Szakmai körökben már ismerősen cseng ez a szó, hogy odú, és mindannyian ugyanarra az intézményre gondolunk, jó szívvel. Huszonhárom éve működik Szegeden az Odú Központ, amely jelenleg szakszolgálatként látja el a korai fejlesztés feladatát, illetve mellette logopédiai ellátást és nevelési tanácsadást is nyújt.

Az intézmény megbízott vezetőjével, Dombovári Mónika gyógypedagógus-logopédussal, és  dr. Magyar Adél gyógypedagógus-logopédussal, az Odú alapítójával, a fenntartó KORINTA Alapítvány vezetőjével, intézményvezető-helyettessel beszélgettünk a múltról, a jelenről és a jövőről is.

Nagyon tetszik a nevetek, hogy Odú. Mi a története?

Matesz Adél: A legidősebb fiam az alapítás évében (2002) olvasta a Harry Pottert, és amikor megtudta, hogy nevet keresünk a központnak, ő javasolta, hogy az odú legyen. A regényben Ron Weasley-ék otthonát hívják így, amiben Harry mindig jól érezte magát. Ahol mindig azt érezte, hogy Ron édesanyja úgy fogadja, mint a saját gyerekét, és persze egy kicsit kaotikus is, mint amit ő otthon valószínűleg hallott a terveinkről (nevetve mondja- szerk.).

Később annyira önállóvá vált a név, hogy tulajdonképpen a munkatársaim se tudják, hogy ez az eredettörténete. Olyan jól lehetett adaptálni arra, akik vagyunk, és ami az akkori helyzet volt. Egész Magyarországon, de Szegeden különösen igaz volt, hogy az érintett családoknak be kellett húzódniuk valahova, hogy személyre szabott megértést és elfogadást kaphassanak. Az „odúságunk” mást jelent most, hiszen annak idején öt gyerekkel indultunk, és most már ahhoz képest elég nagy intézménnyé váltunk. Ez nagy eredmény ennyi éven át megbízható, minőségi szolgáltatást nyújtani. Az „Odú” validált szó lett, ez jó érzés.

Adél, ott voltál a korai fejlesztés magyarországi indulásánál, hiszen ez még köznevelési feladat sem volt, amikor ezt a munkát 1987-ben egy szentendrei bölcsődében elkezdted. Szerinted azóta hova jutott a korai fejlesztés, mint köznevelési feladat?

Adél: Az egyik fontos gondolat, hogy az alkalmazkodni-változni, alkalmazkodni-változni ritmussor szerint éljük a mindennapjainkat, olyan hektikus ma Magyarországon a köznevelési környezet. Magánintézményként működünk, ami köznevelési feladatot lát el. Nagy erőbefektetés és energia számunkra megfelelni a törvényi előírásoknak, a beszámolási kötelezettségeknek, a munkáltatói elvárásoknak, feladatoknak. Sokkal kevesebb olyan anyagi forrás van, ami a szabadságunkat is segítené, és nagyon nehéz így álmodni. Csak a pályázati projektek vannak, illetve az állandó normatív finanszírozáshoz kötődő bevételek. Sokkal merevebben, fegyelmezettebben, a közneveléshez illeszkedve kell működtetnünk az adminisztrációs munkát, hiszen mi is pedagógiai szakszolgálattá váltunk.  Azonban, és ezért hála az Odú mindenkori vezetőinek, 23 éve tudjuk működtetni, és 23 éve minden hullámverés mellet hitelesek vagyunk a mindenkori felügyeleti szervek, minisztérium felé is.

Az 1993-as közoktatási törvény után a legnagyobb hatást és fejlődést A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése (EFOP-1.9.5-VEKOP-16-2016-00001 program), a „Gyermekút projekt” hozta, ami véleményem és tapasztalatom szerint egy komoly tudásbázist hozott létre, aminek az eredményeit egyetemen is tanítani lehet. Rengeteg képzés jött létre ennek köszönhetően, kisgyermeknevelőknek, gyógypedagógusoknak, védőnőknek, és a korai fejlesztésben érintett szakembereknek. Összességében komoly változást hozott az ágazatok közötti kommunikációban és közös tudás-alap megteremtésében.

