gazdagodását jelenti: az
erővel, a lendülettel és a sebességgel való bánni tudás képességét engedi kibontakozni. Be kell
lássuk, hogy a kerékpározás nemcsak a pedállal történő erőátvitel ügyes kivitelezésétől függ,
hanem elsősorban az egyensúlyozást lehetővé tevő komplex észlelések integrációjától.
Érzékelni kell a kerékpár és a test dőlésének irányát, a haladási sebesség mértékét, az előttünk
lévő közeli és távoli útszakaszok emelkedését, lejtését, a gödröket, és döccenőket. Ennek
alapján kell a megfelelő testi választ kidolgozni, különösképpen a lendületet adagolni,
amelyet ebben az esetben úgy lehet hatékonyan szabályozni, ha már nem a két láb egyidejű
mozgásával, szimmetrikus mozdulattal, hanem váltott lábbal történik. Ha az útszakasz
lehetővé teszi, a gyerekek megtanulhatják azt is, hogy hogyan lehet kihasználni a befektetett
energiát, vagyis felkapják mindkét lábukat, nem adnak újabb lendületet, csak kormánnyal
tartják az irányt. Mivel a tanuló kerékpárok fel vannak szerelve fékkel is, az éppen jó fékezés
erejét is kitapasztalhatják.


Az a kisgyerek, aki tanulóbicikli után kap igazi pedálos kétkerekűt, gyorsabban tanulja meg és
sokkal biztonságosabban tud majd kerékpározni, mert előtte már több tapasztalatot szerzett a
járművel együttes gyors mozgás kézben tartásáról.
A tanulókerékpárnak a biztonságos lendületkezelés mellett vannak egyéb előnyei is,
amelyeket eltérő mozgásfejlődési típusú gyerekeknél jól lehet használni.
Ide tartoznak azok a gyerekek, akik sajátos és különböző okok miatt bátortalanok, félnek az
egyensúlyozástól. Ők igen nagy fejlődési lehetőséget kapnak, hiszen a tanulóbicikli
használata számukra is biztonságos – mindkét láb a földön lehet – mégis megadja az „én
csinálom”, „egyedül csinálom” örömét, melyek olyan visszajelzések saját kompetenciájukról,
amelyeknek esetleg híján voltak. Nagyobb szabadságot is kapnak mindezzel, távolabbra
mehetnek az anyukájuk szoknyája mellől, és kipróbálhatják magukat az éppen megfelelő
mértékű, saját maguk által beállított mértékű kihívásnak megfelelően. Hihetetlen élmény lehet
egy ilyen kisgyereknek, ha például egy nagyobb testvérrel vagy a szülővel együtt mehetnek el
közös kerékpárútra.


Vannak olyan gyerekek is, akiknek problematikus az aszimmetrikus mozgások kivitelezése.
Ők gyakran kihagyták mozgásfejlődésükből a kúszást vagy a mászást. Úgy változtatták
kisbaba korukban a helyüket, mint ahogyan a nyuszik ugrálnak, tehát a váltott jobb-bal
mintázat helyett a két kéz – két láb mintázat szerint. Ezek a gyerekek általában nehezen
tanulnak meg pedált hajtani, és így kizárják magukat a kerékpározás örömeiből. A triciklit is
két lábbal lökdösik előre.
Azok a gyerekek, akik nehezen alakítanak ki egyoldali dominanciát, vagyis nem tudják
maguk sem, hogy jobbkezesek-e vagy balosok, hol egyikkel, hol a másikkal rajzolnak,
esznek, fésülködnek, szintén sokat nyerhetnek ebből a mozgásformából. Számukra azonban a
tanulókerékpár használata – élvezete – után szerencsés, ha hadrendbe áll a roller is.

Még egy apróság, ami azért nem elhanyagolható: a tanulóbiciklinek hála a szülők életéből
valószínűleg kimarad a derékgörbítő, loholtató, idegtépő biciklizni tanítási procedúra. Lehet,
hogy nem is hiányzik majd?

A cikk forrása. www.dszit.hu

A cikket írta: dr. Szvatkó Anna klinikai szakpszichológus, gyógypedagógus

Mazsival az élet

Sebestyén Dórával, a Mazsival az élet című instagram és facebook oldalak szerkesztőjével készítettünk interjút, fogadjátok szeretettel!  

Jól tudom, hogy nagyon hasonló területen dolgozunk?

Igen, kisgyermeknevelő vagyok egy bölcsődében. Most fogok visszamenni szeptembertől dolgozni, megvártuk, hogy Mazsi három éves legyen. Ő óvodát kezd, én pedig újra dolgozni fogok.

Az Instagram oldaladat több, mint huszonhatezren követik, ami nagy dolog. Összefoglalnád ennek a történetét az első lépéstől mostanáig?

Már a bölcsiben azt tapasztaltam, hogy sok gyereknek gondot okoz, hogy mit kezdjen magával és hogyan foglalja el magát. Ekkor határoztam el, hogy én a gyerekemmel majd nagyon sokat fogok együtt játszani. Aztán jött a covid és rengeteg fórumon olvastam, hogy az anyukák, nagymamák kétségbeesetten kérnek tanácsot, mivel foglalják el a gyerekeiket. Ekkor jött az ötlet, hogy felveszem a kislányommal, Mazsival a játékötleteket, feltöltöm, és hátha valakinek segíteni tudok ezzel. Ahogy bővült a követők száma, én is egyre többféle technikával színesítettem a repertoárt, már lett videó is, nem csak képek. Az otthon is fellelhető tárgyakból szoktam kitalálni a játékokat, olyanokat, amelyek tényleg csak pár perces előkészületet igényelnek. Emlékszem, hogy akkor robbant be úgy igazán az oldal, amikor egy szelesebb időszakban a saját gyerekkoromból vett játékot javasoltam. Egy zacskóra kötöttünk zsinórt és papírsárkány helyett azt eregettük, s ezt még kicsit feldíszítettük Mazsival, lett szeme, szája és haja is. Nagyon sokan nézték meg ezt a videót, és a nézettség meghozta azt is, hogy egyre több embert ért el az oldalam.

Mazsi egyben társszerzője is ennek az oldalnak, ha jól gondolom.

Igen, gyakran fordul elő, hogy kitalálok egy tevékenységet, amit aztán ő tovább gondol, és az is belekerül ezekbe az ajánlókba. Sőt, most már ő szokta mondani, hogy gyere anya, találjunk ki valami új játékot. Én azt vallom, hogy az a legfontosabb, hogy odaüljünk a gyerekünk mellé, és babráljunk együtt. A háztartás megvár, de ez a három év úgy elrepült, szörnyű.  Még annyi, de annyi mindent szerettem volna vele kipróbálni.

Óriási változáson ment keresztül ez az oldal, és igen gyakoriak a megjelenések is. Érzel olyasmit, hogy ez már egy munka is egyben?

Pont jókor jött ez a projekt, már épp egy kicsit unatkoztam, és ez nagyon sokat adott. Valóban mára már munka is, rengeteg idő felvenni, rögzíteni az előkészületeket is, megvágni, zenét alá szerkeszteni, leírni a játék menetét. Vettem egy állványt is, hogy jól látható legyen minden. Amikor viszont ezeket a videókat feltöltöm az oldalamra, attól lesznek úgy igazán a saját szellemi termékeim, hogy az adott játékot lépésről lépésre segítek megmutatni, a hozzávalókat megjeleníteni, és arról is információt nyújtani, milyen területeket fejleszthetünk ezekkel. Még nem tudom, szeptembertől hogyan fogom tudni ezt folytatni, de mindenképp szeretném.

Honnan meríted az ötleteket?

A legtöbb játék az én ötletem, és sok közülük a gyerekkoromból származik. Az édesanyám óvónő, rengeteget játszottunk együtt, és külföldi oldalakról is szoktam ihletet meríteni. A videók kedvéért Mazsi előre megmutatja, mit találtam ki az adott tárgyakkal, azt felvesszük, de aztán lekapcsoljuk a technikát, és kezdődhet a mi játékunk. Az a legfontosabb, hogy neki ez élményt adjon.

A ti játékaitok nem kész játékok, hanem már maga az elkészítésük, a folyamat is játék. Ez egy állásfoglalás is részedről?

Nálunk is rengetegféle kész játék van, maximum cserélgetem őket, hogy Mazsi is jobban átlássa őket. Ugyanakkor azt is szeretném mondani az oldalaimon, hogy az otthoni tárgyakból is lehet varázsolni valami újat, és ezzel nagyon nagy örömet okozhatunk a gyerekünknek. Egy PET palack és némi rizs, amit beleszórunk, nagyon izgalmas tud lenni, és sokszor tényleg nem kell ennél több. Közben minőségi időt töltünk együtt, és talán jobban is tudunk rá figyelni ilyenkor. Finoman próbálom jelezni az oldalaimon is, hogy nem egymás mellett, hanem együtt, egymással tudunk jól időt eltölteni.

Mit tanácsolnál azoknak a szülőknek, akik tartanak attól, hogy ezekhez a játékokhoz kézügyességre és sok előkészületre van szükség?

Azt egészen biztosan mondhatom, hogy ezekhez a játékokhoz kézügyességre nincs szükség, én sem vagyok ebben ügyes. Van egy-két játék, ami tényleg egy kicsivel több előkészületet igényel, de a legtöbb tíz perc alatt megvan. Az biztos, hogy ezek maszatolósak több időt vesznek el, főleg az utómunkálatok.  Egyébként Mazsi főleg ezeket imádja, a szenzoros, koszolós, trutymákolós játékokat. Kicsit ki kell lépnünk a komfortzónánkból a gyerek érdekében, illetve az ilyen típusú játékokkal egy csomó szabályt is taníthatunk nekik. Például azt, hogy ezzel vagy azzal, csak az asztalnál, vagy csak az előre kijelölt takarón lehet játszani, mert különben minden piszkos lesz. Azért ez is egy fontos tanítás, amit így könnyebb és életszerűbb megtanítanunk.

Szerinted ez a szemlélet hatással lesz a munkádra is?

Pont azon gondolkoztam mostanában, hogy ezeket a típusú játékokat szeretném a bölcsibe is bevinni. A húgom is bölcsiben dolgozik, és az anyósom is, és már mindketten kipróbálták a csoportjaikkal a játékötleteimet. Nyilván ezek a játékok nagyobb figyelmet igényelnek a felnőttektől, hogy a gyerekek biztonságos térben próbálgathassák magukat, viszont legalább ennyire sokat is adnak. Ragasztgatni, gyurmázni egyébként is szoktunk, de inkább az óvodai létnek részei ezek a „csinálós” játékok. Azt gondolom, hogy három éves kor előtt álló gyerekekkel már a bölcsődében is el lehet kezdeni ebben a szellemben foglalkozni.

Jól gondolom, hogy sokan írnak neked levelet?

Igen, többféle témával kapcsolatban megkeresnek a szülők. Szobatisztaság, szenzorosság, beszédindítás. Amiben van tapasztalatom, azt szívesen megosztom velük, de tovább szoktam őket irányítani olyan oldalak, vagy szakértők felé, akik célirányosan tudnak segíteni. A bölcsődei élettel, beszoktatással kapcsolatban is kapok kérdéseket, ezekre már sokkal jobb érzéssel válaszolok, és alakultak barátságok is a közösségi médián keresztül.

Köszönjük az interjút, és kíváncsian várjuk, hogy milyen tapasztalatokkal leszel gazdagabb, amikor majd a bölcsődébe is be tudod vinni ezeket a játékokat és szemléletet. Sok szerencsét kívánunk és a játékaidait jó szívvel ajánljuk a hozzánk járó családoknak is.

Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

A fényképek a Mazsival az élet instagram oldaláról származnak.

Játsszunk a homokkal!

A játékokat Hajtó Krisztina gyógytornász, gyógypedagógus kollégánk gyűjtötte össze, szemezgessetek!

Az egész testfelülettel való érzékeléshez: 

∙ a lábakkal érdemes kezdeni, majd a kezekkel-karokkal folytatni, és ha a gyermek engedi és a  játszótéren/strandon megvalósítható, akkor lehet hátat, hasat, nyakat is! 

∙ száraz homokkal megszórni a testrészeket 

∙ nedves homokkal megszórni a testrészeket 

∙ sárral bekenni a testrészeket 

∙ vízzel lelocsolni a testrészeket 

∙ gödröt ásni, és eltemetni a kezeket-karokat / lábat száraz ill. nedves homokba, jól meglapogatni a homokon  kereszül, majd önállóan előhúzni 

∙ a nedves homokot sima felületté simítani, és ujjal rajzolni bele 

Játék a homokkal – kezek ügyesítése: 

∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat kézzel ásni, markolni, szórni, ujjat belenyomni ∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat marokkal vödörbe tenni és azt így megtölteni ∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat lapáttal vödörbe tenni és azt így megtölteni ∙ száraz ill. nedves homokot, vagy sarat vödörből kiönteni 

∙ homokkal, vízzel vagy sárral teli nehéz vödröket megpróbálni felemelni, járó gyereknél cipelni ∙ száraz homokra vizet önteni és kézzel összekeverni 

∙ vödör vízbe száraz homokot szórni kézzel 

∙ különböző állagú sarakat készíteni vödörben, kézzel keverni, gyúrni, valamilyen felületen szétkenni  tenyérrel, talppal 

∙ kemény sárból kézzel golyót formázni, ezt célba dobni (vödörbe, lavórba, gödörbe) ∙ száraz ill. nedves homokba elásott játékot megkeresni, kézzel kiásni, kilógó résznél fogva kihúzni ∙ a homokba kis botocskákat, tobozokat, kavicsokat beleszúrni, belenyomni ∙ homokformát megtölteni, óvatosan lefordítani és megkocogtatni, hogy kijöjjön a homokforma

Játék a babával.

Hogyan alakítsuk a játék környezetét, mi a szerepe a rendnek és a rendetlenségnek egy kisgyermek hétköznapjaiban, erre válaszol most volt kollégánk és a korai intervenció módszertanának egyik legmeghatározóbb szakembere, Dr. Borbély Sjoukje gyógypedagógus, pszichológus.

  • A képeskönyvek

A képeskönyvek olyan fejlesztő eszközök is egyben, amelyek felfedezése hatást gyakorol a gondolkodásra, a finommanipulációra, a társas és kommunikációs fejlődésre és az érzelemszabályozásra is. Csak akkor jöhetnek be a könyvek a játékkészletbe, ha nem helyettesítik a valós tárgyakat, ha a könyvek segítségével nem akarunk „rendes” gyerekeket nevelni, akik nem maszatolnak, nem állandóan rumlit csinálnak maguk körül, hanem szépen rendesen „el” vannak egy könyvvel. A valódi tárgyakat nem pótolhatja semmilyen könyv! Arra viszont jók, hogy az állatokat és a járműveket tanulmányozhatjuk segítségükkel, amelyeket élőben nem olyan könnyen ismerhetünk meg úgy igazán. A mindennapi tárgyakról és eseményekről is lehet könyvet találni, ami lehetővé teszi a saját élmények feldolgozását. Kár viszont, hogy  kevés jó képeskönyv készül az egy, két éves korosztálynak. Nekik még fénykép jellegű ábrázolásra lenne szükségük, gondolkodásuknak kedvezne, ha a fontos tárgyakat vagy állatokat nem azonnal bonyolult összefüggésekben, alig felismerhetően jelennek meg képben, hanem némileg kiemelve a környezetükből ahhoz, hogy a gyermekkel saját szintjén beszélgetni lehessen arról, amit ábrázol, össze lehessen a képeket vetni a saját élményekkel, tapasztalatokkal. Leleményes szülők maguk is csinálhatnak gyermeküknek egy ilyen első képeskönyvet, saját fényképeik segítségével. Ebben a korban viszont a lapozgatás is fontos: akkor érdemes saját képeskönyvet „gyártani” ha nagyobb képek könnyen lapozgató albumba kerülhetnek.

  • Tanul eszközt használni!

Bizony, a bababarát kréták és ceruzák, a ujjfestékek mind olyan kellékek, amivel a gyerek már ebben a korban találkozhat, s nagy élményt nyújthatnak neki.. Másfél év körüli korban figyelnek fel a kicsik arra, hogy nem csak kézbe vehetik és manipulálhatnak az őket körülvevő tárgyakkal, hanem arra is, hogy vannak eszköz jellegű tárgyak, amelyek segítségével saját „produktumok jöhetnek létre.” Gyereke válogatja, hogy mennyire lesz neki fontos ez a felismerés. Van olyan gyerek, aki tanulja, vagy magától jön rá az új lehetőségre, de még jó sokáig nem „izgatja” őt, s van, akinek a felfedezés után minden toll és ceruza „veszélyt” fog jelenteni, aki a felfedezés után a legszívesebben  telerajzolná a lakás minden falát. Ha viszont rajzolni szeretne, fontos hogy a papír legyen nagy, s a rajzeszköz legyen jól megfogható és könnyen hagyjon nyomot. S hadd feküdhessen a pici a földön alkotó munkája során,  s a felnőttek ne akarjanak még mindenáron nevet adni produkciójához! Amennyiben izgatja a nyomhagyás a gyermeket, teremtsük meg hozzá a feltételeket!  Nyáron, a szabadban könnyebben pancsolhatunk ujjfestékekkel. Tavasszal, ősszel, csak korlátozottan engedhetjük meg ezt a fajta pancsolást, bár kint a szabadban, a botokkal való firkálás a sárban ,pótolhatja ezt az örömet.

  • Jöhet a játékpolc!

Nem árt egy polc is a gyermeknek. Csecsemőkorban  elsősorban sok helyet igényelt,  a szülők nagyobb térben ide-oda tettek különböző játéktárgyakat a földre, bízva abban – s az gyakran be is jött – hogy ez az izgalmas környezet egyszerre elégíti ki játék- és mozgásigényét. Egy éves kor után viszont a tárgyakat már másképpen, inkább egymással összefüggésben érdemes tálalni. Ez azt jelenti, hogy ami összetartozik, összeillik, azt ebben az összefüggésben kínáljuk  neki, hogy lássa, mivel mit érdemes csinálni. Praktikus is, ha a szoba egyik sarkában csak az ő dolgai vannak. Jó, amikor a játékdobozok, játékkosarak mellett most már játékpolca is lesz. A berendezett polc mutatja neki a rendet, s a polcon elrendezett tárgyak rövidesen természetes környezetté válnak számára.

  • Kell- e a rend, amikor ő csak pakol?

 Persze, kezdetben ő elsősorban mestere lesz a szétszedésnek, nem az összepakolásnak Amikor együtt játszunk vele, hogy a szeme láttára mi építünk fel neki valamit egyforma elemekből, amikor összegyűjtjük az egymáshoz illő tárgyakat és visszatesszük azokat az edényekbe, amikor felfűzzük a lefűzött un. montessori tornyot, amikor beletesszük a játék babát az ágyába és be is takarjuk őt, ő, a gyermekünk,  érteni és élvezni  fogja ezeket a látványos összefüggéseket. Még akkor is, amikor ő maga még nem képes követni a mintánkat, hanem még inkább szétszed, szétdobál és kipakol. 

  • Csupa játékszer a lakás?

Akkor milyen gyakorisággal pakoljuk össze azt a sok limlomot, amit széthagy? Naponta vagy hetente szolgáljuk őt egy frissen, az ő elvárásainak megfelelően kihívó környezettel? Olyannal, amiben az összetartozó tárgyak egy helyen vannak,  a baba az ágyában szendereg és nem a kockák között, a nagyobb golyók, kis labdák vagy gesztenyék csábítóan együtt vannak a kosarakban, a képeskönyvek elérhető polcokon fekszenek? A válaszunk az, hogy egyszer, kétszer naponta, s nem több, még akkor sem, amikor ő, a drága gyermek, egy negyedóra alatt megsemmisíti a mi rendünket. Valóban csak nekünk szúr szemet a rendetlenség. A látszólagos káosz  csábíthat új összefüggések felismeréséhez! Viszont  csak akkor indulhat be, illetve fejlődik a saját kreativitása, amikor ez is van (a rend) és az is van (a rendetlenség),   amikor tőlünk kapja a rendet és a biztonságot, s mi nézhetjük jó szemmel is az ő rendbontó tevékenységét. A rend idővel beépül élményvilágába, de mi, a szülők, a rend szeretetét még egy ideig hiányolhatjuk nála.

  • Nem minden káosz, ami annak látszik

A gyermek élete egész struktúráját, napjai folyamatos rendjét tőlünk, szüleitől tanulja. Nem csak akkor kapja tőlünk, amikor rendet csinálunk körülötte, hanem akkor is, amikor egy bizonyos rendszerben neveljük őt: amikor a dolgok természetes egymásutániságát tapasztalja. A főzés után az evést, a vacsora után a fürdetést, stb.   Ezek a tapasztalatok teszik lehetővé neki azt, hogy idővel megértse a saját szerepét, a szülei különböző szerepei mellett. Ezzel a félig-meddig megértéssel is eljátszik ő, amikor altatja és eteti a babát, kocsikáztatja a mackóját, amikor „szerel”, rendezi és átrendezi saját környezetét, kuckót épít magának. Ez a fejlettebb szerepjáték viszont csak később jelenik meg, ennek egy és két éves kor között még csak csíráit tapasztaljuk. A második életév még elsősorban a funkciójáték időszaka.

A cikket írta: Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

6+1 egyszerű, de nagyszerű otthoni játék videóval

Száraztészta,  víz, kartondoboz, mosogatószivacs…a legegyszerűbb, nem utolsó sorban legolcsóbb, otthon fellelhető tárgyak. Mégis megannyi lehetőség az otthoni (fejlesztő) játékok elkészítéséhez. Az alábbi cikkben összegyűjtöttünk néhány olyan játékötletet videóval, mellyel feldobható a nyári szünet adta extra szabadidő. A javasolt játékokat az időjárástól függően lakásban, de akár a szabadban is játszhatjátok.

Hogy hogyan kerül a konyhába egy sündisznó?? Nézzétek meg, és kiderül!  

A tésztaszűrő, a konyha egyik legjobb játéka. Ez a játék fejleszti a gyermek finommotorikáját, szem-kéz koordinációját. A feladat egyszerű: A tésztaszűrő réseibe tésztákat kell dugni. Persze kell hozzá egy kis kitartás … De ahogy egyre több tészta a résekbe kerül, egyszer csak kész lesz a sündisznó.

A csippentő fogás, azaz a mutatóujj és a hüvelykujj egyre pontosabb koordinálása fontos állomás a gyerekek finommotoros fejlődésében. Ez a játék pár otthon is fellelhető tárggyal segít ebben.

Ehhez a játékhoz is minden megtalálható otthon. Csak egy üres cipősdobozra, néhány színes szalagra és pár darab száraztésztára van szükség.A tésztákat felfűzzük a szalagokra, majd a végüket összecsomózzuk. Ha nem csak színes, hanem különböző mintájú szalagokat választunk, tovább nehezíthetjük a feladatot. A tésztákat a doboz réseibe tömködjük úgy, hogy ne lehessen áthúzni a szalagot a kartonon. Majd a szalagokat óvatosan behúzzuk a dobozba, és már indulhat is a játék. A gyerekek feladata, hogy olyan szalagokat húzzanak ki a dobozból, amilyet mondunk neki. Ez a játék fejleszti a csippentőfogást. A mutató és hüvelykujj koordinációját, amely fontos mérföldkő a baba mozgásfejlődésében. Valamint jó gyakorlat a színek és mintázatok felismerésében.

A következő játék kiválóan alkalmas a figyelem és a színek felismerésének fejlesztésére. Jó szórakozást!

A hagyományos színegyeztető játékokat otthon fellelhető egyszerű eszközökből is el tudjuk készíteni. Csak tálak, különböző színű befőttesüveg tetők vagy kupakok kellenek hozzá. Ez a játék fejleszti a vizuális észlelést és a figyelmet. És taníthatók vele a színek nevei is.

Egy kis házi ragasztó, pár mosogatószivacs, egy hosszabb csík karton és kész is az otthoni mezítlábas park.

Először a házi ragasztót készítjük el, két egyszerű hozzávalóból: Két evőkanál lisztet kb. 1 dl vízzel elkeverünk, amíg tejföl állagú nem lesz. Egy kartonpapírból vágjunk ki tetszőleges méretű csíkot, és készítsünk elő minél több mosogatószivacsot. Kenjük be pár szivacs puha oldalát, és ragasszuk fel a kartonra egymás alá. Aztán a maradék szivacs másik, keményebb oldalát is kenjük be, hogy mindkét felületet érzékelni lehessen. Vegyünk elő két lexikont, és tegyük rá nyomatékként a szivacsokra, majd várjunk egy órát a száradásra. Jöhet a játék! Vegyétek le a zoknit, és indulhat a séta. A különböző felületek érzékelésével és az egyensúlyozási helyzettel kellő kihívást teremtünk a fejlődő idegrendszernek.

A csoportalkotás is lehet játék… Nem mellesleg mindig jól jön a segítség a házimunkában

A zoknipárosító játékban az a jó, hogy a lehető legtermészetesebb módon gyakorolhatják vele a legkisebbek is, mit jelent a csoportalkotás. Szemfülesnek kell lenni, és észrevenni a különbségeket, miközben nagyon motiváló a játékhelyzet.

Tudtad, hogy egy kosárral és pár méter fonallal ilyen jó játékot lehet készíteni?

Ez a játék fejleszti a gyermek szem-kéz koordinációját. Egy kosár, pár méter fonal, és néhány beazonosítható tárgy kell a játékhoz. A feladat a tárgyak megragadása a fonalból készült akadályon keresztül. Ezzel fejleszthetjük a legkisebbek problémamegoldó képességét. És a feladat teljesítéséhez szükséges teljes fókuszáltságot.

Sütit sütni együtt mindig jó, és ami fontos, az egyik leghatékonyabb fejlesztési lehetőség is!

Bármilyen süteményt készíthetünk együtt gyermekünkkel. A tészta összekeverése közben taktilis tapasztalatokhoz jut a hozzávalók különböző állaga révén. A gyúrás során erősödnek a kéz izmai. A sodrófa a kezek egyszerre történő használatára késztet. A szaggatás során ráérezhet a megfelelő erőkifejtésre.

A videókat Kajzinger Emese gyógypedagógus készítette.

Körkérdés: Mi a játék?

Folytatjuk a játék-körkérdés rovatunkat, két kollégánkat kérdeztük arról, mi jut eszükbe a játékról mint szóról, illetve hogyan látják, milyen specifikumai vannak egy eltérő fejlődésű kisgyermek játéktevékenységének. Fogadjátok szeretettel Bata Tímea és Rajnik Kata gyógypedagógusok gondolatait.

Ha azt mondom játék, hogyan folytatnátok, mit jelent ez számotokra?

Timi: A játék öröm. A tevékenységben való átszellemülés és feloldódás, igazi flow élmény. A játék biztonság. Egy olyan gyakorlóterep, ahol szabadon felfedezhetjük magunkat, és felszínre hozhatjuk a rejtett kvalitásainkat. A játék kapcsolódás önmagunkkal és egymással, éppen annyira, amennyire az a játékfelek számára komfortos. A játék ugyanakkor a határaink megismerése és kitágítása is.

Kata: És még a játékban fontos szerintem az is, hogy teljes odafigyeléssel történik, általában ad egyfajta fókuszáltságot is. Lehet együtt valakikkel, lehet egyedül. Lehet eszközzel vagy anélkül, a testünket, a hangunkat használva a játékra. Lehet sokszor ismétlődő, mert az ismétlődés, a ritmusosság örömet, biztonságot ad. Lehet teljesen újító, bármit kipróbáló, a kreativitást, a felfedezés örömét megélő.

Szerintetek egy eltérően fejlődő kisgyermek játéktevékenysége miben más?

Kata: Az a játék, ami számára játék, ami neki érdekes, amibe ő bele tud lazulni, be tud vonódni, őt érdekli, az ő szenzoros érzékenységét, figyelmét megragadja, ahhoz passzol. A közös játék egyik alapja, hogy figyelem, ő merre “megy” a játékban, és ahhoz próbálok kapcsolódni, annyira, amennyire engedi, és nem zavarja őt a másik ember jelenléte. Ha ugyanannak együtt örülünk, legyen az szinte bármi, és érzékeljük egymás jelenlétét, az már a közös játék alapja. Sokszor nincs ötlete, hogy mit lehetne csinálni egy adott eszközzel. Ilyenkor adhatunk ötletet, ha tetszik neki, kipróbálja, sajátjává teszi.

Timi: Egyetértek, a kulcs abban rejlik, hogy megtaláljuk azt a tevékenységet, amely a gyermek és a felnőtt számára is ugyanolyan örömteli. Abban az esetben, ha a kisgyermek fejlődése a tipikustól eltérően alakul, a játék élménye biztosítható számára, illetve a felnőttekkel, szülőkkel közösen is átélhető. Ehhez szükségünk van a gyermek felé forduló odaadó figyelmünkre és a kíváncsiságunkra. Kíváncsian, a gyermekkel közösen fedezzük fel, pl.: milyen tevékenység, mozdulat, ritmus, hang(adás) okoz számára örömet. Figyeljük minden rezdülését, reagálunk rá és megerősítjük benne. Ettől válik olyan biztonságossá. Eddig úgy tűnhet, mintha a felnőtt lenne a szabályozó fél, ám a gyermeki örömkifejezés magával hozza a felnőtt örömét, felszabadultságát is, ezáltal megkezdődik egy közös, olykor szinte megfoghatatlan összehangolódási folyamat. Ebben mindkét fél komfortosan érzi magát, illetve mindkét fél bártan kifejezheti, ha a komfortján túl léptek: a gyermek és a felnőtt is. Játék közben tanuljuk saját magunkat és megismerjük egymást. Mindeközben tanuljuk a bennünket körülvevő egész világot is, hiszen egy-egy mozdulat, hangadás, rezdülés rengeteg információt hordoz magában. Tanulunk többek között figyelmet, elfogadást, türelmet, kreativitást, és ami a legjobb: szeretetet.

