Júniusban Perényi Rita fotóművész, művész, tanár kiállításmegnyitóján jártam, a Kosztolányi Dezső térhez közel eső Kornélban. A „Fotózz, Anya, fotózz csak!” című kiállításon olyan fényképeket ismerhettünk meg, melyek szereplője egy kislány, aki folyton mozgásban van, jobbnál-jobb játékokon töri a fejét és azokat meg is valósítja. Érezhetően ott a közelében a játszótársa is, az anyukája, aki ugyan […]
Szobatársak a Koraiban
Folytatni szeretnénk azt a kezdeményezést, hogy olvasóink megismerjék azokat a kollégáinkat is, akik kulcsfeladatokat látnak el az Intézményben, mégis háttérben maradnak. Ezúttal Kemény Gabriella fejlesztési vezető, igazgatóhelyettessel és Vígh Mónika gazdasági és HR vezetővel beszélgettünk a munkájukról. Kérlek, meséljétek el, hogyan vezetett az utatok a Koraiba! Kemény Gabriella: Én 2006-ban csatlakoztam a Koraihoz, ezt megelőzően […]
Babával múzeumban
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeumban február óta, havi egy alkalommal Babával a PIMben című programsorozat indult. A Múzeum rendezvényszervezőjét, Zöllner Annát, és a program másik szervezőjét, Simonyi Noémi konduktor és gyógypedagógust kérdeztük erről a hiánypótló és izgalmas lehetőségről. Kérlek, hogy mutatkozzatok be! Zöllner Anna: 2019 óta vagyok a Petőfi Irodalmi […]
Írók és állataik
A Petőfi Irodalmi Múzeum 2022-ben “Testvéreink ők”- kutyák, macskák, madarak írók közelében címmel szervezett egty fotókiállítást, ahol többek között Móricz Zsigmond, Tandori Dezső, Szántó Piroska, Ottlik Géza és Weöres Sándor is látható volt a képeken, kedvenceik társaságában. A Petőfi Irodalmi Múzeum jóváhagyásával és támogatásának köszönhetően ezek közül néhány képet most mi is közzé teszünk oldalunkon. […]