Ugyanakkor én azt gondolom, hogy mint ellátórendszer, mint pedagógiai szakszolgálat, nem jutottunk el oda, ahova eljuthattunk volna. Az ellátórendszerben, mint intézményi struktúrában, nem látom az egységességet, amit mondjuk a köznevelés szintjén lehetett volna létrehozni, hogy minden megyében legyen legalább egy olyan ellátóhely, ami az épületében, felszereltségében, szakemberek biztosításában egy egységes nívót tud teremteni. Illetve amelyhez kapcsolódnak a családközpontú szemléletet tükröző, nem csak pedagógiai szolgáltatók.

Móni, ha jól értem, akkor viszonylag hamar eldöntötted a gyógypedagógus képzésben, hogy a korai fejlesztés területe mellett köteleződsz el. Ez miként alakult így?

Dombovári Mónika: Az Odú volt a meghatározó és döntő ebben számomra. Mi tanultunk már az alapképzésen is korait, de nyilván hallgatóként az ember annyira nem tudja még felfogni, hogy ez mit is jelent. Itt töltöttem a gyakorlatomat, és nekem ez egyértelműen vízválasztó tapasztalat volt, hogy akkor ebbe az irányba fogok menni.

A logopédia szakirány mellett értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányos is vagyok. Éppen ezért otthonos volt számomra az Odú szemlélete, hogy komplex fejlesztést kapjanak a gyermekek. Ezen belül a kognitív készségek fejlesztése és a beszédindítás az, amiben otthonosan mozgok, de azért igazán az Odúban ismertem és tanultam meg leginkább, hogy mi is az a korai fejlesztés.

Adél: A Szegedi Tudományegyetem gyógypedagógus-képzésének hálótervét 2009-ben alakítottuk át, így amikor Móni is ott tanult, már akkor az alapképzés része volt a „korais kurzus”. Az értelmileg akadályozottak pedagógiai szakirányon oktattam ezt a kurzust, és adott volt, hogy az Odú ehhez adjon gyakorlati terepet. Akik ma az Odúban dolgoznak, nagyon nagy arányban hasonló úton kerültek ide, hogy hallgatók voltak a képzésben, részt vettek a korais kurzuson, gyakorlatra jöttek, majd munkatársaink lettek.

Milyen volt pályakezdőként az Odúban kezdeni?

Móni: Az elejétől fogva, amikor hallgatóként voltam itt, nagyon befogadó volt az Odú. Igen jó szakmai közösség volt itt már akkor is. Segítőkészek voltak a mentorok, később kollégák, és rengeteget tudtam tőlük tanulni. Azt gondolom, hogy aki itt dolgozik, mindenki nagyon motivált és elhivatott. Ezt nagyon meg lehet itt érezni, hogy mit meg nem teszünk ezekért a gyerekekért. Egyébként szerintem viszonylag gyorsan eldől, hogy ki az, akinek esetleg nem ez a terület az, ami az igazi. Aki megszereti ezt a korosztályt és a szakszolgálati ellátástípust, nagyon jól be tud épülni a közösségbe és sokat fejlődhet benne.

Móni te lettél az intézmény vezetője, és Adél a vezető helyettese. Hogy osztjátok meg a feladatokat?

Adél: Ez egy sajátos helyzet, ugyanis Móni a tanév során lett az Odú vezetője, megbízott vezetőként van itt, és reméljük, hogy majd a jövőben is számíthatunk rá. Egy hirtelen váltás történt. Gabi (Futó Gabriella gyógytornász, gyógypedagógus – szerk.) volt korábban az intézmény vezetője, jelenleg a szegedi Klinikán (Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika, Koraszülött Intenzív Osztály – szerk.) dolgozik.

Azt gondolom, hogy a vezetőhelyettesi pozíció híd szerepet tölt be, hogy kontinuitás legyen a Móni feladatvégzése és az alapítványi fenntartási lét között. Pillanatnyilag számunkra ebben az időszakban kényes egyensúlyi helyzet van, ahol magamra nézve fontosnak tartom ennek az átvezetésnek a szerepét.