Bata Tímeát és Rajnik Katát Udvarnoky Zsófia kérdezte.

„A játék szabad, belső motiváción alapul, fejlesztő hatása határtalan”

Kezdetét vette a nyári szünidő. Szeretnénk minden héten egy-egy játékötlettel kedveskedni nektek, és ehhez kapcsolódóan megkérdeztük kollégáinkat és barátainkat, hogyan gondolkodnak a játékról. Mostantól négy héten át egy-egy a Koraihoz közel álló szakember gondolatait fogjuk megosztani a témában. Az első részben dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértőt kérdeztük.   

Mit jelent számodra a játék, mi jut eszedbe erről a fogalomról?

A játék a kisgyermekkor legjellemzőbb, alapvető tevékenysége Ez az iskoláskor előtti szakasz, de a korai iskoláskor is beleértendő, nincs éles határ. A gyermek ösztönből játszik, belső szükséglete van erre a cselekvésre. A kérdés felvetődik: a játék vagy a tanulás van-e előbb? Nem lehet rá válaszolni.

Ha azt nézzük, hogy milyen egy csecsemő spontán játéktevékenysége (szenzomotoros manipuláció), akkor nyilván az egyben tanulás is, hiszen ez fejleszti a mozgását, értelmét. Ha már párban műveli ezt, azaz felnőttel történő játékról van szó, akkor a szocializációját is. Ez által alakulnak ki a konstanciák is: anyag, nagyság, szín, távolság. Ha viszont azt vesszük alapul, hogy a gyermek belső indítékból, szabadon, külső nyomás nélkül, ösztönből játszik, akkor ez éppen a játék legalapvetőbb jellemzője. Így függ össze a kora gyermekkori játék és a tanulás.

 A játék szabad, belső motiváción alapul, amelyben a tapasztalatok és a pillanatnyi belső késztetés cél nélkül, magáért a cselekvésért van, ugyanakkor fejlesztő hatása határtalan. A játék egyedi. Minden gyermek a saját élményei és személyisége szerint játszik. Nincs két egyforma játék. Ahogyan jó és rossz játék sincs. Hiszen a játék ösztönös, ahogy „jön”, olyan lesz. 

A játékhoz külső és belső feltételek kellenek: egyfelől hely, idő, eszköz, másfelől ösztönző légkör, illetve ha kell, partnerek, kortárs vagy felnőtt, és szabadság a játék folyamatában. Bármivel bármit, lehet játszani. A játéknak vannak típusai, amelyek az egyes életkorokra jellemzőek, persze nagy egyéni eltérésekkel. Ezek, csak nagy vonalakban a következők: a szenzomotoros manipuláció, a gyakorló játék, a szerepjáték, a konstrukciós játék és a szabályjáték. Mindegyik játék eszköze, ideje, témája, „minősége” (szintje), menete, társai szabadon választottak. A játszás szempontjából azonban a szerepjátéknak van a legnagyobb jelentősége, részben a társakkal való együttműködés miatt, részben pedig a sajátos szimbolizálási módozatok miatt. Tárgyakat, időt, teret és kommunikációt is lehet szimbolizálni. A szabályjáték annyiban „lóg ki” a sorból, hogy a játék menete kötött. De a gyerekek, ha megegyeznek, ezt is módosíthatják. A fejlesztő játék inkább „csak” játékos. Többnyire a meglévő játékeszközökkel is lehet ugyan játszani, és léteznek speciális fejlesztő eszközök is. Mégis más, mint a szabad játék, mert a célját, az idejét és a játék menetét a felnőtt határozza meg.

Szerinted milyen jellegzetességei vannak egy korai életkorú gyerekkel való  játéknak, különösen akkor, ha a fejlődése eltérően alakul?

A szenzomotoros manipuláció a csecsemőkori játék jellemzője, amelyre véletlenszerű, majd az egyre „tudatosabb”, azaz, a tapasztalatok miatt kevésbé szabályozatlan mozgások és tárgyakkal történő manipulációk a jellemzőek. A gyakorló játék lényege (1-2-3 éves kor körül) az ismétlés (cirkuláris reakció) és maga a tárgy, vagy cselekvéssor használata, a „csinálás” élménye (funkcióöröm). A szimbolikus játék (2-3-4 éves kor) során megjelennek a saját élmények. Fürdetés, etetés és így tovább. De nem kell hozzá feltétlenül társ, és a téma is egyszerű. Ez vezet a későbbi szerepjátékhoz, ami már inkább az óvodáskor jellemzője.

Az eltérő fejlődésű gyerekek esetében a játék milyensége az érintettség sajátosságától függ. A mozgásban akadályozott gyermek nem tud „szabályosan” manipulálni, így játéka elmarad a neurotipikus társaiétól. A kommunikációban eltérő fejlődés a társas viszonyokban tér el, már az anyával való kukucs-játékok, ki-és bedobós játékok is megváltoznak, vagy lelassulnak. Nyilván a látássérülés, vagy a hallássérülés, vagy az értelmében akadályozott fejlődés mind-mind kihat a játéktevékenység minőségére is. Tehát a játék megfigyelése bizonyos értelemben a korai diagnosztika eszköze vagy segédeszköze is lehet. A játék eltérő iránya és/vagy a fejlődésének üteme lassítja a fejlődést. Pontosabban: azért tér el a játék is, mert megváltozik a fejlődés. Minden képességrendszer, így a spontán és később a direkt tanulás is hátráltatott lesz, mind a mozgásban, mind az értelem fejlődésében, mind kommunikációban – mindenben.

Mindezért, a játék fejlesztése, akár a fejlesztő játékok tudatos irányításával, elengedhetetlen a korai életszakaszban. Jó esetben a fejlesztő játékok általi képességek és készségek fejlődései idővel megmutatkoznak a szabad játékban is. Persze csak akkor, ha nem súlyosan eltérő fejlődésű gyerekekről beszélünk. De az ő esetükben is érvényes, hogy a játék irányított megoldásaival érdemes és lehet őket is fejleszteni, hiszen ez az a tevékenység, ami erre az életkorra jellemző.

Dr. Bakonyi Annát Udvarnoky Zsófia kérdezte.

Apák napján

Sokan nem is tudják, hogy az édesapáknak külön ünnepnapja van is hazánkban. Magyarországon 1994 óta indult el a kezdeményezés, hogy hivatalosan is megjelenjen ez az ünnep az anyák napja mellett, de nincs benne a köztudatban, még most sem. Amíg május első vasárnapján minden virágüzlet csúcsra járatja a nyitvatartását, és virágtengerben úszik minden, bajban vagyunk azzal, hogy az apukáknak mivel is fejezhetnénk ki a hálánkat, szeretetünket. Már ha egyáltalán ezt szükséges tárgyhoz kötötten megjelenítenünk. Bár néhány kozmetikumokat forgalmazó cég oldalakon keresztül ajánlja, milyen borotválkozás utáni krémnek örülhetne az édesapánk, és pólót is nyomtathatunk apákat dicsőítő szavakkal, de igazán van egy kis feszengés akörül, mivel is lehetne megragadni ennek a kapcsolatnak a sajátosságát. Hogy kik ők, az apukák, és minek örülnének.

Egyre több cikket, tanulmányt olvashatunk arról, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott az apák családban betöltött szerepe, a róluk alkotott társadalmi kép. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez az új apa kép jelentősen más, mint amit akár a mostani apák apáinak szerepeiről tudtunk.

C

Ma az édesapák is elmehetnek GYED-re, bent lehetnek gyermekük születésénél, együtt járnak feleségükkel kismama jógára, és szó szerint megtanulnak együtt lélegezni velük. Beszoktatják a gyermekeiket az óvodába, és ha az élet úgy hozza, teljesen egyedül is képesek felnevelni gyermekeiket. Ma már kifejezetten előnyt jelent és férfias attitűdnek számít, ha egy férfi jól főz, nem ódzkodik kislánya menstruációs görcsei közepette őt elviselni és érzékenyen ellátni, és sokszor épp egy apa érez rá arra, hogyan lehet álomba ringatni csecsemőjét.   Sok édesanya örül, hogy férje védett térben ugyan, de képes vadulni gyermekükkel, hogy örömmel birkóznak, huppannak, rohannak, másznak és kifulladásig játszanak együtt csikizőset. Az édesapák pedig boldogan vesznek részt ebben az összeolvadásban, és számos kutatás támasztja alá, hogy ez a sajátosan apai kapcsolat a mentális jóllétünk egyik biztos záloga. Ugyanennyire lágyságuk, finomságuk, akár hallgatni tudásuk is gyógyító lehet, és az anyai aggodalmakat elsimító jelenlét a teljes családrendszerre jó hatással van.

Apának lenni sokféleképpen lehet, és az élet rengetegféle színben keverheti ki ezt a képet. Nem biztos, hogy megadatik az az ajándék, hogy a férfiaknak vér szerinti gyermeke legyen, mégis apává válhatnak egy örökbefogadott gyermekkel való kapcsolatban. Az is előfordulhat, hogy nem olyan gyermekük születik, akit elképzeltek. Betegség, tragédia, válás és megannyi nehézség terhelheti az apákat, ám az a szándék, hogy gondoskodni akarnak egy másik emberről, akinek azt akarják megmutatni minden cselekedetükkel, hogy nagyon vágytak rá, és akarják őt, életre szóló ajándék mindkét fél részére. Fontos lenne, hogy ezt nap mint nap hangsúlyozzuk, hogy lássuk, hogy ezek az új apa szerepek milyen óriási feladatokat is állítanak elénk. Azoknak, akiknek másfajta apa tapasztalata van, máshonnan kell erőt meríteniük ehhez a feladathoz, és annak az elvárásnak sem könnyű megfelelni, hogy egyszerre kell a család anyagi bázisát megteremteni, és az anyai szerepek mellett az apaiakat is elég jól csinálni.

Én azt kívánom apák napján, hogy minden édesanya, nő érezze, mekkora felelőssége van abban, hogy biztonságot adó, elfogadó és szeretetteli kapcsolatban tudjon együtt élni azzal a férfival, akivel ha úgy alakul az életük, apa születhessen!

Kedves dédpapák, nagypapák, akik néhány lépéssel előrébb jártok, s akik szintén új szerepeket tanultok, titeket is ünneplünk, hiszen nyomotokban járva tanuljuk meg ezeket az új kihívásokat.

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus

Lassabban, sokszor csöndesebben…

Ebben a tanévben először, negyedévente élménypedagógiai hetet szerveztünk a Koraiban, a Fa csoportban. Ismeritek a Fa óvodánkat? Olvassátok el az óvoda vezetőjével, Vigh Zsuzsi gyógypedagógus kolléganőnkkel készült interjúnkat.

Hogyan vezetett az utad a Koraiba?

Eredetileg közgazdászként dolgoztam, majd idővel úgy döntöttem, hogy inkább gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Még a főiskola (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar -szerk.) alatt önkéntesnek jelentkeztem a Koraiba, és onnan a Fa csoportba (gyógypedagógiai óvoda, súlyosan és halmozottan sérült kisgyermekek számára – szerk.) irányítottak. Én akkor még egyáltalán nem tudtam, hova is megyek. Az első alkalom nagyon nehéz érzéseket keltett bennem, egyáltalán nem tudtam hova tenni azt, amit tapasztaltam, és megfordult a fejemben, hogy bele sem vágok. Ehhez az is hozzátartozik, hogy vendégként az első pár alkalommal szigorú szabályokat kell betartani, nem szabad a gyerekekhez hozzáérni, sem szólni, csak figyelni. A második alkalom viszont vízválasztó volt, ott fordult meg bennem az egész, pláne miután már kapcsolódni lehetett a gyerekekhez. Megnyugodtak a hangomra és az érintésemre, hamar megtaláltam hozzájuk az utat, beleszerettem ebbe az egészbe. Teljesen más területen képzeltem el a gyógypedagógiai munkámat, és végül itt találtam meg magamat.

Jól érzem, hogy megérintődtél ebben a helyzetben? Hogy talán éppen ez, az érintés, amin keresztül a legtöbb kommunikáció zajlik köztetek a gyerekekkel?

Igen, teljes mértékben! Megláttam a gyermekekben azt, amit a halmozott akadályozottságuk miatt nehéz lehet észrevenni. A gyermeket, az egyéniséget. Ők is szeretnek játszani, igénylik azt, hogy foglalkozzunk velük, mosolyognak, nevetnek, kacagnak, boldogságot sugároznak, kíváncsiak, nyitottak a világra, hasonlóképpen, mint a többi óvodáskorú társuk. Az érintés az a csatorna, ahol egymáshoz tudnak kapcsolódni a gyermekek és a felnőttek. Erre kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk az óvodában, mert ez az alapja, hogy ők biztonságban érezzék magukat velünk.

Miben más ez a gyógypedagógiai munka?

 Sokkal több időnk van a gyerekekkel lenni, mint az ambuláns ellátásban, ahol heti egyszer találkozunk a velük. Többször neki tudunk futni egy helyzetnek, addig kísérletezni, ameddig a lehető legjobb utat megtaláljuk az adott gyerekhez. Ráadásul egy napon belül is nagyon sokféle tevékenység során tudjuk ugyanazokat a fejlesztési helyzeteket megteremteni a gyerekek számára. Fontos, hogy ne megoldandó feladatot lássuk a gyermekben, hanem magát a gyermeket, aki szereti, ha játszanak vele és ettől jól érzi magát. Ha a gyermek lelkére is odafigyelünk, akkor még hatékonyabb a munkánk, mert a gyermekeknél sokkal eredményesebben épülnek be azok az információk, tapasztalatok, amikhez pozitív érzelmek kapcsolódnak. Ezért érdemes az élményre, a játékosságra helyezni a hangsúlyt.

Hogyan tudtok segíteni a szülőknek abban, hogy szép fokozatosan rátok bízzák a gyerekeiket ebben a csoportban?

A beszoktatás nagyon lassú, egyéni és finoman építkezős folyamat nálunk. Egy héten keresztül biztosan bent van a szülő reggel nyolctól délután négy óráig. Utána pedig addig maradhat bent az óvodában, amíg azt szükségesnek tartja. Van idejük és terük arra, hogy a saját ritmusukban távolodjanak el a gyerekeiktől. Meg kell találni azt az egyensúlyt és bizalmat, amelyben a szülő életében először át meri adni egy másik felnőttnek a gyermekével kapcsolatos felelősséget, napi nyolc órára.

Hány gyerek jár az óvodába?

Összesen tíz gyermek jár az oviba két öt fős csoportba. Kor szerint vannak szétválasztva, a kicsik jönnek a kiscsoportba, és az idősebbek a nagycsoportba. Minden gyereknek van saját gyógypedagógusa, aki felelősen átlátja az adott gyermek összes egyéni sajátosságát és fejlesztési céljait. Az ő feladata, hogy a gyermeket minél jobban megismerve, őt képviselje, mind a szülőkonzultáción, mind a team megbeszéléseken.

Milyen szakemberek dolgoznak ebben a csapatban?

Gyógytornász, mozgás, látás és értelmileg akadályozott szakon végzett gyógypedagógusok, és gyógypedagógiai asszisztensek, akik heti több megbeszélést tartanak, a szakmailag egységes és harmonikus közös munka érdekében. A gyermek fejlesztésével, nevelésével kapcsolatos kérdésekben a szülő is megfogalmazza vágyait, elképzeléseit, hogy miben vár fejlődést gyermekénél, és mihez kér segítséget az óvoda dolgozóitól. Ennek alapján a teamünk elkészíti az adott tanévre szóló fejlesztési programot. Minden gyermekkel a programjában kitűzött célok és előírt feladatok szerint haladunk a tanév során.

Rengeteg feladatot fogalmazhattok meg, és teljesen érthető az is, hogy a szülők részéről is nagy a nyomás. Te hogy látod?

Nehéz kérdés, mert a nap teljes egészét átszövik a tanulási helyzetek. Bármit is teszünk, az önrendelkezés megélése, a kommunikáció fejlesztés és a lehető legnagyobb önállóság kialakítása, mint fő cél, ott lebeg a szemünk előtt, és a gyerekeknek újra is újra azt tanítjuk, van választásuk. Például dönthetnek tevékenységek sorrendjéről, kiválaszthatják milyen játékkal szeretnének játszani, vagy kérhetik egy játéktevékenység ismétlését. Ez tőlük sokszor hihetetlen nagy koncentrációt és sok energiát igényel, hogy egyáltalán hangot adjanak, vagy mozgással reagáljanak.  Való igaz, hogy a hozzánk járó gyermekek az akadályozottságukból adódóan nem tudnak önállóan döntést hozni, játszani, választani, ezért mi teremtünk olyan helyzeteket, melyben mindezt megtapasztalhatják. Viszont bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk elég spontán módon, természetesen megoldani, hanem kihasználva a közös játékot megakasztjuk azt, és feladathelyzetet teremtünk a gyermek számára.

Az természetes, hogy a gyermekek testi és szellemi fejlődése érdekében a szülők is elvárják tőlünk – és mi is magunktól –, hogy a gyermekük a lehető legintenzívebb és legösszetettebb fejlesztést kapják meg az óvodában. Bár folyamatos kérdésként merül fel bennem, hogyan lehet számukra megvalósítani azt az elvárásoktól mentes környezetet, melyet hasonló módon élhetnek meg, mint a tipikusan fejlődő kortársaik a szabad játék örömét, illetve mikor, meddig és hogyan hagyjuk őket pihenni, mit jelent a számukra a pihenés.

Persze, de nem véletlen az sem, hogy ez a kérdés nem ilyen könnyen eldönthető.

Hogyne, hiszen a gyerekek sérülése olyan, hogy sokszor nagyon nehéz megállapítani, valóban pihenésre van szükségük, vagy éppen be kell avatkozni, és új inger felé megnyitni a figyelmüket, hogy ne maradjanak benne egy monoton helyzetben.

Említetted, hogy egy éve élménypedagógiai heteket tartotok a csoportban. Mesélj erről, kérlek!

Ez egy projekt hét, amikor az egyéni fejlesztések és a csoportos foglalkozások helyett tartunk valami egészen mást. Évente összesen négy ilyen hét van, az évszakokhoz kapcsolódóan, azaz egy télen, egy tavasszal, egy nyár előtt és ősszel. Minden foglalkozáson igyekszünk az adott évszakra jellemző színeket, hangulatokat, érzeteket, illatokat és tapintásos, vagy éppen mozgásos élményeket megragadhatóvá tenni. Ami a legfontosabb, átélhető formában megjeleníteni. A héten minden nap más élménnyel kínáljuk meg a gyerekeket. Ilyen például a zenés foglalkozás és hangszerekkel ismerkedés. Például a cselló és a húros hangszerek számomra nagyon kapcsolódnak az őszhöz. A tél a fémes és éles hangzásokat hívta elő, a tavasz a rezgő hangszereket, például az Orff hangszereket (Carl Orff zeneszerző, zenetanár – szerk.). Az állatasszisztált terápia is része a programunknak, legutóbb Vertigo az amerikai miniló érkezett hozzánk, akit a gyerekek odahívhatnak magukhoz, vagy felfeküdhetnek a hátára. Aztán kutyás foglalkozást is tartunk, ami azért is izgalmas, mert amíg egy ló távoli, elérhetetlen és nagy, addig egy kutya lihegése, szaga és közelsége egészen másfajta kapcsolódásokat tesz lehetővé. Bóta Ildikó (táncművész és oktató, korai mozgásfejlesztő – szerk.) vezetésével mozgás- és táncterápiás adaptációt is kipróbálhatunk, ami azért is különleges, mert ilyen csak nálunk van, és ennek a folyamatnak mi is aktív részesei lehetünk, saját jogunkon is részt veszünk. Az utolsó napon multiszenzoros foglalkozást (Snoezelen multiszenzoros környezet – szerk.) tartunk, ami talán mindenki számára a legnagyobb élmény. Kiemelünk egy-egy az adott évszakra jellemzőbb természeti jelenséget, például ősszel a vizet, és ennek a hangulatát a lehető legkülönfélébb eszközökkel és érzékletes módon jelenítjük meg. Kendőkkel, kék színnel, félig felfújt matraccal a víz hullámzását. Ez az egész azért is nagyon jó, mert mindkét fél nagyon élvezi, a pedagógusok és a gyerekek egyaránt.

Azt mondod, hogy ez olyan elfoglaltság, ami mindenki számára feltöltő. Miben más ez?

Nálunk a legtöbb csoportos foglalkozás az élményekből indul ki, minden, amit meg akarunk nekik tanítani, azt az összes érzékszervük számára igyekszünk minél átadhatóbbá tenni. Azaz hangulatokat, érzeteket, ízeket és szagokat, bőrön keresztül is megtapasztalható élményeket nyújtani. Ugyanakkor ezekben az élménypedagógiai foglalkozásokban mi pedagógusok is saját jogunkon is jelen lehetünk, azaz mi is átadjuk magunkat ezeknek az élményeknek, és közösen osztozunk benne a gyerekekkel. A foglalkozásokon elsősorban a gyerekek segítőjeként vagyunk ott, ráadásul az asszisztenseket is instruáljuk azzal, hogy mit hogyan alakítsanak, hogy az a gyerekek számára komfortos legyen. Amikor az élménypedagógiai heteket tartjuk, akkor a foglalkozásokon sokkal több teret és időt hagyunk arra, hogy az élményeket feldolgozhassák a gyerekek. Lassabban, sokszor csöndesebben, akár kevesebb konkrét és feladatokban megfogalmazható módon, helyet hagyva az önindította cselekvéseknek.

Közeledik a tanév vége, és van, aki elballag az óvodából. Hogyan élitek ezt meg?

Egy édesanya mondta azt még korábban, mi igazából a második családjuk vagyunk. Tulajdonképpen a gyerekek több időt töltenek itt, mint otthon, legalábbis a hétköznapokon. Mi is nagyon szoros kapcsolatba kerülünk a gyerekekkel: “megtanuljuk a nyelvüket”, megismerjük személyiségüket, ezek után nehéz az elválás. A mi gyerekeink számára az iskolába kerülés még mindig nem magától értetődő sokszor, komoly kihívás mindenkinek megfelelő iskolai helyet találni, ez is nehezíti a búcsút. Nagyon örülünk, hogy vannak, akik visszajárnak látogatóba, vagy sokáig küldenek fotót, videót a gyermekükről, illetve továbbra is kikérik a véleményünket, tanácsot várnak tőlünk. És természetes, hogy olyan családok is akadnak, akik lezárják, ami itt történt, és az új helyszínre, élethelyzetre, intézményre koncentrálnak. A tőlünk elballagott gyermekeket még évek után is emlegetjük, és sokat gondolunk rájuk is.

Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus

A képeket Hajtó Krisztina készítette.-

A programot a 2021/2022-es tanévben Újbuda Önkormányzata támogatta.

Kimozdulás

Egy májusi estén az ArtMan Egyesület két produkcióját nézhettük meg a Trafóban. A Koraiból többen is jelen voltunk, a táncosok között bőven akadt ismerős, kolléga, barát. Szívügyünk az Egyesület szemlélete, a gondolat, hogy a tánc képes teljesen különböző világokat összekapcsolni, és megadni az összetartozás érzését.

Az első részben a legfiatalabb tánccsoport, az ArtMenők Átváltozás című kísérleti mozgásszínházi előadását mutatták be, majd egy szünet után a 23 éves Tánceánia Együttes Mayday című alkotását.

A kép forrása: artnews.hu

Az ArtMan Egyesület 2020-ban hozta létre a fiatalabb korosztálynak szóló mozgásszínházi csoportját, ahol sérült és ép fiatalok közös alkotói folyamatban próbálhatják ki magukat. Erről a folyamatról szólt az előadásuk is, hogyan tudnak a legkülönfélébb fogyatékossággal élő fiatal felnőttek és ép társaik olyan színházi előadást létrehozni, amelyben olyan mindannyiuk számára fontos témát választanak, ami köré előadást lehet szervezni. Olyat, amely híven tükrözi azt az alkotói munkát, amely visszaadja azokat az érzéseket és kísérletezéseket, amit átéltek, miközben keresték magukat és egymást a mozdulatokon keresztül, és amely végül a közönség számára élményt ad. Igen komoly és nem mindennapi vállalkozás ez.

Műfaját tekintve egy kísérleti mozgásszínházi produkció, amelyben egyszerre minden érzékleti modalitásban intenzív élményben részesülhetünk. Az előadók a tánc nyelvén szólalnak meg, mindenki a maga mozgásos lehetőségei mentén. Van, aki sétál és mutogat, inkább a kezének ujjaival mozdul, van, aki az elektromos székében ülve gördül, van, aki pattogva és lábait összezárva, félig ülve mozdul, de olyan is akad, aki gurul, fekszik, fejével int. Ha ez nem lenne elég, a táncot finoman hangolt és érzékeny vizuális effektek kísérik, amelyek egy része egy kivetítő segítségével ott és akkor elevenedik meg a táncot kísérve. Nagyon jó és a táncosok által választott zenék kísérik az előadást, amelyben sokszor a szereplők megszólalnak, narrálnak, történeteiket novellákban jelenítik meg, és a címadó verset pedig, amely egyben az előadás csúcspontja is, különleges módon mondják el.


A kép forrása: art7.hu

Az egyik sérült táncos egy alternatív kommunikációs eszköz segítségével, a fején lévő pántra erősített speciális tollal a tabletbe pötyögi a vers minden egyes betűjét, amelyet a nézők közben nagyban, kivetítőn követhetnek. Izgalmas és zsigeri élmény Pilinszky János Átváltozás című versét betűről betűre belsővé tennünk.

A fiatalok között akad olyan, akit már ismerhetünk máshonnan, Pataki Pankának saját rovata van a Nők Lapjában, készült róla egy rövidfilm is, Kováts Rozinak nemrégiben jelent meg a Belső tenger című könyve, és édesanyjával, Kováts Adél színművésszel együtt lépett fel ebben az előadásban. A mindkét részben szereplő táncos pedig Tóth Karcsi, aki 15 éve táncol az ArtMan Egyesületnél, és akinek mozdulatait, lelkesedését és tiszta tekintetét, ha egyszer láttuk, sosem felejtjük el.

A második részben újfajta előadást láthattunk a Tánceánia Együttestől. Most először nem magukról, a próbafolyamataikról alkottak egy előadást, hanem meghívtak egy dramaturgot, aki írt számukra egy darabot. A történet inkább nevezhető novellafüzérnek, tánc etűdök sorozatából áll.

Kép forrása: trafo.hu

A Mayday egy vészjelzésre szolgáló kifejezés, amely azt jelenti, hogy egy hajó, egy repülőgép, gépjármű vagy egy ember súlyos veszélyben van. Azaz azonnal be kell avatkozni. Így indult ez az előadás is, képtelen és kimerítő, sehova nem jutó és mégis óriási energiákat mozgósító ámokfutással. Nem titok, hogy a csapat rendkívül nehéz időszakon van túl, többen meghaltak a korábbi tagok közül, és az újra szerveződés több szinten is érinti most a táncegyesület minden tagját. A kimerítő futás után egy-egy etűdben mesélték el, hányféle helyzetben lehetünk akadályoztatva, érezhetjük úgy, a függés megbénítja az életünket, vagy hogy a szabadság sosem magától értetődő, egy küzdelmes folyamat eredménye lehet csak. Az epizódokat általában egy sérült és egy ép táncos elevenítette meg, történeteikből kiviláglik, bármikor megsérülhetünk, sebezhetővé válhatunk.

Nagyon tetszett a díszletet jelentő mozgatható és retró fotelek szerepeltetése, amelyek bármikor átváltozhatnak járművé, kerekesszékké, padokká, vagy egy üres szobává, mert könnyedén, mint a legót, egymáshoz lehet illeszteni őket. Ám önmagukban kifejezetten idejét múltak, szakadtak és kényelmetlennek tűnnek, ugyanakkor a játék segítségével és a mozgatásokon keresztül egységes keretet teremtenek az önálló táncos produkciók köré.

Az este igazi mottója a második rész végén, a tapsrendnél született meg. Az egyik táncos nagyon elfáradt és egyensúlyát elveszítve térdre rogyott. Társai nem rángatták felfelé, hogy a szokott módon, minden kimerültség ellenére, ő is meghajoljon, hanem az egyikőjük vezetésével egy pillanat alatt mind térdre rogytak, és így, térdelő állásban fogadták a közönség nagyon együtt lélegző és érző tapskoncertjét. Egy mozdulat, egy új minta kipróbálása, és valami szépen lassan megváltozik. Itt kezdődik, hogy elmozdulunk, megrögzült állapotokból egyszer csak kilépünk. Nem lehetetlen….

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus

Mit tanulhat meg gyermekem a gondozási helyzetekben?

