- Oktatási Minisztérium által akkreditált 45 órás képzéseink
A súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekek fejlesztő iskolai oktatásának, nevelésének tervezése, megvalósításaA súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekek fejlesztő iskolai oktatásának, nevelésének tervezése, megvalósítása
A fejlesztő iskolai osztályokat működtető, vagy a jövőben indítani kívánó intézmények pedagógus és gyógypedagógus szakemberei számára azon ismeretek és képességek megszerzésének elősegítése, mely a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekekkel folytatott iskolai pedagógiai, oktatási munka szervezéséhez, tervezéséhez és gyakorlati megvalósításához szükséges. A hallgatóknak a gyakorlati órák során képessé kell válniuk a foglalkozások szakszerű és adekvát tervezésére.
Célunk, hogy a résztvevő pedagógusok a konkrét, célorientált, egyénre szabott tervezés mellett megismerjék, milyen lehetőségek, módszerek és eszközök állnak rendelkezésre a fejlesztő iskolai osztályok tanulóinak csoportos foglalkoztatására, nevelésére, oktatására.
Szakmai felelős: Kapronyi Ágnes és Holczinger Éva, gyógypedagógusok
Tervezett időpontok: 2012. november 26-30. Jelentkezés folyamatosan a tanfolyam kezdete előtt 4 héttel bezárólag Lehoczki Gézánál, Tel: (06-1) 363-02-70, email: oktatas.korai@koraifejleszto.hu
Jelentkési lap
Eseménynaptár


