Erőforrás csoport, azaz komplex művészetterápiás szülőcsoport indult a Koraiban. Kruss Sarolta gyógypedagógus kollégánkkal, az egyik csoportvezetővel készítettünk interjút, olvassátok el!
Gyógypedagógus és művészetterapeuta vagy. Egyenes út vezetett e két alapvetően segítő hivatás felé?
Előbb kezdtem el művészetterápiát tanulni az MMSZKE-ben (Magyar Művészet-és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesület-szerk.), és közben kezdtem el gyógypedagógiát tanulni. Az általam képviselt művészetterápiás irányzatra az jellemző, hogy a művészeti ágakat közvetítő közegként használjuk arra, hogy a belső tartalmak megjeleníthetőek legyenek. Azaz nem elvárás, hogy valaki tudjon festeni, rajzolni, valamilyen hangszeren játszani, hanem a használatuk módja és a produktum szimbolikus értelmezése lesz érdekes. Azt tapasztalom, hogy ez eléggé megmutatja, hogy a hétköznapokban hogyan működünk, és segít felszabadítani a mélyebben fekvő, esetleg kontrollált gondolatokat, érzéseket, vágyakat, amik szintén bennünk vannak. A komplex művészetterápia magában foglalja a vizualitást, a zenét, a mozgást és a verbalitást. Úgy éreztem, hogy a gyógypedagógia és a művészetterápia természetes módon összekapcsolható, jól alkalmazható például az autizmus spektrum zavarban érintett gyerekek körében. De közben most végzem el a mentálhigiénét is, amin keresztül látom, hogy más területeken is hasznosan alkalmazható.
Ebben a tanévben indult el a Koraiban az Erőforrás művészetterápiás csoport, szülőknek. Mesélnél erről?
Kolléganőmmel, Annával (Ulveczki Anna pszichológus-szerk.) kezdtünk bele ebbe a komplex művészetterápiás csoportba, amelynek elsősorban az önismereti munka a célja. Emellett az is, hogy függetlenül attól, hogy kinek milyen módon érintett a gyermeke, találjuk meg, ő, az édesanyja milyen erőforrásokhoz nyúlhat a saját töltődése érdekében. Illetve legyen abban is egy rendszer és rendszeresség, hogy a saját igényei, vágyai teret és időt kapjanak. A csoport alkalmak elején a verbalitásból indultunk, és mindig voltak témáink, amihez a második részben egy másfajta kifejezési módot, alkotási folyamatot kapcsoltunk. Főként a vizualitásból indítottunk, és tudatos volt az, hogy egy-egy témát milyen eszközzel közelítettünk meg. Például amikor a családon belüli én-határokról beszélgettünk, ehhez hoztunk fonalakat és választani lehetett tárgyakat a teremből, amikkel meg kellett építeni, kinek hol és hogyan helyezkednek el ezek a határai. Bele is álltak, megnézhették más-más szögből, és arra is volt lehetőség, hogy a feldolgozó beszélgetés hatására alakítsanak ezen. Azaz hogyan csinálnák másképp, miként változtatnák meg a „határszéleket”, hogy például a saját nőiességüket jobban védeni tudják a hétköznapokban egy-egy helyzetben.
Azt hiszem, ez egy nagyon fontos terápiás hatás.
Bizony, ez katartikus élmény, és ez a művészetterápia mágiája, ami az empowerment technikának is köszönhető.
Azaz, hogy olyan teret hozunk létre, amiben van arra lehetőség, hogy itt és most lehet változtatni, és ebből fakadóan lesz olyan tapasztalatunk saját magunkról, hogy képesek vagyunk változtatni, bennünk van ez az erő.
Ha ez piciben átélhető lesz, sikerélményt nyújt, akkor elraktározódik, és hétköznapi helyzetben is előhívható. Ehhez hozzátartozik, hogy ez egy biztonságos térben, mindenki számára tiszta és elfogadható terápiás keretek között zajlik.