Fejlesztő gondozás- számtalan lehetőség a tanulásra

„Olyan kevés időm van foglalkozni, játszani ezzel a gyerekkel, mert egész nap csak etetek, pelenkázom őt… és akkor még tornáztatni, fejleszteni is kellene itthon?!” hallhatjuk ezt olykor halmozottan sérült kisgyermeket nevelő szülőktől.

Hogyan tudjuk ezeket a helyzeteket élvezetesebbé tenni? Mit tehetünk azért, hogy a gondozással töltött idő esetleg lecsökkenhessen?

A halmozott sérülés a gyermekek többségénél a mozgás, a beszéd és az értelmi képességek elmaradásával jár, de érintett lehet a látás és a hallás is. Nagyon különböző kombinációkban jelenhet meg mindez, általában mégis két területen biztosan minden halmozottan sérült gyermeknek szüksége van a fejlesztésre: a gondozás és a kommunikáció.

Az, hogy a gyermek ezeken a területeken mit ér el, ez fogja meghatározni, hogy nagyobb korában milyen minőségű életet tud majd élni, az önállóságnak milyen fokán áll, illetve, milyen mértékű támogatásra, segítségre lesz szüksége.

A fejlesztés, tanulás és nevelés ideálisan az egész napot átszövi. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztőcélú foglalkozások nem érnek véget a csoportos, vagy egyéni fejlesztő foglalkozások befejeztével. Tízórai, ebéd, fogmosás, pelenkázás, mind-mind olyan terület, ahol tovább gyakorolhatók, kibővíthetők, sőt értelmet nyernek a különböző fejlesztések során megtanult részképességek. A gondozási szituációk olyan kétszemélyes bizalmi helyzetek, melyben a szülő és a gyermek (vagy szakember és gyermek) igazán egymásra tud figyelni. Ezt a meghitt együttlétet és figyelmi erőteret érdemes kihasználni a gyermek fejlődése érdekében, a figyelem, a mozgás, az önellátás, a kommunikáció és az önrendelkezés terén. A gyermekek ilyenkor kerülnek talán a legközelebb a szülőhöz, vagy segítőjükhöz, így megfigyelhetik egymást, egymás reakcióit, ezáltal mélyülhet a kapcsolatuk is.

Halmozott sérülés esetén gyakran apró lépésekben való, lassú haladásra számíthatunk. Tudjuk, hogy tanulás/fejlődés kulcsa a szinte szünet nélküli gyakorlásban, a megfelelő ismétlésszámban és a kommunikációs beágyazottságban rejlik.

Aki sérült gyermeket nevel, tapasztalja nap, mint nap, hogy mennyi időt, energiát kell fordítani a gondozási helyzetekre: étkezésre, pelenkázásra, tisztálkodásra. És milyen gyakran ismétlődik…

Ezekben a helyzetekben pont a gyakoriság és az ismétlésszám miatt is számíthatunk változásokra, eredményre.

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

A legfontosabb, hogy megismerve a gyermekek jelzéseit és igényeit, ezekre építve és ezeket tiszteletben tartva végezzük a gondozási tevékenységeket.

Eleinte minden tevékenységet állandó sorrendben, azonos lépések mentén végzünk, hogy a helyzet ismerőssé váljon. Ehhez persze intenzív párbeszédre van szükség a szülők és szakemberek között, illetve a gyermeket gondozó minden segítő között. Erre részletes, konkrét feladatokra lebontott tervet is ajánlott készíteni, így jobban látni majd az elért eredményeket is.

A gyerekek idővel a helyzet aktív résztvevőivé válnak, akik jelzéseikkel, mozdulataikkal hatással vannak/ lehetnek a folyamatokra. Sokszor az alábbiakhoz hasonló apró mozdulatokat, reakciókat várjuk el első lépésként: pl. pelenkacserénél egy oldalra fordulást, fogmosásnál szájnyitást, nyúlást a fogkefe felé, vagy csak egy egyszerű fintort amikor megérzi a fogkrém illatát. Ez minden gyermeknél más és más lehet.

Célunk, hogy a gyermekek az önállóság minél magasabb fokát elérjék, illetve, hogy a gondozási helyzetek együttműködésen alapuljanak és komfortos legyen mindkét fél számára.

A súlyos mozgásállapotú gyermekeknél a fókusz az együttműködésre, önrendelkezésre tevődik át, ilyenkor a kommunikáció gyakorlása, önkifejezés fejlesztése lesz a fő cél, hogy idővel a gyermekek saját gondozásuk irányítóivá válhassanak. Gondolhatunk arra, hogy ki tudják-e fejezni jó, vagy rossz érzéseiket: pl. éhes vagyok, jóllaktam…; dönthessenek például az események sorrendjéről: ma először fürödjünk, utána mossunk fogat…

A beszéd gyakori hiánya miatt az AAK (Augmentatív és Alternatív Kommunikáció) adta lehetőségeket, módszereket használjuk: gesztusokat, tárgyjeleket, tárgyak és tevékenységek képeit, ill. már elvontabb, szimbolikus (pl. PCS) képeket.

Miben tud tanácsot adni a gyógypedagógus, mozgásfejlesztő szakember?

A fejlesztő gondozás céljainak, technikáinak és lépéseinek megtervezéséhez kérhetjük a kérdésben jártas szakemberek közreműködését.

A felmerülő kérdéskörök:

Kommunikáció:

  • Hogyan jelezzem a gyermekem számára, mi fog következni?  Mit tehetek, hogy ne ijedjen meg a tevékenységváltásoktól?
  • Hogyan tudom oldani az olyan helyzeteket, melyeket gyermekem esetleg nem szeret? Milyen mondókákkal, énekekkel?
  • Milyen választási helyzetek, lehetőségek vannak gondozás közben, melyekben gyermekem gyakorolhatja a választást, a helyzet aktív résztvevője lehet?

Önállóság:

  • Mi a legideálisabb testhelyzet az étkezéshez?  Milyen eszközt használjuk az ültetéshez a megfelelő pozícióhoz? Megfelelő-e az éppen használt etetőszék?
  • Milyen eszközöket használjak az étkezéshez, mi lenne a számára megfelelő kanál, tányér, vagy pohár,
  • Mi lesz a következő lépés (pl. mit próbáljak ki a cumisüveg után)?
  • A pelenkázást milyen mozdulatokkal érdemes végezni, mi az a mozdulat, mozgássor, amiben a gyermekem is együtt tud majd működni? Hogyan kell állva pelenkát cserélni?
  • Mikor kezdjem el a szobatisztaságra nevelést? Hogyan? Ehhez milyen eszközöket javasol?
  • A fogmosást hogyan kezdjük el? Mit csináljak, ha gyermekem elutasítja azt? Milyen fogkefét érdemes/lehet használni?

Mint látjuk igen sok kérdés merülhet fel a gondozási szituációk kapcsán. Érdemes ezt olykor a szakemberekkel való beszélgetések fókuszába helyezni, tanácsot kérni, közösen gondolkozni. A fejlesztő gondozás egy jól megragadható lehetőség a mindennapokban arra, hogy a gyermekek  élvezzék ezeket a tevékenységeket, sőt még alakítói és résztvevői is lehessenek, esetleg valamilyen mértékű önállóságot is elérhessenek.

Kapronyi Ágnes, gyógypedagógus

A fotókat Hegedűs Evelin készítette.

Autizmus és az evészavarok

A legtöbb családban, függetlenül attól, hogy nevelnek-e autizmussal élő gyermeket, vagy sem, ismerősek a következő panaszok: „semmit nem eszik ez a gyerek!” és „szörnyű, hogy mennyire válogatós!”, valamint, „állandóan eszik, ráadásul csupa egészségtelen dolgot!”.
Így aztán lehet, hogy a legtöbb tanácsot is ehhez a problémához kapjuk környezetükből, mivel ez olyasmi, amihez mindenki ért egy kicsit.
Az autizmus viszont ebből a szempontból is különleges, hiszen a bevált nevelési stratégiák sokszor nem működnek, és ismét meg kell értenünk, hogy annak ellenére, hogy az észlelt viselkedések hasonlóak, mint más gyermekeknél, az okok és a megoldások teljesen eltérőek lehetnek. Mit tehetünk mégis? A legelső dolog, amit érdemes megfontolnunk, hogy valójában mekkora a baj, illetve van-e egyáltalán probléma?


Valóban van problémánk?

Mivel az evés a megfelelő táplálékbevitel mellett alapvető örömforrás is, csak alapos indokkal érdemes beavatkoznunk, nehogy az evéshez rossz élmények kapcsolódjanak. Amikor úgy gondoljuk, hogy gyermekünk étkezésével gondok vannak, érdemes összeírnunk, hogy mit eszik és iszik, hányszor, milyen mennyiségben. Ez után megbeszélhetjük az orvossal vagy védőnővel, hogy ezek az étkezési szokások lehetnek-e negatív hatással a fizikai fejlődésére.
Fontos kizárni a háttérben esetleg meghúzódó fogászati problémákat, vagy bármilyen egyéb betegséget. Arra is gondolnunk kell, hogy az egyoldalú étrend negatívan hat az emésztésre.
Amennyiben megnyugtató választ kapunk, mert az étel mennyisége és minősége megfelelő, a gyermek egészséges, akkor kicsit fellélegezhetünk, bár még így is lehetséges, hogy anyagilag, a család mindennapi élete, vagy az intézményes ellátás szempontjából a helyzet tarthatatlan.

I will not eat

Gyakori étkezési nehézségek (a lista nem teljes)

  • Gyermekünk túl sokat eszik.
  • Túl keveset eszik.
  • Szélsőségesen válogat: csak bizonyos típusú, állagú, színű ételt tud megenni, és csak bizonyos körülmények között.
  • Ehetetlen dolgokat is megkóstol, esetleg túl forró vagy jeges ételekre és italokra vágyik.
  • Helytelen, vagy különös szokások kapcsolódnak az evéshez: pl. elveszi mások ételét, eldobja, amit már nem kér, folyton felugrál az asztaltól, nem zavarja, hogy maszatos, gátlástalanul büfög stb.

Lehetséges okok a háttérben

Az autizmusra alapvetően jellemző az azonossághoz való ragaszkodás. Ahhoz hogy bővüljön az étrend, új ételeket kell kóstolni, ugyanazokat az ételeket pedig különböző környezetekben is el kell tudni fogyasztani. Egyik diákunk például egyszer azért nem tudott fagyizni, mert tölcsér helyett elegáns üvegpohárban szolgálták fel a kedvenc fagylaltját. Képtelen volt megkóstolni.

Gyakoriak a szenzoros problémák a háttérben: a túl érzékeny ízlelés és szaglás lehetetlenné teheti egyes ételek, de akár új evőeszközök elfogadását is. Azok a gyermekek pedig, akik keresik az ingereket, szerethetik a nagyon markáns ízű, erős illatú, jeges vagy forró dolgokat, és ez veszélyes is lehet.
Az étkezéssel kapcsolatos szokások, íratlan szabályok megfelelő szociális megértést kívánnak, de tudjuk, hogy azokat a szociális szabályokat, amit más emberek eleve értenek, az autizmusban direkt módon meg kell tanítanunk és ez hosszú folyamat.
A kommunikációs nehézségek kihatnak az étkezésre is: a gyermek esetleg nem tudja, hogyan utasíthatná el, amit már nem kér, inkább kiköpi, eldobja. Lehet, hogy nem tud választani több dolog közül, vagy nem tudja kifejezni, hogy éhes, vagy jóllakott. A kommunikációs kudarc gyakran viselkedésproblémákhoz vezet.

Hogyan előzhetjük meg, vagy kezelhetjük az étkezési problémákat?

E téren is az a leghasznosabb, ha megértjük a bajok okait és elvárásainkat illesztjük a gyermek megértéséhez, kommunikációjához, szociális készségeihez és motivációjához: például, ha tudjuk, hogy egy percnél tovább még nem tud várni, nyilvánvalóan nem fog tudni nyugodtan várakozni az étteremben sem. Így eleinte egyszerűbb, ha erre nem is próbáljuk kényszeríteni. (Egy példa: Amikor az iskolánk táborba megy, étteremben étkezünk. A várakozni még nem tudó gyermeket csak akkor ültetjük az asztalhoz, ha már kihozták az adagját.)
Jó, ha megfigyeljük azokat az ételeket, innivalókat, melyeket a gyermek magától is választ vagy gyakrabban elfogad, és hasonlóakkal próbáljuk bővíteni az étrendet.
Ha nem szeretnénk, hogy túl sokat nassoljon, el kell zárnunk a finomságokat, a tiltás legtöbbször nem elég.
Fontos az is, hogy ne alakítsunk ki az étkezés körül érzelmileg telített, bonyolult „játszmákat”, rutinokat, hiszen az autizmussal élő gyermek könnyen hozzászokhat azokhoz:
„ Á…, szóval az ebédelés azt is jelenti, hogy anya kétszer körbekerget az asztal körül a tányérral. Ez jó játék, tetszik nekem.”
Alapvető, már jól bevált stratégiák: nagyon lassan, fokozatosan, szinte észrevétlenül változtassuk meg a már elfogadott étel színét, mennyiségét, állagát. Ez nagyon sok időt igényelhet, de legtöbbször segít.
Segíthet az új dolgok elfogadásának következetes jutalmazása is. Eleinte az új étel legyen nagyon kevés, a jutalom pedig jelentős.
Azoknál a gyermekeknél, akik túl sokat esznek, szabályoznunk kell az étkezéseket. Ebben segíthet a napirend, melyben előre láthatja az étkezés idejét és helyét, és hasznos a saját adag látható megjelenítése is. (pl. névvel, fotóval ellátott saját ételes doboz).
További ötletek és megoldási javaslatok olvashatók a cikk végén megjelölt szakirodalomban.

A témához kacsolódó hasznos könyvek, cikkek (a lista természetesen nem teljes):
Havasi Ágnes: Étkezési problémák autizmussal élő gyermekeknél

Havasi Á., Janoch M. (2009): Étkezési problémák és azok kezelése autizmussal élő személyeknél. In: Janoch Monika (szerk): Súlyos, halmozott sérült, autizmussal élő gyermekek fejlesztése. Kapocs Kiadó Budapest. 6-17.o

Autizmus Alapítvány 2005, Budapest
Hilde De Clercq: Mama, ez itt ember, vagy állat? Könyv az autizmusról
Kapocs Könyvkiadó, 2008, Budapest (93–99. o.)
Eric Schopler: Életmentő kézikönyv szülőknek
Kapocs Könyvkiadó, 2002 Budapest (177–193. o.)
Rita Jordan: Autizmus társult értelmi sérüléssel
Kapocs Könyvkiadó, 2007 Budapest (261–264. o.)


Szerző: Őszi Tamásné, gyógypedagógus (Autizmus Alapítvány) Gyakori étkezési problémák és meoldási lehetőségek innen: www.auti.hu

További szakirodalom ajánlók:

Katja Rowell, MD & Jenny McGlothin, MS, SLP (2015):. Helping Your Child with Extreme Picky Eating. New Harbinger Publications, Inc.
A szülőkben sokszor hatalmas szorongást tud kelteni, ha nem képesek megfelelően táplálni a gyermeküket. Majd érthető módon aggódnak, hogy így nem fognak egészségesen fejlődni, ha nem jut elegendő tápanyag a szervezetükbe. A szelektív evő vagy más evészavarral élő gyerekek számára egyáltalán nem jelent örömteli tevékenységet az evés, sőt sok esetben pont hogy frusztrálttá válnak az evéses helyzetekben. Ami pedig tovább nehezíti a mindennapokat, hogy egy-egy étkezés körüli állandó küzdelem a szülő-gyermek kapcsolatra is romboló hatású lehet.
A bemutatott könyv két szerzője, akik foglalkozásukat tekintve háziorvosok és evésterapeuták, megpróbálnak támpontokat adni a szülőknek, hogyan milyen módon tudják az evés körüli feszültséget csökkenteni és hogyan tudják megakadályozni, hogy ne legyen minden egyes falat egy kínszenvedés a gyermeknek. A könyvben rengeteg tanács olvasható, hogy szülőként hogyan lehet egy kisgyermek számára tápanyagokban gazdag étrendet kialakítani, valamint elősegíteni az egészséges fejlődést, és ami talán a legfontosabb, hogy hogyan tudják a szülők egyszer és mindenkorra megszüntetni az étkezések körüli szorongást. A szerzők által kidolgozott és klinikailag bizonyított STEPS+ módszerrel rengeteg ötletet kaphat az olvasó, hogy többek között például hogyan tud megküzdeni azzal, ha egy gyermek kevésbé jó étvágyú vagy szorongó, vagy szenzoros érzékenységgel, esetleg autizmus spektrumzavarral összefüggő evéses kihívásokkal küzd, vagy éppen az orál-motoros területeken tapasztalhatóak nehézségek miatt problémás az evés.

Lori Ernsperger Ph.D , Tania Stegen -Hanson, OTR/L:Just Take A Bite- Easy, Effective Answers to Food Aversions and Eating Challenges! 

Vegyél egy falatot! Egyszerű, célravezető megoldások evés zavar esetén és evésterápiás feladatok. A könyvet Lori Ernsperger, autizmus spektrum zavar szakirányra specializálódott gyógypedagógus és Tania Stegen-Hanson szenzoros- integráció, kognitív megközelítési és evés terapeuta írták azzal a céllal, hogy egy széleskörű segítséget nyújtsanak olyan szakembernek akik evésterápiával foglalkoznak, illetve azoknak a szülőknek akik evés problémával élő gyermeket nevelnek. Ez a mű, az evésprobléma komplexitásának megfelelően, átfogó képet kíván festeni az evés probléma lehetséges gyökereiről. A könyv elején az evés fejlődés tipikus fejlődésmenetéről olvashatunk korcsoportokra lebontva. Az írónők alapvetően három dimenzió mentén tesznek megfigyeléseket az evészavarral kapcsolatban, melyek az orál-motoros működés , a környezeti tényezők és a szenzoros- motoros feldolgozó rendszer alkotnak. A könyv e három problémakört körbe járva ír le ötleteket, tapasztalatokat esetbemutatatásokkal kiegészítve az irónők által ellátott gyermekek történeteiből. Ezt a könyvet bátran ajánlom azok számára, akik szívesen elmélyednének az evés zavarok széleskörű, mégis összekapcsoldó probléma forrásaival kapcsolatban.

Egy kis nosztalgia – Idén harminc éves a Budapesti Korai Fejlesztő Központ

Az elmúlt 30 év számunkra felemelő volt. Amikor pár kollégával elindítottuk a Budapesti Korai Fejlesztő Központot, nem is sejtettük, hogy mennyi minden fog velünk történni, mennyi nehézségben és önfeledt boldog pillanatban lesz részünk, hogy hány család életébe hozunk majd változást, mennyi könnyel és őszinte mosollyal leszünk gazdagabbak.

1992-ben két kiváló kollégával dr. Gallai Máriával és Dubecz Dorottyával együtt álmodtuk meg a Budapesti Korai Fejlesztő Központot, és hoztuk létre a Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítványt, mely fenntartója az intézményünknek.

Tettük ezt azzal a céllal, hogy az egyik legellátatlanabb populáció, a 0-3 éves korú eltérő fejlődésű kisgyermekek és családjaik hozzáférhessenek ahhoz a megfelelő színvonalú ellátáshoz, mely a gyermek állapotához és a család igényeihez illeszkedik.

Munkatársaink száma azóta 6-ról több mint 60-ra emelkedett, többek között gyógypedagógusok, gyermek szakorvosok, mozgásterapeuták, pszichológusok és különböző terápiában jártas szakemberek tagjai a csapatunknak.

Szolgáltatásainkat pedig ma már egy széles terápiás kínálattá alakítottuk a szakma – a családközpontú kora gyermekkori intervenció – fejlődésének megfelelően.

Szakmai tevékenységünket a szakmapolitikai lobbival tettük teljessé. Így hatalmas eredményként éltük meg, hogy 1993-ban nevesített köznevelési feladat lett a korai fejlesztés.

A 90-es években volt bölcsőde illetve óvoda épületekben kaptunk átmenetileg helyet, sőt egy éven keresztül egy munkásszállón láttuk el a családokat.

Első állandó telephelyünk a zuglói lett, melyet 1996-tól használunk, az Önkormányzattal kötött megállapodást értelmében, mint állami feladatot ellátó nem állami fenntartású intézmény.

2003-ban a Budapesti Korai Fejlesztő Központ a hozzánk forduló családok megnövekedett száma, a gyermekek igényei és szükségletei alapján jelentős szolgáltatásbővítést hajtott végre, ehhez az Újbudai Önkormányzat biztosította és biztosítja azóta is számunkra a budai ingatlant. Az épület  felújítását és bővítését 2015-ben álmodtuk meg egy akkor potenciálisnak tűnő pályázati felhívásra készülve. A Budapesti Korai Fejlesztő Központ új épülete csodálatra méltóan széleskörű összefogással, végül 2019-ben, mindössze 7 hónap alatt készült el.

Így tudtuk kiteljesíteni intézményünk módszertani funkcióját is, melyben kiemelt fókuszt kap a legfiatalabb életkorú csecsemők, a halmozottan és súlyos-halmozottan sérült, valamint az autizmusban érintett kis gyermekek diagnosztikája és ellátása is, továbbá az ehhez kapcsolódó akkreditált képzéseink. Intézményünk több egyetemi kar szerződött gyakorlóterepe.

Eltelt 30 év, közel 15.000 családdal dolgoztunk együtt, rengeteg szakembernek biztosíthattunk képzéseket: gyógypedagógusoknak, pedagógusoknak, orvosoknak, mindenkinek, aki erős hittel szeretett volna segíteni más emberek életén. A falakon kívül pedig gyökeres változásokat sikerült elérnünk a hazai kora gyermekkori fejlesztésben, ugyanakkor van is még dolgunk ezen az úton.

Mindehhez természetesen csodálatos kollégákra is volt szükségünk. Olyanokra, akik a legnehezebb időkben is velünk voltak, akik valahol a lelkük legmélyén mindig találtak erőt a következő kihívásokhoz, akik sokszor a saját problémáikat hátrébb sorolva, képesek voltak mások nehézségein segíteni, támaszt nyújtani.

Nem tudunk elég hálásak lenni nekik. Minden volt és jelenlegi munkatársunknak, barátunknak! Ezt a 30 évet azonban nem csak a kollégáknak, de nektek szülőknek, is szeretnénk megköszönni!

Nélkületek, a segítségetek, pozitív, és előre vivő visszajelzéseitek nélkül biztosan nem sikerült volna. Nektek hála, – ha 1-1 pillanatra el is bizonytalanodtunk – mindig tudtuk, hogy szükség van ránk. A munkánkra. A vízióinkra. Tényleg köszönjük!

Most újra a segítségeteket kérjük: amennyiben lehetőségetek van rá, a lenti gombra kattintva, adótok 1%-ával támogassátok munkánkat, hogy még minimum 30 évig tehessük azt, amihez a legjobban értünk: sok-sok gyermeknek és családnak segíthessünk!

Segítsük, támogassuk egymást a jövőben is azért, hogy minden egyedi módon fejlődő gyermeknek megvalósuljon a minőségi oktatáshoz, ellátáshoz való joga, hogy minden magyar érintett család életminősége jobb legyen, mint most!

Köszönettel

Taraczkyné Nemescsói Katalin                                             Czeizel Barbara

kuratóriumi elnök                                                                 intézményigazgató

Koraisok a sétán

A Koraiból néhány kolléga az immáron tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő, séta az autizmussal élőkért rendezvényen vett részt.

Április másodika az autizmus nemzetközi világnapja, és a Cseperedő Alapítvány, amely ebben az évben ünnepli tizenöt éves fennállását, ebből az alkalomból idén is megrendezte az ünnepi sétáját. Az idei április különösen szeszélyes, április 2-án ráadásul nagyon viharos is volt, így 23-án került sor a közös ünneplésre. A rendezvénynek, amely tizenegy éve ismétlődik, komoly hagyományai, rituáléi vannak, és szeretetteljes, családias a hangulat.

Miután kézbe vehettük a séta programját, amelyen fényképek is segítik a programok közötti tájékozódást, pontban 10 órakor szélforgókkal a kezünkben elindultunk a MTA épülete elől a Március 15-e tér irányába. Önkéntesek segítették a csoport egyben tartását, és ahogy szépen-lassan egymásra hangolódtunk, lett egy közös ritmusunk. Igen színes társaság sétált együtt, persze sok ismerőssel és kedves ismeretlennel lehet ilyenkor találkozni. Volt tanítvánnyal és annak családjával, régi kollégával, egy szülővel, aki még évekkel ezelőtt kért szakmai segítséget, és kisgyerekekkel, akik hol előre szaladnak és vissza, duplán megtéve a sétát. A szél finoman pörgette a szélforgókat, és a sok kékbe öltözött sétáló valóban egy ritmusra kezdett lépni.

A Március 15. térre érve egy színpadon már a szervezők terelték egybe a közösséget, buborékfújókat kaptunk kézbe, és közben a fényképekkel illusztrált programra kék pöttyöt tehettünk az új programpont mellé. Idén először szakember mondott beszédet a program nyitányaként, dr. Simó Judit gyermekpszichiáter.

A beszéd egyik kulcsfogalma az együttműködés volt, amely fogalom igen sokféle szempontból került előtérbe. Az autista gyermekek és családjaik támogatásában igen sokszínű azon szakemberek köre, akik a napi gyakorlatban, különféle ellátási rendszerben, eltérő háttértudással, mégis egy cél felé haladva vesznek részt abban, hogy az érintettek jobban érezhessék magukat. Ugyanakkor kevéssé hangsúlyozzuk azt a tényt, hogy ahhoz, hogy ezt a támogatást, kísérést megfelelően végezhessük, előbb magunkkal kell tisztában lennünk. Szó volt a terápiás kapcsolat folyamatáról, ami nem mindig gördülékeny, amiben újra és újra meg kell újulnunk, és ez a rugalmasság és elemzés mindkét fél számára elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezze magát benne, és ezáltal együtt tudjon működni. A szakembernek tehát szüksége van arra, hogy folyamatos önreflexiót gyakoroljon, és ennek keretében azokat a szempontokat, amelyeket nap mint nap tanít a hozzá fordulóknak, azt a saját viselkedésével is képviselje. Legyen egyfajta minta ahhoz például, hogy hogyan lehet nyíltan kommunikálni, meghallgatni a másikat, valóban kíváncsian viszonyulni a másik, adott esetben eltérő gondolatmenetére.

Úgy tűnik, szükségünk lenne arra, hogy valóban meghalljuk és meghallgassuk egymást, ezt pedig először a szakmák közötti valódi párbeszéddel és saját kommunikációnk, társas viselkedésünk elemzésével kell kezdenünk.  Ha ez megvalósulna, inspirálóan hathatnánk egymásra, és már nem is csak együttműködésről, hanem együttes közreműködésről beszélnénk.

Simó Judit igen fontos beszéde után meghallgathattuk Szabó T. Anna erre az alkalomra írt Csigaház című versét, amelynek refrénjét – „Nehéz velem? Veled is! Nehéz neked? Nekem is! Én is viszem, te is viszel, csigaházunk cipelni kell” – Kulka János olvasott fel, további versszakait pedig a gyerekek. A vers után Kárász Eszter lépett a színpadra, őt kísérte Darvas Kristóf, Bata István és Nemes Janó. Elhangzott a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal is, melyet ezúttal is együtt énekeltünk, majd pedig egy havazós dal, amelyhez a közönség nyújtotta a „buborékos talpalávalót”.

Még a séta legelején kaphattunk kívánság szalagokat, amelyekre fontos gondolatokat, vágyakat, érzéseket írhattunk fel, és a rendezvény záróakkordjaként egy erre az alkalomra készült fára fel lehetett tűzni őket. A kívánság-fára azok gondolatai is felkerülhettek, akik nem tudtak velünk sétálni, mégis szerettek volna üzenni. A rendezvény végén sokan ennél a fánál fotózkodtak, és a hamuba sült pogácsa után még kedvünkre piknikezhettünk, rajzolhattunk, óriás buborékokat készíthettünk. Erre a pár órára a nap is kisütött, és a közös ritmust is megtaláltuk. „Nehéz velem? Veled is. Nehéz neked? Nekem is. Én is viszem, te is viszel, csigaházunk cipelni kell.”

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus

A rendezvényen készült fotókat Stelczámer Ágnes készítette.

Játékfejlődés tipegőkorban

A csecsemőkor után izgalmas, de könnyűnek nem nevezhető szakasz következik a kisgyermek fejlődésében. A tárgyakról az eseményekre, személyekre terelődik a figyelme. Fontos marad a játék is, de máshogyan mint eddig

Játéka funkciójáték lesz

A csecsemő még mindenért nyúlt, ami a keze közelébe került. Nem voltak előzetes feltételezések, tervek arra vonatkozóan, hogy mi mire jó. Az első évben az elemi kísérletezés volt jellegzetes a játékában, a második évben már ennek a gyümölcse: mit tud most az eddig megszerzett tudással összehozni? A második évben a gyerek – ránézve a tárgyakra – már el tudja képzelni, hogy milyen érzés lesz megfogni azokat, de arról még kevés fogalma van, hogy a tárgyak mire jók, mit lehet velük tenni. Ez az egy és két évesek “tananyaga” lesz tehát, kitalálni azt, hogy mivel mit lehet tenni. 

