„…a családterápia is egy életigenlő munkaforma, többek között arra tanít, hogyan lehet egymással könnyebben élni és jobban lenni.”

Interjút készítettünk a Budapesti Korai Fejlesztő Központban dolgozó két családterápiát végző kollégánkkal, Borbáth Zsuzsannával és Keresztes Cecíliával, hogy jobban megismerhessük a munkájukat. Fogadjátok szeretettel ezt a beszélgetést!

Szeretném, ha egy kicsit bemutatnátok a szakmai életutatokat, és azt is, hogy abban a családterápia hol kap helyet.

Borbáth Zsuzsanna: Szociális munkásként végeztem az ELTÉ-n, a gyermekvédelemben és a családok segítésében, valamint kórházban dolgoztam főként, illetve önkéntesként a hospice keretein belül. Jelenleg óvodai és iskolai szociális segítőként dolgozom Budapesten. A családterápiás képzést együtt végeztük Cilivel, jelenleg is képzésben lévő családterapeuták vagyunk, szupervízió mellett vállalunk családokat. Jó régóta dolgozunk együtt, először egy családok átmeneti otthonában próbáltuk ki a családterápiás gondolkodást, ahol erre igen nagy szükség mutatkozott. Néhány évvel ezelőtt kapcsolódtunk be a Budapesti Korai Fejlesztő Központ munkájába.

Keresztes Cecília: Én is szociális munkás vagyok, a régi Wesley-n tanultam Solt Ottiliától, Havas Gábortól, majd tizenöt évig a Magyar Hospice Alapítványnál dolgoztam. Egy kicsit dolgoztam a Gézengúz Alapítványnál is, és 8 éve a Van Esély Alapítványnál vagyok kurátor. A napi szintű kommunikációért, működtetésért felelek, illetve esetmegbeszélő csoportokat és a szakmai programokat vezetem. Itt hajléktalan emberekkel foglalkozunk, a hajléktalanságból kivezető utak, lehetőségek vannak a középpontban. Vannak a családomban olyan betegségek, veszteségek, amelyek miatt is közel áll hozzám a munkátok, és a családterápiás szemléletet itt nagyon is aktuálisnak érzem.

Jól tudom, a családterápián belül vannak különféle irányok, specifikációk?

Zsuzsi: Többféle végzettséggel lehet a családterápiás képzettséget szerezni, és ez határozza meg aztán az irányt is. Azaz, hogy milyen családokkal tudunk foglalkozni. A kompetencia határainkat jelöli ki a végzettségünk, és egyben utat is mutat.

Cili: A családterápián belül sokféle irányzat, iskola és módszer van, mi nem köteleztük el magunkat egyik mellett sem, hanem mindig azt és úgy használjuk, ami illeszkedik az adott helyzethez, családhoz. Sokat szoktunk foglalkozni a családok struktúráival, határaival, a családi szerepekkel és szinte mindig előkerülnek a generációkon átívelő családi mintázatok is. Nagyon fókuszálunk az érzelmekre, és sok gyakorlati technikát, játékos, rajzos, mozgásos technikát is használunk. A Zsuzsi által elmondottakra visszatérve, olyan is előfordul, hogy mi egy első lépcső lehetünk abban, hogy egy család felismerhesse, milyen további segítségekre lehet szüksége. Például ha egy súlyos trauma feldolgozásáról van szó, vagy függőségről, étkezési zavarról. Ezek gyakran előfordulnak olyan családoknál, akik folyamatos stresszben élnek, és ilyen stressz lehet az is, ha valaki eltérő fejlődésű gyermeket nevel. Az én szakmai életutamat végigkíséri a veszteségekkel való megküzdési módszerek átadása, és ez a téma nagyon is középpontban áll a korai intervencióban részesülő családok életében, hiszen néha ott is veszteségként élünk meg egy diagnózist, egy eltérést, egy betegséget, és ezzel meg kell küzdenünk.

És hogyan fogalmaznád meg ezt a párhuzamosságot a két terület között?

Cili: A szociális munka és a családterápia is egy életigenlő munkaforma, többek között arra tanít, hogyan lehet egymással könnyebben élni és jobban lenni. Ez a gondolat különösen fontos számomra, és úgy hiszem a korai intervenció területén is, azaz, hogy találjuk meg a belső erőforrásainkat úgy, hogy megpróbáljuk újból felépíteni önmagunkat, kapcsolatainkat, viszonyulásainkat. Valamint az is ad egy speciális látásmódot, hogy mi Zsuzsival milyen területeken dolgoztunk együtt, és milyen tapasztalatokat gyűjtöttünk.

Milyen problémákkal fordulhatnak hozzátok a Koraiba járó családok?

Zsuzsi: A családterápia olyan segítő folyamat, amely abból indul ki, hogy a család nagyon szoros egység és tagjai erősen hatnak egymásra. A családban történő változásokhoz nem könnyű alkalmazkodni, különösen akkor, ha az váratlan és megrázó, mint pl. egy diagnózis, egy betegség vagy egy súlyos veszteség. Ilyen esetekben tud segíteni a pár-, és családterápia, amely a jelenre és a pozitív változásokra koncentrálva közelebb hozhatja egymáshoz a családtagokat, és segíti a megértést, az újfajta működést egy rég kialakult családban. Például amikor egy családban egyszerre van eltérően és tipikusan fejlődő testvérpár, és az hogyan hat a családi rendszer egészére. Gyermeknevelési kérdésekkel és a gyermek fejlődésével kapcsolatos aggodalmak okán, illetve terhességgel és a születéssel kapcsolatban megélt élmények és ezek hatásai a párkapcsolatra is lehetnek a témáink. Aztán az örökbe fogadó családok speciális problémái is előtérbe kerülnek, illetve hogy mindenféle kihívás hatására hogyan terhelődik meg egy szülőpár kapcsolata és miként lehet abban konkrét segítséget és új szempontokat adni. Az átlagosnál sokkal nehezebb élethelyzetekből is lehet megerősödve kikerülni és ilyenkor is lehetnek kompetens, érzelmi biztonságot nyújtó szülők egy kiegyensúlyozott, változásokra jól reagáló családban.