Talán nem véletlen, hogy főképp a vizualitáshoz nyúltatok a csoportban. Hogyan választottad ki a témákhoz az anyagokat?
Én festek, és számomra ez egy nagyon természetes önkifejezési mód. Azért hangszereket is gyakran elővettünk, de tényleg inkább ez a képi megalkotás lett hangsúlyosabb.
A konkrét anyagok tekintetében vannak ajánlások is, amikhez nyúlhatunk, például a vízfestéket nem szokás az első alkalmakon elővenni, ahhoz már hosszabb terápiás folyamatra van szükség. Azért, mert hamar megszólítja az érzelmeket, nagyon nyitott teret teremt, és ijesztő lehet hirtelen mindezzel szembe találni magunkat. Használtunk ceruzát, színeset és feketét, festékeket, gyurmát, porpasztellt, de készítettünk kollázst, montázst is, és tárgyakkal is dolgoztunk. A papír magában is eszközünk volt, összegyűrtük, alakítottuk, hogy ne csak síkban legyen. Az nagyon jó, hogy Annával szinte mindig ugyanarra az anyagra gondoltunk az adott témák mentén, és a választásban a saját tapasztalataink, és az érzetek átfordítása konkrét textúrákba is segítettek.
Nagyon hiszek abban, hogy ha egy belső érzet képpé, megragadhatóvá, lerajzolhatóvá válik, azaz testet ölt, azt könnyebb kordában tartani. Már nem ez fog uralni bennünket, hanem mi leszünk tudatosabbak.
Lassan lezáródik ez a folyamat, mik a tapasztalatok?
Egyelőre négy édesanya vett részt a csoporton, olyan szülők, akiknek a gyereke a Koraiba jár. Eléggé mélyre tudtunk menni, talán jó is volt, hogy most kevesebben lettünk, mert a végére a gyászfolyamatok megdolgozására is igény lett, és volt olyan csoporttag, aki azt mondta, számára ez a tér adta meg azt, hogy igazán nehéz dolgok kimondhatóak legyenek, hogy őszinte legyen, tudjon sírni. Tudatosan törekedtünk arra, hogy a gyakorlati szinten is támogassuk a résztvevőket, hogy a témákat realizáljuk, és azokat a mindennapi akadályokat és kérdéseket is előtérbe helyezzük, amelyeken sokszor nincs idő gondolkozni sem. Például azt is meg tudtuk jeleníteni, hogy kitől milyen típusú segítséget lehet kérni, hol lehet megtalálni ezeket a támaszokat, és hogy hányféle forrásunk lehet ehhez a környezetünkben.
Neked mit adott ennek a szülőcsoportnak a vezetése?
Nagyon különleges hangulatúak voltak ezek a csoportok, és felszabadító volt mindkét fél számára, hogy most nem voltak jelen a gyerekek, csak az anyukákra figyeltünk. Jó volt megtapasztalni, hogy milyen kreatív, jó fej nők ezek az anyukák, akiknek fontos a mentális jóllétük, és tesznek azért, hogy jobban legyenek. Az, hogy ennek szemtanúja lehettem, és hogy beengedtek ebbe az őszinteségbe is, az nagyon sokat adott.
Lesz folytatás?
Igen, szeretnénk tovább vinni a csoportot, csak ezúttal a fókusz lesz egy picit más. Olyan szülőket várunk, akiknek három éves a gyereke, illetve már óvodába készülődik. A témánk pedig az lesz, hogy hogyan erősítsük meg magunkat azokra a kihívásokra, amelyek a gyermek óvodai, iskolai életének egyengetése során várhatóak lesznek. Miként tudják hatékony stratégiákkal képviselni a gyerekek érdekeit, önmagukat felvértezni énerősítő – akár – kommunikációs stratégiákkal. És jó volna csak apuka csoportot is indítani, ez is a terveink között szerepel.
A beszélgetőtárs Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus volt.