Azért nevezzük funkciójátéknak a tevékenységét, mert ilyenkor a gyermek keresi a tárgyakban a lehetséges funkciókat. Éppen úgy kísérletezik és gondolkodik , mint ahogyan ezt az első évében tette, amikor még csak elrendezni próbálta a spontánul szerzett tapasztalatait, de most már más szinten teszi. Örül  az apró, egymással összehasonlítható tárgyaknak, nagy golyóknak, kis labdáknak, gesztenyéknek, s annak, hogy azokat több módon tudja egybe tartani és szétrakni, felfűzni, egymásra és egymás mellé tenni. Örülhet kis kockáknak, amelyeket gyűjteni tud és szétszórni, egymásra vagy egymás mellé tenni, örülhet a fűzés tudománynak, az egyszerű, még 3 dimenziós ki- és berakós tábláknak, örül a fajátékoknak.

Már majdnem szerepjáték

De másfajta játékok is fontosak, mást is tanulhat a tárgyakkal tenni, ha azok alkalmasak rá. Gondolunk itt az egyszerű szerepjáték jól kivitelezett kellékeire, az egyszerű, de egyértelmű babára, a játékautóra, a kis favonatra. Ezekkel a kellékekkel még nem szerepjátékot játszanak a kicsik, csupán egy elemet vesznek ki a szerepből, amely örömöt okoz nekik, ha gyakorolhatják.  Az egyik kicsi babakocsit tologat perceken keresztül, babával vagy nélküle, betakargatja a babát többször egymás után, az összehajtást és a lengetést élvezve és gyakorolva, a másik pici folyamatosan autót tologat, a gurítgatás öröméért. 

Funkciógyakorlásra és saját élményei feldolgozására a szerepjátékok egyszerű, tartós használatra kivitelezett tárgyakkal is alkalmasak. Még nem szerepjátékot játszanak az egy és két év közötti gyerekek, csupán a tárgy felismerése vezet az ismerős cselekvés egy bizonyos mozzanatához. Nem kellenek hozzá bonyolult játékkészletek, az egyszerű babához elég egy babaágy, vagy egy babakocsi, a nagyobb üreges autóhoz vagy fa kocsihoz csak kockák, vagy egy-két “utas”, babafigura. Amikor a kicsi felfedezi a játékban rejlő lehetőségeket, általában még csak egy vagy két összefüggést ismer fel, és azt kezdi el gyakorolni. Nem gondolkodik még szerepben, hanem utánozza a szerepnek egy mozzanatát. Azt a tevékenységet választja, amely kellemes mozgásélményt ad és sokat lehet ismételni.

A funkciójáték is továbbfejlődik

A kicsi játékában az a csodálatos, hogy jól nyomon követhető benne gondolkodásának fejlődése. Így lesz a funkciójátékoknak egy részéből szerepjáték. Van a játéknak azonban egy olyan része is, ami egyre magasabb szintű funkciójáték lesz, és az is marad. Azokról a játékokról van szó, amelyekben a pici elsősorban a saját kézügyességét ismeri fel, és továbbfejleszti. Ilyen funkciójáték például a fűzés, vagy a duplo illetve lego elemek egymáshoz illesztése. Ebben a játékban a teljesítménynek csak később lesz szerepe, milyen hosszú lehet a lánc, hány elemet hogyan tud összerakni, csak később lesz fontos. Az elején még nem a végeredmény a legfontosabb, hanem a tevékenység közben megélt öröm: ilyen ügyes vagyok én! 

Játsszunk- e együtt?

Mennyire kellenek az egy-két éves gyerekek játékához a szülők? Mennyit játsszanak együtt?

Most csak annyit mondanék: annyit játsszatok együtt, amennyire ez neked mint  szülőnek is jó. Az egy-két éves gyerek ugyan kicsit többet igényel majd mint a csecsemő, és gyakrabban megzavarja a felnőttet saját tevékenységében, mint amikor még kisebb volt, de egy kis “rákapcsolódással” (“Nézzük meg, alszik-e már a baba?” “Tegyünk-e a labdákat a kosárba, jó?”, “Majd segítek neked egy kicsit rendet csinálni”) vissza lehet őt  “vinni” a saját játékvilágába. Amikor egy gyerek így együtt van a szülőjével, egyszerre dolgozza ki a saját lehetőségeit és tanulja a családbeli pozícióját. Megfelelő játékneveléssel elérhetjük azt, hogy ez a „munkamegosztás” természetessé válik, hogy  a szülő ne váljon a kicsi rabszolgájává.

Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

„Indulj el egy úton, én is egy …..”

Hurrá, itt van a tavasz! Gyerünk ki a szabadba!

Mint minden évben, amikor beköszönt a meleget adó napsütés, mindenki szívesebben tölti a szabad levegőn az idejét. A hétvégi családi programok megszervezése sok fejtörést okoz a szülőknek, de, ha ráéreznek a túrázás, kirándulás, piknikezés ízére, attól kezdve mindenki tudni fogja mi is a legjobb időtöltés a család számára. Hétről-hétre ugyanazt a területet be lehet járni, hiszen ilyenkor hétről-hétre változik a látvány, az illatok. A család közösen kereshet egy fát, bokrot, amelyet a gyerekekkel közösen megfigyelhetnek, hogyan változik az, bimbók, levelek kibújása, később virágzása, termése. Természetesen egyszer a legelső alkalommal kicsit többet kell törni a fejünket arról, mire is lesz szükségünk a kirándulás során. Elárulom…, igazából igen kevés dologra. Talán az egyik legfontosabb, a nyitottság és a jó kedv!

Vigyünk magunkkal egy plédet, vagy olyan dolgot (polifoam, mindenkinek egy kispárnát) amire leülhetünk. A kispárnát viheti a család minden tagja külön-külön a hátizsákjában. Kell még kés, esetleg egy kicsi vágódeszka, kiskanál, fogpiszkáló, vászonzacskók, egy szemeteszsák, műanyagtányér, innivaló, víz, és papírtörlő, labda, naptej. (A tavaszi napsütés talán még veszélyesebb is, mint a nyári.) És már indulhatunk is! Sétánk, kirándulásunk helyszínéhez közeli boltba vásároljuk meg azokat a dolgokat, amit szívesen esznek a családtagok. A szülők ismerik legjobban a gyermekeik igényét, kedvenc ételeiket. A boltban a család tagjai kiválaszthatják, hogy mit ennének a túra ideje alatt. Hagyjunk a gyerekeknek választási lehetőséget arról, hogy kiflit, vagy zsömlét kérnének (ekkor lesz szükség a vászonzacskóra), hogy almát vagy banánt, hogy sajtot vagy felvágottat, hogy paprikát vagy retket…stb. Igen, és valamilyen finomság is bekerülhet a hátizsákba!

Sétálás közben rendezzünk futóversenyeket, majd csigalassúságú menetelést, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a szélsőséges mozgásformákat, szervezetükre gyakorolt hatását. Ezzel kicsit átélhetik a stressz-nyugalom érzését. Mutassunk nekik példát arra, hogyan tudnak nagy levegőt venni, szippantsunk bele az ilyenkor még oly tavaszillatú levegőbe. Ha menetközben találunk virágokat, azt is szagoljuk meg közösen. Az ételek ízének 60%-át a szagláson keresztül tapasztaljuk meg (gondoljunk a citromra), és természetesen nagyon fontos a vizuális inger is. Menet közben gyűjthetünk apró kavicsokat, letört gallyakat, minél többféle, különböző tapintatú természetes anyaggal ismertetetjük meg a gyerekeket, annál tapasztaltabbak lesznek.

Megsimogathatjuk a fák törzsét, átölelhetjük azokat. Menet közben felhívhatjuk a gyerekek figyelmét a különböző hangokra is. Faág reccsenése a talpunk alatt, (bíztathatjuk őket, hogy próbálják ki), a madarak csicsergésére, a szél susogására. Ezeket meg is próbálhatjuk leutánozni. Ha útközben találunk olyan faágat, amely teljesen biztonságos arra nézve, hogy a gyerek felkapaszkodjon rá és lógjon, akkor tegyük meg, hiszen így tapasztalatot élhet át a saját testének mélyebb érzeteiről. Amikor találunk egy kidőlt farönköt, egyensúlyoztassuk, sétáltassuk meg rajta a gyereket. Menet közben figyeljünk a folyadék bevitelre is, időközönként kínáljuk meg a gyerekeket, lehetőleg vízzel.

Amikor úgy érezzük, hogy elérkezett az evés ideje, akkor kérdezzük meg a gyerekeket, hogy hol szeretnék megenni a boltban kiválasztott ételeket. Ha van erre a célra megépített pad, asztal akkor ülhetünk oda is, és mellette is le tudjuk tenni a plédet. Amikor a szabadban eszünk, dupla örömet tapasztalhatunk: az illatok a látvány a hangok mind eltérnek a megszokottól és együtt elkészíthetjük az ízletes ételünket a természet lágy ölén. Ha útközben sarazásra is sor került, akkor az otthonról hozott vízzel leöblíthetjük a gyerek kezét, sajátunkat, mielőtt neki látunk az étkezéshez. Lehetőleg ne használjunk nedves törlőkendőt, hiszen mindnek van szaga, az elrontaná a természet nyújtotta hatást! Vonjuk be a gyerekeket az „evőfészek” kialakításába (terítés, az elemózsia kipakolása).

A gyermek arról is dönthet, hogy csak törni szeretné a pl: kiflit, vagy sajtot, vagy külön-külön harapni. Nem kell mindig szendvicsként felkínálni. Kézzel-lábbal ehet, ha úgy akar! A fogvájót azért készítettük be induláskor, hogy a felkarikázott ételeket felszúrhassák a gyerekek, szülők és úgy falatozzanak. Finommotorika fejlesztésre csodálatos dolog, dupla élvezet!

A kirándulás, túrázás, séta, piknik minden korosztály számára ideális. A babakocsis gyermekek még szunyókálni is tudnak a friss levegőn, míg nagyobb testvéreik mozgással, felfedezéssel a környezet megismerésével, tapasztalatok átélésével élvezik ki a természet nyújtotta lehetőségeket. A túra megtervezésekor vegyük figyelembe a gyermek életkorában meglévő terhelhetőségét (séta hosszát), amelyet fokozatosan növelhetünk.

Ha elérkezett az indulás ideje, a szerves hulladékot (almahéja) tehetjük egy fa tövébe, bokor aljába, a bekészített szemeteszsákba pedig a többi hulladékot. A morzsákat pedig a madaraknak hagyhatjuk ott.

Miért kapta ezt a címet? Indulj el egy úton…., mert úgy vélem, hogy csak először tűnik komplikáltnak nekivágni egy ilyen kalandnak, de utána már könnyedén megy!

Szép tavaszt!

Stelczámer Ágnes, okleveles, szakvizsgázott gyógypedagógus

“Hogy tudom elaltatni?” helyett: “Hogy fog megtanulni elaludni?”

A csecsemők és kisgyerekek alvása az egyik első a legfontosabb témák közül, amik a szülőket foglalkoztatni szokták. Az evés (szopik-e, eszik-e eleget és jól) a gyerekek másik alapvető megnyilvánulása, ami kezdetben megnyugvást, örömöt, vagy éppen aggodalmat, kétségbeesést hoz.

A szülő számára az evés a gyerek túlélési, fejlődési képességét mutatja, az őt szoptató, etető szülőnek pedig egy jóleső kompetencia-érzést: képes vagyok táplálni, “életben tartani”.

Az alvás más. Orvosi, neurológiai szempontból ugyan informatív lehet az alvási “képesség” is, hiszen a túl sok alvás is jelezhet bajt, az elalvás, vagy átalvás nehézsége, vagy akár a rossz ébredés is lehet olyan jel, amire fel kell figyelnünk. Mégis, az, hogy a családba érkező gyerek alszik-e, az a szülők számára is “húsbavágó” kérdés lesz. Ha sokat sír, aggódunk, és keressük az okokat. Ha nem alszik el, ha örökké felébred, ha nehezen alszik vissza, ha nem annyit és akkor alszik, ahogy azt jónak tartjuk, kétségbe vagyunk esve, és akár “fenyegetve” is érezhetjük magunkat. 

Hogy lehet “fenyegető” egy ártatlan, pici gyerek, ráadásul a sajátunk? Különösen az első gyereknél elementáris érzés (persze az anya már átélte azt az élményt, hogy a testén belül “valaki más” tartózkodik), hogy egyik legalapvetőbb biológiai szükségletünkben ennyire befolyásolva, akadályozva lehetünk. A “gyerekemért mindent megteszek”, és a szeretet érzése persze alakul, de ettől még nehéz lehet a sokaknak addig ismeretlen élmény, hogy meg kell szakítania éjszakai regenerálódását, illetve annak ideje lecsökken. Ráadásul közben kell még kiheverni a terhesség végét, a szülés-születés kisebb vagy nagyon is nagy drámáját.

Azért érdemes ezekről szólni, mert mindez befolyásolhatja azt is, ahogy a gyerekünkkel viselkedünk, ahogy vele bánni tudunk.

A pár hetes, hónapos gyerek esetében bizonytalanok vagyunk, nem ismerjük még Őt. Ha éppen nem eszik vagy alszik, félünk, hogy sírni fog. Nehéz még elképzelni, hogy másra is képes lesz, hogy lesz olyan, hogy ébren van sírás nélkül. Főleg az, hogy ehhez nem kell feltétlenül karban tartani, foglalkozni vele. El fogja tudni foglalni magát? Fog békésen nézelődni, elkezd majd játszani?

A szülőnek, anyának joggal van arra igénye, hogy a sok gondoskodás, etetés mellett lehessen nyugalma, ideje önmagára, a felnőtt élete folytatására is. Ez az önfeláldozó, jó anyánál, apánál is így van. 

Hogy lehet ezt megoldani? Tarthatják felváltva a karjukban, hordozóban magukra köthetik, ringathatják bölcsőben, rábízhatják valaki másra… De ezeknél is előnyösebb “megoldás”, ha a csecsemő eleget és jól alszik, és elkezd, eleinte csak rövid időkre, békésen nézelődni.

Érdekes módon, az egyik gondolat, amit meg kell kérdőjeleznünk, éppen az a hiedelem, hogy nekünk kellene elaltatni a kicsiket! Mindenki magától alszik el. Mi magunk sem tudjuk, hogyan csináljuk! (Legkevésbé akarattal lehet elaludni – sőt, a szándék még akadályozza is az elalvást.) 

Valójában mit teszünk? Szokásokat, rituálékat alakítunk ki, amiket szinte mindig végigcsinálunk lefekvés előtt. “Fészket rakunk” magunknak, konkrét és szimbolikus értelemben. Maga az elalvás egy önkéntelen változás, amit az idegrendszerünk hoz létre: egyik tudatállapotból egy másikba kerülünk, nem-akaratlagos módon, úgy, hogy észre sem vesszük.

Életre szóló alap-képesség, ha valaki el tud aludni, az egészségének egyik alapja. Ha ehhez pótszerekre, külső segítségre van szüksége (legyen az képernyő, altató vagy egy sör), az nem szerencsés, sokszor káros. 

Vagyis, a kisgyereknek is akkor teszünk jót, ha nem mi akarjuk őt elaltatni mindenféle varázslattal, hanem abban segítjük, hogy ő maga kialakíthassa a saját szokásait, és valamiképp olyan állapotba tudja hozni magát, hogy egyszer csak ez a naponta ismétlődő rejtély, az álomba esés-zuhanás megtörténjen. Nem tudjuk előre, az ő “módszere” mi lesz. Ujjszopás, fészkelődés, takaró-csücsök-morzsolgatás, vagy egyéb. Ezt ő fogja kialakítani. Mi a gondoskodást, testi-lelki biztonságot, szellős alvóhelyet, meleg takarót tudjuk neki nyújtani. És azt, hogy számíthat ránk, nem hagyjuk magára! A közelben vagyunk, ha kell, odamegyünk hozzá.

Ne szoktassuk lehetőleg semmi olyanhoz, amit hosszú távon nem szeretnénk végezni, nyújtani! A felnőttnek se lesz jó hónapokig a sétálgatás, rázogatás, autózás, stb, de a gyerektől sem szép egy idő után elvenni azt, amihez mi szoktattuk hozzá. Ha pedig már éppen belekeveredtünk valami hasonlóba, ne haragudjunk magunkra, szép fokozatosan ki lehet ezekből a szokásokból keveredni 🙂

Érdemes viszont jól megfigyelni: mit csinál, amikor fáradt? Hogyan próbál megnyugodni, vigasztalódni? Szereti-e, ha jól be van takarva, vagy éppen izeg-mozog, melege van, mindent lerúg magáról? Megtalálta-e már az ujját? (Érdemes erre várni, kibírni azt a kis időt, mielőtt cumit adnánk neki.) Van-e kedvenc tárgya, jó tapintású, neki biztonságot adó textil, játék, egyéb, amit elalváshoz érdemes következetesen odaadni, -készíteni neki? Milyen az ő egyéni napi ritmusa? Hogyan változik, szerveződik újra, ahogy nő?

Próbáljunk meg szabadulni attól az erős gondolattól is, hogy ha egy csecsemőt betesznek az ágyába, akkor neki aludnia kell! Ez egyáltalán nem biztos. Talán meglepő, de az aktív, mozgó-játszó időket érdemes néhány hónapos kortól váltogatni pihenő időkkel. Ehhez is figyelnünk kell: ha elfáradt, tegyük be az ágyába – ennek nem kell egy elkülönített, zárt szobában lennie, elég, ha védett, nyugalmasabb hely, ami nincs tele ingerekkel, játékokkal. Idővel fog tudni ezzel élni: a játszóhelyen aktívabb lesz, az ágyban visszahúzódik, gőgicsél, nézelődik. És vagy elalszik, vagy nem, de a pihenés akkor is szükséges és időt nyerünk. Először lehet, hogy csak 10 percet, de ez nőni fog. Így segítjük abban, hogy saját állapotait, szükségleteit tanulja felismerni, később kifejezni, hogy az önszabályozása fejlődjön. Ezekre is egész életében szüksége lesz, akár átlagos a fejlődése, akár attól eltérő.

Közben saját aggodalmunk is csökkenhet, elkezdhetünk egyre jobban bízni az ő képességeiben, és az a bizonyos “fenyegetettség” is csökkenni fog.

Tehát amikor így igyekszünk kísérni a kisgyerek fejlődését, bízva abban, hogy fokozatosan kialakítja a szokásait, többek között az elalvási képességét, érdemes felismernünk, mennyiben befolyásol minket saját fáradtságunk, saját igényünk a nyugalomra. Ha nem izgulunk azon, hogy “miért nem alszik el már?”, és nem próbáljuk mindenféle módon “elaltatni”, kevésbé keveredünk olyan szokásokba, amiket később nehéz lesz leépíteni. Ha apránként próbálkozunk, és közben az ő “válaszait” figyeljük, előbbre jutunk: mi megnyugodhatunk, hogy nem kell minden percben valamit tennünk vele, sokszor elég, ha a közelben vagyunk, a nyugodtabb felnőtt mellett pedig ő magára találhat, és eljuthat a nagy vívmányig: elalszik önállóan. 

Nem egyedül! Hiszen nem hagyjuk magára, egészen az alvás “partjáig” kísérjük, és a közelben maradunk. A belső “morajlásra”, “csobogásra” ő hangolódik rá, mígnem észrevétlenül már az álom “hullámain” ringatózik.

Mózes Eszter, klinikai gyermek szakpszichológus

Aggódom a mozgásfejlődése miatt!

Sok szülő aggódik gyermeke mozgásfejlődése miatt, s nem csak azok, akiknek egyértelműen okuk van rá, akiknek a gyermekét megszületésük után több orvos kezelt, mert “baj” volt a kicsivel. Sok olyan szülő is aggódik, akinek nincs oka erre. Ebben az írásban szeretnék néhány támpontot adni a pici mozgásfejlődésének a megítéléséhez, s egyben arról beszélni, milyen is a helyes mozgásnevelés.

Mit tehet a szülő azért, hogy a csecsemője maximálisan élvezni tudja a mozgása adta lehetőségeket? Nézzük meg, milyen az átlagos fejlődés s hozzá a megfelelő mozgásnevelés. 

0- 4 hónapos korig

Egy csecsemő tartózkodási helye kezdetben csak a kiságy, vagy a  bölcső, s utána  a kiságy. Egyre többet lesz  ébren ugyan, de az ágyából is sok lesz a látnivaló. Nem győz csodálkozni azon, amin a szeme megakad. Nem kell még ilyen korban  játszóhely, elég, ha a szülő egy rongyot tesz a baba mellé az ágyába, hátha beleakad a szeme és/ vagy keze. S ott van a saját keze is, a kétszer öt ujjával. Nem győz csodálkozni azon, hogy azok hogy mozognak fölötte, mellette. Hát még amikor az egyik keze beleakad a másikba, s megéli azt, hogy mintha köze lenne azokhoz az érdekes nyúlványokhoz. 

De amikor már csípőjét emeli, talán már oldalára is fordulna, érdemes egy játszóhelyet neki készíteni a kemény földön, legfeljebb egy kis lepedővel a szőnyegen. Ez általában 4 hónapos kor körül következik be. 

Ép csecsemők feje fölött nem érdemes játéktárgyakat lógatni. Idővel frusztrálódnak, csalódnak a tárgyakban, mert nem tudnak érdemben játszani azokkal, nem tudják őket megfogni.  Oda vannak kötve egy állványhoz vagy egy rúdhoz. Amikor tehát egy csecsemő kb. 4 hónapos korában megkapja az első játszóhelyét, annak az alapja legyen kemény ahhoz, hogy könnyedén fordulhasson az oldalára, s ha az oldalán akar maradni, ezt a pózt biztonságosan gyakorolhassa. Sok csecsemő nem sieti el a hasra fordulást, hanem az oldalán marad, sőt, ebből a pózból idővel feltornázza magát félig ülésbe, majd ülésbe. De ezt csak akkor tudja csinálni, ha az alap – amin ezt gyakorolja- kemény. A kemény alap könnyed és biztonságos mozgást tesz lehetővé. Az ágya lehet puhább, így jól tanulja a két helyzetet egymástól megkülönböztetni s ő “szól” majd, ha visszakívánkozik az ágyába. Hangjával vagy viselkedésével jelezni fogja, hogy ő hogyan érzi magát. 

Egy csecsemő kezdetben csak annyi ideig legyen a földön, amennyi neki jó. Egy szülő aki kíváncsi arra, mi rejlik a gyermekében, tudni fogja hogy az mikor van, figyeli a csecsemőjét miközben az megismerkedik a környezetével és közben a saját mozdulatait is tanulja „értelmezni”. 

4 – 8 hónapos korig

Ismerünk egy tornatanárt, aki csecsemőkorában csak 8 hónapos korában vette a “fáradságot” ahhoz, hogy a hátáról a hasára forduljon. Izomzata kissé laza -hypoton- volt, de nagyon sokat gyakorolta az oldalra fordulást, s nagyon jó tornász és tornatanár lett belőle. Fő tehát, hogy a szülő gyakorló terepet adjon a csecsemőjének az átmeneti mozgásformák kipróbálásához. Ilyen korban már fontosak a kis játéktárgyak a hátán fekvő gyermek feje körül, s a színes rongyok is még sokáig jó szolgálatot tesznek. Amikor a csecsemő jól kipihenten kerül a földre, nyúlni fog értük, s így  akarva nem akarva kerülhet az oldalára, vagy tovább billen a hasára. Előfordulhat, hogy erre a mozdulaton ő maga is nagyon meglepődik. Utána – az első hetekben, amikor már megfordulni képes, s rendszeresen meg is fordul –  gyakran még nem érzi magát jól ebben az új pozícióban. Ez főleg addig van így, amíg még nem tudja kihúzni a kezét, amikor a karja  a hasa alá kerül, amikor megfordul. Ilyenkor sírva kérhet segítséget. Érdemes megfigyelni ilyenkor, mivel teszünk neki inkább jót: ha segítünk neki kihúzni a karját, vagy ha visszahelyezzük őt a hátára. 

Akárhogyan döntünk, fontos, hogy minden nap egy kicsit később siessünk a segítségére. Ő megszokja az új pozíciót, megerősödik benne, és nemsokára már nem lesz szüksége segítségre, élvezni fogja az új tudományát, a hasra fordulást. Fontos viszont, hogy mindig a hátára fektessük őt le, hogy ő maga dönthesse el , hogy mikor fordul meg, hogy melyik pozícióban szeretne lenni. Gyermeke váltogatja, mennyire lesz utána sokat hasra forduló vagy guruló csecsemő. Akár sokat marad még a hátán, akár inkább a hason levést részesíti előnybe, a helyzetváltozások már az ő dolgai lesznek, csak a kiindulópont marad a szülőé. 

Amikor a csecsemő már könnyedén fordul a hasára és vissza, illetve gurulva teszi meg az első tempót, ki kell őt venni a hempergőből, a “járókából”, ha eddig mégis ez volt a baba első játszóhelye. Mert amikor szűk játszóhelyen tovább fejlődik, kimaradnak azok a csodálatos átmeneti mozgásformák, mint amilyen a gurulás, a kúszás, a mászás és a térden járás. Merthogy szűk játszóhelyen a csecsemő hamarabb felhúzza magát állásba, de attól inkább függő helyzetbe kerül, mint amikor kedvére mozoghat a földön, és egyszerre foglalja el magát mozgással és játékkal. Azzal, hogy  bizonyos körülményeket teremtünk a kicsi mozgásfejlődéséhez, neveljük is tehát.

8- 12 hónap között

Vannak szülők, akik ebben a korban az egész szobában engedik a picit mozogni, de vannak, akik inkább elkerítenek neki egy részt, pl. kétszer két métert.(Szétszednek e célból pl. egy régi hempergőt, és elkerítenek vele egy sarkot). A kívánt méretek nagynak tűnnek, de higgyék el kedves szülők, megéri. Egy tágas játszóhelyen a pici mindent meg tud csinálni, amire egy ilyen korú gyermek igényt tarthat. 

A gurulásból idővel kúszás lesz. Kezdetben, mint az óra mutatója, úgy fog mozogni, mert még csak a karjaival tudja hajtani magát. Azután hátra felé is sikerül majd elmozdulni a helyéről, utána viszont előre, tempósan. Sok csecsemő hosszú ideig megelégszik a kúszással, s nagyon élvezi ezt, s ezzel a mozgásformával már mindent elér, amit kiszemel magának. Az a csecsemő, aki hosszú ideig kúszik, általában rövidebb ideig mászik. Ez fordítva is igaz, néhány csecsemő “elhanyagolja” a kúszást és hosszabb ideig mászik. 

Hadd döntsenek ők maguk. Minden gyermek magában hordja saját mozgásrepertoárját, a saját hangsúlyaival, a saját tempójával.  A kicsik – akik már másznak- választhatnak azután: lesz közülük, aki mászás közben tanulja az ülést, hiszen ilyenkor csak oldalra  billen, és már megvan az új pozíció. Mások viszont mászás közben, a bútorokba vagy a rácsba botolva előbb a térdükre, majd a talpukra emelkednek, azaz inkább előbb felállnak, minthogy leülnének. Ezek a csecsemők később tanulnak meg ülni, például amikor a kapaszkodva állásban elfáradnak, s remegő kiskarjaik elengedik a rácsot vagy a bútordarabot, amelyben átmenetileg biztonságot leltek. Véletlenül kerülhetnek a kis fenekükre tehát s ők maguk csodálkoznak ezen a leginkább. Aztán már megint rajta múlik hogy az ülést is gyakorolják aztán vagy kúszva vagy mászva folytatják a felfedező útjukat.

A szabad mozgásnevelésben részesülő csecsemők tehát inkább egy éves koruk után indulnak el, mint előtte. Jól érzik magukat a sokféle mozgás közben, különösen, amikor jó játékok is veszik őket körül. Mozgásukat fejleszthetik a kisebb akadályok, a kemény párnák vagy a fordított fadobozok, pl. ágyneműtartók. S ami a játéktárgyakat illeti: nem drága dolgokra gondolunk itt, hanem pl. konyha eszközökre, kis lábasokra, kosarakra és egyéb üreges tálakra, amelyekbe ők maguk tudják ki és berakni az apró tárgyakat.

12 hónapos kor után

Egy éves kor után lesz az ülő, álló, mászó csecsemőből járó gyerek. Azok a gyerekek, akiket nem siettetnek, 3 hónapon keresztül is variálják az előbb felsorolt mozgásformákat, mire elindulnak. A háton nevelt csecsemők kevésbé sietősek, jobban élvezik a manipuláció időszakát, amikor hónapokon keresztül két kézzel szabadon játszhatnak a hátukon fekve. Tapasztalatunk az, hogy a hason neveltek sajnos nem élnek a lehetőséggel, hogy ők is a hátukra fordulva kényelmesebben tudnának játszani. Ők gyakran kevésbé békésen, kissé idő előtt húzzák fel magukat négykéztérdre, majd állásba, ahonnan ők is visszatalálnak majd a földre, kúsznak és másznak, de ők a hátukra vissza már nem kívánkoznak.  

Amikor elindulásról írunk nem olyan elindulásra gondolok most, ahol a pici a szülők noszogatására néhány másodpercig elengedi a rácsot, vagy az egyik szülőtől a másikig tesz egy lépést, s beleesik a másik szülő karjába, hanem olyan igazi elindulásra, amikor a pici guggolásból szabadon feláll, s elindul. Amikor erre képes, szinte már járni is tud: gyakran azonnal több lépést tesz egymás után, és amikor mégis megbotlik, ügyesen esik, majd feláll. 