Móni: Szeretem azt az egyensúlyt, ahogy ki tudjuk egészíteni egymást. Én inkább az állami feladatellátásról tanultam, és ennek a rendszerét ismerem. Tudom, hogy mit jelentenek a jogszabályok, milyen kötelező dokumentumokat kell összeállítanunk, mik a dokumentációs elvárások felénk. Alapvetően a szakszolgálati működés az, amit mindig tanultam és előtérbe helyeztem. Azaz kifejezetten olyan szakembernek tartom magamat, aki már ebbe nőtt bele. Egy picit a gondolkodásom is talán néha rugalmatlan, de rendszerszemléletű, és nagyon jól ki tudjuk egészíteni egymást. Adél ismeri a múltat, és képviseli a civil részmunkát, mert azért mégis van egy alapítványi fenntartásunk, s ezáltal többlet lehetőségünk ezen a területen. Úgyhogy én azt gondolom, hogy jól össze tudunk dolgozni.

Sokféle szolgáltatás megjelenik a palettátokon. A befogadó játszóház különösen izgalmasan hangzik. Mit kell erről tudni?

Móni: Sajnos egy ideje nem elérhető nálunk, pedig nagyon jó kis szolgáltatás volt, a Covid volt az oka annak, hogy ez így megszűnt. Azóta még nem indult újra. Ezt egy tipikus játszóháznak kell elképzelni, ahova bárki érkezhet, és pont ez volt ennek a szépsége: odús gyerekek is részt vettek ebben, azaz olyan gyerekek, akik eltérő fejlődésmenetűek, de bárki be tudott jelentkezni és el tudott jönni. Így lett ez egy integráló játszóház.

Adél: Annyira izgatott bennünket annak idején a Biztos Kezdet Gyerekházak koncepciója, hogy valamilyen fordított inklúziót akartunk csinálni. Miután az Odú lakótelepi közegben van, nem volt annyira nehéz, hogy az itt élő kisgyerekes anyukáknak hirdettük meg a lehetőséget. Kifejezetten örültek annak, hogy fejlesztő játékokhoz jutottak hozzá, illetve, hogy a játszóházat vezető szakembertől egy csomó hasznos dolgot tanulhattak a gyerekeikkel való közös játékban.  A legfontosabb, hogy megtapasztalhatták, hogy mindenkinek más a gyereke, és hogy jól együtt tudtak működni ebben a sokféleségben. Az a célunk, hogy ezt újraélesszük.

Fontosak számotokra az ünnepek. Mi a következő, amire már készültök?

Móni: A gyerekekkel kapcsolatos legközelebbi eseményünk a tanévzáró ünnepség lesz. Tervezzük, hogy utána még vadasparkba is megyünk a gyerekekkel, ami azért is jó, mert az alapítvány által meg tudjuk támogatni a belépőjegyeket.  Illetve a tűzoltóságra is ellátogatunk közösen. Ezek mind családi programok, amikben a testvérek, nagyszülők, anyák-apák is megtalálják a közös élményt. Népszerű és sok család jön el évről-évre.

Tanévzáró ünnepség, ez nagyon különleges, mit jelent?

Móni: Meg szoktuk köszönteni azokat a gyerekeket, akik szeptembertől óvodát kezdenek, nem fognak hozzánk járni, ezért ezt ballagásnak is nevezzük. Természetesen azokat a családokat és gyerekeket is szeretettel várjuk, akik még nem ballagnak el tőlünk. Ez többnyire kinti program szokott lenni, készülünk mindenféle feladattal, játékkal, akadálypályával, kézműveskedéssel. Idén tervben van, hogy készülünk gyermekkoncerttel is. Amikor először láttam ilyet, akkor még nem voltam szülő és nem is gondoltam bele, hogy milyen jelentősége van ennek az ünnepnek, de amikor megláttam a síró anyukákat, amint a gyerekük első ballagásán vesznek részt, akkor ez így értelmet nyert, hogy ez tényleg milyen fontos lehet a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt.

Udvarnoky Zsófi

A borítókép és az összes fotó az Odú Központ honlapjáról származik.