
Dr. Bod Mária |
1977-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, Budapesten. Ezt követően az I.sz. Gyermekklinikán dolgoztam, annak szinte valamennyi osztályán.
1981-ben csecsemő- és gyermekgyógyászati szakképesítést szereztem.
Harmadik gyermekem megszületése után éreztem úgy, hogy a klinikai követelmények már meghaladják teherbírásomat és nagyon nehéz szívvel, de állást kell változtatnom.
Kolléganőm 1992-ben, külföldi ösztöndíja miatt megkért, hogy helyettesítsem őt a Budapesti Korai Fejlesztő Központban. Így kerültem kapcsolatba az akkor szárnyait bontogató intézménnyel, a lelkes fiatal szakembergárdával, ahol nagyon jól éreztem magamat. Egyértelmű volt, hogy a később felkínált álláslehetőséget azonnal elfogadtam, és azóta itt dolgozom.
Nagyon sokat tanultam a velem együtt vizsgáló gyógypedagógusoktól, gyógytornászoktól és pszichológusoktól. Élvezem a team munkát, a napi tevékenységekben megjelenő multidisciplinaritást.
2003-ban gyermekneurológiai szakképesítést szereztem, mert úgy éreztem, hogy ez a szakterület elméleti és gyakorlati szempontból is segíti az eltérő fejlődésmenetű gyermekek pontosabb vizsgálatát és a kórokok megtalálását.
A fejlődésneurológiai vizsgálatok mindig is kihívást jelentettek és jelentenek ma is számomra. A szülő és a szakember számára is nehéz feladat eligazodni a különböző rehabilitációs módszerek között. Feladatomnak érzem, hogy minden lehetséges módszerrel próbáljam megtalálni a fejlődést akadályozó tényezőket, és a legmegfelelőbb fejlesztési módszereket.
Mindezt úgy próbálom megtenni, hogy a szülő minden gyermekével történő vizsgálatot, beavatkozást, fejlesztő eljárást értsen. |

Dr. Gaszner Andrea |
Pécsen születtem, 1965 november 2.-án orvos családból. Iskoláimat is ott kezdtem, majd Budapesten fejeztem be a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Tanultam ill. dolgoztam rövid ideig külföldön, az egyetem alatt és utána (Németország, Franciaország). Két szakvizsgát szereztem gyermekgyógyászatból és gyermekneurológiából. Másod diplomámat egészségügyi menedzsmentből csak kitekintésnek tekintem. 3 nyelvvizsgám van angol, német és francia nyelvből. Eddigi munkahelyeim: Heim Pál Kórház, II.sz. Gyermekklinika, Szent Rókus Kórház és Korai Fejlesztő Alapítvány. Ez utóbbi két helyen részmunkaidőben dolgozom. Szeretek gyerekekkel foglalkozni. Nekem is van családom, férjem és két szép kisiskolás gyermekem. Kikapcsolódni a zene és a sport segít. |
|
Dr. Pősz Krisztina |
|

Dr. Simó Judit |
1985-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd. 1994-ig gyermekorvosként dolgoztam. Ezt követõen kezdtem meg a gyermekpszichiáter szakképzésemet, a szakterületen belül pedig elsõsorban az autisztikus fejlõdési zavarokkal való mélyebb foglalkozást. Hét éven keresztül az Autizmus Alapítvány Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Ambulanciáján dolgoztam, amely idõszakban lehetõségem nyílt a területen belül intenzív, nemzetközi továbbképzésekre és széleskörû tapasztalatgyûjtésre. 2001-tõl a Budapesti Korai Fejlesztõ Központban dolgozom gyermekpszichiáterként, az autizmus részleg vezetõjeként. Az elmúlt 13 évben elsõsorban az autizmus spektrum zavarok korai, komplex diagnosztikájával foglalkoztam, emellett rendszeresen részt veszek a Központ és felsõoktatási intézmények képzéseiben, szakértõi munkában. Kollegáimmal együtt folyamatosan keressük azokat a terápiás lehetõségeket, ellátási formákat, melyek segítséget nyújthatnak az érintett gyermekek és családjaik számára, a megfelelõ fejlõdésben, az állapot mélyebb megértésében, lehetõségeik legteljesebb kibontakoztatásában, a nehézségek feldolgozásában és leküzdésében. |