Az átmeneti mozgásformák időszakában a kicsi ura lett a testének, mozgásfejlődését minden szinten élvezi, és közben előkészíti a szabadon járást. A fenti módon nevelt csecsemők átlagban 12 és 15 hónapos kor között indulnak el, a kevésbé szabadon nevelt csecsemők valamivel előbb. De az utóbbi gyerekek valami nagyon fontosat nem tanultak: önmaguk testi lehetőségeinek a felfedezését és  élvezetét, a kompetencia élményét. 

Egy dolog még nagyon fontos!

Soha, de soha ne tegyék a picit un. babykompba, guruló babatartályba. A babykomp alkalmas arra, hogy a fejlődés minden lehetőségétől elzárja a csecsemőt. Az egészséges csecsemő még ezt is túléli, viszont az enyhén sérültet fogva tartja eredeti állapotában, a természetes rehabilitációtól is megfosztva őt. A szabad mozgásfejlődés menetét és jelentőségét Magyarországon Pikler Emmi kutatta és hangsúlyozta. Minden csecsemő képes erre, aki megfelelő lehetőségeket kap arra, hogy kedve szerint mozogjon.

Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

Anya és gyermeke együtt kezelése

Az egymásra hatás megközelítése manuálos szemléletből

Kedves szülők és érdeklődő szakemberek!

Szeretnék mesélni egy számomra nagyon fontos megközelítésről, szemléletről, amit a fejlesztő, gyógyító munkában dolgozók jól ismernek, de keveset esik róla szó. A terhesség időszakában nem is kérdés, hogy anya és gyermeke egy testben, nagyon szoros fizikai és lelki kapcsolatban élnek, össze vannak kötve igen hosszú ideig. Teljesen érthető, hogy hatnak egymásra. A várandósság ideje alatt ezt igen sokat halljuk a nőgyógyásztól, a védőnőtől a leendő anyuka egészséges életmódjával, táplálkozási szokásaival, megfelelő vitamin és ásványi anyag ellátottságával, életvitelével, pihenési igényeivel kapcsolatban. Viszont erről az egymásra hatásról mintha megfeledkeznénk, miután megszületik a baba. Az újszülött továbbra is nagyon szoros testi, lelki kapcsolatot igényel. Anyukája táplálja jó esetben anyatejjel, ő gondozza, teszi tisztába, altatja, vigasztalja. Mindez fizikai kapcsolatban valósul meg, és továbbra is hatnak egymásra. A koraszülött gondozásban ma már (hála és köszönet érte!) egyre elterjedtebb hazánkban is a “kenguru” módszer. Ez azt jelenti, hogy az ideálisnál korábban érkezett babáknál megfigyelték, hogy a szülőkkel való tényleges fizikai közelség jótékony hatással van a babákra. Anyukájuk, apukájuk csupasz mellkasára helyezik őket, biztosítva ezzel a még nagyon hiányzó kapcsolatot, bőr – bőr kontaktust. Ezek a “kenguruztatott” babák jobban fejlődnek, nyugodtabbak társaiknál.

Ez a szoros testi, lelki kapcsolódás a gyerek számára az életben maradás feltétele és körülbelül 8 -10 hónapos korra kezd picit távolodni. Szépen mutatja ezt az eltávolodást a mozgásfejlődésük is. A 8 – 10 hónapos baba már kúszik, mászik, esetleg felállva fedezi fel a környezetét, bejárja a lakást és nyitni kezd az “idegenek” felé is. De az egymásra hatás még erősen működik! A babák különleges szenzoraikon keresztül érzékelik az anyuka hangulatát, érzéseit, és reagálnak is rá. Sokszor mondják is az anyukák, hogy érzik, ha baja van a babájuknak. Kérdem én, miért is gondoljuk azt, hogy ez az érzékelés fordítva nem így működik?

Gustav Klimt Anya gyermekével (részlet)
Sokat kerestem, hogy milyen kép is kerüljön ide illusztrációnak. Mígnem megakadt a szemem a szobában ezen a képen, számomra ez bármely profi fotónál jobban fejezi ki az anya és gyermeke közötti kapcsolatot, amit ki szerettem volna hangsúlyozni. Amikor festettem a FessNeki stúdióban én is a gyerekeimmel való szoros kapcsolódást, összetartozást éltem meg. Méltó dísze a kezelőmnek és öröme a hozzám járó gyerekeknek.

Fejlesztések alatt sokszor látjuk, hogy a szülő az, aki valami diszkomforttal, testi vagy érzelmi problémával küzd, fáradt vagy feszült. A gyerekek “csak” ezt tükrözik, erre reagálnak. Ilyenkor vannak a megmagyarázhatatlan vagy vigasztalhatatlan sírások, alvási vagy etetési problémák az orvosilag egyébként egészséges babáknál is. Jó és nem elhanyagolható megközelítés ilyenkor az anyuka segítése. Minél kisebb a baba, annál szorosabb a kapcsolat, és a segítség is kézzel foghatóbb. Ha anyuka jól van, nyugodt, azt a baba is érzi és viselkedésével tükrözi. Számos esetben tapasztaltam, hogy pusztán az anyuka kezelésével a baba panaszai is oldódnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy-egy sírós babánál kizárólag az anyukának lehet feszültsége, de hogy kihatnak egymásra az biztos. Az én megközelítésemben fontos szerepet játszik a noninvazív azaz kellemetlen – esetleg fájdalmas beavatkozástól mentes módszer. A BOWEN technika erre teljesen alkalmas. Ha lehetőség van rá, és a baba egészségi állapota megengedi, hat hetes koráig ha nem muszáj még nem nyúlok hozzá, neki ez az első pár hét a külvilághoz való alkalmazkodásról, anyának és gyermekének egymás megismeréséről szól, nem zavarom benne őket. Az anyukájának sok segítséget tud nyújtani a szóbeli tanácsadás, amit a védőnők igyekeznek ellátni, viszont vannak olyan feszültségi állapotok, amelyeket a legjobb szaktanács sem tud megnyugtatóan feloldani. Hogy Jung szavaival éljek, „Gyakran a kéz oldja meg a talányt, mellyel az értelem hiába küzdött”.

Ilyenkor csak az anyukát kezelem feszültség oldó Bowen technikával.

Nagyon sok esetben jó hatást érünk el az együtt kezeléssekkel is. A Bowen, mint technika kivitelezhető anya és gyermeke térben és időben egy helyen való együtt kezelésére. A kapcsolat, az egymásra hatás kölcsönösen és mindkét irányba működik. A babák befogadóbbak, ha az anyukák feszültségmentesek vagy egy-egy állapottal szemben elfogadóbbak, kevésbé aggódnak. Nem utolsó sorban igen fontosnak tartom a saját testi tapasztalat szerzését is. Sok fejlesztő, kezelő módszernél jelen vannak a szülők, de nem tudják, nem érzik mi történik, mit érez a gyermekük. Határozottan jó megoldásnak találom, ha „kipróbálják” a módszert. A saját testi élmény megtapasztalása után láthatóan nagyobb a módszer iránti elfogadottság is.

Mindezek mellett az együtt kezelések eredményei magukért beszélnek.

Zagyva Judit, Bowen alkalmazó

További információk: http://www.bababowen.hu/baba_bowen.php?fbclid=IwAR2PnFF7PBaQgg6tfgoYkIsZq_YEsvAncVFjm-8fOGaXS3dJHaolegdj6n4

A cirkusz mindenkié!

Interjú Gönye Lili, konduktorral, a Magyar Zsonglőr Egyesület oktatójával

Húsz éves a Magyar Zsonglőr Egyesület, és ebből az alkalomból egy hiánypótló kiadványt jelentettek meg, a Cirkusz Mindenkié[1] címmel. A kézikönyv a cirkuszpedagógia alkalmazási lehetőségeinek sokszínűségét hivatott bemutatni, mindezt magyar nyelven, többféle szakma területéről szerzett tapasztalattal. Mi Gönye Lilit kérdeztük, aki konduktorként sérült gyerekek, fiatalok fejlesztését, szociális integrációját támogatja ezzel a módszerrel.

Hogyan ismerkedtél meg a cirkuszpedagógiával?

Körülbelül öt évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Magyar Zsonglőr Egyesülettel, és Craig Quat-tal, aki egy amerikai zsonglőr és feltaláló. Ő sokat foglalkozik ezzel a témával, és járt utána többek között annak, hogyan lehet a cirkuszi eszközöket adaptálni olyanoknak, akik nem vagy nehezen tanulják meg használni a klasszikus értelemben vett cirkuszi eszközöket. Hozzá köthető a juggle board, vagy más néven zsonglőrtábla megalkotása is. Szerveztek vele egy nemzetközi képzést, amelyen az Egyesületből hárman mi is részt vehettünk, aminek középpontjában az állt, hogy hogyan tudunk még több sérülésspecifikus eszközt elkészíteni együtt. Engem ez a képzés vezetett oda, hogy nagyon szeretnék ezzel foglalkozni. A Bárczi suliban (Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Szakiskola-szerk.) aztán volt is lehetőségem délutános pedagógusként cirkuszi szakkört, cirkuszos foglalkozásokat tartani.

Említetted egy előadásodban, hogy a cirkuszpedagógia egyik lehetősége az integráció.

Igen, Győrújbarátban az Egy a Világunk Alapítvány felkérésére én szervezem, és négyen vezényeljük le a cirkuszos foglalkozásokat ép és sérült fiatalok számára. Nagy kihívást jelent ezeknek az alkalmaknak a végiggondolása, hogy elegendő kihívást tudjunk teremteni, de ne állítsunk megugorhatatlan célokat sem. Éppen azon gondolkodunk, hogy a foglalkozás egy részében kiscsoportokat alkotunk, és a konduktív pedagógia eszköztárából többet merítve megnézzük, tudunk-e így több fejlesztési lehetőséget kínálni a kacifántosok számára (sérült fiatalok-szerk.), a többiek pedig addig a zsonglőr tudásukat csiszolhatják tovább.

Mi a tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy mennyire tud beépülni a cirkuszpedagógia az ellátási lehetőségek közé?

Van erre több példa is, hogy szakkör jelleggel, élménypedagógiai céllal beépül egy-egy intézmény életébe a program. Egyik büszkeségünk, hogy Pesterzsébeten a gyermekvédelmi központhoz tartozó Pince Ifjúsági Klubban a délutáni programok között a szociális cirkusz is megjelent. Sőt, az egyik roma fiatal, aki már gyakorlottabb, maga is többször tartott bemutató vagy gyakorló foglalkozásokat, és számára is ad ez egy életcélt, hogy mi mindent lehet kezdeni az életben.

A cirkuszos jelenlét egyik kulcsa a gyakorlás. A gyakorlás, ami egyszerre lehet kínkeserves és flow élmény is. Hogyan tudod motiválni a fogyatékos fiatalokat arra, hogy újra és újra nekifussanak a próbálkozásoknak?

Nem kell motiválni, annyira varázslatosak ezek az eszközök, hogy önmaguktól késztetést éreznek arra, hogy használják is őket rendszeresen. A kinézetük, a formájuk cselekvésre késztet, s számtalan variációs lehetőség rejlik bennük. A tányért bepörgetés után például lehet adogatni egyik pálcáról a másikra vagy akár egy ujjal átvenni virágcsokrot csinálni belőle, és különféle trükköket bemutatni. Meg kell találni mindenkinél, a saját fejlettségi szintjén, hogy hogyan tudja használni az adott eszközt, hogy legyen reális sikerélménye. Azt tapasztalom, hogy azok, akik egyébként nagyon nehezen tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel, és fizikai aktivitást is alig tesznek, ezekben a helyzetekben századjára is lehajolnak a leesett eszközért, és újra próbálják azt.


Te hogyan veszel ebben részt?

Én nem a vezetőjük vagyok, hanem egyenrangú partner, aki szintén játszik velük. A játék akkor jó, ha mindenki ott van, odafigyel és részt vesz. Ha valaki kiszáll, borulnak a dolgok, szó szerint. Mindenkire szükség van, együtt kell működni. Azt érezhetik, hogy fontos vagyok, kellek, és figyeljek. Vannak szabályok, amiket előre megbeszélünk, elsősorban a testi épség megóvása érdekében, de pihenni is lehet, csak azt előtte jelezni kell. Alapvető szociális és kommunikációs készségeket tanulunk, játszva.

Például azt is, hogy súlya vannak, ha valódi figyelemmel ajándékozzuk meg egymást.

A foglalkozásokon, ha van kedve hozzá a csapatnak, szoktunk bemutatózni. Bekapcsolunk valami jó zenét, tapsolunk, és beállhat valaki a kör közepére, aki megmutatná a tudományát a többieknek. Egyik oldalon az önbizalom megszerzése, a lámpaláz kezelése, a befogadói oldalon pedig annak a tanulása, hogy valóban tudjak örülni a másik sikerének, ezeket szinte észrevétlenül megtanuljuk, tapasztaljuk itt együtt. Átszellemülünk, itt szabadabbak vagyunk, több a lehetőség a választásra, de az elutasításra is. Egyszerű dolgok végül is, amikhez a cirkusz teret ad.

Milyen korosztállyal dolgozol és hogyan tudsz differenciálni?274183971_313114800785148_5986584376823343188_n.jpg

A zsonglőröktől (Magyar Zsonglőr Egyesület– szerk.) egy nagyon jó alapot kaptunk, ehhez már csak a szakmai, pedagógiai szempontjainkat kellett hozzátenni, hogyan épüljön fel egy óra. Sokat próbálgattunk, kísérleteztünk, és főleg, újraterveztünk. Vannak súlyos mozgássérültek, Down szindrómások, autizmus spektrum zavarral élők, tehát sokfélék, és a mozgásállapotuk is az. Meg kell őket ismerni, és állandóan követni a fejlődésüket, meddig mehetünk el, hol kell visszavenni a tempóból, és más úton nekifutni. Hat-hét-nyolc éves kortól egészen tizennyolc éves korig megjelennek a foglalkozásokon, és sokszor ezek a korcsoportok egyszerre vannak jelen.

Nagyon tetszett, amit a korábban említett előadásodban mondtál, hogy a gyerekek találták ki és jó lett! Te melyik eszközt szereted a legjobban?

A board (juggle board –szerk.) a kedvencem, és a családtagjaimmal is gyakran elővesszük, játszunk vele. Igazi agymunka egyébként ezzel az eszközzel foglalkozást végig vinni, facilitálni, annyi variációs lehetőség van benne. Illetve a vezető minden idegszálával igyekszik a másik félre hangolódni, a mozdulataira reagálni. Teljesen le is zsibbad utána az agyam, de olyan jóleső módon. A többi eszközzel is tudok bánni, de ebben már egészen jó vagyok.

Most Szegeden élsz, hogyhogy?

Időközben azt tapasztaltam, hogy nem tudok még eleget, és a mozgásfejlesztés a szívem csücske, ezért elhatároztam, hogy gyógytornász leszek. S szeretnék egy szocialis cirkuszi csoportot alakítani itt is, sérülteknek.

Sok sikert kívánunk hozzá!

Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

További információkért ide kattints: https://zsonglor.wixsite.com/mzse

[1] Ingyenesen letölthető: https://www.zsonglor.hu/_files/ugd/608210_47e193c5d71e422daacd9801fabd3773.pdf

KÉRDEZZ-FELELEK AZ EPILEPSZIÁRÓL

DR. GASZNER ANDREA  gyermekorvos, gyermekneurológussal

Sokszor nagyon megrémülünk, ha egy epilepsziás rohamot látunk. Mit tanácsolsz, mire kell ilyenkor figyelni, és mi lehet a valós segítség?

Ilyenkor az elsődleges cél, hogy a görcstevékenység és az eszméletvesztés miatt a beteg ne sérüljön, ne verje be például a fejét, ne nyeljen félre, biztosítva legyen a légzése. Emiatt a beteget a lehetőségekhez képest védeni kell. A legtöbb esetben az epilepsziás rosszullét rövid ideig, csak pár másodpercig tart, bár ez hosszabbnak tűnhet abban a szituációban! Ha nem oldódik, illetve ha ismert epilepsziás a beteg és a környezete tud róla, tapasztalt, akár rohamoldó gyógyszere is van kéznél, amit akár végbélbe is be lehet adni. Ha a roham elhúzódó, vagy újra és újra elkezdődik, mentőt kell hívni. Ilyenkor a betegnek már kórházi ellátásra van szüksége. A későbbiekben egyébként is érdemes neurológus szakorvoshoz irányítani a vizsgálat és terápia kontroll céljából.

A külön vizsgálatra és az egyéb okok keresésére azért van szükség, mert a jellegzetesnek tűnő görcsös, vagy eszméletvesztéses rosszullét önmagában még nem jelent epilepsziát: az ilyen rohamot görcstevékenységnek hívjuk. Viszont ilyet nem csak epilepszia okozhat, az un. alkalmi rohamot okozhat alkohol- vagy gyógyszermegvonás, fertőzés, nagyon alacsony vércukorszint, bizonyos gyógyszerek mellékhatása is. Az még nem feltétlen epilepszia, ha valakinek görcstevékenységgel járó eszméletvesztése van.

Sokféle fajtája létezik, ha jól tudom olyan is, ami alig észrevehető. Felsorolnál párat?

Más epilepszia fajták jelentkeznek felnőtt korban és újszülött ill. korai gyermekkorban. Sokféle csoportosítás létezik, ok, mechanizmus, tünetegyüttestől függően.

Vannak fokális epilepsziák, melyek csak egy körülhatárolt agyi terület által irányított meghatározott tünetegyüttest (mozgás, érzés, viselkedés, vegetatív) érintenek, illetve un. generalizált rosszullétek, melyek az agy gyakorlatilag egészének a működését befolyásolják, ezáltal a tünetek is sokrétűbbek, ez utóbbi minden esetben tudatvesztéssel is jár.

Vannak un. epilepszia szindrómák, melyek gyakran kor függőek, meghatározott genetikai meghatározottsággal és tünetegyüttessel rendelkeznek. Ezek ismerete az orvos feladata, mert a terápia kiválasztásában fontos. Például, West szindróma, Absence, BCTE, alváskor jelentkező, beszéd elakadással járó, lázgörccsel kezdődő, stb. Ezek nagyon változatos klinikai képpel, és terápiás lehetőséggel járnak. Gyermekkorban az epilepsziák nagy része fokozatosan szűnhet, de persze addig is fontos a rohammentességre törekvés.

Milyen kiváltó okai lehetnek?

Számos oka lehet, mely ráadásul még kor függő  is. Más a gyerekeknél és felnőtteknél. Lehet genetikai ok, illetve minden, ami az agy anatómiáját, működését kórosan befolyásolja. (fejlődési eltérés, trauma, vérzés, fertőzés, daganat stb.) Magát azepilepsziás rohamot több inger is előhozhatja, provokálhatja. Ilyen lehet például az alvásmegvonás, az alkohol, bizonyos gyógyszerek, toxinok, lázas állapotok. Gyakran vezethet epilepsziás rohamhoz a fotóstimuláció is, de ez nem minden epilepsziára jellemző.

Mennyire kell kíméletesen élni epilepsziával?

Az életmód nagyban függhet az epilepszia típusától annak tüneteitől, provokáló tényezőitől, és a terápia hatékonyságától.

A lényeg a veszélyt keltő, életet veszélyeztető állapot elkerülése, a roham ismétlődés megakadályozása. Hiszen a rohammentesség elérése az pszichomotórium fejlődésében és az agyműködés károsodásának elkerülésében játszik fontos szerepet.

Általában, tapasztalatom szerint az epilepsziások életében a túl protektivitás, fokozott védelem fordul inkább elő. Ez sem feltétlen jó.

A tartósan rohammentes epilepsziások életminősége megegyezhet az egészségesekével, nincs szükség életviteli megszorításra. Figyelni kell azonban a gyermek fejlődésére, mert az epilepsziák egy része pszichomotoros hanyatlással, vagy nem megfelelő fejlődéssel járhat, ezért korai fejlesztésük szükséges. A terhelhetőségük is függ a rohamoktól, az epilepszia fajtájától, fontos hogy a megfelelő mozgásterhelést is megkapják. Érdemes a pedagógussal is megosztani az információt, hogy tudjon róla. Figyelni kell a későbbiekben a pályaválasztásra, a gyermekvállaláskor a terhességre, a gépjármű vezetésre. A család megfelelő tájékoztatása elengedhetetlen, hiszen rájuk is nagy terhet róhat egy ilyen állapot, még ha átmeneti is.

Milyen típusú epilepszia fajták jelenhetnek meg korai életkorban? Mit tapasztalsz a vizsgálatok során a saját praxisodban?

Korai életkorban más az epilepsziák gyakoribb kiváltó oka. Az agy érése is befolyásolja a kialakulást, a tüneteket, a terápiát. A gyakori epilepsziás rohamok nagyban tudják befolyásolni a pszichomotoros fejlődést, tanulást.

A leggyakoribbak, legismertebbek talán a West szindróma, Absence, jóindulatú gyermekkori epilepsziák, a nem epilepsziás, de ahhoz hasonló görcsállapotok: lázgörcs, affektív rosszullétek, alvási mioklónusok.

Mivel én a Budapesti Korai Fejlesztő Központban elsősorban a korai életkorral találkozom, sok koraszülöttet, szülési sérüléssel, agyvérzésen, hypoxiás károsodáson átesett, genetikai megbetegedéssel, fejlődési rendellenességgel élő gyermeket vizsgálok, az ezen okból kialakult különféle epilepsziákkal találkozom leginkább.

Szerinted hogyan, milyen programokkal lehetne segíteni a közvélekedést abban, hogy ne rettegjen az epilepsziától, hanem legyen józan és tájékozottabb a témában?

Vannak szórólapok az érintett gyermekek szülei, a nagyobb gyermekek, pedagógusok, védőnők, háziorvosok részére. Oktató filmek, továbbképzések, és megfelelő iránymutatással, akár a szakirányú internetes felületeken is lehet tájékozódni.

 A kérdéseket feltette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

Hogyan válasszunk bölcsődét, óvodát a korai fejlesztést követően?

A Budapesti Korai Fejlesztő Központba járó gyermekek szüleinek- különösen azoknak, akiknek gyermeke jelen év augusztus 31-ig betölti a 3. életévét- most már hosszú évek óta tartunk január végén tájékoztatót arról, hogy a Koraiból, a korai fejlesztés ellátási rendszeréből kikerülve, milyen lehetőségeik, jogaik és kötelezettségeik vannak a gyermek bölcsődei, de még inkább óvodai beíratásával kapcsolatban. Erre azért van szükség, mert a köznevelési „főszabály” kimondja, hogy 3 éves korától mindenkinek óvodába kell mennie. Azonban, azok a gyerekek, akik állapotuk miatt még nem  érettek az óvodai nevelésre, maradhatnak bölcsődében, illetve korai fejlesztésben.

Ez a tény nekünk, szakembereknek is sok kihívást jelent, nem hogy a szülőknek. Hiszen épp, hogy bekerültek a korai ellátásba és igyekeznek elfogadni, a gyermekük állapotára vonatkozó diagnózisokat, eljárás rendeket, a fejlesztés mikéntjét és módját, máris egy új oktatási kategóriával, annak különböző lehetőségeivel (integrált, speciális-gyógypedagógiai, stb.), azok fenntartóival, a különböző feltételekkel kell, hogy megismerkedjenek. Április végéig ugyanis módjuk és lehetőségük kell legyen a legjobb választáshoz mind maguk, a gyerekük szempontjából. Nem utolsó sorban, a fogadó intézmények is fel kell készülniük a jogosult gyermekek fogadására szakmai, létszám és erőforrás szempontjából is.

Ez nem egyszerű folyamat, ezért a továbbiakban röviden kifejtem a jogszabályi kategóriákat, és a lehetséges módjait a gyermekközösségi létnek.

Az írás mellékletében található diasor, útmutatót nyújt arra vonatkozólag, hogy a szülők, hol tudnak tájékozódni a felmerülő intézményekről, hogy tudnak személyesen is kapcsolatot felvenni azokkal, meggyőződni a feltételekről, mikor kell felülvizsgálatra menniük a szakértői bizottságokhoz, hogy megtörténjen a választott intézmény kijelölése.

A Köznevelési Törvény fogalomrendszere szerint a különleges bánásmódot igénylő gyerekek, tanulók kifejezést használjuk. Ez a szóhasználat egyfajta gyűjtő fogalom, amely az elnevezés által is tükrözi azt a szemléletet és törekvést, hogy sok félék vagyunk, sok félék a családok és gyerekeik is, ám mindenkinek egyformán – mégis sajátos módon – helye van a köznevelés rendszerében.

A törvény szerint az alábbi rendszer szerint gondolkodhatunk:

Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek

 a, különleges bánásmódot igénylő gyerekek

a.a, sajátos nevelési igényű kisgyermek /SNI/,

a.b, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő kisgyermek

a.c, tehetséges kisgyermek

b, hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű kisgyermek

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezek a kategóriák az érintett gyerekek egyedi igényeinek megfelelő ellátását és oktatását, a feltételek megteremtésének jogát és elvárását, az ezekhez való hozzáférés jogosultságát kell, hogy biztosítsák!,

A különleges bánásmódot igénylő gyermekek és családjaik sajátosságai mellett a bölcsőde, óvoda elsődleges tevékenységi köre a csoportszobában, az intézménybe zajló befogadó légkör és az ahhoz kapcsolódó mindennapi gyakorlat biztosítása, szervezése, legyen szó integrált, részlegesen integrált, vagy speciális – gyógypedagógiai ellátásról.

Inklúzió, integráció, differenciálás: ezek a fogalmak gyakran keverednek, néha egymást helyettesítve szerepelnek a szakmai, vagy a mindennapi szóhasználatban. A fogalmak azonban nem egymás szinonimái, érdemes foglalkozni ezek elkülönítésével és összefüggéseivel.

Az inklúzió egy szemlélet, amely a befogadáson alapszik, azon az elven, hogy az eltérés nem akadálya az együttességnek, sőt, egyes esetekben gazdagítja, színesíti a többség életét. Az inkluzív pedagógia azon alapszik, hogy a másságot relatívnak tekinti, attól függ, hogy kihez képest vagyunk mások, hogy kik között élünk. Ezen a szemléleten alapuló gyakorlat szerint minden ember, minden gyerek más, (noha tény, hogy léteznek kisebb és nagyobb eltéréssel élők). Amennyiben a másság kiterjesztődik minden gyerekkel történő bánásmódra, a valóban nagyon más gyerekkel való attitűd nem tér el kirívóan, hiszen mindenkivel kicsit „másképp” bánunk. (Természetesen, mint már volt róla szó, a közösség, a csoportélet keretein és lehetőségein belül)

Az integráció egy helyzet, amely akkor teremtődik, ha különleges bánásmódú gyereket fogadunk. Inkluzív légkör akkor is megteremthető, ha nincs integrálandó gyerekünk, de integrálni inkluzív viszonyulás nélkül nem lehetséges, legfeljebb csak formálisan.

A differenciálás pedagógiai módszervariációk tárháza, amelyek alkalmazása által valósul meg az egyénhez igazított fejlődési lehetőség a csoporton belül. Az egyéni bánásmód azt jelenti, hogy eltérő lehetőségeket teremtve más és más módon van joguk és módjuk nevelődni az egyes gyerekeknek. Ezért elmondhatjuk, hogy akkor differenciálunk, ha az eltérő célkitűzések mellé más és más lehetőségeket, feladatokat teremtünk az egyes gyerekek számára, más és más módszerekkel, eszközökkel, eltérő időkeretet biztosítva az egyes tevékenységek elvégzéséhez, valamint az eltérő elvárások miatt mást és másképp értékeljük őket, kiemelve azt, amiben könnyen és jól fejlődnek, segítve pedig azt, amiben nehezen. (dr. Bakonyi Anna; 2010)

Az sajátos nevelésű gyerekek integrációja folyamán szót kell ejteni azokról a feltételekről, jogszabályi előírásokról (melyeket biztosítani kell!), amelyek nélkül az elvek csak elvek maradnak, vagy a megvalósítás nem lesz sikeres és hatékony. A feltételek közé tartozik az, hogy megállapítsa a szakember a szülőkkel közösen az érintett kisgyerekről, illetve állapotáról az integrációra való alkalmasságát. Itt nem csak arról van szó, hogy a sérülés foka alkalmassá teszi-e őt a beilleszkedésre, hanem arról is, hogy tud-e fejlődni a személyisége ebben a tágabb/környezetben, vagy számára inkább egy kisebb létszámú speciális-gyógypedagógiai csoport lenne megfelelő.

Számtalan kérdés, számtalan dilemma, vágy és realitás, szükséglet és lehetőség, szabályok és eljárásrendek azok melyekkel a szülőknek foglalkozni kell ebben az időszakban.

Szeretnénk ezen az úton támogató, tanácsadó , szakmai szempontú partnerek lenni itt a Koraiban.

Czeizel Barbara, gyógypedagógus, intézményigazgató dr. Bakonyi Anna cikkei alapján

Hogyan hat az okoseszközök használata a szülő-gyermek kapcsolatra?