Cili: Ezek olyan témák, amelyekre egy szülőkonzultáción kívül még érdemes lehet elmélyülnünk, időt és teret adnunk nekik. Például egy sérült kisgyermek nevelésében vissza-visszatérő kérdés, hogy hogyan kell és lehet korlátokat szabni, szabályokat bevezetni. Olyan könnyű belecsúszni abba, hogy éjszaka újra és újra felkelünk a gyermekünkhöz, kiszolgáljuk minden igényét, és közben nem is vesszük észre, akaratlanul is fenntartunk egy nem jól működő forgatókönyvet. Jellemző, hogy a konzultációra megérkező szülők először csak hosszan, hosszan mesélnek, gyakran nagyon felfokozott érzelmekkel, mert annyira próbálják állni a sarat, igyekeznek mindent egyedül megoldani, hogy csak gyűlnek bennük a félelmek és fájdalmak, mire hozzánk eljönnek. És sokszor arra is itt van először alkalom, hogy egy szülőpár egymásra igazán odafigyeljen, és egymással igazán beszélgessen. Önmagában az, hogy nem viszi el a figyelem fókuszát a sérült gyermek, nagyon felszabadító tud lenni.

Azt hiszem, mindezekből az is következik, hogy maga a segítségkérés sem könnyű, ezért konzultációs témává kell már váljon ez is.  

Zsuzsi: Igen, és ezt nagyon érzékeljük is, sőt, átérezzük, és látjuk annak is a realitását, hogy egy jóval nagyobb figyelmet és állandó fejlesztést igénylő kisbaba mellett a szülőknek magukra már sokszor nem jut idejük. Miközben éppen az ebből adódó megváltozott életritmus és szokások elszigetelődéshez vezethetnek, és sokszor a szülő a saját családjából sem azokat a segítségeket kapja meg, amire a leginkább szüksége lenne.

Cili: Ilyenkor nagyon gyakran annyira bekebelez minket a szülői szerepünk, hogy az összes többi teljesen háttérbe szorul, mint például a szakmai életünk, vagy hogy mi párkapcsolatban élő nők és férfiak vagyunk, akik igénylik a magánéletet, és úgy akarunk kapcsolódni egymáshoz, hogy közben magunkkal is többnyire elégedettek vagyunk. Ez a hiány egy idő után nem viselhető tovább. Ennek feloldásához sokszor egy pár alkalmas beszélgetés is elég.

Mondhatjuk, hogy a családterápia mellett párterápiára is van lehetőség az ellátásban?

Zsuzsi: Azt szoktuk kérni, hogy első alkalommal a teljes család jöjjön el, hogy lássuk őket egységében. Nagyobb gyerekekkel már nagyon jól lehet együtt családterápiát végezni, de itt a Koraiban a gyerekek életkora is meghatározza, hogy ezek az alkalmak inkább a párra koncentrálnak. Törekvésünk mindig, hogy a nagyobb testvér vagy akár a nagyszülők is bevonhatóak legyenek ebbe a folyamatba.

Cili: Előfordul, hogy a beszélgetések során egyre inkább a párkapcsolati nehézségekre kerül a fókusz, és egy idő után csak a szülőpár jár hozzánk, hiszen egy erős, bizalommal teli párkapcsolat ad jó alapot a megküzdésre, és a család kiegyensúlyozott működésére

Mennyi ideig tarthat egy családterápiás folyamat?

Cili: Az egy-két alkalmas, megoldásközpontú tanácsadástól kezdve egészen fél vagy egy évig tartó terápiás ellátásig. A mi gyakorlatunkban a minimum hat alkalom szokott lenni, és általában fél évig tart, kétheti gyakorisággal. Már az elején megbeszéljük, hogy hova szeretnénk közösen eljutni, melyek azok az irányok, amelyeket érintenünk kell. Megbeszélünk előre néhány alkalmat, hogy mikor is fogunk ezekkel dolgozni, és tudatosan tervezzük a terápia többi folyamatát is.

Mi a tapasztalatotok, tanulható családterápiás helyzetben az önreflexivitás, az önelemzés módszere?

Cili: Igen, a családterápián kvázi újraalakulnak gyakorlatok abban, ahogy a családtagok egymással kommunikálnak, viselkednek, és ahogy működik a család egésze. Az is előfordul, hogy a terapeuták között sincs egyetértés mindenben, és az, hogy ezt hogyan tudják megjeleníteni a terápiában, az minta lehet a pár vagy család számára is. Azaz a családterapeuták interakciós technikái példát adhatnak arra, hogyan lehet egy vitában önmagunkra is rálátni.

Zsuzsi: Szerintem ebben a nem verbális eszközök nagyon sokat segítenek, hogy akinek nehezebb szavakba öntenie az érzéseit, találjunk más csatornát arra, hogy mégis felismerje az érzéseit. Azaz a családterápiás eszköztárnak sokféle játék, más területről ismerős önelemzési technika is része.

Köszönjük szépen a beszélgetést, nagyon jó volt átgondolni, hogy a családterápiában meglévő prevenciós szemlélet milyen szervesen be tud épülni a korai intervenció gyakorlatába!

Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus

Recommended Posts