Egy 7 éves amerikai kislány gondolatait szeretnénk tolmácsolni olvasóink felé, aki pár perces videójában saját és gyermektársai védelmében igyekszik meggyőzni a komoly felnőtt közösséget arról, hogy a kukucsjáték bizony képes megváltoztatni a világot. Mára már tudományos tény, hogy az első 5 év tapasztalatai minden kisgyermek életében kulcsfontosságú az egészséges testi és lelki fejlődés szempontjából. Mégis egy olyan egyszerű játék, mint a kukucsolás, hogyan hathat ilyen intenzíven az idegrendszer és a személyiség fejlődésére? Miért kiemelten fontos a pozitív kapcsolódás gyermekünkkel a korai időszakban? Illetve miért lehet kifejezetten káros az okoseszközök gyakori használata a kapcsolatunk szempontjából? Molly segítségével ezekre a kérdésekre is igyekszünk a blogbejegyzésünkben választ adni.

Számtalan kutatás felhívta már arra a figyelmünket, hogy az első 5 életévünk kiemelt jelentőségű az agyfejlődés szempontjából. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a fejlődési és tanulási folyamat már méhen belül elindul. Már jóval a megszületésünk előtt tanulni kezdünk édesanyánk pocakjában. További rohamos gyarapodás és fejlődés jellemző az első életévre is. Az egyéves kisgyermek agya nagyjából kétszer akkora, mint amikor megszületett. Gyorsabban fejlődik agyunk a korai években, mint bármikor máskor életünk során. Azonban ez a rohamos fejlődés senkinek sem megy egyedül… Minden kisgyermeknek szüksége van a fejlődését támogató környezetre ahhoz, hogy a benne rejlő lehetőségeket kibontakoztassa.

Molly az alábbi öt területen kéri a felnőttek, a szülők, vagyis a mi segítségünket ahhoz, hogy minden apró tudós lehetőséget kapjon az egészséges fejlődésre már az első életévek során:
1. Kapcsolódjunk gyermekünkhöz!

2. Beszélgessünk vele!

3. Játsszunk közösen!

4. Teremtsünk egy harmonikus otthoni környezetet!

5. Vegyük körbe magunkat egy támogató közösséggel!

Ezen ismeretek birtokában térjünk vissza a kukucs-játékra! A kisgyermekek szinte egész nap keresik a figyelmet és a kapcsolódási lehetőséget a szüleikkel. Ez közel sem véletlen… Nagyon jól tudják, hogy a kapcsolódás kulcsfontosságú a fejlődésük szempontjából. A kukucsolás, a kezei vagy egy kendő mögé elrejtező, majd váratlanul visszatérő mosolygós szülői arc segíti a bizalom kialakulását és az emlékezet fejlődését. Nem véletlenül bíztat bennünket arra Molly, hogy kapcsolódjunk, beszéljünk és játsszunk a legkissebbekkel, minél korábban és minél gyakrabban.  Az utánzás kiemelten fontos tanulási lehetőség a legkisebbek számára. Kis túlzással akár azt is kijelenthetjük, hogy az utánzás a kultúra motorja. Megtanulja általa a csecsemő, hogy miként viselkedjen a családjában, majd később a tágabb közösségekben. Eleinte nagyrészt az utánzás segítségével tárul fel előtte a tárgyi világ működése is. Így tanulja meg, hogy mire való egy fésű vagy egy pohár. A nyelvelsajátítás során is fontos szerepet kap. Ahogy képesek vagyunk utánzás által megtanulni, hogy hogyan illik viselkedni az étkezőasztalnál, ugyanúgy segít nekünk szüleink tisztán artikulált, hangokat jól elkülönítő, dallamos „gügyögése” abban, hogy megtanuljuk anyanyelvünk hangkészletét. Azonban ne feledjük, az utánzás nem olyan játék, ami egyedül is játszható…

Mi történik tehát akkor, ha a kapcsolódásra folyamatosan nyitott kisgyermek egy okostelefonba vagy tabletbe elmerülő szülővel találkozik? A kapcsolat kettejük között megszakad… A legtöbb kisgyermek ilyenkor valamilyen módon igyekszik felvenni újra a kapcsolatot a szülővel, hangicsál, kurjant egyet vagy éppen közelebb mászik. Azonban ha a többszöri újrakapcsolódási kísérlet kudarcba fullad, a szülő figyelme továbbra is elérhetetlen számára, akkor az hamar zavarodottsághoz és intenzív stresszélményhez vezet. Természetesen egyszer-egyszer mindannyiunkkal előfordul, hogy fontos üzenetet vagy hívást kapunk. Azonban ha tartósan azzal találkozik gyermekünk, hogy szükség esetén nem vagyunk elérhetőek számára, mert elmerült a tudatunk az okoskütyük világában, akkor az negatívan hat a biztonságérzetére és a kettőnk közötti bizalom kialakulására. Továbbá az utánzás szempontjából nézve is érdemes átgondolnunk, hogy milyen mintát adunk ezzel gyermekünknek…

Zárógondolatként pedig szeretnénk Molly szavait idézni: „Életünk során a felnőttekkel kialakított pozitív kapcsolataink adják azt a bizalmat a világban és önmagunkban, amire szükségünk van. Ezáltal válunk képessé kipróbálni új dolgokat, továbbá felfedezni a környezetünket. Ez segít nekünk abban, hogy gyerekek lehessünk. Kérlek, emlékezzetek arra, hogy életünk legfontosabb időszaka az az első öt év, ami már anyukánk pocakjában elindul. És mi az a nagyon hatékony dolog, amit ti is tehettek? Befogadjátok a jelzéseinket és reagáltok rá, minél korábban és minél gyakrabban. Minden együtt töltött pillanat lehetőség arra, hogy kapcsolódjunk, beszéljünk és játszunk. Képzeljétek csak el, hogy mekkora változást érhetnénk el a világban, ha minden felnőtt mindenhol így tenne. Nekünk gyerekeknek ez sokkal többet jelent, mint puszta játék. Ez számunkra a jövőt jelenti. Látjátok? A kukucs-játék tényleg meg tudja változtatni a világot!”

Károly Fruzsina, gyógypedagógus, pszichológus

A korai fejlesztés idegrendszeri háttere

Az emberi egyedfejlődés egy elképesztő utazás. Amikor egy kisbaba megfogan, már az ivarsejtek egyesülése pillanatában benne van az apró kis sejtekben a teljes ember megformálásának minden információja. A néhány napos embrió pár sejtjéből kifejlődik egy teljes újszülött, egy új ember. Az élet legnagyobb csodája, hogy két sejtből a fejlődés során hogyan alakulnak ki a különböző típusú sejtek annak megfelelően, hogy mi lesz később a feladatuk. Alakulnak bőrsejtek, izomsejtek, kialakulnak a zsigerek és így tovább. És kialakul a test nagy karmestere, az idegrendszer is. Az idegrendszer fejlődése során az idegsejtek is differenciálódnak és specializálódnak az adott feladatra. Az emberi agy és a teljes idegrendszer fantasztikusan összetett gépezet, mely különféle formájú, elhelyezkedésű, méretű és funkciójú idegsejtek millióiból áll, amelyek összehangoltan és tökéletes csapatmunkával végzik a dolgukat.

Az idegrendszeri fejlődésben fontos szerepet kap az úgynevezett kritikus időszak, melyben a fejlődő agy a leginkább képlékeny és a leginkább érzékeny a környezeti hatásokra, illetve ingerekre. Ez a gyermek életének első két évében a legintenzívebb, de természetesen egészen a kamaszkorig elhúzódik. Ez az egyik oka annak, hogy miért kap ilyen fontos szerepet a korai intervenció (beavatkozás), a korai fejlesztés a gyermekek életében. Ebben a korai életkorban hatékonyan és aktívan lehet a gyermeki fejlődés irányát és tempóját befolyásolni a megfelelő fejlesztéssel.  Miről is van szó pontosan? Az újszülött agyban rengeteg idegsejt és kapcsolati lehetőség van. Sokkal-sokkal több, mint amennyi felnőtt korra megmarad. Az intenzíven fejlődő agyterületekben akár az idegsejtek fele is elpusztul, mert a későbbi működtetés során rájuk már nem lesz szükség. Az agyunk nagyon gazdaságosan működik, igyekszik a lehető legkevesebb energiával a legoptimálisabb működést elérni. De akkor miért van a kisbabáknak ennyivel több idegsejtje?  Mert ez az állapot lehetőséget ad a “hibázásra”, téves kapcsolódásokra, mellékutcákra, zsákutcákra anélkül, hogy a fejlődést komolyabban befolyásolná.  Az alábbi egyszerű példával remekül lehet ezt a mechanizmust szemléltetni: Szeretnék megadni valakinek egy telefonszámot, pl. 1-2-3-4-5. Ha az illető akár egyetlen számot is hibásan, vagy olvashatatlanul ír le a sorban, az információ máris elvész és értelmét veszti. Nem fogja elérni a másikat telefonon. Írjuk le telefonszámot most betűkkel a számok helyett: egy-kettő-három-négy-öt. Tegyük fel, hogy az illető ebből a 19 karakterből többet is hibásan ír le: egg-ketto-hrom-négy-ött. Az információ mégsem vész el, igaz? Értelmezhető marad a számsor néhány téves karakterrel együtt is, mert ennyi hibát ki tud küszöbölni a rendszerünk. Valahogy az idegrendszer fejlődése során is ez történik. A példánknál maradva minél többször írjuk le az adott számsort, annál biztosabban marad meg a helyes telefonszámunk. Az idegrendszer megtanulja, és a végén 19 helyett elég lesz 5 karakter is ugyan annak az információnak az átadásához. Tehát az idegrendszernek hosszú távon elég 5 „karakternyi” sejtet és összeköttetést életben tartani a 19 helyett. A többi pedig elvész, azaz elpusztul. Ez igazán gazdaságos megoldás. Az idegrendszernek ezt a tulajdonságát, rugalmasságát nevezzük plaszticitásnak. Szépen párhuzamba állítható mindez a gyermek pszichomotoros fejlődésével is. A kisbabánk cselekszik, tapasztal, érzékel. A próba-szerencse típusú tanulás során sok tévedés lehet, még sokszor nem célravezető megoldást választ. Próbálkozik így, próbálkozik úgy, megfigyeli és megtapasztalja a reakciókat,  környezetének változásait, a fizika törvényszerűségeit. A sok-sok gyakorlásban a tevékenysége egyre kifinomultabb és precízebb lesz, funkcionálisan a legmegfelelőbb, mely egyben az energia felhasználás szempontjából a leggazdaságosabb is.  

Forrás: pixabay.com

Érhetik a fejlődő szervezetet azonban ártó hatások is.  Fejlődő magzatunkat már az anyaméhben is rengeteg inger éri. Az anya különböző betegségei, gyógyszerek, környezeti ártalmak, szennyezett élelmiszerek, pszichés faktorok, majd a születés körülményei, a szülői és gyermeki genetika, a személyiség és sok minden más is hatással lehet a kis emberkére. Annyira összetett az emberi egyedfejlődés folyamata, hogy legtöbbször nehéz megmondani, hogy mi milyen hatással volt, okozott-e bármi kárt vagy sérülést a fejlődő kis agyban. Sokszor nem tudjuk pontosan megmondani, hogy mi áll az eltérő fejlődésmenet hátterében. Sokszor nincs is egy konkrét ok, hanem több tényező együttes hatására vezethető vissza. A fejlesztés hatékonysága természetesen függ a meglévő és kimutatható problémák mértékétől, de mindenképpen korai életkorban érdemes elkezdeni. Amikor egy kisgyermeknél eltérő fejlődésmenetet tapasztalunk, akkor a megfelelő fejlesztéssel többek között az idegrendszer plaszticitását is kihasználjuk. Természetesen emellett sok minden mást is, hiszen komplex és összetett, kölcsönös együttműködésen alapuló munkáról beszélünk. A megfelelő ingerekkel, helyzetekkel, feladatokkal, akár az otthoni környezet máshogyan történő kialakításával is lehetőségünk van jó irányba terelgetni a fejlődést. 

Forrás: https://pxhere.com

A környezeti ingerek, a mozgás és a (kezdetben próba szerencse típusú) tanulás kulcsfontosságú az optimális idegrendszeri fejlődésben. Nem mindegy mivel és hogyan tölti el a gyerek életének ezt a kritikus időszakát egészséges fejlődésmenet esetén sem. Aki egész nap a lakásban van, a tévé előtt üldögél, vagy kütyüzik, az nem jut elegendő tapasztalathoz, mozgáshoz, tanulási lehetőséghez.  A szabad levegőn történő rendszeres nagymozgás, kirándulás, játszótér, játszóház, egy séta a parkban vagy a Duna-parton mind-mind pozitívan befolyásolja a fejlődő idegrendszert. A fizikai törvényszerűségek saját testen történő megtapasztalása alapozza meg többek között a későbbi téri tájékozódást, térbeli gondolkodást.

Összefoglalva tehát a korai fejlesztés egyik nagy ütőkártyája a fejlődő idegrendszer plaszticitásának és rugalmasságának kihasználása. A tanulási folyamatok, a mozgásos tapasztalatok, a játék és a megfelelő környezeti ingerek egyvelege jó talajt ad a gyermek fejlődéséhez. Ennek alakításában és támogatásában tud sokat segíteni az időben megkezdett fejlesztés, melyben mind a szülők, mind a gyermekek barátságos, biztonságos és elfogadó légkörben tanulhatnak egymásról, egymástól és a terapeutától. 

Hatvani Dorottya, gyógytornász, TSMT terapeuta

Krusovszky Dénes: Amikor alszotok

(Apa verse)

Amikor alszotok,

elhalkul a ház,

nem csattog semmi,

megáll a szakadás

a papíron, és nem csöpög

festék, nem törik pohár,

amikor alszotok,

halvány csönd szitál,

nem ég az összes lámpa,

nem csobog a víz,

amikor alszotok,

visszakerül a dísz

az asztal közepére,

és két borospohár

csillog a terítőn,

senki sem kiabál,

amikor alszotok,

álmodnak a babák,

szunnyadnak az autók,

dideregnek a kacsák

a kád peremén,

és a polcon sorban

pihegnek a könyvek,

amikor alszotok,

a hallgatás is könnyebb,

néha azt sem tudom,

mihez is kezdhetek,

amikor alszotok,

alig várom,

hogy felébredjetek.

Nem játszik egyedül! Miért?

A játék fejlődése 2 éves kor körül

Számtalan szülő keres meg szakembert azzal a kérdéssel: normális-e az, amit az ő  másfél-két éves gyermeke csinál? Nem arról panaszkodik, hogy még nem indult, s beszélni sem tud még, hanem arról, hogy szinte megőrül tőle: a gyermeke nem foglalja el magát,  szerinte nem játszik, egész nap rajta csüng, rosszalkodik, nem fogad szót, stb., s a hónapok óta nem tapasztal viselkedésében haladást egy „normálisabb” magatartás felé.

Nem játszik

„A csecsemőt még csak hagyján, az mindennel játszik, ami a keze közelébe kerül”, mondja sok szülő, amikor egy érdeklődő felnőtt arra kíváncsi, ők ketten mit is csinálnak egész nap, mennyire marad az anyának ideje arra, hogy mással is foglalkozzon, mint a kis trónörökössel. Jó néhány szülő úgy éli meg a második életévet, mint egy igazi próbát. Most fog kiderülni, hogy ki is az ő gyereke valójában, de ő, mint szülő is fog vizsgázni abból, hogy milyen nevelő ő, mennyire képes arra, hogy a gyerekét megértse, s szabályozni is tudjon. Amikor már járni tanult a pici, hamar úgy érzi, vége az arany életüknek, a gyerek utána jön egész nap, s nem is játszik igazán semmivel. „Sokkal nehezebb vele, mint amikor még csak kúszott és mászott”, sóhajtja. Akkor még mindennel el volt. Most már semmi sem jó neki. Meg akarja kapni, aztán annyi…

Igazat kell adnom az így nyilatkozó szülőknek. Valóban nehezebb…  A már tipegő gyerek elfelejtkezik egy ideig arról, ami azelőtt olyan fontos volt neki: a játékról, amit meg tudott szerezni, s aminek tulajdonságai oly fontosak voltak neki. A tipegő gyerek anyukája után totyog, valamit cipel, vagy von maga után, de szó sincs arról, hogy olyan elmélyülten játszana, mint azelőtt. „Nem győzök elpakolni előle”, folytatódik a panaszáradat. Mert, bár felületesebb az érdeklődése a tárgyak iránt, mint csecsemőkorában volt, két lábon járva mégiscsak több dologgal találkozik, mint amikor még csak mászott, s azok a tárgyak, amelyeket most felfedez, mind kellenek neki. Ezt jelezni is szokta: kérem, akarom, jelzik erőszakos hangadásai felénk, mondják. „Ha viszont egy ideig nem hallom a hangját, akkor az a baj: tuti, hogy valami tiltott dolgot csinál”, folytatja aztán a szülő.

Valóban, ebben a korban még nincs lelkiismeret furdalás, még semmi „belső hang” nem akadályozza a picit abban, ami neki jó.

Nem hallgat a jó szóra

Mikortól lehet a kicsit arra tanítani, hogy vannak dolgok, amelyek jók és szabadok, s olyanok is vannak, amelyek lehetnek jók, de nem szabadok? Miből értse meg, hogy a homokozóban szórhatja a homokot, ott kézzel és lapáttal nyúlhat a vonzó anyagba, de a növényeink földjével már nem teheti meg ugyanezt?  Elsősorban a lakásunk az ő világa, amely világ számos lehetőséget, de rengeteg tilalmat is rejt magában. A konyhánkban nem nyúlhat a tűzhelyhez, s nem nyithatja ki a hűtőszekrényt. Talán egy-két polcról pakolhat egyet s mást, s egy szekrény az övé is lehet akár, de itt ennél több nem jár neki . Különben már az is elég idegesítő, amit maga után hagy,  a sok lábas meg fedő a földön.

A szobában a szobadíszeket tanulni kell tisztelni például, meg a növényeket, s ott jó néhány bútordarab is lehet, amely nem igazán arra való, hogy felmásszon rá. Veszélyes neki, és magának a bútornak sem jó: felborulhat, összepiszkolódhat, stb. Hiába vannak a gyermek  játékdobozai is a szobában, ő inkább mást választ, mint azt, ami azokban van. Izgalmasabb kihúzni a könyveket a polcról, kiszedi a kazettákat a fiókból, mint jó néhány, már ismerős játékszert újra meg újra kipróbálni. Végül is minden tevékenysége  ugyanazt a célt szolgálja: minden helyzetben izgatja őt az, hogy mivel mit lehet csinálni. Mit lehet rajta felfedezni?

 Másfél-két évesen tehát valóban egy szertelen kis kutató lehet  abból az elmélyülten manipulálni tudó csecsemőből,  valóban nehéz „civilizálni” őt. Mindegyik szakember inti a szülőket arra, hogy türelmesek legyenek, megértők, hogy szépen beszéljenek a gyermekükhöz, hogy magyarázzák el neki, hogy tényleg nem lehet, stb. Sok szülő viszont azt éli meg  mintha csak az övé nem hallaná, mintha neki baja lenne a fülével vagy az értelmével. Mintha csak az övét nem érdekli  a szép szó, az övé csinálja tovább ami nem szabad, azt csinálja ami az ő kis fejében van, stb.

Lehet itt valamit tenni?

Folyton láb alatt van

Valóban, a szemünk fénye, aki egy évvel ezelőtt még csak egy édes kisbaba volt, egy és két éves kor között más oldalról mutatja meg magát. Szerencsére, mert fejlődik. Megviselt szülőknek azonban nehéz észrevenni gyermekük haladását a mindennapokban, amikor sokkal feltűnőbb az, hogy mindig ott van, ahol nem kellene lennie, mint az, hogy mennyire habzsolja az életet. „Folyton láb alatt van”, szól a gyakori panasz tehát, s valóban… Egy ideig a szülők tűrő- és bíróképességét teszi próbára gyermekük állandó léte ott, ahol számára zajlanak az események.

Hogyan ítélje meg egy átlag szülő ezt a helyzetet? Miből tudja meg, hogy az, ami náluk történik „normális- e”, vagy nem? Végül is mit lehet elvárni egy másfél-két éves gyerektől, mennyire játsszon, mennyire értsen szóból, amikor még nem beszél, s mennyire irányíthatja a szüleit. Fordítva is lehet ugyanezt a kérdést feltenni: mikor, hol lehet vége a szülői türelemnek, s mikor mit lehet megértésben és a tettek szintjén elvárni a gyermektől?

Sokat ért, de még nem fogad szót

 Egy és két éves kor között új világok nyílnak meg a gyerek előtt. Már az első évben is számos felfedezést tett a mozgás és a játék terén, de ebben az évben meg fogja ismerni a dolgokat az egymással való összefüggéseikben, legalábbis a mindennapi dolgokat. „Tananyaga” most elsősorban a saját és hozzátartozói mindennapi élete lesz: mi zajlik körülötte, mire lehet rávenni a környezetét, mi van a zárt ajtók mögött, a fiókokban, hová mennek a jövő-menő családtagjai, miért nem mehet akárhová ő is, miért nem járkálhat és pakolászhat ő is, ahol csak kedve tartja? Merthogy most már elképzelései, feltételezései vannak, amelyek túlmennek az „itt és a most” -on, ezért másképpen kíváncsi most, mint amikor még csak csecsemő volt.

Kíváncsisága oly mértékű, és egy átlag család átlag lakása olyan mennyiségű  ingert nyújt számára, hogy hónapokon keresztül nem tud betelni azzal, hogy mit csinálnak mások körülötte, s mi mindent lehet a környezetében megvizsgálni. Persze, elsőszámú áldozata ennek a helyzetnek a gyermek édesanyja, illetve az, aki napközben a leginkább otthon van vele. A nagyobb testvér sem rossz alany a nyúzásra, de ha kicsi a korkülönbség  két gyerek között, ettől a helyzet még csak fokozódhat. Ilyenkor a szülő inkább hajlik arra, hogy időlegesen külön válassza a két gyereket, minthogy arra beállítódjon, hogy a hasznára lehet a nagyobbik gyereke azzal, hogy a kicsi figyelmét leköti amikor ebben segít neki.

Meddig tart ez a szülői energiákat nem kímélő helyzet?

Két éves kor körül

Talán két éves korig tart körülbelül, hisz minden gyerek egyéniség, aki egyéni módon keresi a helyét egy szintén egyéni módon működő családban. Lehet korábban is kondicionálni, azaz szigorral, netán büntetéssel is szoktatni a kicsit, de nem biztos, hogy ez jó hatással lesz a személyiségfejlődésére. Ez nem  jelenti azt, hogy két éves korig jó, ha a gyerek azt csinálhatja, amit akar, hanem inkább azt, hogy addig a korig érdemes kerülni a kiélezett helyzeteket, elfogadni azt, hogy mi magunk vagyunk a legérdekesebb tananyag a pici számára, s amikor nem szeretnénk vele foglalkozni, egy olyan környezetben hagyjuk kísérletezni, játszani, amely ő hozzá van beállítva, jó játékokkal, minimális veszéllyel. Az sem baj, ha ráccal ellátunk egy ajtónyílást, amikor nagyon nem akarjuk, hogy valamikor valahol legyen, pl. főzéskor a konyhában. Vannak  szülők, akik nem tudnak főzni, amikor a gyermekük láb alatt van. Másokat idegesíti, amikor ott matat az íróasztaluk körül.  Különben nekik, a szülőknek is járhat a nap folyamán egy „csendes pihenő”, ami nem mindig esik egyben a pici alvásával. A külön játszóhely a második életévben is indokolt lehet tehát,  konstruálásához legfontosabb szempont most nem a „bezárás” egy neki előkészített környezetbe, hanem inkább  a „kizárás”, ott , ahol az a szülő érdeke. Mindig fontos hogy hallhassák, láthassák egymást, hogy a rács ellenére a kapcsolat szülő és a kis kutató között folyamatos maradhasson.

  Két éves kor körül a kicsi már értheti és elsajátíthatja azokat a szabályokat, amelyeket betartatni szeretnének vele, már megtanulhatja, mihez nyúlhat, és mihez nem, mi az övé, és mit nem engedik meg neki. De még akkor sem várhatjuk el tőle azt, hogy ő ezeket a szabályokat azonnal be is tartsa. Ebben a korban csak akkor tudna betartani a szabályt, ha „próba” közben jelen vagyunk mi felnőttek is. Nem „sunyi” a kicsink, amikor a hátunk mögött megint „rossz”, csak egyszerűen nem fogja még fel azt, hogy a szabály akkor is érvényes, amikor az, aki hozza, nincs jelen.

Türelemre van szükség tehát, s akkor nem romlik el tilalmainktól a kicsi hangulata, ha mi sem veszítjük el a türelmünket. Abban, amit be szeretnénk tartatni, egyértelműnek kell lennünk, határozottnak, anélkül hogy „kemény” lenne a hangunk. Elég, ha komolyak vagyunk ilyenkor.  Igaz, van olyan gyerek, aki könnyen rázendít, tiltakozva sírni kezd, s közben szempillái közül figyeli meg ennek hatását. Nevessünk együtt ilyenkor, de még a bájosan „rafinált” gyermekünknek sem engedjünk. Keveset tiltsunk tehát, s ne kezdjünk  a tiltást túl korán, de ha helyzet van, vegyünk magunkat és őt is komolyan.

Temperamentumbeli különbségek, fejlődésbeli gondok

Nem gondolom, hogy minden kérdésre választ adtunk most. Mindegyik gyerek  egyéni dilemmák elé állíthatja a szüleit. Könnyebbek azok a gyerekek, akik nem minden új helyzetre, új ingerre „ugranak”, akik a második év folyamán is képesek arra, hogy elmélyülten játszanak. Ők lesznek azok, akik később is könnyebben koncentrálnak,  befelé fordulnak amikor a helyzet azt kívánja, ők lesznek az introvertáltabb gyerekek. Nehezebbek viszont azok, akikről talán már csecsemőkorukban is kiderült, hogy heves vérmérsékletűek, akik azonnal és  hosszan akarnak valamit, s kézzel-lábbal tiltakoznak minden helyzet ellen, amely első látásra nem kedvükre való. S végül vannak a gyermekek, akik az átlagnál lassabban fejlődnek, általánosságban vagy pusztán egy részterületet, pl. a beszédet illetően. Itt nem arról van szó, hogy másfél évesen már beszélni kellene, de amikor pl. beszédmegértési gondokkal küzd, könnyen sérülhet a kommunikációs készsége is. Ilyenkor joggal válhat gondterheltté a szülő, mert egy általános problémára, mely szerint az egy és két év közötti gyermek a leginkább önmaga szerint fedezi fel a világot, rárakódik egy speciális: gyermek nem érti őt meg elég jól, s emiatt öntörvényűnek látszik.

Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

Hogyan várjuk a karácsonyt autista gyermekkel?

Gyakorlati tanácsok a készülődéshez

A tél közeledtével észrevétlenül is bekúsznak életünkbe a boltban halomra álló csoki mikulások, karácsonyi vásárok, kivilágított utcák és a reklám dömping. Kinek kedves és várakozással teli, kinek fárasztó a sok inger, vannak igazi grincsek is. Nézzük meg az autizmus szemüvegén keresztül, mit jelent mindez, hogyan segíthetünk gyerekeinknek ezt az időszakot kellemessé tenni.

Az első, ami általában az autizmus esetében fontos szempont: a tervezhetőség és előrejelzés. Az egymásra hangolódás ebben az időszakban közös, bármely szokásrendszereket  is  követünk, használjuk ezt ki arra, hogy tudatosan autizmus-baráttá alakítjuk a körülményeket. Érdemes vizuális segítséget alkalmazni, amikor megtervezzük az ünnepi időszak tevékenységeit. Jelezzük előre a gyerek szintjén aznap, mit tervezünk: lássa, mikor és kihez megyünk vendégségbe, mi várható ott. Vonjuk be a család többi tagját is a tervezésbe, kérjük meg, hogy vegyék figyelembe a gyermek szükségleteit.

Fontos közhely, hogy a kevesebb több. Ez hatványozottan igaz érintett gyerekünknél ebben az időszakban is. A sok inger nehézséget okozhat. Igyekezzünk a dekoráláshoz természetes anyagokat használni, és csak jelzés szintjén megváltoztatni a könyezetet. Alapozzunk a gyermek szenzoros teherbírására. Akár ingerkereső, akár ingerkerülő típus, fontos megtalálni az optimális mennyiséget ami még nem billenti ki.

Az ajándékokra is ez vonatkozik, ne halmozzunk, elég egy-egy hőn vágyott játék. Vannak gyerekek, akik nem szeretik a meglepetéseket, náluk érdemes együtt kinézni az áhított tárgyat, és tervezetten kivitelezni az ajándékozást. Családi meseírás is jól jöhet. A napi rutin ilyenkor sokszor felborul és mivel családonként eltérnek a szokások, érdemes egy sajátot írni, így igazán személyre szabott lehet a forgatókönyv. Ezáltal az ünneplés menete átláthatóvá és kiszámíthatóbbá válik. A mesét egyszerűen pár mondatban írjuk  meg, és illusztráljuk képekkel. Ehhez fényképek és saját készítésű pálcikaemberes rajzok is jók lehetnek, a gyerek értéséhez igazodjunk. Mint az éneklés esetében is, itt sem fontos, hogy jól rajzoljunk, elég ha a gyermek és mi értjük, hogy mi van oda rajzolva.



A készülődésbe bevonhatjuk őket, nagyon jó dolog kóstolgatni, süteménytésztát gyúrni, különböző anyagokat megismerni akár a dekorálás, akár a sütés-főzés során. A cukor fogyasztásra is figyeljünk oda, észrevétlenül is előkerülnek a sütemények, édes kísérők, érdemes odafigyelni, hogy ne essünk túlzásba. Az adventi időszakban is érthetőbb az idő múlása, ha nem kis ajándékokkal kedveskedünk, hanem ha olyan jópofa vizuális dolgot csinálunk, amit napi szinten tudunk alakítani. Egy napról napra fejlődő karácsonyfa, amelyre utolsó nap kerül fel a csillag, vagy egy növekedő mikulás szakáll, amely karácsony estéjére éri el végső formáját.

Próbáljunk befelé is figyelni, mi az, ami nekünk szülőknek jó és kellemes, és ezt összehangolni a gyermekünk szükségletével.

Zahorecz-Pertorini Adrienn, gyógypedagógus

Milyen életkilátásaik és jövőjük lesz a koraszülött babáknak?

„Olyan pici, törékeny és gyenge, vajon mi lesz belőle, ha felnő?”

Ezt a kérdést biztosan minden édesanya és édesapa felteszi, mikor a várva várt gyermekük korábban érkezik a világra. Sok-sok család számára jelent kihívást az az élethelyzet, mikor a pici idő előtt hagyja el a biztonságot jelentő anyaméhet. Bárhol élnek is a világban, ugyanaz a gondolat foglalkoztatja őket: hogyan lehet ekkora apró kis élet majd erős, magabiztos felnőtt.

A tapasztalatok, a nemzetközi és hazai hosszú távú nyomon követő kutatások is egyre megnyugtatóbb választ adnak erre a kérdésre. Bár a koraszülöttség ténye rizikót jelent az élet kezdetén, ma már jó eséllyel érik utol kortársaikat a második év körül ezek a kicsik, felnőtt korukra sokan közülük már semmilyen módon sem különböznek a többiektől.

Az esély függ attól is, hogy mennyivel korábban érkezik a baba, milyen súllyal, illetve milyen más nehézséggel, betegséggel kell még megküzdenie az élete indulásakor.

Mit jelent a koraszülöttség? Mikor koraszülött a baba?

A 40 hét méhen belüli tartózkodás helyett azok a babák, akik a 37-nél korábbi várandóssági héten jönnek a világra, koraszülöttek.

Koraszülöttnek tekinthető az a pici is, aki időre, vagy majdnem időre érkezik, de súlya nem éri el az abban az időszakban átlagosan várt mennyiséget, vagyis kissúlyú újszülött.

A születési időt és a súlyt tekintve tovább csoportosítják a kicsiket.

A születés ideje szerint vannak azok a babák, akik közel a 37. várandóssági héthez születnek (33-36. hét), a 28. és 32. hét között világra jöttek, valamint az extrém korán érkezők, akik a 28. hét előtt születnek. Mindemellett a súly szerint kissúlyú a 2500 gr alatt, igen kissúlyú az 1500 gr alatt, és extrém kissúlyú újszülöttek, akik 1000 gr alatti súllyal születnek.

A kutatásokból tudjuk, hogy a koraszülöttek életkilátásai alapvetően a születési idő és súly mentén valószínűsíthető, de az éretlen szervezetet ért más betegségek is befolyásolják azt. Ilyen lehet a tüdő éretlenségéből adódó krónikus tüdőbetegség (BPD – bronchopulmonalis dysplasia), az agyvérzés (IVH), az oxigénhiány miatt átélt agyi trauma (PVL – periventrikuláris leukomolácia) és a retina részleges vagy teljes leválása (ROP).

Milyen rizikót jelent, ha nagyon korán érkezik a baba?

Az idő előtti megszületés rizikója abban rejlik, hogy még éretlen a baba idegrendszere és éretlenek a szervei is, így a világrajövetel pillanatában a hirtelen megváltozó környezeti ingerekre nincs még felkészülve.

A méhen belül egyenletes meleg, puha helyen a magzatvíz ölelte körül, tompított fényeket és hangokat hallott, izmai mozogtak miközben a magzatvíz segítette erőfeszítéseiben.

A megszületés után azonban erős fények és hangos zajok fogadják, amely az érzékszerveken keresztül az idegrendszerét is megterheli a babának. Hirtelen önállóan kell lélegeznie és kitetté válik a hőmérséklet ingadozásának, a testét ért különböző érintéseknek. Érett újszülöttet is megpróbáló helyzet ez, a koraszülöttek pedig védtelenebbek. Az említett társuló betegségek jelzik a megküzdés nehézségét, a légzést, az agyi működést és a látást érintik.

Hogyan fejlődik egy koraszülött kisbaba?

Tudta-e, hogy bár a mozgásfejlődés mérföldköveinek megjelenése a látványosan követhető a csecsemők fejlődése során, a koraszülött babák esetében mégis inkább a figyelem szervezése, az alvás-ébrenlét, az indulatok szabályozása okozza a legtöbb nehézséget? Miért van ez így?

Azért, mert az éretlen idegrendszer számára a legnagyobb kihívást a külvilágból érkező ingerek (hangok, látvány, szag, íz, hőmérsékletváltozás stb.) hatásaira adott megfelelő válasz jelenti.

Nehéz szelektálni az ingerek között, ezért nehéz a babának a figyelmét egy dolog felé irányítani. Nehéz az érzetek között különbséget tennie, így kevésbé tudja, mikor éhes, mikor álmos, és ezt kevésbé tudja finoman, pontosan jelezni a környezete felé. Mindebben erősen rászorul az őt gondozó felnőttekre, családtagjaira.

Mit tehetnek a szülők koraszülött kisbabájukért?

Őrizzék az álmát!

Alvás közben olyan fontos biokémiai folyamatok zajlanak szervezetében, amelyek a növekedését, gyarapodását, idegrendszeri érését támogatják. Az alvás-ébrenlét szabályozását is úgy képesek elsajátítani, ha azt nem kizárólag csak kívülről kapja, hanem lehetősége van megérezni szervezetének szükségleteit.

Tartsák! Hordozzák! Ringassák!

A babáknak, így a koraszülött kisbabáknak még inkább szükségük van a biztonságra. Elemi szükséglet az evésen alváson túl az ölben, ringatva biztonságban lenni szükséglete. A kisbaba számára ezt leginkább a szeretett gondozói képesek megadni. Ebben a szoros testi kapcsolódásban tanulják meg együtt, hogy egymás számára milyen jelzések a fontosak, hogy megértsék egymást és ezt a tudást viszi tovább majd a baba amikor képes lesz az önállóbb időtöltésre.

Beszéljenek hozzá!

Már méhen belül hallják a babák szeretteik hangját, képesek őket a megszületésük után ezer közül is felismerni. Anya, apa, testvér hangját ismerik és megnyugtatja őket! Az éneklés, dúdolás a legnagyobb bajban is gyógyírt jelenthet. Biztonságosabban érzik magukat, ha beszélnek hozzájuk, elmondják nekik, mi fog történni velük, mert ez a szívükhöz szól. Azt jelzi számukra „Itt vagyok veled!”.

Kik tudnak még segíteni?

Amíg az élet kezdetén az éretlen szervezet szorul támogatásra, addig a kórházakban működő PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztályon látják el a kicsiket. Ezt követően is fontos még a szoros orvosi nyomon követés, hogy a későbbi növekedéshez, fejlődéshez és tanuláshoz szükséges biológiai akadályokat leküzdhessék a gyermekek. Később azonban a korábban már említett figyelmi szerveződés és szabályozási funkciók érésének támogatása érdekében érdemes felkeresni olyan intézményt, ahol nem csak a motoros képességek alakulásával foglalkoznak a szakemberek, hanem a család egészének adnak olyan elsősorban pedagógiai, pszichológiai támpontokat, melyek segítenek a koraszülött csöppség fejlődésének támogatásában.

Mivel minden baba más, egyéni szükségletei vannak. Fontos, hogy pontosan neki és a családjának szóljanak a tanácsok arról, hogy neki hogyan jó ha etetik, neki mivel jó játszani, neki hogyan javasolt szervezni a szokásrendjét stb.

Mi is szívesen állunk Önök mellé!

Koraszülött Prevenciós Programunk munkatársai minden koraszülött babát nevelő családot várnak, akik Budapesten, vagy vonzáskörzetében élnek.

Tóth Anikó, gyógypedagógus

Étvágygerjesztő őszi kirándulás

Kora reggel kinézve az ablakon, amikor még tejszerű köd borítja a tájat és a szürke egyhangúság ül mindenen, gondolni sem akarunk arra, hogy kidugjuk az orrunkat a szabadba. Pedig éppen ilyenkor kell nekierednünk, s a család minden tagjával együtt kirándulnunk, testet-lelket „átmozgató” túrára indulnunk. Izmaink kellő átmozgatásához, vérkeringésünk normalizálásához, harmonikus oxigénellátásunkhoz, ahhoz, hogy igazán kimelegedjünk, majd a hűvös levegő „csípte”, otthon melegében kipirosodó arcunkat megmosolyoghassuk, hogy igazán megéhezzünk és kellemesen elfáradjunk, az egyik legjobb elfoglaltság, ha a családunkkal, kicsikkel és nagyokkal, esetleg háziállatunkkal együtt kimerészkedünk a természetbe. Határozzuk el magunkat, s ha már úticélt is választottunk, akkor a kiránduláshoz szükséges elemózsiát a gyerekekkel együtt készítsük össze.

Többféle élelemmel készüljünk, pláne ha az étkezés hektikusan alakul, esetleg a gyermek válogatós, vagy nehezen köthető le a figyelme az étkezés közben, akkor jó, ha a kirándulás alatt olyan ételek vannak túlnyomó többségben nálunk, amelyeket a gyerek mindig szívesen fogyaszt. Ugyanakkor megpróbálhatjuk ezeket a finomságokat más csomagolásban és formában magunkkal vinni, és ebbe a folyamatba intenzíven vonjuk be a gyerekeket is. Ha a banán és egy bármilyen keksz általában szívesen „elfogyasztódik”, akkor csináljunk belőle emeletes szendvicset (egy keksz, rá két karika banán és így tovább), majd kérjük meg a legkisebbet, hogy ezeket a rétegeket tegye egymásra, és esetleg díszítésként tehetünk a tetejére valami meglepőt. Ajánljunk fel két lehetőséget (pl. zizi vagy kölesgolyó), hogy a gyerek választhassa ki, mi kerül a különleges torta tetejére. Aztán ezt egy színes fedeles dobozba vagy újrahasznosítható szalvétába csomagoljuk, és adjunk nevet is ennek, hogy amikor a gyermek megéhezik, választani tudjon, mit enne szívesen. Ha bevonjuk őt ennek a finomságnak az elkészítésébe, lesz vele erről az élményről közös emlékünk, és amikor dombon kaptatva, réten futkározva, fején sapkáját teljesen átizzadva egészséges éhségérzetet érez, fel fogja tudni idézni ezt az élményt: ahogyan megfogta ezeket az állagokat, és ahogyan együtt, örömmel készítették ezeket. Ettől igazán biztonságos és motiváló lesz számára a helyzet.

Nem is muszáj előre szendvicset készítenünk otthon, hisz’ az is lehet célja egy gyerekkel való közös kirándulásnak, hogy a nagyrétre kiérve együtt készítjük el szendvicseinket. Ma már egyre több kirándulóhelyen lehet padra, fatörzsre letelepedni, és ha van nálunk egy igazán gusztusos kínáló tál, felkarikázott uborkaszeletekkel, koktélparadicsomokkal, vékony cikkelyekre vágott sonkadarabokkal, esetleg lereszelt sajttal, talán még reszelt répával, némi majonézzel, karika kolbászkákkal, akkor garantáltan mindenki más és más, kedvére való, tápláló mixet tud készíteni belőle saját tányérján. Ha valaki abonett-függő, vagy éppen a puffasztott rizsért él-hal, netalán csak kölesgolyót fogyaszt, vagy mindig kiflit, akkor ez legyen odakészítve a tányérjára, felvágva, vagy eltördelve, hogy aztán fel lehessen öltöztetni a ropogtatnivalókat ezzel-azzal. Egy ilyen kínáló tál bizony nagy csomag, semmiképp ne az apukák vagy az anyukák cipeljék egyedül a dobozkákat és a bennük rejlő finomságokat, a gyerekek is kapjanak hátizsákot, és együtt pakoljunk bele az ő táskájukba is a csomagokból. Fontos, hogy megérezzék, milyen is cipekedni, hogy érezhessék, súlyt képesek vinni, hogy ehhez erőlködniük kell, és hogy minden lépés más lesz ettől. Ilyenkor a testükről és az izmaikról elengedhetetlenül fontos információt tapasztalnak meg, amelynek hatására sokkal biztosabban fognak tájékozódni a saját testükön, és a szükségleteiket is biztosabban tudják felismerni idővel. A táskákba tegyünk folyadékot is, sokszor előbb szomjúságot érzünk, és csak eztán éhséget, néha még össze is keveredik, pontosan melyiket, éppen ezért fontos, hogy mindig legyen a csomagjaink között.

Engedjük meg, hogy a túrázás, kirándulás alkalmával koszosak lehessenek a kicsik, nem is igazán tudnánk ezt elkerülni. Jó érzés megsimogatni a fák törzseit, megszagolgatni a faleveleket, kicsit átélni, milyen az, ha megszúrja ujjunkat a gesztenye szúrós háza, ha földes lesz a kezünk és az ujjaink között elmorzsolgathatjuk azt. Izgalmas tapasztalás, ha olyan bogyókat, amiket szabad az erdőből hazavinni, együtt szedjük le és attól esetleg egy picit piros vagy sötét lilás lesz a tenyerünk, vagy ahogy a mohát simogatva kellemes csikizős érzetet élünk át. Ezek a kellemes tapintásos, szaglással és a bőrérzékeléssel kapcsolatos ingerek kifejezetten fokozzák a szájtérben lévő jó érzéseket, ma már tudományos tény, hogy ha a kezünket minél többféle változatos inger éri, az a száj körüli területekre is pozitív hatással lesz, például fejlődik tőle az a tudásunk, hogy hol helyezkedik el a szájban a nyelv, és hogy egyáltalán képesek vagyunk azt külön is mozgatni.

Jó, ha van a hátizsákunkban kézfertőtlenítő kendő, és azzal áttörölve a sokféle tapasztalatot szerzett gyerekkezeket, nyugodt szívvel készíthetjük el együtt a túra csúcspontját, a közös lakomát. Falevelekből és ágakból alátétet csinálhatunk, arra egy-két szalvétát helyezve pedig biztonságos körülmények között, rögtönzött erdei tányért készíthetünk gyermekünknek. Fontos, hogy együtt fogyasszuk el az otthonról hozottakat, mi felnőttek is képesek legyünk nyugodtan eszegetni. Akkor se csüggedjünk, ha a gyerek csak kóstolgat vagy nem eszik nagy mennyiséget, ugyanis egy ilyen kirándulásnak sokkal inkább az étvágy felkeltésében és a szervezet vitalizálásában van szerepe, amit újra és újra ismételni kell, és amelynek kulcsa a sokféle tapasztalatot gyűjtő, közösen átélt élmény. 

Jó étvágyat kívánunk! J

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus, DSZIT terapeuta

Újra indítjuk egyik legsikeresebb, gyakorlatorientált képzésünket

Családközpontú kora gyermekkori intervenció esetkezelési technikái

2021. szeptemberében – a járványhelyzetre való tekintettel tartott hosszú szünet után – végre újra indítjuk gyakorlatorientált,  személyes részvételt követelő legújabb képzésünket! Interaktív képzésünket olyan szakembereknek ajánljuk, akik a kora gyermekkori intervenció bármely területén dolgoznak (gyógypedagógus, gyógytornász, konduktor, védőnő, mentálhigiénés szakember, óvónő) és már legalább fél éves gyakorlattal rendelkeznek.

Várunk mindenkit, aki ismereteit bővíteni, megújítani szeretné saját szakterületén belül és annak határait tágítva. Tapasztalatban mutatjuk be a team munka fontosságát és hogy mit jelent a gyakorlatban a családközpontúság. 

Célunk, hogy a résztvevők megtapasztalják, és megértsék feladatuk összetettségét, gondolkodjanak munkájukkal összefüggésben saját személyiségbeli hatásukról és az etikai határokról. További szándékunk, hogy saját tapasztalatokat éljenek meg a szülőkkel való kommunikáció, a tanácsadás és a konzultáció szerepéről, sokrétűségéről.

Tréningjellegű képzésünkben hangsúlyos a csoportmunka, a közös gondolkodás, ezért a résztvevők aktív részvételét várjuk!

JELENTKEZZ MOST!

Mit tanul majd?

A tanfolyam elvégzésével megismerheti a kora gyermekkori intervenció aktuális elméleti és gyakorlati kutatásainak eredményét, a jelenleg alkalmazott kliens utat. Ön is képessé válik az önreflexió és a kommunikáció (gyermek-szakember, szülő-szakember, szakember-szakember) alkalmazására, továbbá a team-működés megalapozására, megszervezésére. A nagyon intenzív hét végére a családot, mint rendszert szemléli majd és így közelíti meg. Ismereteket szerez a korszerű kora gyermekkori időszakkal és annak szülői vonatkozásával kapcsolatos irodalomról és kutatási eredményekről. El tudja majd különíteni a csecsemők életkori sajátosságait az eltérőnek minősülő fejlődésmenettől, és kiválóan igazítja majd ezekhez saját gyakorlati megközelítését és a szülők reális tájékoztatását. Meg fogja ismerni a mai, elfogadott vizsgáló eljárásokat, az állapotfelmérés legfontosabb lépéseit (ismeretgyűjtés, dokumentum elemzés, szülői információk). Megtanulja összegző módon, leíró jelleggel a gyermek és a szülő egyéni szükségleteire reagálva szakvéleményét megfogalmazni, és ehhez mozgósítani a team munkáról megszerzett ismereteit. És nem utolsó sorban meg tudja majd ítélni a funkciófejlesztés és tanácsadás szerepét és hangsúlyát a szükségletnek megfelelően az intervenciós munkája során.

Akkreditált képzések

A képzés összefoglaló jellegű tematikája

  • Ismerkedés és képzési ráhangolódás
  • A komplex családközpontú kora gyermekkori intervenció szemléletének megalapozása
  • Kommunikáció
  • A család fogalma
  • A csecsemő- kisgyermek állapotát, viselkedését meghatározó aspektusok
  • Állapotmegismerés, állapotfelmérés, társszakmákkal való együttműködés
  • A funkciófejlesztés helye és szerepe a kora gyermekkori intervencióban
  • Az esetkezelés folyamata és lépései
  • Összegzés, a szakasz lezárása. Esetkezelések előkészítése
  • Képzői esetismertetések- esetkezelések csoportbontásban
  • Hallgatói esetbemutatások- esetkezelések kiscsoportban, szupervízióval

Mit gondolnak a képzést elvégzők?

„Maximáisan működött a ’minél többet teszel bele, annál többet viszel haza’ módszere. Jó volt, élvezetes volt, néha fárasztó is egyben, de SOHA nem volt unalmas vagy egyhangú.”

„ A képzés utáni időben azt vettem észre, hogy sokkal célzottabban végzem a munkám. Nagyobb hangsúlyt kapott az anya, és az apa is előtérbe került.”

„Tabuk nélkül beszélgettünk. Sokan voltunk, sokfélék, de egységként, csapatként működtünk.”

„ Nagyon sok új információt kaptam, újszerűek voltak. Meglévő ismereteimet rendszerbe foglalta.”

„Maximális szakmai tudással, alázattal, hittel adták át az előadók a tudásukat.”

„Minden, ami aktivitás-alapú, nagyon szerethető és építő számomra.”

„Átgondolt, de kellő rugalmassággal kezelt, követhető keretbe épített hét volt.”

„Számomra sok újdonság volt, és ez az átfogó komplex szemléletmód adta a legtöbbet.”

„Az oktatók nem csak magasan képzettek, de látszik, hogy folyamatosan továbbképzik magukat, korszerűsítik és bővítik tudásukat.”

„A továbbképzésben az tetszett legkevésbé, hogy túl hamar befejeződött.:)”

„ Köszönök mindent, amit kaptam. Vigyázok rá! Ilyen szakmai kiállást sehol nem tapasztaltam!”

Ízelítő a képzés anyagából

Oktatóink:

Károly Fruzsina gyógypedagógus-pszichológus

Kiss Erika, gyógypedagógus

Tóth Anikó, gyógypedagógus

Udvardi Gabriella, gyógypedagógus

További részletekért, jelentkezéshez kattints ide .

Fogadjuk el a tökéletlenségünket!

“Az itthon elérhető korai ellátás világszínvonalú, ez nemcsak a saját munkánkra vonatkozik, hanem az állami intézmények teljesítményére is” – vallja Czeizel Barbara. A korábban miniszteri biztosi feladatot is elvállaló gyógypedagógust a gyermekek korai fejlesztéséről kérdeztük.

Mi rosszabb: egy féléves gyereket átlagostól eltérő fejlődésűnek, fogyatékosnak címkézni és a diagnózis súlyát egy családra nyomni, vagy kétes várakozással tölteni értékes, fejlesztésre fordítható éveket, hónapokat? Czeizel Barbarának és munkatársainak hála néhány éve már nem kell ilyen döntéseket hozni egy szakmabelinek sem. „Miniszteri biztosi munkám egyik legnagyobb sikerének tartom, hogy módosítottak a jogszabályokon, és hároméves kor alatti gyerekek jogosultak lehetnek fejlesztésre anélkül, hogy feltétlenül SNI diagnózisokat ragasztanánk rájuk” – osztja meg Czeizel Barbara gyógypedagógus, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ alapító-vezetője. Szervezetük harminc éve a korai fejlesztés zászlóshajója, szakmai közösségük hetente háromszáz kisbabának, családnak segít minél teljesebb élni.

Hosszú út vezetett idáig: harminc évvel ezelőtt a hazai ellátórendszer nem volt felkészülve a háromévesnél fiatalabb gyerekek fejlesztésére, a családokkal való partneri munkára, a pedagógusok többsége nem is tanult ilyen kicsi gyerekek ellátásáról. Barbara ekkoriban pályakezdőként – maroknyi kollégájával – különböző ösztöndíjak segítségével külföldre utazott, hogy megismerjék, máshol milyen módszerekkel segítenek a legkisebbeken. A hazahozott és a hazai viszonyokra adaptált tudásuknak hála mérföldekkel előrébb tartunk, mint egykoron. „A jelenleg itthon elérhető korai ellátás világszínvonalú, és ez nemcsak a saját munkánkra vonatkozik, hanem az állami intézmények teljesítményére is” – állítja Barbara. – „Ha ma körülnézünk Európában vagy Amerikában,  azt látjuk, hogy a kétezres évek közepén jött gazdasági válságban nem tudták a korai fejlesztés ügyét finanszírozni, így megszűnt a korai ellátás. Ebből adódóan az oktatás színterei többnyire teljesen inkluzívak, ami példaértékű, és csak a legsúlyosabb esetek számára érhető el speciális ellátást. Amit a munkatársaim képviselnek, az egy csoda, én csak a körülményeket teremtem meg ehhez.”

Természetesen itthon sem tökéletes a rendszer. Míg egyértelmű a szakmabeliek és az érintett családok, szülők számára, miben kellene változni a hazai közegnek, a gyakorlati megvalósulás sokszor elmarad. „Az az érzésem sokszor, hogy Magyarország a barakkok országa. Beszélünk arról, milyen a tökéletes szülő és az ideális gyerek, aztán szembesülünk azzal, hogyan élünk. Kettős identitás ez, amiben elvárásokkal nyomjuk agyon magunkat, ahelyett, hogy elfogadnánk saját tökéletlenségünket” – mondja Czeizel. Hozzáteszi: a többi ember elfogadása lenne az első lépés különbözőségüktől függetlenül. Kisgyerekként zsigerileg bennünk van a másik ember felé való fordulás, ezáltal a bölcsőde a leginkluzívabb közeg, míg az életkor növekedtével egyre nehezebb integrálni az átlagostól eltérő gyerekeket. „Ha minden óvodai csoportban, majd osztályban lenne egy-egy SNI-s gyerek, aki megkapja a szükséges segítséget, felnőhetne egy elfogadó generáció. Ezzel szemben elvétve látunk a többségi iskolákban vak vagy éppen kerekesszékes diákokat, míg tudjuk: képességeik szerint tanulhatnának ott. Ehelyett ezek a fiatalok gyógypedagógiai iskolákban járnak, míg az igazán speciális segítségre szoruló, halmozottan sérült, vagy autizmusukban jelentősebben érintett gyerekekkel a szülő van otthon” – magyarázza Barbara. Ha felfejtenénk, honnan ered ez a furcsa eltolódás, egészen a pedagógusképzésig kellene visszanyúlni: más felsőoktatási intézménybe kerülnek az egészségesnek látszó gyerekeket tanítani vágyók és a gyógypedagógus-hallgatók, így mást tanulnak, másképpen. Ahhoz, hogy valódi integráció indulhasson, az oktatási intézményeknek kellene együttműködni, a hallgatóknak megismerni egymás munkáját és a közös fejlesztés, a valódi együttműködés lehetőségeit.

„Minden ötödik embert érint ma Magyarországon ez az ügy. Nincs annál jobb érzés, mint hogy számíthat ránk a másik, és mi is számíthatunk a másikra. Ez ad értelmet az életnek. Belőlem nem fogy ki a lendület, mert annyira egyértelmű, mit lehetne csinálni – de az első, az emberi „igen”, a motiváció a változtatásra.”

Gacsályi Sára interjúja a Mandiner III. évfolyamának 11. számában jelent meg.

Miért nem mászik a baba, és mit tegyünk vele otthon?

Nincs két egyforma gyermek, és nincs két azonos fejlődési út. A gyermekek mozgásfejlődése nem teljesen ugyanolyan módon halad, vannak gyorsabban és vannak komótosabban fejlődő babák. Mindegyikük rendelkezik egy vele született testalkattal, adott temperamentummal, és az idegrendszer öröklött érési programjával. Nemcsak az egyes fejlődési állomások elérésének időpontja lehet eltérő, hanem bizonyos lépcsőfokok megjelenésének sorrendje is. A mászásnak, mit egyetlen fejlődési állomásnak a kiragadása nem célszerű, ennek a mozgásnak a megléte, hiánya vagy mássága önmagában nem jelent problémát, vagy kóros tünetet a gyermeknél.

Sok-sok gyakorlás készíti elő a mászást

A legtöbb gyermek 8-10 hónapos kora között kezd el mászni, ezzel párhuzamosan rengeteg egyéb mozgásformát gyakorol, például a kúszást, a felülést, esetleg a felállást. Ezeket a gyerekek más és más sorrendben kezdhetik el gyakorolni. Az is jellemző a mozgásfejlődésre, hogy mielőtt egy-egy újabb mozgásforma megjelenik a gyermeknél, rengeteget gyakorolnak az azt megelőző szinten, mintegy előkészítik magukat arra, hogy tovább tudjanak lépni. Meg kell erősödnie az izomzatuknak, teherbíróvá kell válnia az ízületeknek, fejlődnie kell az egyensúlyérzéknek és a mozgáskoordinációnak. Emellett a rengeteg tapasztalat révén a gyermek a saját testét is egyre jobba uralja és a teret is felfedezi. Magabiztos és kompetens lesz minden egyes fejlettségi szinten.

Hogy jut el a mászásig?

Még a mászás kialakulása előtt látnunk kell, hogy a gyermek forogni kezd, majd gurulással vagy kúszással megtanul eljutni egyik pontból a másikba. Fekvő helyzetből egyre magasabbra nyomja fel magát a karjai segítségével, majd egyszer csak térdeit is maga alá húzza és négykézlábra emelkedik, már csak a tenyere és a térde van a talajon, fejét és törzsét megemelve tartja. Még ezt követően is eltelhetnek hetek, vagy hónapok, hogy mászni kezdjen, gyakorolni kell a súlypontáthelyezést, az egyensúlyozást, ezért előre-hátra hintáztatják magukat, rugóznak ebben a helyzetben. Néha elképesztő akrobatikus mutatvánnyal „tótágast” állnak, popsijukat az égnek emelik és már csak a talp és tenyér marad a talajon. De ezzel nem elégszenek meg, a négy pontos támaszból felemelik egyik-másik végtagjukat, és 3 ponton támaszkodva egyensúlyozgatnak. Ezekkel a furcsa tornagyakorlatokkal készítik elő testüket és képességeiket arra, hogy egy következő mozgásfejlődési állomást meglépjenek, például mászni kezdjenek.

A mászó mozgás is fejlődik

Maga a mászás sem egy statikus állomás, az első pár lépés még nagyon bizonytalan, szaggatott, kicsit „robotosan” teszi meg a gyermek. Majd ahogy egyre többet gyakorolja, úgy lesz gördülékenyebb, csiszoltabb és gyorsabb a mozgás. Végül már nem csak a síkban járják be a rendelkezésükre álló területet, hanem más dimenzióban is meghódítják teret, átmásznak, átbújnak akadályokon, felmásznak egyre magasabb tárgyakra, bútorokra, lépcsőre és megtanulnak biztonságosan lejönni is. A mászás a legtöbb kisgyermek életében 3-4 hónapig is az uralkodó mozgásforma lehet, akkor is ha ezzel párhuzamosan eleinte még kúszik is, illetve később a felállást és első lépéseket is megteszi.

Mit tehetünk a gyermekünk megfelelő mozgásfejlődéséért?

A mozgásfejlődésben nem csak az a fontos, hogy mikor mit lép meg a baba, hanem az is, hogy helyzetben amit felvesz milyen a testtartása, illetve a mozgás amit csinál, megfelelően harmonikus-e, jól kivitelezett-e, minőségében is rendben van-e. Ezt a környezeti tényezők is nagyban befolyásolják, ami rajtunk szülőkön múlik leginkább. De mit tehetünk? Ami biztos, hogy a jól fejlődő csecsemőt nem kell tanítani a mozgásokra, nem szükséges tornásztatni, és semmiképp sem szabad olyan testhelyzetbe hozni, amit ő maga még nem tud felvenni, nem szabad olyan mozgásra rákényszeríteni, amire még nem érett meg a fejlődésében. Viszont vannak fontos dolgok, amiket megtehetünk. Például a csecsemőt még egy kevésbé szerencsésen megválasztott ruha is akadályozhat a szabad mozgásban. Ami nagyon divatos kis farmer, vagy szoknya az maradjon a vendégégben, ünnepeken használt ruhák sorában. Otthon, a mindennapokban legyen rajtuk a puha pamut rugdalózó, vagy a rugalmas anyagból készült, kényelmes, gumis derekú nadrág, nem túl vastag pulóver. És ami még ennél is fontosabb, a helyváltoztató mozgások kigyakorlásához tér kell, minél nagyobb szabad terület a lakásban, ami viszonylag kemény is és persze biztonságos is. A francia ágy túl puha és nem biztonságos már ebben a korban. A járókát is kezdik kinőni, a kiságy alváson kívül már szóba sem jön. Legjobb, ha a gyerekszoba vagy nappali tehető biztonságossá, esetleg úgy, hogy egy része el van kerítve. Nem kell szivacsokat vagy puha paplanokat letenni a földre, a parketta, a szőnyeg vagy esetleg polifoam lefektetése kellően szilárd alapot biztosít a mozgások gyakorlásához. Azok a gyermekek, akik szabadon gyakorolják a mozgásokat, és a saját ütemükben fokozatosan lépnek egyik fejlettségi fokról a másikra, megtanulnak vigyázni magukra, nem dőlnek el, borulnak fel gyakran, illetve ha mégis akkor ügyesen kitámasztanak vagy gördülnek, és megóvják fejüket a beütődéstől.

Baj-e, ha kimarad a mászás?

Önmagában a mászás hiánya, vagy későbbi kialakulása nem vezet tanulási nehézségekhez, emiatt sokszor aggódnak a szülők, és szakemberek is. Az ugyan igaz, hogy a tanulási zavarral küzdő gyerekek között többen vannak akik nem másztak, de az ő mozgásfejlődésüben más is tettenérhető volt. Mire figyeljünk tehát? Fontos, hogy a fejlődést folyamatában szemléljük. 4-5 hónaposan jól tudott-e már hason fekve alkarjára vagy tenyerére támaszkodni, és játékokért nyúlni. Megtanult-e hátról hasra és hasról hátra forogni 6 hónapos korára? Hason fekve el tudott-e fordulni 7 hónaposan egyik és másik irányba, ha nem előtte hanem mellette volt a játék. Gurulva vagy kúszva tudott-e 8-9 hónapos korában helyet változtatni. Ha már 10 hónapos, és még nem mászik, de váltott kar-láb mozgással kúszik és próbálgatja a négykézláb állást, akkor is türelmesek lehetünk még. Persze fontos körülmény, hogy ekkor már lent a földön legyen a gyermek játszó helye kialakítva, és ne sokat legyen kézben, illetve ne tegyék a nap nagyrészében hintákba, székekbe, kanapé sarkába, és végképp ne babykompba. Ezekben nem tud megfelelően gyakorolni, nem utalja saját testét. Bizonyos testrészeit tudja ugyan mozgatni, de komplex mozgássorokat nem képes kigyakorolni. Szakemberhez csak akkor kell fordulni, ha a mozgásfejlődés minden főbb állomása jóval (hónapokkal) az átlagnál később alakul alakul ki. Vagy minőségében minden mozgása más a gyermeknek, például féloldalas. De ez is csak akkor figyelemfelhívó, ha minden életkorban a mozgásfejlődés összes állomásánál látható volt. Aszimmetrikus végtag használat a kúszás vagy a mászás időszakának egy részében megjelenhet, de ha ez korábban a hason támaszkodásnál, a nyúlás-fogásnál nem volt jelen, akkor nem kell aggódnunk, illetve adjunk időt és figyeljük a gyermek további fejlődését.

Mi is történik, amikor a gyermek mászik?

Mint az összes többi mozgásfejlődési állomást, a mászást is fontosnak tartjuk. Amellett, hogy a gyermek testének összes izma dolgozik a mászás során, az ízületek még egyenletesen vannak terhelve, a testsúly eloszlik a négy végtagon. Az egyensúly stabilabb ebben a helyzetben, mint állás során, de a kúszásnál már magasabbra kerül a baba súlypontja, és az alátámasztási felület is kisebb, így a gyermek egyensúly érzéke is folyamatosan próbára van téve amikor mászik. Végül az is lényeges, hogy a végtagok mozgásában megjelenik egy olyan ritmikus ellentétes kar-láb mozgás, ami a két agyfélteke működését egyre jobban összehangolja. Nem is beszélve arról, hogy mászással már a teret is elkezdi meghódítani a csecsemő, tapasztalatot szerez a térben való mozgásról, a saját képességeiről és megtapasztalja határait is.

Mit tegyünk, ha túl hamar feláll a baba?

Előfordul, hogy a gyermek a mászás megkezdése előtt vagy azzal szinte egy időben feláll, vagy felül. Ezt nyilván nem tudjuk megakadályozni, de nem kell a lehetőséget felkínálni, biztatni ezekre a mozgásokra, és nem érdemes tapsikolni vagy nagy ovációval örülni, ha sikerült. Inkább gurítsunk szét labdákat, hogy a gyerek másszon utána, vagy kergetőzzünk vele négykézláb a lakásban (erre a testvérek is szívesen vállalkoznakJ). Ha akadályokat is teszünk a nappaliba, akkor a mászás gyakorlása izgalmasabbá válik. Például kisasztalt pokróccal letakarva, vagy üres katrondobozt ami alatt bujkáni lehet. A kókuszmartacot a kiságyból napközben a földre téve ezen át lehet mászni. A kanapé leszedhető szivacs elemein, vagy egy felfordított lavóron pedig remekül lehet a fel- és lemászászást gyakorolni. Ha a felület változatos, annak a felfedezése is leköti a gyermeket, pl. különféle szőnyegek és parketta váltakozása, esetleg egy-két új lábtörlő, amiket használat előtt egy időre a nappaliban helyezünk el. És ha az évszak megengedi, akkor kint a szabadban is rengeteg olyan lehetőség van, ami mászásra ösztönzi a gyermeket. Városban is találunk parkokat, játszótereket, ahol a mászó gyermeket is le tudjuk tenni. A nagyobb területen messze vannak a felkapaszkodási lehetőségek, sokat kell mászni egyik helytől a másikig. Az időjárási viszonyok sem annyira korlátozóak már, vannak jó bélelt ruhák, teljesen vízhatlan nadrágok, amikben nyugodtan kimehetünk eső után, vagy akár havas időben is.

Hajtó Krisztina, gyógytornász, gyógypedagógus

Mennyit játsszunk a gyerekkel? Mikor játsszunk vele?

Ne játsszatok együtt, amikor …

… a gyerek kipihent, és éhes az élményszerzésre! Fontos ilyenkor, hogy a szülők rendszeresen és jól előkészítsék gyermekük játékkörnyezetét. Ezenkívül kell hozzá bizalom: higgyük el, hogy környezete és napirendje alapján a gyermek egyedül, saját tempójában és egyéni érdeklődése szerint  fel tudja fedezni azt, ami körülveszi őt.  Ilyenkor elég, ha a szülők leteszik őt egy játszásra csábító környezetbe. Nincs szükség “elő”-játékra, a gyereket nem kell felszólítani arra, hogy játsszon. Ha a szülő kezdettől fogva bízik gyermeke önállóságában – amennyiben ez a személyiség kibontakozására, egyéni fejlődésére vonatkozik -, hamarosan rá fog csodálkozni az eredményekre. A gyermek önálló ötleteire, leleményességére, kitartására.  A szülőknek azt az érzelmi hátteret kell biztosítani, ami ezt az önállóságot és kitartást lehetővé teszi. De ezt sem játék közben, hanem előtte vagy utána. Gyereküket munkája közben ne zavarják, hiszen a világ önálló felfedezése komoly és örömteljes munka a kicsi számára.

Akkor érdemes egy rövid ideig játszani vele, amikor …

 … egyedül már kijátszotta magát, s például még nincs itt az ideje annak, hogy ebédeljen, hogy sétálni menjenek, hogy lefektessék őt, vagy hogy fürödjön. Az is előfordulhat, hogy a játéka valami miatt átmenetileg elakadt, ilyenkor persze segíteni kell az akadály elhárításában. Az együtt játszás kiegészítheti tehát a gyerek napirendjét, de fontos, hogy ne legyen központi eleme a napnak! 

S ha nem hagy békén?

Amikor a szülő azt éli meg, hogy gyereke egyfolytában nyűgös, magától nem tesz semmit, általában arról van szó, hogy nincs megfelelő napirendje, vagy ő szoktatta rosszul a kicsit arra vonatkozóan, hogy mikor mit várhat el tőle. Gyakran a szülők maguk alakították a helyzetet úgy, hogy ez így legyen. Nem akarták, de így alakult…
Lehet hogy nem tudták, hogy egyedül is rengeteg mindenre képes a gyerekük, vagy lehet, hogy úgy gondolták, hogy a kicsinek minden idejükhöz joga van. Jobb, ha idejében meggondolják magukat, még akkor is, amikor az elvárások szintjén a változásokat csak lassan adagolhatják a kicsijüknek. Hiszen ő már szokva volt ahhoz, hogy állandó személyzet veszi körül. 

A napirend legyen előrejósolható 

A legjobb, végiggondolni a napirendet, s ahol még nincs, kialakítani egyet. A gyerekek szeretik az állandóságot a napjaikban, tájékozódni is jobban tudnak, idejében képesek felkészülni a már ismerős következő programpontra. Vagyis, ha mondjuk, az öltöztetés és a reggeliztetés után szeretné, ha lenne egy kevés idő a saját dolgaira a gyerek nélkül, akkor azt mondja meg neki, miközben még öltözteti vagy reggelizteti. A lényeget már a nagyobb csecsemő is érti! Mondd meg, hogy mi várja majd a játszóhelyén, ami legyen vonzó, kihívó, a korának megfelelő. A gyerek játékait nem elég kiönteni elé, rendezgessük el a járókában, játszószőnyegen. A játékok közötti látványos, vonzó összefüggéseket sejtve, ő maga fog kísérletezni velük.  (A rend és rendetlenség kérdésről egy másik írásban beszélünk majd.)

Nem csak mi vagyunk fontosak neki!

Furcsán hangzik talán, de a szülők néha túlértékelik a saját szerepüket a gyermek életében. Főleg elsőszülött gyermekek élhetik meg, hogy szüleik nem hagynak időt nekik arra, hogy ők maguk kísérletezzenek. Azonnal ott teremnek, ha valamit a gyereknek kellene megoldania. Már csecsemőkorban hagyni kell őket átcsúszni vagy átmászni valamin, kisdedkorban pedig engedni, hogy egyedül fedezzenek fel egy játékot, ami esetleg hosszabb időt és türelmet igényel a gyerektől. Lehet, hogy a feladat még nehéz a kicsinek, hogy a kívánt cselekvésnek még nincs itt az ideje. Tapasztalja meg ezt ő maga, s figyelje meg a szülő, hogyan bánik a frusztrációra is alkalmat adó helyzettel. Lehet, hogy a guruló csecsemő a küszöbnél ügyesen visszafordul, nem látszik frusztráltnak. Lehet hogy újra meg újra próbálni fogja az elgurult tárgyat megszerezni! Kitartó! 

Csodálatos képességekre tesz szert e próbálkozások által, függetlenül attól, hogy már ma lesz sikeres, vagy csak két hét múlva. Az is lehet, hogy egészen mást tesz majd a tárgyakkal mint mi tartanánk elvárhatónak, lehet hogy olyan dolgokat talál ki, amelyek a szülőnek nem jutottak volna eszébe.  Az önálló játékra tehát szüksége van, és jó, ha az erre való idő beépül a kicsi napirendjébe. 

Egyre több az olyan szülő, aki gyermekét egyfolytában magával cipeli. Úgy gondolja, hogy egész nap beszélni kell hozzá, hogy le kell kötni ébrenlétének minden pillanatát. Könnyen zsarnokukká válhat így a kicsi, ami viszont senkinek sem jó. Engedje szabadon, bízzon abban, hogy egyedül is boldogul a játékaival. Nem csak a szülővel való kapcsolatban lelhet örömöt, hanem a saját ügyességében és okosságában is! 

Szerző: Dr. Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus

Ha válogatós a gyermek…

A gyerekek az ételek változatosságára már magzati koruktól kezdve készülnek, hiszen az anyai táplálkozás befolyásolja a magzatvíz ízét. Az első hónapokban a kizárólag vagy nagyrészt anyatejjel táplált csecsemők is szerencsésebb helyzetben vannak, mert a tápszer mindig azonos ízéhez képest az anyatej összetétele, íze folyamatosan, akár egy napon belül is változik, ezzel előkészítve a hozzátáplálással érkező még nagyobb változatosságot.
Azt is fontos azonban számításba vennünk, hogy a legtöbb gyermek biztonságérzetét növeli, ha a kínált ételek nem mutatnak túl nagy változatosságot, hanem a jól ismert alapanyagokkal, ízekkel vesszük őket körül. Nem várhatjuk gyermekünktől, hogy mindig felnőtt módjára örüljön a különlegesen fűszerezett és összeállított próbálkozásainknak. Addig, ameddig minden fontos ételminőségből (fehérje, szénhidrát, zsírok, rost, keményítő, vitamin, ásványi anyagok) fogyaszt, addig bátran fogadjuk el egyéni ízlésvilágát.
Amennyiben figyelünk arra, hogy megfelelően egészséges ételek legyenek a gyermekünk számára elérhetők, még abban is átadhatjuk neki a döntés lehetőségét, hogy mikor miből mennyit kíván enni. Egyes fejlődésbeli ugrásoknál megfigyelhető, hogy jobban kívánnak egyes típusú ételeket (pl. néhány napig inkább csak húsféléket eszik).
Akár a hozzátáplálás elején, akár a későbbiekben szeretnénk egy újfajta ételt bevezetni, tegyük azt mindig türelemmel. Érdemes először akár evéshelyzeten kívül ismerkedni az adott zöldséggel, gyümölccsel: pl. a piacon megmutatni, megszagolni. Ne keseredjünk el, ha gyermekünk először nem mutat hajlandóságot az új íz kipróbálására. Akár 20 alkalommal is találkoznia kell az újdonsággal, mielőtt meg meri kóstolni. Soha ne erőltessük, kényszerítsük az általunk kínált dolgok elfogyasztására!

A hozzátáplálás – váltás időszaka

Amennyiben a fentiek átgondolása után még mindig úgy találjuk, hogy gyermekünk különösen válogatós, csak nagyon szűk az a repertoár, amiből választani hajlandó, akkor fontos feltennünk azt a kérdést:

  • Részt vehet-e gyermekünk a családi étkezéseken, vagy térben/időben elkülönülten kapja-e az ételt?
  • Kóstolhat-e a családi asztalról, vagy ő mindig másfajta ételt (külön főzött, vagy csak bio összetevőkből álló, vagy csak üveges bébiételt) kap?

Az evés mindig egy kapcsolati háló részeként, naponta többször megvalósuló tevékenység. A gyermek számára, bármennyire is a legjobbat szeretnénk a különleges ételekkel, vagy a teljes figyelmünkkel, a kirekesztettség érzését kelti, ha a család többi tagjától térben, időben vagy minőségben távol ehet. Ilyen esetben érdemes az anyának átgondolni, hogy miért éli meg azt, hogy a saját maga által elfogyasztott étel nem biztonságos a gyermeke számára, vagy miért kínál magának olyan minőségű ételt, amit a gyermekével nem szívesen etet meg.

Az önállósodás időszaka

Sok olyan egy évesnél idősebb gyermekkel találkozni, akiknél a hozzátáplálás korai időszaka viszonylag zökkenőmentes volt, majd később, egy éves kor körül az elfogadott ételek változatossága csökken, a gyermek érdeklődése beszűkül. Ilyenkor nagyon gyakori, hogy a korábban elfogadott házi kosztot már hiába kínáljuk a gyermeknek, csak néhány gyári, üveges, gyakran a hat hónaposaknak való teljesen pépes bébiételt eszik csak meg. Ilyen esetben érdemes megvizsgálni az alábbi kérdésköröket:

  • Történt-e valami a változás körüli időben, ami a családi teret (akár a szülők számára) beszűkítette?
  • Milyen aggodalmak, félelmek társultak, társulnak a folyamathoz?

Nagyon gyakran az evési helyzet az, amiben a gyermek a legkönnyebben le tudja tükrözni a családban zajló mélyebb folyamatokat. Az evés körül megjelenő érzések, félelmek, egyúttal útmutatóul is szolgálhatnak a megoldás felé. Amennyiben egyedül nehezen találják a megfelelő előrelépési lehetőséget, érdemes segítséget keresni.
Az üveges bébiételek nagyon hasznosak tudnak lenni egy-egy olyan alkalommal, amikor utazás közben, vagy egy ismeretlen helyen (pl. orvosi rendelőben) kell megetetnünk a gyermeket. Túl gyakori, rendszeres használatuk az egyhangú ízvilág miatt azonban nem tanácsos, mert azt kockáztatjuk vele, hogy a saját, otthon készült ételeket idővel visszautasítja a gyermek. Ha már beleszaladtunk ebbe a nehézségbe, akkor is igyekezzünk tányérból kínálni a pépet, elejét véve annak, hogy gyermekünk kényszeresen ragaszkodni kezdjen egyfajta gyártású és összetételű ételhez. Az üvegből etetés azért sem célszerű, mert a szülők nagyon könnyen kezdik méricskélni az elfogyasztott mennyiséget, ahelyett, hogy a gyermekük jelzéseire figyelnének. A tányérba tálalt étel fogyása jóval kevésbé számszerűsíthető, ami fontos szempont az étkezések szabad légkörének megteremtéséhez.

I will not eat
  • Érint-e a gyermek különböző anyagokat, szeret-e homokozni, gyurmázni?

Sok esetben a gyermek csökkent- vagy túlérzékenysége gátolja őt abban, hogy a különböző állagú, szilárdságú és ízű ételekkel kapcsolatba tudjon kerülni.

Forrás: jolenni.hu

Miért nem beszél már?

Nyelvi fókuszú vizsgálat

Ahogyan  egy és két éves kor között a gyermek  mozgásfejlődése tartja sakkban a szülőket és a nagyszülőket – mit tud már, illetve mi az, amire még nem képes- úgy foglalkoztatja őket a második évben a kérdés: mit mond már, vannak-e már szavai, mikor fog beszélni? Főleg azok várják izgatottan a gyermekük e fajta kifejezőkészségét, akik először lettek szülők. „Már alig tudom elviselni, hogy még nem tudok vele beszélgetni”, mondja az egyik anya,  egy másik: ”Olyan kíváncsi vagyok arra, hogy neki mi lesz a véleménye erről, arról, miket fog mondani”? Valóban, mikor is várhatjuk azt, hogy diskurálni tudjunk a gyermekkel, hogy ő megérti-e a szavainkat, és szóban meg is válaszolja azokat?

Mikor várható, hogy elkezd beszélni?

Nem adhatunk e kérdésre egyértelmű választ. Nagy különbségek vannak ezen a téren – az aktív beszéd területén- az egyes gyerekek között. Vannak, akik 10 hónaposan már képesek egy szószerűséggel megnevezni ezt vagy azt, vagy egy másik szóféleséggel kifejteni egy bizonyos kívánságot, de ilyen – gyorsan a beszéd útján induló- gyermek is a gyors kezdet után látszólag megtorpanhat, hónapokig, egy fél évig megelégszik a néhány szóból álló készletével. Ezzel dirigálja a családját. Mások másképpen gyorsak: 15- 16 hónapig nincs is szavuk, inkább halandzsáznak, majd aztán olyan tempóval indul a beszédjük, hogy már másfél évesen mondatokban fejezik ki magukat.

És a lassúak? Mi még az elfogadható, mi a normális, mennyit késhet, kérdezik  a szülők, amikor szerintük a gyermeküknek már beszélni kellene. Amikor nagyon szoronganak szakembernek teszik fel a kérdést. A szakember viszont a szerint válaszolja meg őket, hangsúlyoz egy bizonyos szempontot, miszerint ő mondjuk orvos, védőnő, pszichológus vagy gyógypedagógus.

A szakemberek véleménye, amikor késik a beszéd

Amikor  a szakember orvos, könnyen azt fogja mondani, hogy a gyermek ő neki teljesen egészséges, szépen fejlődik. Szerinte lehet, hogy a családban vannak mások is, akik csak nagyon későn kezdtek el beszélni, (általában vannak), s a gyermek a család rendelkezésére álló génkészletből azokat a géneket örökölte, amelyek azt határozzák meg, hogy mikor fog beszélni, ez esetben későn. Az anya tehát ő szerinte  megnyugodhat.

A védőnő kissé másképpen oldja meg ugyanezt a kérdést. Neki sok tapasztalata van, sok kicsi gyermeket követett, és követ jelenleg is nyomon, kvázi statisztikája van arról, hogy milyen széles skálán mozoghat a beszédindulás: egy és két és fél éves kor között. Ezt a tapasztalatot adja tovább a szülőknek. „Beszélj sokat a kicsivel”, javasolja, „Attól majd csak megjön a kedve”. s az anya ezután vagy tovább beszél a kis csemetéjéhez – ahogyan ő ezt már eddig is szokta- vagy egy kicsit elgondolkozik azon, vajon miért érdemes beszélni hozzá, amikor még annyit sem válaszol, hogy „apát” mondana a párjának, vagy „anyát” neki… „Ja, s ne felejtsen el, a fiuk általában későbben tanulnak meg beszélni, mint a lányok. Nekik más a fontos ebben a korban,” mondhatja még a védőnő a fiús anyáknak.

S mit mond a gyermekpszichológus? A pszichológus is tudja azokat a tényeket, amelyeket az előbb felsorolt szakemberek mondani szoktak, csakhogy ő nem annyira azon van, hogy a pici mielőbb beszéljen, hanem azon, mit értenek anya és gyermeke egymás megnyilvánulásaiból. Nem az a fontos – mondja ő-, hogy mit mond már a baba, hanem az, hogy szülő és a gyermek megértik-e egymást, szavakkal vagy szavak nélkül. A pszichológus arra lesz kíváncsi tehát, vajon az anya kiismeri magát a gyermeke megnyilvánulásaiból: mikor mit szeretne a gyermek „mondani”, mutatni szavak nélkül, vagy másképpen jelezni, s ő – a szülő- gyermeke jelzéseire hogyan reagál. A pszichológus tehát a két fél közötti kommunikációra kíváncsi, szükség esetén azt szeretné elősegíteni. Arra a kérdésre keresi a választ, vajon mind a két fél megértve éli-e meg magát a közös napirendjük során, vagy nem? Megérti-e a baba, hogy mindjárt enni fog, vagy hogy sétálni mennek, s hogyan jelzi azt, hogy megértette-e? Van-e a szülőnek türelme ahhoz, hogy megvárja a „válaszokat”, egyáltalán tudja-e a szülő azt, hogy hányféle módon jelezheti egy csecsemő vagy egy kisded a környezetének azt, hogy mit ért, hogy éppen mi megy végbe ő benne, s hogy mi neki a jó? Amikor két éves kor után sem beszél a gyermek, a pszichológus is elsősorban az un. pszichés tényezőket keresi a kommunikációs helyzetben, s csak ezután, amikor a gyermek más területen is látványosan mutat megkésett fejlődést, más problémákra is gondol.

Mi az a más, amire gondolhat szülő és szakember egyaránt? Ez a „más” a gyógypedagógusok területe. A gyógypedagógus a szakember, aki arra hivatott, hogy a kicsi gyermek beszédfejlődését időben elhelyezze a többi fejlődő funkció közé. A többi fejlődési terület függvényében gondolkodik azon, vajon egy bizonyos gyermek esetében  „kóros”- e a beszédfejlődésbeli elmaradás, vagy az előbbiek függvényében magyarázható-e? Elképzelhető tudniillik, hogy egy gyermek fejlődése egyszerre több területen „késik”, s akkor a beszéd megkésettsége más megközelítést kíván, mint amikor csak ezen a területen marad el. A gyógypedagógus is nagyon kíváncsi arra, mi mindent ért a gyermek szavak nélkül, hogyan szoktak együtt „beszélgetni” a mamával, vagy miért nem sikerül ez a „dialógus”. A gyógypedagógus keresi az összefüggést a beszéd, (benne foglalva a beszédmegértést is) az értelmi fejlődés és az addig kialakult szociális és kommunikációs készségek között, s figyelme még a hallásra és a látásra is kiterjed.

Amiben egyetértés van a szakemberek között

A különböző szakemberek általában kiegészítik egymást, mást-mást hangsúlyozva fontos szempontnak. Amiben egyetértenek, amit mindannyian tudnak, hogy jelentős különbségek vannak abban, hogy az egyes gyermekek mikortól szándékoznak szóban is megnyilvánulni, nemcsak puszta hangadásban, vagy mozgásban. A legelső szavak 8 és 12 hónapos kor között születhetnek, de jó értelmi és kommunikációs képességek mellett is előfordulhat, hogy egy gyermek 2 éves koráig alig szólal meg , legfeljebb néhány szava van. Abban is egyetértenek a szakemberek, hogy a „Még nem beszél” mögötti jelenség mögött számos tényező rejtőzhet, s hogy szükség esetén azokat egymással összefüggésben kell megvizsgálni és értelmezni. Minden gyermek esetében tehát a beszéd hiánya vagy megkésettsége több tényező függvényében  kell megnézni.

Mit tehet a szülő?

Amit a szülő tehet gyermeke beszédfejlődése érdekében, az, hogy ő kezdettől, születésétől fogva, ne csak nézze és ringassa új kincsét, a gyermekét, hanem keresse benne az egyedit, közelítsen hozzá, mint ő tőle függőségben lévő ugyan, de megnyilvánulásaiban mégis  független lény. Legyen rá kíváncsi!  Babusgathatja, ringathatja, de ne csak ez a fajta viselkedés legyen jellemző az együttléteikre. Anyja és apja győződjenek meg róla: a babájuk nem csak látja őket – szemével már aktívan tarthatja a kapcsolatot, már a második hónaptól kezdve- hanem hangjukat is hallja. A személyes kapcsolat kiépítéséhez idő kell. 

Sok anya beszél ugyan a gyermekéhez, de már észre sem veszi a kicsi reakcióját, akár formázni szeretne a száját, vagy valóban hangot is ad. Néha valóban nagyon lassan reagál, s nem minden gyermek hanggal válaszol , „beszédes”. Egy „nem beszédes” csecsemő anyja hangjára esetleg rúgkapálni kezd, vagy fogdosni szeretné őt. Ez is kommunikáció, kapcsolattartásra való törekvés, csak észre kell venni! Fontos tudni, hogy ő – a nem beszédes csecsemő- is „válaszol” tehát, csak másképpen fejezi ki magát.

Mi a legfontosabb?

Nem gond tehát, amikor az egy és két év közötti gyermek még nem beszél. Gond viszont akkor van, amikor a nagyobb csecsemő, vagy a kis tipegő nem reagál kedvezően szülei kezdeményezéseire, a kapcsolattartásra vagy az együttes élményre való törekvésre: az érintésre, beszédre. A szülőknek nem akkor kell felhívni magukra a figyelmet, amikor a gyermek éppen el van foglalva, elmélyülten játszik a neki kialakított játszósarokban, vagy amikor fáradt. A legalkalmasabb pillanatok a „párbeszédre” a pólyázó mellett eltöltött percek, a fürdetés únegyedórai,  az etetés időszaka. Hangsúlyozzunk: a gyerekek közötti egyéni különbségek jelentősek. Az ún. „maguknak való” csecsemők és kisgyerekek, a „befelé fordulók”, a „született szemlélők”, a „folyamatos újszopók” valóban kevésbé igényelhetik a fizikai együttléteket vagy a párbeszédet, s talán későbben is kezdenek el beszélni, mint „nyitottabb” társaik. Nem hátrány az ilyen. Csak akkor van gond, amikor egy gyermek látványosan nem figyel vagy nem veszi jó néven a szülői igyekezetet, amikor  a szülő úgy érzi, gyermeke nem örül az igyekezetének, nem érti, mire jó az . 

Ilyenkor szakemberhez kell fordulni: korai fejlesztésben járatos gyógypedagógushoz vagy pszichológushoz. 

Szerző: Dr Borbély Sjoukje, gyógypedagógus, pszichológus